Világgazdaság, 1978. október (10. évfolyam, 192/2446-212/2466. szám)
1978-10-03 / 192. (2446.) szám
1978. OKTÓBER 3." FAO-ÉRTEKEZLET AFRIKA ÉLELMISZERHELYZETÉRŐL Afrikának 1985-ig lényegesen növelnie kell önellátását élelmiszerekből. Ennek elősegítéséről tanácskozott a tanzániai Arushában a FAO regionális konferenciája. Az értekezleten, amelyen 46 ország képviselői vettek részt, több fontos javaslat született, egyebek között egy regionális központ létrehozásáról, amelynek feladata Afrika mezőgazdasági fejlesztésének elősegítése lenne. Tanzánia jelezte, hogy szívesen adna otthont egy ilyen központnak. A FAO Afrikára vonatkozó élelmiszerterve javasolja, hogy a kontinens kormányai változtassanak politikájukon, s elsősorban helyi fogyasztásra, ne pedig exportra termeljenek. Az értekezleten született határozatok aggodalommal szólnak a vidéki területek romló környezetéről és a lakosság városba áramlásáról. Felhívást tartalmaznak arról, hogy a fejlődő országok termékei könynyebben juthassanak el fejlett tőkésországok piacaira, arról, hogy emelni kell a mezőgazdasági exportcikkek árát és arról, hogy igazságosabbá kell tenni a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat. A tanácskozással egyidőben tette közzé a FAO a világ élelmiszerkilátásairól szóló jelentését Eszerint a világ búza- és takarmánytermése az idén 1,1 milliárd tonna körüli lesz, 4,4 százalékkal több, mint a múlt évben. Csupán a búza mennyiségét 416 millió tonnára becsülik, ez 8 százalékkal több a tavalyi termésnél és nagyon közel van az 1976-os 418 millió tonnás rekordhoz. Kimagasló eredményeket várnak a cereáliák termésében, is. A rizstermést 375 millió tonna körül várják, ez 1 százalékkal több, mint a tavalyi mennyiség. A jelentés 14 olyan országot említ, ahol kritikussá vált az élelmiszerhiány, a legsúlyosabb a helyzet Etiópiában. Rontotta a termést a monszun Burmában, Indiában, Nepálban és Thaiföldön, Banglades termését viszont a vízhiány károsította. Az NSZK a jövőben növeli a fejlődő országoknak szánt mezőgazdasági segélyét, az élelmiszerhiány ugyanis világszerte növekszik — mondotta Offergeld nyugatnémet fejlesztésügyi miniszter. A mezőgazdasági segélyek — tette hozzá — továbbra is a bonni kormány fejlődő országokba irányuló segélypolitikájának központi részét alkotják. Minisztériuma — jelentette ki a miniszter — rendkívül érdeklődik a munkaintenzív iparágak ösztönzése iránt, mert úgy véli, hogy ezzel lehet a legtöbb embernek munkát adni a fejlődő országokban és el lehet kerülni a bonyolult technológiákkal kapcsolatos problémákat. Offergeld sürgette a Közös Piac árufeleslegének segélyként való felhasználását hivatkozva a raktározással kapcsolatos magas költségekre. (Reuter, AP—DJ, MTI) BONN A KERESKEDELMI HÁBORÚ VESZÉLYÉRE FIGYELMEZTETI WASHINGTONT Tudósítónktól: Erősödnek az aggodalmak az USA és a Közös Piac között fenyegető kereskedelmi háború miatt. Lambsdorff, az NSZK gazdasági minisztere levelet juttatott el az amerikai kongresszushoz. Ebben óva inti az USA-t attól, hogy kiegyenlítő vámokat szabjon ki a szubvencionált nyugat-európai importárukra. Strauss, az USA kereskedelmi főmegbízottja ugyanis azzal fenyegetőzött, hogy az USA kiegyenlítő vámokat fog kiszabni, ha a GATT-tárgyalásokon az EGK nem tesz eleget az amerikai koncessziós követeléseknek az agrárkereskedelemben. Január 3-án lejár a washingtoni kormánynak az a határozata, hogy a GATT-tárgyalások alatt ne szabjanak ki kiegyenlítő vámokat. A határidő meghosszabbítása komoly nehézségekbe ütközik a kongresszusban. Az USA, az NSZK s a többi ipari nagyhatalom a bonni világgazdasági csúcsértekezleten kötelezte magát arra, hogy