Világgazdaság, 1979. július (11. évfolyam, 125/2631-145/2651. szám)
1979-07-03 / 125. (2631.) szám
MAGYAR GAZDASÁG MIRŐL ÍR A TÁRSADALMI iliiiii<iiiiilJiitiiiiiiiiuiiiiii!iiiuiiiiiiiiiiiiiiii;iiiiniiii!iinriimiiiimmiiiniiiiimiiriim;iri’ifi'tiiiiiiii:i)iíiininiininitiiiuft SZEMLE Nyúl Emil: Gazdasági fejlődésünk és az árrendszer A szerző, az MSZMP KB alosztályvezetője a pártnak a hosszú távú külgazdasági politikára és a termelési szerkezet fejlesztésére vonatkozó 1977. októberi, illetve az éves népgazdaság-fejlesztési terv fő feladatairól szóló 1978. decemberi határozatából indul ki. A két határozatban megfogalmazott feladatok megoldása szempontjából nagy jelentőségű az árrendszer tökéletesítése. A cikk ezért azokat a legfontosabb öszszefüggéseket taglalja, amelyek az árrendszer továbbfejlesztésének az alapját adják. Ismeretes, hogy a népgazdaság egyensúlyi helyzete döntően a külső feltételek változása következtében bomlott meg. A népgazdaságban megtermelt nemzeti jövedelem 1974- ben és 1975-ben évi mintegy 400 milliárd forintra rúgott. Az egyik évről a másikra bekövetkezett külpiaci árdrágulások a következő években olyan helyzetet teremtettek, mintha nemzeti jövedelmünk mintegy 10 százalékát elvesztettük volna. Ilyen mértékű veszteség bármilyen, a mienknél sokkal fejlettebb népgazdaságot is súlyosan érintett volna. A gazdasági folyamatokban az áraknak az a szerepük, hogy orientáljanak, ösztönözzenek, kényszerítsenek a jó munkára, megteremtsék a kereslet-kínálat összhangját és ezzel általában az egyensúlyt. Az ár akkor tölti be jól funkcióit, ha nem teszi lehetővé, hogy a vállalatok a nem kielégítő gazdálkodásból származó költséget is megfizettessék vevőikkel. A jelen körülmények között leginkább az az ár képes hatékony gazdálkodásra, ösztönözni, amellyel külgazdasági kapcsolatainkban van dolgunk. Célszerű tehát mércének alapvetően a külpiaci árakat elfogadni. Az árarányváltozásokat a fogyasztási szférában is érvényesíteni kell. A bérrendszer ösztönző szerepe akkor erősödik, ha a nomináljövedelmek a hatékonyság tényleges növekedésével összhangban változnak. Az indokolatlan áremelések csak így kerülhetők el. Nélkülözhetetlen a fogyasztói árrendszer továbbfejlesztésében a termelői és a fogyasztói árak közötti összhang növelése. Ez úgy érhető el, hogy csökkentjük a fogyasztói árak nagymértékű állami támogatását, a jövőben pedig folyamatosan biztosítjuk a termelői és a fogyasztói árak együttmozgását. Mai árrendszerünk egyik legsúlyosabb problémájaként említi a szerző, hogy az árrendszer lényegében minden gazdálkodó szervezetnek vagy az árakban vagy áron kívül megtéríti a vállalati ráfordításokat, sőt még jövedelmet is biztosít. Ilyen körülmények között a gazdálkodó szervezeteink nem érzékelik a megváltozott gazdálkodási feltételeket, de ez a helyzet a gazdaságirányító szerveket is dezorientálja döntéseik mehozatalakor. Ezt megszüntetendő szükséges, hogy egyszeri, teljes körű árrendezést hajtsunk végre az egész népgazdaságban, majd ezt követően következetesen érvényesítsük a külpiaci árelvet. Ily módon mérhetővé válik a különböző termelő tevékenységek tényleges hatékonysága, a gazdaságirányítás megkapja a szükséges információt a termelés szerkezeti problémáinak megoldásához a gazdálkodó szervezetek kényszerülnek rugalmasan alkalmazkodni a gazdálkodás változó feltételeihez, rá vannak szorítva az exportárak emelésére és az importárak csökkentésére. Mindez végső soron gyarapítja nemzeti jövedelmünket. 