Világgazdaság, 1981. augusztus (13. évfolyam, 146/3147-163/3164. szám)
1981-08-01 / 146. (3147.) szám
BELSŐ HASZNÁLATRA A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA TAGVÁLLALATAINAK VIZÁGGAZDASÁG 1981. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT XII. ÉVFOLYAM, 146. (3147.) SZÁM ------------------------------------;---------------------• /fTTS. ÉSZAK-DÉL PÁRBESZÉD | . - VAGY NYUGAT-DÉL MELLÉBESZÉLÉS? Előkészületek az októberi csúcstalálkozóra Ma kezdődik a mexikói Cancún városában az október 22—23-ra tervezett észak—déli csúcstalálkozó előkészítő megbeszélése 22 ország (Algéria, Ausztria, Banglades, Brazília, Elefántcsontpart, Franciaország, a Fülöp-szigetek, Guyana, India, Japán, Jugoszlávia, Kanada, Kína, Mexikó, Nagy-Britannia, az NSZK, Nigéria, Svédország, Szaúd-Arábia, Tanzánia, az USA és Venezuela) külügyminiszterének a részvételével. Az előkészítő megbeszélésről konkrét eredmények aligha várhatók, a résztvevők még abban sem egységesek, hogy az októberi csúcstalálkozónak a programját eleve meghatározzák-e (mint ahogy a fejlődő országok szeretnék), vagy teljesen kötetlen megbeszélésnek tekintsék-e a találkozót (ahogy az USA követeli). Az úgynevezett Észak—Dél párbeszéd gondolatát még 1975-ben a francia diplomácia vetette fel. Akkoriban arról volt szó, hogy a világ legfejlettebb ipari országai („Észak”) összehangolt erőfeszítések keretében segítik elő a legszegényebb fejlődő országok („Dél”) gazdasági és társadalmi fejlődését. Az ebben az ügyben 28 ország részvételével összehívott párizsi konferencia két év alatt gyakorlatilag semmi eredményt nem ért el, ezt követően a legnagyobb nyugati tőkésországok és Japán kormánya arra tett kísérletet, hogy szót értsen a a harmadik világ kőolajtermelő és egyéb nyersanyagszállító országaival. Az angolok az EGK és az OPEC közötti megbeszélések hívei voltak, az OPEC-országok viszont hirtelenjében szemben találták magukat a legszegényebb latin-amerikai és afrikai országok követeléseivel, minthogy ezeket az utóbbi országokat még a fejlett tőkésországoknál is sokkal érzékenyebben sújtotta az olajárak ugrásszerű drágulása. Ezek a legszegényebb országok (az úgynevezett „77-ek”) a marillai UNCTAD-konferencián igen nagy élességgel vetették fel ezt a kérdést. Ennek következtében az el nem kötelezett országok havannai csúcsértekezlete határozottan javasolta, hogy teremtsék meg a legmagasabb szintű „észak-déli” megbeszélések szervezeti formáját. Ezt a javaslatot az ENSZ 1979. évi közgyűlése egyhangúlag elfogadta. Eljárásjog és konkrét javaslatok Mihelyt azonban arra került volna a sor, hogy csakugyan hozzálássanak a megbeszélésekhez, az USA, Nagy-Britannia és az NSZK eljárásjogi kifogásokat jelentett be. A fejlődő országok ugyanis az ENSZ keretein belül szerették volna lebonyolítani az egész tárgyalássorozatot, hogy így biztosítsák a kölcsönös engedmények egyensúlyát. A három nyugati ország viszont arra hivatkozott, hogy ez aláásná a Nemzetközi Valuta Alap tekintélyét. A huzavona azt eredményezte, hogy 1980. szeptemberében nem indulhattak meg az előirányzott általános tárgyalások, de még 1981. januárjában sem látszott kiút. Az elkerülhetetlen párbeszéd megindítására más politikai erők is kísérletet tettek. A WillyBrandt nyugatnémet szociáldemokrata pártelnök vezetésével működő és az ő nevét viselő bizottság már tavaly év elején jelezte, hogy a világbéke kerülhet veszélybe, ha nem sikerül érdemi segítséget