a GATT-fordulót lényegében december 15-ig befejezi. Lambsdorff kifejezést adott aggodalmának, hogy a kiegyenlítő vám kivetése 1979 elejétől, tekintet nélkül a GATT-forduló tárgyalási eredményére, minden bizonnyal éles ellenintézkedéseket fog az EGK részéről kiváltani. A miniszter megengedhetetlennek tartja, hogy az USA a kiegyenlítő vámokkal „kész helyzet elé állítsa” partnereit . . . xe/i. ■ 0 A Bank of Montreal, a Chase Manhattan, a Manufacturers Hanover és további 30 bank vesz részt abban a konzorciumban, amely 10 évre szóló, 150 millió dolláros hitelt nyújt a Fülöp-szigetek fejlesztési bankjának. A kölcsön nagyobb része korábbi hitelek refinanszírozására szolgál. A Kreisky osztrák kancellár október 3—5-én hivatalos látogatást tesz Görögországban viszonozva Karamanlisz görög miniszterelnök 1976. novemberi ausztriai látogatását. 0 A kínai külügyi intézet NSZK- ban tartózkodó elnöke újabb pekingi látogatásra hívta meg a kereszténydemokrata párt elnökét, Kohlt, aki 1974-ben már járt Kínában. __0 Franciaország és az NSZK megállapodást írt alá az atomreaktorok biztonságossága terén végzett közös kutatásról — jelentette be a francia atomenergia- hivatal. 0 Brunei és Nagy-Britannia legfrissebb megállapodása értelmében az olajban gazdag délkelet-ázsiai államocska 1978 végére eléri teljes függetlenségét. Brúnei már most sem számít angol gyarmatnak, de külügyeit Anglia intézi és védelmét is Nagy-Britannia biztosítja. A Banglades arra számít, hogy az EGK-tól 8 millió dollár segélyt kanteaipara fejlesztésére. Ezenkívül 200 ezer tonna gabonasegélyt is kért. Az idén a közösség 111 ezer tonna gabonát, 900 tonna tejport és 3 ezer tonna vajolajat ad az országnak. Wojtaszek lengyel külügyminiszter október 12-én kétnapos látogatásra Görögországba érkezik. • A svéd fogyasztói árindex (1968 - 100) augusztusban 0,8 százalékkal 224 pontra emelkedett és 6,4 százalékkal magasabban állt, mint tavaly augusztusban. Dleng Sary kambodzsai külügyminiszter október közepén hivatalos látogatást tesz a Fülöp-szigeteken. Olaszország újabb 551 millió frankot fizetett vissza a francia kormánynak az 1974 decemberében felvett kölcsönökből. Ezzel a négy részletből hármat már törlesztett. Ivan JELIHTI M Szadat egyiptomi elnök Khalilt, a megszűnt Arab Szocialista Unió volt főtitkárát bízta meg kormányalakítással. 0 Lisszabonban tegnap nyílt meg a FAO 11. európai regionális konferenciája. Az értekezletet Saouma, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének főigazgatója nyitotta meg. 0 Prágában befejezte 7. ülésszakát a csehszlovák—osztrák gazdasági és ipari együttműködési vegyesbizottság. Több javaslatot terjesztettek elő hosszú távú kooperációs megállapodásokra. 0 Japán devizatartaléka szeptemberben 37 millió dollárral 29,4 milliárdra emelkedett. 0 Pankov bolgár és Wyschofski NDK-beli vegyipari miniszteraz 1980 utáni időszakra szóló megállapodást írt alá tudományos-műszaki együttműködésről a vegyipar terén. A Vauxhall autógyár (a General Motors angliai leányvállalata) 26 ezer dolgozója visszautasította a munkaadók béremelési ajánlatát. A szakszervezetek jövő csütörtökön folytatják tárgyalásaikat az igazgatósággal. Az NSZK-ban a megélhetési költségek indexe szeptemberben valószínűleg csak 2,2 százalékkal lesz magasabb, mint tavaly szeptemberben. Ez a legalacsonyabb éves ráta 1969 óta. Júliusban 2,6, augusztusban 2,4 százalékos volt a ráta éves növekedése. 