1974-től gyakrabban és nagyobb mértékben kellett végrehajtani fogyasztói áremeléseket. Eközben mindenesetre sikerült megvalósítani az életszínvonal-politikai célokat is. A gazdálkodás feltételeinek módosulásából következő változások azonban a termelői árakban nagyobb mértékben érvényesültek, mint a fogyasztói árakban. Ennek következtében kiéleződött a két árrendszer közötti feszültség. Fogyasztói árpolitikánkban célul tűztük ki, az „értékarányos” fogyasztói árrendszer fokozatos megteremtését. Jelenleg ugyanis a termékek és a szolgáltatások fogyasztói árkiegészítése már évi 40 milliárd forintot ér el, és ez az összeg meghaladja a forgalmi adó összegét. A jelenlegi árarányok nem orientálják kellően a fogyasztókat sem a gazdaságilag legésszerűbb, sem pedig az életmód szempontjából leginkább kívánatos fogyasztási szerkezet kialakítására. A rugalmatlan árak emellett oda vezetnek, hogy a korszerűtlen cikkeknél árcsökkenés helyett növekszik az eladatlan áru mennyisége vagy a felesleges kapacitás, míg a korszerű cikkek (a hagyományos szabadpiacot kivéve) hiánycikké válnak. Végül pedig a társadalmi preferencia céljából nyújtott ártámogatások nem teljesítik feladatukat, mert egyébként támogatásra semmiképp sem szoruló rétegek is haszonélvezői. A termelői és fogyasztói árrendszer változtatásakor számolnunk kell nehézségekkel mind a gazdálkodó szerveknél, mind a lakosság körében. Rövid és hosszú távú érdekeink azonban egyaránt indokolják, hogy vállaljuk a nehézségeket, s ne odázzuk el megvalósítását, mert az árfunkciók erősítése nélkül népgazdasági helyzetünk egyensúlya nem állítható helyre. (1979. júniusi szám) Véget ért a hamburgi IVA Folytatódik a vasúti közlekedés reneszánsza Tudósítónktól: Vasárnap bezárta kapuit Hamburgban minden idők eddigi legjelentősebb közlekedési kiállítása, egyébként méreteiben is a legnagyobb bemutató, amelyet Hamburgban valaha is rendeztek. Az NSZK közlekedési ipara a kiállításon Knotenpunkt , azaz, Németország — csomópont címszó alatt mutatkozott be, kifejezésre juttatva, hogy Európa közlekedése az NSZK körül forog. Hamburg ezen belül is hangsúlyozta a maga központi jellegét mint olyan város, amelyben összekapcsolódik a tengeri, a vasúti, a közúti és a légiforgalom, és ily módon Európa egyik legnagyobb tranzitforgalmú városa. „A síneken még messze a végállomás” — hirdette a Hamburger Abendblatt egyik cikke, jelezve ezzel, hogy a vasút továbbra is versenyben áll mind a repülőgéppel, mind az autóval. Sőt mintha a versenyfutásban — különös tekintettel az olajválságra — meg is előzte volna vetélytársait. Az IVA nemcsak szavakkal, hanem számos újdonsággal is propagálta a korszerű tömegközlekedési eszközök legrégebbikét. Hogy ne csak a kiállítás sztárjára, a mágneses vonatra utaljunk: bemutattak itt modern vasútirányító berendezéseket, villany- és dízelmotorral egyaránt üzemeltethető mozdonyokat, nem is beszélve a kényelmet fokozó intézkedésekről, mint amilyen a bőröndcipelés nélküli utazás (a vasút háztólházig viteti a csomagokat). De azért az autóközlekedés is állta a propagandaversenyt. Hadjáratát az energiatakarékosság jegyében szervezte meg. Láthattunk amerikai és olasz gyártmányú elektromos kiskocsikat, kisfogyasztású, korszerű autóbuszokat. A Daimler-Benz új autóbuszai — a mozdonyokhoz hasonlóan — kettős üzeműek, hosszabb távokon az elektromos meghajtásról átállíthatók gázolaj-üzeműre. Ez az autóbusz, amely forgalmas útszakaszokon, betonteknőben vezető nélkül is kormányozható, a cég szerint a metróközlekedésben is használható lesz. Az autóközlekedés másik fő mottója a biztonság volt. Ennek keretében bemutattak olyan ellenőrző tesztet, amely a veszélyhelyzetben való viselkedést vizsgálja, és olyan — amerikai gyártmányú — légtömlőt, amely ütközéskor automatikusan felfúvódik. De voltak olyan autócsodák is, amelyek mindentudó