nyújtani a legszegényebb országoknak, világméretű stratégiát kidolgozni az élelmezési és az energiaproblémák megoldására, ha nem látnak hozzá sürgősen egy új, igazságosabb nemzetközi gazdasági rend kialakításához. A Brandt-bizottságtól származott az ez év októberére összehívandó Észak—Dél-konferencia terve is. Időközben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az egész terv sikere vagy bukása az USA kormányának matartásától függ. Amióta Ronald Reagan az Egyesült Államok elnöke, az USA kereken tudtára adta az egész világnak, hogy csak azokat az országokat hajlandó támogatni, amelyeknek politikája megfelel az amerikai ízlésnek. Ezzel szemben a többi fejlett tőkésország — legalábbis szavakban — azt az álláspontot foglalta el, hogy a legszegényebb fejlődő országokat mindenképpen támogatni kell, akár rokonszenves kormányok vezetik őket, akár ellenszenvesek. A nyugati szövetségesek hosszasan győzködték az Egyesült Államokat, emiatt aztán az eredetileg júniusra tervezett előkészítő megbeszélést is augusztus első napjaira kellett halasztani. ■ . Az ottawai csúcstalálkozó zárónyilatkozatában néhány elmosódott és ennélfogva sokféleképpen értelmezhető mondat utal a legszegényebb fejlődő országok problémájára, s ennek nyomán néhány optimista érdekelt abban bízik, hogy az amerikai kormány módosított eddigi merev álláspontján. A Brandt-bizottság jelentése annak idején erőteljesen hangsúlyozta, hogy ha növekszik a szegénység a fejlődő országokban, ezáltal a fejlett tőkésországok piacai is szűkülnek. Ezért a jelentésazt szorgalmazta, hogy a fejletttőkésországok, erőteljesen ösztönözzék a legszegényebb fejlődő országok gazdasági növekedését. Az amerikai és az angol álláspont ezzel szemben abban volt összefoglalható, hogy a fejlett tőkésországok először a saját házuk táján teremtsenek rendet és csak azután foglalkozzanak a harmadik világ problémáival. Ennek megfelelően az amerikai és az angol kormány az idén erőteljesen csökkentette hozzájárulását a segélyalapokhoz. Akik nincsenek jelen Aki az Észak—Dél párbeszéd kérdéseivel foglalkozott, annak számára nem meglepő a Szovjetunió és más szocialista országok távolléte a cancuni előkészítő megbeszélésekről. A szocialista országoknak ugyanis az a kialakult álláspontjuk, hogy az Észak—Dél párbeszéd tulajdonképpeni résztvevői az egykori gyarmatosítók és volt gyarmataik, s a megbeszélések lényege, hogy a gyarmatosítók hogyan téríthetnének vissza valamit a voltgyarmataikról, kiszivattyúzott busás extraprofitból. A szocialista ipari országok távollétében így az Észak—Dél párbeszéd sokkal inkább Nyugat—Dél találkozónak tekinthető. Ezt a helyzetet csak még egyértelműbbé teszi a cancuni előkészítő megbeszélések egyik kínos incidense. Még meg sem kezdődött ugyanis a mexikói találkozó, amikor a Reagan-kormány közölte, hogy csak akkor hajlandó részt venni a megbeszéléseken, ha a mexikói vendéglátók eltekintenek Kuba meghívásától. A kubaiak jelenlétét az indokolta volna, hogy 1979 óta Kuba az el nem kötelezett mozgalom soros elnöke és ügyvezetője. A mexikóiak végül is bonyolult diplomáciai tornamutatványokra kényszerültek, amíg sikerült egyfelől rávenniük az el nem kötelezetteket, hogy fogadják el képviselőjüknek Jugoszláviát, másfelől enyhíteniük a Mexikóval hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló Kuba felháborodását nem annyira az amerikai beavatkozás, mint inkább amiatt, hogy a mexikóiak engedtek az