0 Az erősödő bel- és külföldi beruházási tevékenység következtében Tajvan gazdaságának idei reálnövekedése 13 százalék lesz, meghaladva az 1974—75. évi recesszió előtti évi átlag 10,4 százalékot — hangzik a tajvani amerikai nagykövetség jelentése.Az amerikai Lockheed Aircraft felajánlotta, hogy részt vesz a nyugatnémet—holland Fokker—VFW Super 28-as Utasszállító gépének fejlesztésében. Megfigyelők szerint az amerikai cég ezáltal több millió dolláros holland megrendelést szeretne nyerni haditengerészeti megfigyelőgépek szállítására. A tőkés valuták októberi rubelárfolyama A Szovjetunió Állami Bankja közzétette az októberre érvényes valutaárfolyamokat. A tőkés valuták új jegyzései tükrözik a devizapiacok irányzatát: tovább esett a dollár, emelkedett a svájci frank rubelárfolyama, változatlan maradt az olasz líráé. Az új jegyzések, zárójelben az előző: 100 USA dollár = 66,00 rubel (66,41) 1 font sterling = 1,30 (1,31) 100 belga frank = 2,16 (2,14) 100 nyugatnémet márka = 33,90 (33,76) 100 holland forint = 31,25 (31,14) 100 dán korona = 12,33 (12,20) 1000 olasz líra = 0,80 (0,80) 100 kanadai dollár = 55,90 (56,77) 100 norvég korona = 12,80 (12,71) 100 francia frank = 15,13 (15,42) 100 svéd korona = 14,97 (15,09) 1000 japán jen = 3,50 (3,54) 100 svájci frank = 44,33 (43,12) 100 ausztrál dollár = 76,34 (77,43) 100 osztrák schilling = 4,70 (4,64) 100 indiai rúpia = 8,50 (8,50) 100 iráni rial = 0,95 (0,95) 1 líbiai dinár = 2,33 (2,33) 100 marokkói dirham = 16,43 (16,43) 100 pakisztáni rúpia = 6,78 (6,78) _100 Srí Lanka-i rúpia = 4,24 (4,50) (Reuter) Jugoszáv-lengyel kamarai tanácskozás Belgrádi tudósítónktól. A múlt héten ülésezett Zágrábban a lengyel és a jugoszláv kamarai küldöttség; a megbeszélésen a két ország gazdasági szerveinek és bankjainak megbízottai is részt vettek. A megbeszélés fő témája az árucsere-forgalom idei alakulása volt. Július végéig a kereskedelem 266 millió dollár volt, ebből a jugoszláv kivitel 110 milliót, a bevitel 156 milllió dollárt tett ki. Mivel ezzel az éves forgalom 83 százalékát teljesítették, valószínű, hogy az éves árucsere-forgalom eléri a 600 millió dollárt. A zágrábi találkozón felmérték a kooperációs és szakosodási megállapodások eredményeit. Jelenleg 19 kooperációs megállapodás működik, a közelmúltban írtak alá újabbakat is. A legjobb eredmények a személygépkocsi együttműködésben (Crvena , Zastava—Polmot) mutatkoznak, ahol a realizált kétoldalú forgalom már 70 millió dollár. Tárgyalnak az együttműködés új formáiról is, különös tekintettel harmadik piaci közös fellépésre. Új intézmény a szovjet gazdasági vezetők képzésére Új oktatási intézmény kezdte meg tevékenységét hétfőn Moszkvában: a Szovjetunió Népgazdasági Akadémiája. Az akadémia célja, hogy a népgazdaság vezetőinek lehetőséget nyújtson a legkorszerűbb gazdasági, vezetési elméletek és módszerek tanulmányozására, a folyamatos továbbképzésre, szakmai tudásuk, közgazdasági ismereteik bővítésére. Az új intézmény felállításáról az SZKP KB és a szovjet kormány hozott határozatot. A megnyitón Dolgik, a Központi Bizottság titkára arról beszélt, hogy az államigazgatás egész mechanizmusának korszerűsítésében elvi jelentősége van a Szovjetunió minisztertanácsa működéséről nemrég hozott törvénynek. Befejezéséhez közeledik az a folyamat, amelynek során létrehozzák az új típusú, nagy termelési egyesüléseket, amelyek az önelszámolási lánc alapjait képezik. Olyan igazgatási rendszert valósítanak meg a minisztériumoknál és a főigazgatóságoknál, amellyel a gazdasági döntések meghozatalánál kiküszöbölik a felesleges segáfipek.. Intézkedéseket tesznek a tervezés és a gazdasági ösztönzés rendszerének további javítására. (MTI) A török líra részleges leértékelése Törökország központi bankja 10 napon belül másodszor szállította le a török líra árfolyamát 11 nyugati valuta viszonylatában, de nem nyúlt a dollárjegyzéshez, amely eszerint március 1.