Világgazdaság, 1978. május (10. évfolyam, 83/2337-103/2357. szám)

1978-05-03 / 83. (2337.) szám

MAGYAR GAZDASÁG Szocialista kiállítók a tavaszi BNV-n Tudósítónktól: A budapesti nemzetközi vásárok történetében már hagyománynak te­kinthető, hogy a szocialista országok a legjelentősebb külföldi kiállítók közé tartoznak, igen nagy kiállítási területen sok érdekes újdonsággal képviseltetik magukat. Elsőként a Szovjetuniót említjük: ezúttal 14 szovjet vállalat vesz részt a rendezvényen, legújabb termékei­nek bemutatójával, illetve informá­ciós irodákkal. Különös érdeklődés­re tarthat számot az Avtoexport járműipari kiállítása és az Avtoex­­port repülőgép- és helikoptermo­­delljeinek bemutatója. Az Elektro­­norgtechnika adatfeldolgozó gépeket, a Machinoexport optikai és mérő­műszereket, a Stankoimport szer­számgépeket és kohászati berendezé­seket állít ki, de láthatunk a szov­jet bemutatón különféle műszaki könyveket, vegyipari berendezése­ket, ipari hűtőket, kompresszorokat, sőt egy külön összeállítást is „Az integráció az elektrotechnikában” címmel. Bulgáriából 6 kiállító külkereske­delmi vállalat érkezik: villamos mé­rőműszereket, irodagépeket, számí­tástechnikai eszközöket, fém- és fa­­feldolgozó gépeket és kohászati fél­készárukat állítanak ki. Csehszlovákiából 18 vállalat mu­tatkozik be. A többi között legújabb orvosi műszereiket, szivattyúikat és textilgépeiket állítják ki, s szerepel­nek bemutatóikon klímatechnikai eszközök, erőműberendezések, szer­számgépek, villanymotorok, kábelek. A Motokov kiállítását a járműipari szabad területen láthatják az érdek­lődők. Jugoszláviából összesen 30 kiállító érkezik. A fogorvosi berendezések­től a műszaki porcelánokig, az uni­verzális esztergapadoktól a számoló­gépekig, a járműipari alkatrészektől a szerszámgépekig ezeken a stando­kon is sok érdekes újdonságot mu­tatnak be. Lengyelország kiállítóinak száma tizenkilenc. Az Unitra irodagépe­ket, elektronikus elemeket, fényfor­rásokat, a Metalexport szerszámgé­peket, a Metronex pedig a műszer­ipar, a híradástechnika és a számí­­tástechnika újdonságait állítja ki. A Német Demokratikus Köztár­saság 13 kiállító vállalata a nyom­daipartól a híradástechnikáig szin­tén sok újdonsággal ismerteti meg a látogatókat. Nagy érdeklődésre tart­hat számot a Transportmaschinen Export—Import haszonjármű bemu­tatója. Romániából az idei tavaszi BNV- re 7 kiállító érkezik. Láthatók lesz­nek egyebek között az Autó—Dacia Diesel-motoros haszonjárművei, az Electronum számítástechnikai és adatfeldolgozó berendezései és az In­­dustrialexport különféle bányagépei. KGM-vállalatok vezetőinek tanácskozása Kedden a MOM székházában ta­nácskozást tartottak a kohó- és gépipari tárcához tartozó vállalatok igazgatói. Értekezletükön részt vett Gácsi Miklós kohó- és gépipari ál­lamtitkár, valamint Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes is. Gácsi Miklós elmondta: az év első negyedében a kohászati üzemek a tervnek megfelelően 4 százalékkal növelték a termelést a múlt év azo­nos időszakához képest. A gépipari vállalatok termelésfelfutása 7,7 szá­zalékos, tehát a vártnál gyorsabb, fontos azonban, hogy az árak és a piaci munka javításával növeljék az exportot, és a belföld számára is ütemesebben szállítsanak. Az év végéig növelni kell az erőfeszítése­ket, hogy befejezhessék az ágazat több, mint ötven megkezdett