műszerfala például azt is megmutatja, melyik útvonalon lehet adott helyről valamely másik helységbe a legrövidebben eljutni, és hogy egy-két tucat kilométernyi távolságban közlekedési dugó van. Mindez bizonyítja, hogy a technikai fejlődés ezen a téren is szinte beláthatatlan. A légiközlekedés sztárja a helikopter volt, amely még a jövő óriásgépeinél is nagyobb sikert aratott. A sztár valójában a közlekedésüggyel szorosan összefüggő idegenforgalmat szolgálta, fedélzetéről ugyanis a magasból is vethettünk egy pillantást erre a lüktető kikötővárosra, ahol a 24 napos kiállítás során a résztvevő 28 ország és az NSZK bemutatói a többi között meggyőzték a látogatókat, hogy a szoros nemzetközi együttműködés a közlekedés területén is nélkülözhetetlen. Magyar—svájci kooperációk I. A HŰTŐGÉPGYÁR A FEJLESZTÉSBEN IS PARTNERE A LIBIRNEK Vajon mi késztethet arra egy svájci vállalatot, hogy termelési együttműködésre lépjen egy magyar vállalattal? Tudását szeretné-e pénzzé tenni, hogy ily módon hozzájáruljon saját fejlesztési költségeihez? Vagy egy-egy gyártmány kitelepítésével munkapadját szeretné-e „meghosszabbítani”, hogy hazai kapacitásait korszerűbb cikkek termelésével foglalkoztassa? (Egy-két kivételtől eltekintve ugyanis, valamennyi magyar—svájci kooperáció nyugat—keleti irányú technológia-átadást takar.) A kooperáció kapcsán vajon kevesebb vagy esetleg több embert tud-e foglalkoztatni a svájci vállalat saját üzemeiben? És mit vár a magyar vállalat az együttműködéstől? Elsődlegesen műszaki fejlődésének meggyorsítását vagy inkább minél gyorsabb és nagyobb tőkés exportot? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Schlierenben a Libirnél, Yverdorban a Hermesnél, Emmenbrükkében a Webernél, Badenben a Brown Boverinél, illetve Budapesten és Jászberényben néhány, főként a Svájcba irányuló magyar gépexport szempontjából fontos együttműködő partnernél. Először az 1969-ben megkötött és 1981-ben meghosszabbított Sibir—Lehel együttműködésről lesz szó, amelynek révén ma már évente 170 ezer abszorpciós hűtőszekrényt gyárt a magyar vállalat, több millió dollárért exportál belőlük, s úgy tűnik, a műszaki fejlődés szerves folytatósa is biztosított. A termelékenység vonatkozásában azonban még mindig van mit tanulnia Jászberénynek a Sibirtől. A Sibir különleges helyet foglal el az európai hűtőszekrénygyártók között. A sorozatnagyságot, tőkeerejét, a foglalkoztatottak számát tekintve nagyságrendekkel kisebb, mint a legtöbb vetélytársa (Siemens, AEG, Elektrolux, stb.), viszont a világ egyetlen hűtőszekrénygyára, amely még foglalkozik az abszorpciós hűtőszekrények fejlesztésével, miután abban is egyedülálló, hogy kizárólag abszorpciós hűtőszekrényeket gyárt. élenjáró technika — KISÜZEMI SZERVEZET A Libir a magyar gépipar egyik legrégibb kooperációs partnere, nevét a nem szakemberek közül is sokan ismerik nálunk, de egész Európában jól cseng. Pedig a Zürich melletti gyár mindössze 340 embert foglalkoztat, évente körülbelül feleannyi hűtőszekrényt gyárt — így a köztük jóval nagyobb típusokat is —, mint amennyit a Hűtőgépgyár az ő licence alapján (ami eleve csupán 40 százaléka Jászberény hűtőszekrény-termelésének), s a cég, — bár a hivatalos statisztika szerint középüzem méretű —, szervezeti felépítésében — főleg ami az adminisztrációt illeti —, sok tekintetben kisüzem jellegű. A beszerzés, az értékesítés és a könyvelés mindössze három ember feladata. Többek között az ügyintézés egyszerűsítése céljából a gyár valamennyi fizikai állományú dolgozója (az iskolázottságtól és a munka jellegétől függetlenül) egységes — garantált — havi bért kap, és egységes a legyártott mennyiségtől függő prémium