amerikai nyomásnak. Castaneda mexikói külügyminiszter végül is elvállalta, hogy személyesen fogja előterjeszteni a cancuni értekezleten a kubaiak megjegyzéseit és javaslatait. A fő kérdések Az értekezlethez közel álló körökből kiszivárgott hírek szerint a megbeszélések négy témakört ölelnek fel: élelmezés, nemzetközi kereskedelem, energia és intézmények. A Brandt-jelentés szerint az éhség felszámolása jelenleg a világ legsürgősebben megoldandó problémája, ezért szervezett erőfeszítéseket kell tenni a szegény országok mezőgazdaságának fellendítésére. A nemzetközi kereskedelem fő problémája a vám. Ez a probléma a fejlődő országok között is ellentéteket támaszt. Míg ugyanis a legszegényebb fejlődő országokból származó nyersanyagok, élelmiszerek egészen a teljes vámmentességig terjedő kedvezményeket élveznek a fejlett tőkésországok importpiacán, a több és értékesebb emberi munkát megtestesítő ipari termékeket védővámok és kvóták rendszere szorítja ki a piacról. Ez a körülmény nem sok jót ígér azoknak a fejlődő országoknak, amelyek az úgynevezett technológia-transzfer keretében hozzáláttak iparuk kifejlesztéséhez. Nagy súllyal szerepel a megtárgyalandó kérdések közötta legszegényebb fejlődő országok energiaellátása. Itt egyfelől arról van szó, hogy a fejlett tőkésországok szeretnék, ha az OPEC gazdag tagjai — élükön Szaúd-Arábiával — érdemi erőfeszítéseket tennének a világméretű segélyprogram támogatására, másrészt annak a szervezeti kereteit kellene megteremteni, hogy a legszegényebb fejlődő országok hazai energiabázisát bőkezű külföldi segítséggel a lehető legrövidebb idő alatt ki lehessen fejleszteni. Az intézmények címszó alatt elsősorban a Világbank és a Nemzetközi Alap szerepel mint fő csatorna, amelyen át az olajdollárokat (azaz inkább egy csekély töredéküket) a legszegényebb országokba lehetne áramoltatni. A fejlődő országok tárgyalási pozícióit gyengíti, hogy maguk a harmadik világ országai sem foglalnak el egységes álláspontot bizonyos kérdésekben. Az úgynevezett ACP- országok (afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni csoport) más nézetet vallanak az Európai Gazdasági Közösséggel kialakítandó kapcsolatokról, mint az úgynevezett 77-ek csoportja. Ugyancsak eltérő érdekeket és nézeteket képviselnek az olajban gazdag fejlődő országok. Szintén az előkészítő konferenciához közel álló körökből származik az az értesülés is, hogy — ki másnak, mint Reagan elnöknek a kívánságára — a konferenciáról nem adnak ki záróközleményt. Ezek szerint a világ nagy része csak találgatásokra , hagyatkozhat, hogy Cancunban miről beszéltek és minek beszéltek mellé. Szekeres József NAPRÓL NAPRA ELŐSZÖR VESZ RÉSZT MAGYAR VÁLLALAT NAGYKERESKEDELMI ÁRUMINTA VÁSÁRON A SZOVJETUNIÓBAN. A TRANSELEKTRO Donyeckben kereskedelemtechnológiai berendezéseit mutatja be. (3. oldal) ♦ A KGST-ORSZÁGOK ENERGETIKAI EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK ERŐSÍTÉSE MELLETT SZÁLL SÍKRA a Román Kommunista Párt központi lapja. (2. oldal) + A CATERPILLAR CSŐFEKTETŐ GÉPEKET EXPORTÁLHAT A SZOVJETUNIÓNAK, az üzlet értéke 40 millió dollár. (2. oldal) + LENGYELORSZÁG 20 EZER TONNA RIZST kíván vásárolni Japántól, kedvezményes hitelfeltételek mellett. (4. oldal) + FÉLMILLIÓ TONNA BÚZA IMPORTJÁT tervezi Törökország. Ezzel exportkötelezettségeinek tenne eleget, a felszabaduló belföldi mennyiséggel pedig a spekulációt törné le. (4. oldal) TOVÁBBRA IS BAJBAN AZ EGK ACÉLIPARA