beru­házását. Gyorsítani kell a szelektív fejlesztést, gyarapítani az export­­árualapot. (MTI) Gyermekruhák Irakba Tudósítónktól: A HUNGAROCOOP 1978. évi szállításra 100 ezer dollár értékben adott el gyermekruhát Irakban a Gecotex állami vállalat részére. A magyar külkereskedelmi vállalatnak ez az első gyermekruha-rendelése Irakból. A próbarendelés elsősorban azért jelentős, mert a lekötött áruk között leányka iskolaruhák is sze­repelnek, amelyekből — ha a piac­ra történő bevezetés sikerrel jár — nagy mennyiségben is lehetne szál­lítani Irakba. A most megrendelt árut, amelyet a Kaposvári Ruha­gyár, illetve a Bonyhádi Ruházati Szövetkezet gyárt, ez év őszén szál­lítják a megrendelőnek. A Ikarus-bemutató Új-Zélandban Tudósítónktól: Ezekben a hetekben, a helyi uta­sok nem kis érdeklődésétől kísérve, egy pirosra festett, jobbkormányos Ikarus 281-es típusú csuklós autó­busz járja Új-Zéland nagyvárosai, Auckland, Wellington, és Christ­­church utcáit. A MOGÜRT és a helyi partnerek szervezte bemutató, az aucklandi sajtó szerint már az első napokban nagy visszhangot keltett: március 27-én a sajtó, a rádió és a televízió részére rendeztek tájé­koztatást, április 5-én pedig Auck­land város buszközlekedési vállala­tának elnöke tekintette meg üze­melés közben e járművet. Cikkek jelennek meg a szaksajtóban, a rá­dióban és a tv-ben pedig interjúk hangzanak el a próbaüzemelésről. Érdeklődésünkre a MOGART-nél elmondták, hogy a nagy földrajzi távolság ellenére lehetőség van rá, hogy az Ikarusok teret nyerjenek az új-zélandi piacon is. A szigetor­szág forgalmas és zsúfolt nagyváro­saiban, ahol még szenzációszámba megy a csuklós busz, a kiöregedett buszpark lecserélését fontolgatják. A helyi szakemberek tetszését kü­lönösen a csuklós busz nagy szállí­tókapacitása nyerte el, de az ak­vizíciós munka jelenlegi szakaszá­ban korai lenne jóslatokba bocsát­kozni a sikeres eladásokról. Ter­mészetesen a MOGÜRT nincs egye­dül a piacon: a számos hagyomá­nyos szállító világcég mellett a MAN tavaly rendezett hasonló buszbemutatót. Az Ikarus 281-es április 16-ig ma­radt Aucklandban, ezután április 20-tól Wellingtonban folytatódott magyar buszkörút. Üzletkötések a brnói vásáron Tudósítónktól: A pénteken zárult IX. brnói nemzetközi fogyasztásicikk-vásáron számos üzletkötés jött létre magyar és csehszlovák vállalatok között, s ez érthető is: a magyar—csehszlovák külkereskedelmi forgalomnak mint­egy 20 százalékára rúg a fogyasz­tási cikkek cseréje. A KONSUMEX 1978—1980-ra összesen több mint 16 millió rubel értékű importszerződést írt alá csehszlovák partnereivel. Néhány nagyobb tétel: még ebben az évben 750 ezer rubelért gumicsizma, 100 ezer rubelért bőrdíszmű, a válasz­tékcsere keretében 300 ezer rubel értékű női fehérnemű, 150 ezer ru­belért pedig szappan érkezik Cseh­szlovákiából. A Merkuria vállalattól 3,3 millió rubelért radiátort, 1,2 mil­lió rubelért elektromos háztartási cikkeket vásárolt a KONSUMEX. A Pragoexporttól 1979-ben 1 millió rubelért érkezik bőrdíszmű, másfél millióért játékára. A csehszlovák Transakta 700 ezer rubelért női fe­hérneműt, a Drevouniaval 2,4 millió rubelért bútort szállít a magyar kül­kereskedelmi vállalatnak. Eléri az 1,6 millió rubelt a HUN­GAROCOOP brnói üzletkötéseinek értéke is. A szövetkezeti választék­csere keretében lebonyolított köl­csönös forgalom az idén