is. („Hogy mennyit értékesítünk, az már nem a munkásoktól függ, tehát az ő prémiumuk sem függhet ettől.”) így a havi bérelszámolás egyetlen ember 8 napi munkája. Nincs a Libiinél raktárellenőr és szerszámkiadó sem. „Kiszámítottuk — mondja a cég egyik vezetője —, hogy az ellenőrzés megszervezése félmillió frankba kerül évente, enynyit pedig biztos, hogy nem lopnak nálunk.” Amennyire — már-már primitíven — egyszerű a Libir belső ügyintézése, annyira nagyvonalú a cég kutatásban-fejlesztésben. Csak kutatással 16 ember foglalkozik a vállalatnál, egy korszerűen berendezett fejlesztőrészlegben, amelyhez egy prototípusgyártó műhely is csatlakozik. A fejlesztés ezen a területen egyébként nem igényel különösebb műszaki felfedezéseket, inkább hosszantartó próbálkozásokat, ellenőrző méréseket. De éppen azért, mert a kutatás-fejlesztés alapvetően empirikus jellegű, rendkívül szorosan kapcsolódik a gyártási tapasztalatokhoz — a Sibir fő erőssége a fejlesztésben fölhalmozódott évtizedes előnye. Jellemző egyébként, hogy a Sibirnél az utóbbi évek legválságosabb időszakaként nem a máig is tartó recesszió mélypontját, s nem is a magasnak vélt energiafogyasztás miatt az abszorpciós technika ellen néhány évvel ezelőtt folytatott éles kampányt tartják számon, hanem azt a két évvel ezelőtti intermezzót, amikor az Elektroluxnak kis híján sikerült elcsábítania a Sibir teljes fejlesztőgárdáját. ÓVATOS LICENCPOLITIKA A Sibir cég korlátolt felelősségű társaságként, 20 ezer frankos alaptőkével, néhány munkással, 1944- ben alakult, s jövőjét kezdettől fogva egy abszorpciós rendszerű hűtőszekrény licencére alapozta. Az alaptőkét azóta sem bővítették, de a cég tényleges tőkéje ma már több millió frankra, rúg. A hatvanas években, amikor az ágazatban amúgy is konjunktúra volt, úgy tűnt, hogy az abszorpciós hűtőszekrény óriási jövő előtt áll. A Libir maga is folyamatosan bővítette kapacitását, de ennek határt szabott, hogy mindig kínosan ügyelt függetlenségére, s ezért csak saját erejéből ruházott be. Hűtőszekrényeinek licencét viszont eladta — jól megválasztott partnereknek, jól megválasztott feltételekkel. A licencvevők — egy francia, egy izraeli, egy angol cég (az utóbbi már beszüntette a gyártást) és a Jászberényi Hűtőgépgyár — ugyanis valamennyien nagyobbak a Sibirnél. Meg akarta venni a licencet egy nyugatnémet gyártó is (a nyugatnémet cégek, amelyek mind a kompresszorra alapozták fejlesztésüket, élen jártak az abszorpciós rendszer elleni kampányban), de feltételeit a Sibor — éppen függetlensége védelmében — nem fogadta el. A Jászberényi Hűtőgépgyár 1964- ben vette meg a Sibir-licencet és kezdte el gyártani a 60, a 80, majd később a 150 literes hűtőszekrényeket. A 80 liter alattiak gyártását Sibir meg is szüntette és saját vevőit is jászberényi hűtőszekrényekkel látja el (évente 1—1,5 millió Sfr értékben). A magyarországi gyártás megszervezését követő 3—4 évben elég sok probléma volt a jászberényi hűtőszekrényekkel, amíg sikerült elérni a svájci gyártótól megszokott minőségi színvonalat. Nem sikerült viszont elérni — sőt még megközelíteni sem — a Sibir termelékenységi szintjét. Egy hűtőszekrény előállítátásához Jászberényben ma is kétszer annyi munkaórára van szükség, mint Schlierenben. Stobheli igazgató szerint — aki évente többször is megfordul Jászberényben — a különbség első számú oka az eltérő munkamorál („Arbeitsethos”). Abban, hogy a magyarországi munkamorál lényegesen alacsonyabb szinten van, mint a svájci, véleménye szerint nagy szerepet játszik, hogy Jászberényben a munkások sokkal kevésbé ismerik az előttük és utánuk zajló technológiai lépéseket, saját tevékenységük funkcióját a végtermék