Állami gyorssegélyek és segélyprogramok A brüsszeli bizottság július közepén felemelte az EGK-ban érvényes — nem szerződéses — acélimportárakat és 1980-hoz képest csökkentette a harmadik országokból — megegyezés alapján — bevihető acélmennyiséget is. A háromnegyed évre bevezetett kötelező acéltermelési korlátozás intézkedéseinek további szigorítása helyett most az ágazat rekonstrukciós beruházásai kerültek napirendre: az egyes tagállamok kormányai sorra folyamodnak a brüsszeli bizottsághoz, hogy engedélyezze az állami segélyek és kedvezmények folyósítását. A termelési restrikciók fenntartására azonban továbbra is szükség lesz. Azok a harmadik országok, amelyek 1981-re nem kötöttek keretmegállapodást idei acélszállításaikról az EGK-val, július 15-től a korábbinál 12,5 százalékkal drágábban adhatják csak el termékeiket a Közös Piacon. Az áremelés alól a nyersvas, a ferromangán és a nemesacél képez kivételt, valamint azoknak az országoknak az acélgyártmányai, amelyek szerződés szerint évente megállapított mennyiségben szállítanak. Ezek az országok — amelyeknek csoportjába hagyományosan Magyarország is beletartozik — egy szintén a közelmúltban hozott határozat alapján az idén az 1980-asnál 12,5 százalékkal kevesebb acélterméket adhatnak el a Közös Piacon. Az EGK acélipari versenyképességének helyreállításához — amint a múlt kilenc hónap is bizonyítja — a termeléskorlátozás és a bevitel mesterséges drágítása szükséges, de nem elégséges feltétel: most már megindulni látszik az iparág — ha nem is átfogó — rekonstrukciós programja. A brüsszeli bizottság egyelőre 190 millió font sterling vészsegély nyújtását engedélyezte (a kérelmezett 550 millió helyett) a tavaly 668 millió font veszteséget elért British Steel Corp.-nak (BSC), miután az ígéretet tett, hogy termelését jövőre 13,9 millió tonnára csökkenti. A brit kormány által folyósítandó 190 millió font sterling azonban csak arra lesz elegendő, hogy a BSC működési költségeit októberig fedezze, a brüsszeli bizottság a további összegről azután dönt, miután részletesen áttanulmányozta a vállalat hosszú távú rekonstrukciós terveit. Brüsszel egyébként 1932 júliusáig ítélhet oda különböző, túlélést célzó segélyeket, azután már — az iparügyi miniszterek júniusi határozata alapján — csak a korszerűsítési és racionalizálási munkálatokat kedvezményezheti. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az iparági rekonstrukcióhoz feltételek nélkül járul hozzá a brüsszeli bizottság. A Det Danske Stalvatsevaerk (DDS) számára például a közelmúltban csak úgy engedélyezték a dán kormány segélyösszegének igénybevételét, ha a DDS csökkenti a könnyű profilok és lemezek gyártását. A brüsszeli bizottságon túl egyébként az egyes országok acélgyártóinak szövetségei is az ágazat aktív megsegítésére szólítják fel kormányukat. A francia fémfeldolgozóipar vezetői konkrét és hathatós intézkedéseket várnak, és azt kívánják, hogy az 1982-es költségvetésből a gazdasági élénkítést célzó beruházások az eddigieknél sokkal nagyobb arányban részesüljenek. Kurl Becker bonni kormányszóvivő tegnap jelentette be, hogy az 1982-től 1985 végéig terjedő időszakra átfogó programot dolgoztak ki, amelynek megvalósításához öszszesen 1,34 milliárd márka áll rendelkezésre.. A kormány évi 70 millió márkát szán az acélipar munkaerő átcsoportosítási és átképzési költségeire, évi 150 millió márkát pedig a kutatási és fejlesztési tevékenység dotálására. A