meghaladja a 600, jövőre pedig a 900 ezer ru­belt. Magyar I &ngpm Kereskeedelm­i JTgM_____Kamara ­ A fa- és bútoripari tagozat új elnöksége Tudósítónktól, , A Magyar Kereskedelmi Kamara fa- és bútoripari tagozatának leg­utóbbi tagvállalati ülésén újravá­lasztották a tagozat elnökségét. A tagozat elnöke Tollár József, a Ka­nizsa Bútorgyár igazgatója lett. Dr. Csontos Gyulát, a FAGOK vezér­­igazgatóját, Kálmán Sándort, az ARTEX vezérigazgatóját és Szántó Györgyöt, a BÚTORÉRT vezérigaz­gatóját, mint társelnököt, Dám Fe­rencet, az Ülőbútor Ipari Szövetke­zet elnökét, Dr. Lázár Lászlót, a BUBIV vezérigazgatóját, Dr. Schmidt Ernőt, a Nyugatmagyarországi Fa­gazdasági Kombinát vezérigazgató­ját, mint elnökségi tagot tisztségük­ben megerősítették. Új elnökségi ta­gok: Kara Tibor, a Szék- és Kárpi­tosipari Vállalat vezérigazgatója, Király Miklós, a LIGNIMPEX fő­osztályvezetője, Schmal Ferenc, az ÉRDÉRT vezérigazgatója, Szendrei István, az Épületasztalosipari és Fa­ipari Vállalat vezérigazgató-helyet­tese, Tamás László, a Fa- és Papír­ipari Szövetkezetek Szövetségének elnöke, Telkes János, a Fa- és Pa­píripari Szövetkezetek Közös Vál­lalkozásának ügyvezető igazgatója. Az építőipar mint külkereskedelmi ágazat Kapacitás-import és -export Vasútvillamosítás és kőolajvezeték-építés Magyarországon cseh­szlovák építőkkel; magyar szállodaépítés Pozsonyban; lengyel építők a Tiszántúlon; jugoszláv építők Szombathelyen; osztrák építési mun­kák Kaposvárott — a magyar építőipar export-import forgalom más­fél évtizedes történetének mérföldkövei. A korszerű építési tech­nológiák elterjedésével keletkező területi-strukturális aránytalansá­gok áthidalásának ugyanis kézenfekvő módja az építőipari kapaci­tások külföldi lekötése, illetve külföldi kapacitások igénybevétele. De ez utóbbi mellett szólhatnak más szempontok is — például a gyors kivitelezés által eredményezett gyorsabb megtérülés. Hosszú időn át úgy véltük, hogy az építőipar alapvetően autark ága­zat, a szónak abban az értelmében, hogy mindenkori fejlettségét és fej­lesztési arányait elsősorban belső (országon belüli) tényezők határoz­zák meg. Az építőiparon belüli spe­­cializáció azonban lehetővé, illetve szükségessé tette az építőipari ka­pacitások nemzetközi cseréjét. Ilyen megfontolások alapján ke­rült sor már a hatvanas évektől kezdve egyik első építőipari kapaci­tás-importunkra, a vasút villamosí­tási munkálataiban résztvevő cseh­szlovák szerelői kapacitás bevoná­sára. Szintén csehszlovák építők be­vonásával került sor egy másik, ha­sonlóan speciális építési-szerelési fel­adat megoldására az Adria kőolaj­­vezeték magyarországi szakaszának építkezéseiben. Az is előfordul, hogy az új építési igények műszakilag, technológiailag még meglehetősen korszerű kapaci­tást tesznek (átmenetileg) szükség­telenné, amelynek felszámolása ese­tenként jelentős népgazdasági vesz­teséggel járhat. Ilyen esetekben ké­zenfekvő ezeknek a kapacitásoknak országon kívüli hasznosítási lehető­ségét tanulmányozni, s kifejezetten népgazdasági érdek az ilyen kapa­citások exportjának mérlegelése. Ez természetesen párosulhat más, az or­szág gazdasági építőmunkájához alapvetően szükséges külső kapaci­­tások bevonásával, s így az építő­­ipar strukturális problémáit lénye­gében klasszikus nemzetközi mun­kamegosztással, illetve klasszikus külkereskedelemmel tudjuk