elkészültében, mint schlierein kollégáik. A hűtőaggregát lelke például egy precízen megmunkált csőrendszer, amelyet különböző méretű csődarabokból hegesztenek össze. A svájci munkás tudja, hogy az egyik darabnak miért kell rövidebbnek lennie, a másiknak miért hosszabbnak, s ha a méretek nem egyeznek, szól a művezetőnek. A magyar munkás viszont — a svájci szakember tapasztalatai szerint —, miután nem ismeri az egyes darabok funkcióját, minden további nélkül összehegeszt nem megfelelő méretű csöveket is. Hozzájárul, persze, az alacsonyabb termelékenységhez a fluktuáció is, ami a svájci üzemben alig van, valamint az alapanyagellátási gondok, amikkel a Sibir szintén nem küszködik. Jászberényben az idén előreláthatólag 170 ezer hűtőszekrény készül Sibir-licenc alapján. A svájci cég piacpolitikájának alapelve, hogy a licencvevők elsősorban azokon a piacokon kereskedjenek, amelyeken amúgy is otthonosan mozognak. A Hűtőgépgyár tehát Kelet-Európában. Jászberénynek viszont ahhoz fűződik komoly érdekeltsége, hogy a kompresszoros hűtőszekrényeknél gazdaságosabban exportálható abszorpciós hűtőszekrényekből jelentős mennyiségben szállítson tőkés piacokra is. A Quelle nyugatnémet áruházi konszernt mint az abszorpciós Lehel hűtőszekrények egyik legnagyobb külföldi vevőjét már tudomásul vette a Libir, s mindeddig a többi tőkésexport ügyletet is sikerült elfogadtatni vele. AZ ABSZORPCIÓ PERSPEKTÍVÁI [ Az energiaválság nyomán kialakult takarékossági pánik majdhogynem derékba törte az abszorpciós hűtőmegoldás karrierjét, s ráadásul az egész hűtőszekrény-piacon máig is tartó dekonjunktúra alakult ki. Időközben bebizonyosodott, hogy összehasonlítható gépek esetében az abszorpciós fogyasztása nem nagyobb a kompresszorosokénál. Abszorpciós technikával azonban csak nagy hűtőteljesítményű három-, négycsillagos hűtőszekrényeket érdemes gyártani. Ugyanakkor ismét előtérbe kerülnek az abszorpciós hűtőszekrények speciális előnyei: a hangtalan működés — ami ma már a piac nagyobbik részét jelentő beépített hűtőszekrények esetében különösen fontos — és az ötéves garancia. A Libirnél azt vallják, hogy a kompresszoros technika már elérkezett lehetőségei csúcsára, az abszorpció viszont még mindig a jövő technikája. A Libir ,tehát a folytatódó lassú árcsökkenés által kísért hűtőszekrény-piaci recesszió ellenére sem akarja elveszteni a fejlesztésben kivívott monopolhelyzetét. A kutatások most elsősorban a teljesítmény növelését, az energiafogyasztás csökkenését és új, nagyobb méretű típusok kifejlesztését célozzák. Megkülönböztetett partnerként kezeli a Libira Hűtőgépgyárat a kutatásban-fejlesztésben is, akárcsak abban, hogy licencvevői közül egyedül Jászberénytől vásárol vissza és forgalmaz saját márkanéven hűtőszekrényeket. (Egyébként a svájci cég nem engedi meg licencvevőinek a Sibir név használatát: „Kis cég vagyunk, ügyelnünk kell rá, hogy nevünk mindig minőséget is takarjon”.) Ami a kutatási együttműködést illeti, a Hűtőgépgyár mérnökei, akik korábban csak tanulás céljából töltöttek hónapokat a Libir fejlesztőrészlegében, ma is gyakran ellátogatnak oda, de most már a cél a konstrukciók közös továbbfejlesztése. Belvárosi külkereskedelmi vállalat NÉMETÜL TUDÓ JOGÁSZT KERES iparjogvédelmi, önálló munkakörbe. IKlIHI Jelentkezés a 172-941-es telefonszámon. 1979. JÚLIUS 3.W13 Réti Pál Magyar mmgm Kereskedelmi ______Kamara Magyar reklámfilm sikere Cannes-ban A Cannes-ban tegnap befejeött reklámfilm-fesztiválon, a és nem 1900 filmből álló mezőny Ezüst Oroszlán díjat nyert a gyár Kereskedelmi Kamara benevezett Anna-víz című rekl film, amelyet a Borgazdasági Ti készíttetett. A díjnyertes film vezője Sas István,