fennmaradó összegből átlagosan 10 százalékos adókedvezményt biztosítanak majd a, rekonstrukciós program elvei szerint beruházóknak és azoknak, akik bizonyítani tudják, hogy a korszerűsítés során feleslegessé váló acélipari dolgozók számára létesítenek munkahelyeket. A nyugatnémetek hosszú távon való gondolkodásának helyességét támasztják alá azok az adatok, amelyeket az Europe című félhivatalos közös piaci kiadvány hozott nyilvánosságra. Ezek szerint a tízek 63,53 millió tonna nyersacélt gyártottak az első félévben, 5,13 millió tormával (7,5 százalékkal) kevesebbet, mint egy évvel azelőtt, de ez édeskevés volt az acélfogyasztás fellendítéséhez, illetve az áremelkedés megindításához. Az egyes országok termelése átlagosan 11,36 százalékkal csökkent ebben az időszakban, kivéve Nagy-Britanniát, amely 55 százalékkal több acélt gyártott a tavalyi első félévinél, amikor a BSC-nél elhúzódó sztrájk vetette vissza az acéltermelést. A harmadik negyedévben mind az acélgyártás, mind a felhasználás további csökkenésére számítanak a Közös Piacon. A nyersacéltermelés várhatóan 29,3 millió tonna lesz, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 1989 harmadik negyedévében, vagy 17,9 százalékkal kisebb, mint a tavalyelőtti utolsó negyedben. A prognózisok készítői egyértelműen az acélfogyasztás csökkenésére számítanak, júliustól szeptember végéig legfeljebb 25,5 millió tonnát dolgoznak fel a különböző iparágak, ez durván 2 millió tonnával kevesebb, mint amennyit 1980 harmadik negyedévében használtak fel a Közös Piac acélfogyasztó ágazatai. Gy. L. Újra esnek a szabadpiaci olajárak „Néhány OPEC-tag azért szenved súlyos gazdasági károkat, mert Szaúd-Arábia magasan tartja olajtermelését és nevetségesen alacsony árakat szab, hogy az amerikaiak kedvére tegyen” — jelentette ki a Jana líbiai hírügynökség szerint Kadhafi líbiai vezető. Kadhafi azt követően nyilatkozott, hogy Tripoliban Líbia, Algéria, Nigéria és Gaboh olajügyi miniszterei az olajpiaci feleslegről és az árakra nehezedő nyomás enyhítésének lehetőségeiről tárgyaltak. A találkozóról a hírügynökség csak annyit közölt: a négy ország eltökélt szándéka, hogy helyrehozza a Rijád hibájából kibillent egyensúlyt. Általában az a vélemény, hogy — már amúgy is erősen visszaszorított termelésük következtében — lehetőségeik igen korlátozottak. Újabb rossz hír az olajtermelők számára, hogy átmenetinek bizonyult a szabadpiaci olajárak három hete tartó erősödése. A nagy szabadpiacokról a hírügynökségek az érdeklődés lanyhulását, s az árak újbóli csökkentését jelentik. Rotterdamban az előző héthez képest 40 centtel esett az északi-tengeri olajfajták ára, holott a hasonló minőségű afrikai fajtáknál olcsóbb olaj volt az utóbbi, hetekben a legkeresettebb. Ismét a hivatalos barrelenként 32 dolláros ár alatt kötöttek üzletet a szaúdi Arabian Lightra, az ár augusztusi átvételre 31,60—31,70 dollár volt — jelenti az AP—DJ. Az előző három hét áremelkedését, amely immár hét hónapja tartó tendenciát tört meg, általában azzal magyarázzák, hogy az amerikai kormány jelentős mennyiségeket, az előző héten 3 millió barrelt vásárolt stratégiai tartalékai feltöltésére. A szövetségi stratégiai olajkészletek elérik a 150 millió barrell és egyelőre beszüntették feltöltésüket. A szabadpiacon tartja magát az a vélemény, hogy a kisebb OPEC-országok nem sokat tudnak tenni az olajbőség ellen, csupán Szaúd-Arábia képes a piaci tendencia megfordítására.