megol­dani. Természetes, hogy ilyen strukturá­lis probléma megoldásához a belső igényen kívül alapvetően fontos a megfelelő, komplementer struktúrá­val rendelkező külső környezet. Ezt lényegében az európai szocialista or­szágokkal folyó együttműködés ke­retében biztosítani tudjuk. Vegyünk egy szemléletes példát a gyakorlat­ból. Ismeretes, hogy a győri házgyár kapacitását az előző évtizedben erő­teljesen felfejlesztették az ott je­lentkező megnövekedett építési igé­nyek kielégítésére. Az így felduz­zasztott kapacitás a földrajzi kör­nyezetében jelentkező építési igénye­ket lényegében kielégítette, jelenleg kapacitásának csak egy részét kell a környezetében jelentkező hazai építkezéseken lekötnie. Ugyanakkor a Tiszántúlon megnövekedett az építési igény, elsősorban ipari be­ruházásokkal kapcsolatosan. Ez azt jelenti, hogy az ország két részén egyidejűleg jelentkezik ka­pacitástöbblet és kapacitáshiány. Je­lentkezik ugyanakkor számos aka­dály is. A felesleges kapacitást át­telepíteni nem lehet, a házgyári technológiából adódóan a kész épü­letrészek szállítása a nagy földrajzi távolság miatt nem túl gazdaságos, végül az átmenetileg felesleges ka­pacitás és az igény technológiailag sem harmonizálható. A probléma át­hidalására külső „hidat” vettünk igénybe. Az ország északnyugati ré­szén jelentkező kapacitástöbblet be­kapcsolódhatott a szlovákiai szállo­daépítési programba (a földrajzi tá­volság viszonylag kicsi), míg a Ti­szántúlon jelentkező beruházási építkezések elvégzésére lengyel vál­lalat ajánlkozott. A KGST-országokkal folytatott építőipari együttműködésünkről te­hát egyértelműen állíthatjuk, hogy az strukturális problémák áthidalá­sára, a nemzetközi munkamegosztás új területre történő kiszélesítésre irányuló, kölcsönösen előnyös, köl­csönösen szükséges csere, amelyre a későbbiek során is támaszkodni kí­vánunk. Az utóbbi év újdonsága volt, hogy szabaddevizás elszámolású országok­kal is létesültek szerződések ma­gyarországi építkezések elvégzésére. Itt elsősorban a jugoszláv vállalatok tevékenységére gondolunk, amely különösen az infrastrukturális terü­leteken jelentkező beruházási igé­nyeink megvalósítását szolgálja. (E hasábokon is beszámoltunk a re­kordhatáridővel vállalt szombathe­lyi áruház-építésről.) Figyelembe vé­ve, hogy a jugoszláv kivitelezők va­lamivel drágábban valósítják meg a kivitelezést, mintha ugyanezt ma­gyar vállalat végezné el , végig kell gondolnunk e megbízások hátterét. Nyilvánvaló, hogy olyan beruházá­sok esetében kell kiírni versenytár­gyalásokat, amelyeknek gyors üzem­behelyezése elsőrendű társadalmi­politikai érdekünk. Az is a jugoszláv vállalatok mellett szól, hogy orszá­gukban magyar vállalatok is jelen­tős építési-szerelési tevékenységet fejtenek ki. Mindezek leszögezése mellett hangsúlyozni kell, hogy e területen a magánjogi kezdeménye­zések bizonyos mértékig a gazda­ságpolitikai megfontolások előtt jár­nak, központi koncepció még nem alakult ki, pontosabban nincs koor­dinált vélemény a különböző vezető testületek között. Egészen más a helyzet egy másik nagyberuházásnál, a 45 milliárd fo­rintos hitelkeretből megvalósuló Ka­posvári Húsüzem esetében. Ennek építési munkáit — mint arról már beszámoltunk — osztrák építőipari vállalat, az Universale—Bau AG. végzi. Ebben az esetben kulcsrakész átadásra kötöttünk szerződést egy NSZK-beli céggel, amely