óta változatlanul 25 líra. A svájci frank új jegyzése 16,1259 líra, ami 3 százalékos leértékelésnek felel meg. A márka árfolyamát 2,4 százalékkal 12,7459 lírára emelték, de 0,77 százalékkal felértékelték a török valutát a kanadai dollárhoz képest, melynek új jegyzése 21,2603 líra lett. (Reuter) VILÁGGAZDASÁG Tízszázalékos arab érdekeltség a Montedisonban Az olasz kormány jóváhagyta a jövő évi költségvetést Egy szaúd-arábiai pénzügyi csoport 43 millió dollárért 10 százalékos érdekeltséget vásárol a legnagyobb olasz vegyipari konszernben, a Montedisonban. (A tranzakcióról már szó volt a Montedison elnökének,G. Medicinek múlt heti budapesti sajtóértekezletén is, (lásd VILÁGGAZDASÁG, 1978. szeptember 29., 1. oldal). A vállalat igazgatótanácsának múlt hét végi ülésén hozták nyilvánosságra az arab tőkebefektetés részleteit: eszerint a közelebbről meg nem nevezett s egy párizsi intézet által képviselt arab beruházók — 12,5 százalékos részvénytulajdont kezében tartó állami szénhidrogén társaság, az ENI után a második legfontosabb tulajdonos csoport. Képviseltetik magukat az igazgatótanácsban, a végrehajtó bizottságban és a csoportot ellenőrző holdingban. Az arab befektetés jelentőségét Rómában a Fiatban vállalt líbiai érdekeltséghez hasonlítják. Rámutatnak arra, hogy a Montedison a tavalyi évet 600 millió dolláros veszteséggel zárta, összes adóssága eléri a 2,6 milliárd dollárt. Sokkal súlyosabb helyzetben van a Liquigas petrolvegyészeti érdekeltsége, a Liquichimica, amely tegnap bejelentette, hogy mégsem zárja be hat vegyipari üzemét Dél- Olaszországban; az üzembezárással több mint 3 ezer munkahely került volna veszélybe A kormány ugyanis rendkívüli ülésen különleges megbízottat jelölt ki, aki az állami bankok segítségével igyekszik majd megszervezni a vállalat szanálását. A cég már hónapok óta nem fizetett munkásainak és most intézkedéseket akarnak hozni, hogy a béreknek legalább egy részét folyósítani lehessen. Az újabb vállalati csődökről szóló hírek közepette az olasz kormány jóváhagyta a jövő évi költségvetési javaslatokat A parlament elé terjesztett három törvényjavaslat 3760 milliárd líra költségvetési deficitet irányoz elő jövőre, ami 400 milliárddal több, mint az idei. A kormány 1400 milliárd lírával akarja csökkenteni jövőre a nyugdíjakra, fordított kiadásokat — jelentette be Scotti munkaügyi miniszter. Ezt azonban nehéz lesz végrehajtani, többek között azért, mert a mezőgazdasági termelők nyugdíjhozzájárulásának tervezett emelését számos kereszténydemokrata képviselő ellenzi — félnek választóik elvesztésétől. (AP—DJ, Reuter) A szudáni elnök segélyekről tárgyal Bonnban Nimeri Washingtonba készül Nimeri szudáni elnök több napos hivatalos látogatásra az NSZK-ba érkezett. Scheel elnökkel és Genscher külügyminiszterrel az afrikai és a közel-keleti helyzetről, valamint Szudán gazdasági problémáiról tárgyal. A Reuter tudósítója úgy értesült, hogy a látogatás végén aláírandó megállapodás keretében az NSZK 80 millió márka tőkesegélyt és 30 millió márka műszaki segítséget ajánl fel még az idei évre. Jól értesült khartami körök szerint Nimeri a nem túl távoli jövőben az Egyesült Államokat is felkeresi az amerikai elnök hivatalos vendégeként. Útjának programját az 1976-ban életre hívott szudáni— amerikai gazdasági tanács készíti elő és tárgyalásainak középpontjában is gazdasági kérdések állnak — írja a Financial Times tudósítója a szudáni fővárosból. Nimeri 1976-ban már járt az Egyesült Államokban magánemberként, noha célja az amerikai magántőke szudáni beruházásainak előmozdítása volt. Akkoriban tették le a Port Sudan-i fonoda alapkövét; a 