az építési munkák elvégzésével az említett osztrák vállalatot bízta meg. Ez a konstrukció magyar vonatkozásban teljesen új — kísérleti — kezdemé­nyezés, amelynek kockázatát azért érdemes vállalni, mert jelentős devi­zabevételt jelenthet az a néhány hó­nap is, amivel előbb kezdi meg ter­melését az új­ üzem. Végül, összefoglalásként egyetlen adat: a külföldi építőipari kapacitá­sok által végzett munka hazai ka­pacitásunknak mintegy 5 százaléka, s hasonló nagyságrendben foglalkoz­tatunk jelenleg magyar építőket kül­földön megvalósuló beruházásaink­nál. Környei Attila Nehéz, de érdemes meghódítani Süddeutschie Zeitung A brüsszeli bizottság külkapcso­­latokban illetékes alelnöke, Hafer­­kamp Tokióban jártában — nem elsőként — az alábbiakat állapítot­ta meg: a ma már sok tekintetben nyílt, de mégis sokféle sorompóval védett japán piac meghódítása az eddiginél jóval több erőfeszítést kí­ván a Közös Piac exportőreitől. Tény, hogy még nem is olyan ré­gen a helyi ipar kemény ellenállá­sába ütközött a szakmájukba vágó áruk tömeges importja, s amíg a nyugat-európai országok bevitelé­ben 50 százalékra rúg az iparcikkek aránya, a japán importon belül ez csupán 20 százalék. Ha meggondoljuk, hogy az EGK Japánnal szembeni külkereskedelmi deficitje 1973 óta közös piaci számí­tás szerint 5, japán statisztikák sze­rint pedig 4 milliárd dollárra duz­zadt, akkor Haferkamp nyilatkoza­tának hangja meglehetősen mérsé­keltnek tűnik. Az amerikaiak, akik a Japánnal folytatott kereskedelem­ben 5 milliárd dolláros deficitet halmoztak fel, sokkal élesebben nyi­latkoznak, csakúgy mint a munka­­nélküliséggel küzdő angolok, fran­ciák, olaszok és nyugatnémetek. Egyértelmű véleményük szerint a japánok szinte hermetikusan elzár­ják piacukat, ugyanakkor saját ter­mékeikkel erőszakosan elárasztják partnereiket. A probléma megoldását sem a viták hangjának élesedése, sem pe­dig ellenintézkedések nem hozhat­ják közelebb, hiszen előfordult már, hogy az egyik nyugat-európai ipar­ág védelmére hozott rendszabályok más ágazatokat érintettek igen hát­rányosan. De mint ahogyan a japán árudömping sem egyik napról a másikra alakult ki, hanem hosszú évek fáradságos és alapos munkája nyomán, a Japánnal szembeni mint­egy 10 milliárd márkás külkereske­delmi deficitet sem lehet egycsa­­pásra eltüntetni. Ma már legalább Tokió minisztériumainak és világ­konszernjeinek magasabb régióiban felismerték, hogy szinte üvegház­ként elzárkózott piacukat a lehető leghamarabb meg kell nyitni. Ala­csonyabb szinteken találkozni még ellenállással, de előbb-utóbb ezek az emberek is felismerik az új helyzet diktálta feltételeket. Hogy a japán piac a hatvanas évek közepétől kezdve már nem csupán egy szűk réteg luxusigényeit kielégítő, méregdrága termékcsopor­tot importál, az az amerikaiak nya­­kasságának köszönhető. Végelátha­tatlan tárgyalásokon és politikai nyomással is odahatottak, hogy Ja­pán egyik importellenes intézkedését a másik után szüntette meg. A ha­gyományosan Kelet-Ázsiában tevé­kenykedő kereskedelmi házakat le­számítva azonban, Nyugat-Európa csak 1973 óta érdeklődik mélyebben a japán piac iránt, amikor az ad­dig oly lukratív és könnyen megkö­zelíthető piacokon nehézségekbe kezdett ütközni. Hogy közben mi változott meg és hogy mire lehet számítani, azt szemléletesen illusztrálja az autó. A Közös Piacra 1974-ben 250 ezer, 1976-ban azonban már 491 ezer ja­pán autó érkezett, ugyanakkor a fordított irányú forgalom megma­radt a szegényes 25 ezer darabszá­mon. Teljesen kész autót Japán csak 1965 óta importál — pedig évente 3 millió új jármű kap forgalmi en­gedélyt — és a beviteli vámot 1968 januárja és 1972 szeptembere között fokozatosan 6,4 százalékra mérsékel­te. (A közös piaci beviteli vám még mindig 11 százalékos). Japán azon­ban még ennél is tovább ment, 1978. április 1-i hatállyal teljesen eltöröl­te az importált személyautók vám­ját. Az idevágó törvény csak egyik tétele a 318 áru vámtételével fog­lalkozó csomagnak, amely jóváha­gyásra vár a parlamentben. Hogy a nyugatnémet autókból miért nem fogy több, azt elsősorban az ár magyarázza. A Golf például közel 80 százalékkal kerül többe, mint a hozzá hasonló japán sze­mélygépkocsi. Ennek három oka is van: Japánban alacsonyabbak a termelési költségek, a márkára néz­ve igen előnytelen az átváltási ár­folyam, végül pedig az importautó­ a japán piacok­ nak mindenféle terhes és időrabló vizsgálaton kell átesnie, egyebek között 30 ezer kilométeres próba­járatra köteles. Igaz, hogy a tesz­tek egy részét újabban már maguk a japánok végzik a gyártó nyugat­európai cégnél és az előállító vizs­gálati eredményeit is akceptálják. Az április 1-ével életbe lépő és a kipufogó gázokra is vonatkozó szi­gorú japán környezetvédelmi rend­szabályok sem vonatkoznak három évig a külföldi termékekre. Az autó nem csupán a tíz év alatt végbement változásokat pél­dázza ,hanem azt is, hogy mindkét félnek sokat kell még tennie, hogy az árucsere-forgalom ne legyen egy­irányú utca. Néhány nyugatnémet termék Japánban elért sikere azt bizonyítja, hogy a nemzetközi hírű termékek még az igen erős helyi konkurrenciával szemben is helyt­állnak. Sikere van egyebek között a Triumph fehérneműinek, a Wella hajápolószereinek, a Melitta kávé­főzőinek és a Beiersdorf kozmeti­kumainak. Az utóbbiakat Japánban sikerre vivő és az itteni viszonyokat jól ismerő Erich Heise szerint itt legalább olyan üzleteket lehet csi­nálni, mint az öreg kontinensen, csak,megfelelő energiát kell az ügy­be fektetni. A japán KAO-szappan­­konszern és a Beiersdorf közös vál­lalatát létrehozó szakember szerint vagy magát az országot kell alapo­san ismerni, vagy az eladandó áru szempontjából éppen megfelelő partnert felkutatni. De megéri a fáradságot, hiszen hol­­van még egy olyan ország, ahol az üzleti for­galom három év alatt 3 millióról 120 millió márkára növekszik. Ez még akkor is óriási eredmény, ha az indulás igen költséges. Ahhoz pél­dául, hogy a japánok 50—60 szá­zaléka a tv-n keresztül megismerje a Nivea-krémet, 3 millió márkát kellett áldozni. A jelenlegi tv-rek­­lámköltség ennek négyszerese, kö­rülbelül ugyanennyibe kerül a töb­bi reklám. És mindez együtt a for­galomnak mintegy 20 százaléka. Azonkívül éberen figyelni kell a piacot és hogy mit terveznek a he­lyi konkurrensek. (1978. március, 25.) 1978. MÁJUS 3. ) da wmmm rövidem­ ­%• A magyar—laoszi gazdasági és műszaki-tudományos együttműködé­si bizottság második ülésszaka ked­den az Országházban plenáris ülés­sel folytatódott. •%­ Az NSZK-beli Elba cég licence alapján nagyteljesítményű betonke­verők, az ugyancsak nyugatnémet Schwing licence alapján pedig be­tonszivattyúk sorozatgyártását kezd­ték meg az Építőgépgyártó Vállalat veszprémi gyárában.

Next