37,5 millió dolláros üzem nagyrészt amerikai berendezéssel működik. Nimeri amerikai útja óta egyre több USA-beli üzletember keresi fel az afrikai országot vizsgálgatva a beruházási lehetőségeket. Közülük sokan tartották meghökkentőnek az infrastruktúra hiányát, másokat elriasztott a már ott működő amerikai cégek panasza, hogy mennyire nehéz a nyereség hazautalása, s a nyersanyagok vásárlásához szükséges deviza megszerzése. Az amerikai kételyeket mindaddig nem is sikerülhet eloszlatni, amíg nem javul Szudán gazdaságának teljesítménye. A múlt év végén az Eximbank leállította a Szudánba exportált áruk után vállalt hitel kezességét, mert Khartoum erősen lemaradt az adósságok visszafizetésével. Néhány amerikai nagyvállalat azonban még mindig kísérletezik szudáni beruházásokkal. Köztük szerepel a Tenneco, a Brown Brothers Karriman (ezek mezőgazdaságfejlesztéssel foglalkoznak), 65 millió dollárt fordított itt olajkutatásra a Chevron és nemrég közölték, hogy amerikai magánberuházók 125 millió dollárt szándékoznak befektetni egy karbamidgyár építésébe. Az Eximbanknál kevésbé óvatos OPIC, a magánberuházásokért kezességet vállaló amerikai szerv, továbbra is hajlandó garantálni az amerikaiak szudáni beruházásait. Giscard d’Estaing Brazíliában Franciaország és a legnagyobb latin-amerikai piaca, Brazília közötti ipari együttműködés kérdései szerepelnek Giscard d’Estaing hétfőn kezdődött brazíliai megbeszélésein. A francia elnök szóvivője pénteken hangsúlyozta, hogy Franciaország nagy figyelemmel kíséri Brazília fejlődését, a latin-amerikai országnak egyre nagyobb szerepe lesz a világ gazdaságában. Jelenleg Brazília évente 11 millió torma acélt termel, 1 millió darab járművet, és saját erőből elégíti ki fogyasztásicikk-szükségletének nagy részét. A hónap elején a két ország vegyesbizottsága a két külkereskedelmi miniszter vezetésével kijelölte azokat a területeket, amelyekben Franciaország segítheti a brazil beruházásokat. A vízenergia, a szénás káliumbányászat, a napenergetika, a part menti oljtermeléshez szükséges berendezések, az alumíniumtermelés és a távközlés kerültek szóba. Franciaország főként a középméretű vállalatok brazíliai vállalkozását ösztönzi, szeretné, ha a létrehozandó cégek francia—brazil tőkével működnének. A francia elnök ötnapos látogatása során szorgalmazni fogja az áruforgalom növelését. Az elmúlt két évben a kereskedelem a két ország között 80 százalékkal bővült ugyan, mindkét ország azonban csak a hetedik legnagyobb szállítója a másiknak. Franciaország kereskedelmi deficitjét is csökkenteni próbálta Brazíliával szemben, a hiány tavaly 1,58 milliárd frank volt, Párizs tavaly 1,84 milliárd frank összegű árut exportált, a növekedés az előző évhez képest 10 százalékos és 3,42 milliárd frank összegű árut importált. A bevitel összege 80 százalékkal haladta meg az előző évit, a megugrás főként a kávéárak emelkedésének következménye. (AP —DJ) VMGGflZBjStG A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA ÉS A KONJUNKTÚRA ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET LAPJA M„,ill^„i|c Hetenként ötször INDEX 25 008 ISSN 0042-6148 Főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: VÁJNA JÁNOS Szerkesztősed: Bp. V., Dorottya u. 6. IV. em. Postacím: Budapest, Pf. 534. 1397 Telefon* 184-055 Klocsírja Hírtankiadó Vállalat Felelős kiadó: Cseflány Ferenc igazgató Kiadóhivatal, Bp. Blaha Lujza tér 1—3. 1959 Telefon: 343-100 78.310?'M0 -- Szedte Zrínyi Nyomda, Bpest F. v. Bolnár Imre Nyomta Szikra Lapnyomda, Budapest F. v. Csöndes Zoltán Terjeszt: a Magyar Porto Előszedhető a hírlapkézbesítő postahivatalokna! Előfizetési díj sáv évre 2400 Ft