Világgazdaság, 1985. február (17. évfolyam, 22/3725-41/3744. szám)
1985-02-01 / 22. (3725.) szám
NYERSANYAGPIACOK A nyersanyagpiacok A tavalyi utolsó negyedév nyersanyagár-alakulásának értékelése kételyeket támaszt az idei évre vonatkozó árelőrejelzések megbízhatósági fokával kapcsolatban. Legtöbben ugyanis úgy vélik, hogy az élénkülő kereslet hatására enyhül az áresésekben kicsúcsosodó kínálati többlet nyomása. Azaz az 1985-ös nyersanyagpiaci árak az ideinél magasabbak lesznek. Az inflációs spirál mozgása következtében ennyit — végül is — bizton ki lehet jelenteni. Nem érdektelen éves összehasonlítást tenni a nyersanyagárak mozgásáról: a tavalyi átlagszint elmaradt az 1980-as magasságtól, de meghaladta a recesszió mélypontján, 1982-ben mért értékeket. A tőkésországok gazdasági fellendülése azóta azonban nem a korábban megszokott módon ragadta magával a nyersanyagárakat. Alátámasztja azokat a véleményeket, hogy a nemzetközi konjunktúra és a nyersanyagpiaci árszint közötti elméleti összefüggés lazulóban van. Az 1982-ben kezdődött konjunktúrahullám egyik sajátossága, hogy gerjesztője sokkal inkább a fogyasztói kereslet, semmint — a fellendülés tartósságát illetően biztatóbb — ipari beruházási szükségletek növekedése. Ehhez társulnak bizonyos strukturális változások, amelyek hosszú távon negatívan hatnak a nyersanyagpiaci ártrendekre. Ilyen például, hogy — különösen a fejlett országokban — a szolgáltatási szektorból származik a GNP egyre nagyobb hányada, továbbá, hogy az anyagfelhasználásban fokozatosan terjednek a takarékos módszerek. Ennek eredményeként a GNP egységnyi növekedése olyan fontos nyersanyagok, mint például az acél, a réz, az ólom, a horgany, az ón, a kőolaj és az alumínium fajlagos felhasználásának csökkenésével jár együtt. A tavalyi utolsó negyedévben is, érvényesültek az előbb elmondottak, avval kiegészülve, hogy e három hónapban a dollár különös ereje tovább nehezítette a tisztánlátást. Míg ugyanis a dollár felértékelődött a nyersanyagpiacokon, más valuták leértékelődtek. Ez jól illusztrálható a Reuter, illetve a Moody nyersanyag-árindexek alakulásával. (Mindkét index bázisa 1933, mindkettő számításaiból hiányzanak a kőolaj és származékai, valamint vegyipari alapanyagok — egyébként, ha szerepelnének is, az sem változtatott volna a vizsgált időszak áralakulásáról kialakított képen. A némileg eltérő áruféleségek számbavétele mellett különbség továbbá, hogy a Moody-index kizárólag az USA legfontosabb piacainak mozgását regisztrálja.A negyedik negyedévében előző negyedév végi 1150 fontról. Jó esélyt lát arra is a New York-i cég, hogy az amerikai jegyzés az első negyedév végére vagy a második elejére tonnánként 1433—1542 dollárra emelkedik az 1934 végi 1256 dollárról. Chile költségvetésében is évi átlagban 1433 dolláros árat vett alapul, bár vérmesebb kormánytisztviselők inkább 1530 dolláros átlagárra alapozták volna terveiket. Az óvatosabbak azonban rámutatnak, hogy egy hirtelen áremelkedés a leállított kapacitások újbóli beindítására ösztönözne, s ez túlságosan is növelné a kínálatot. On Az ön londoni jegyzése októberben újból megközelítette a még soha el nem ért tonnánkénti 10 ezer font sterlinget, decemberben pedig már a havi átlag is súrolta ezt az „álomhatárt”. Kuala Lumpurban viszont, ahová október 1-vel költözött át Penansból az ónegyezmény szempontjából irányadó tőzsde, az egész negyedéven át a kilogrammonként 29,15 ringgitben rögzített küszöbáron tartózkodott a jegyzés. Pontosabban: az ütközőkészlet igazgatójának intervenciós vásárlásokkal sikerült a minimumon tartania. Ártámogató vásárlásainak Londonban más ok volt, így próbálta mérsékelni a két tőzsde jegyzései közötti, valutáris okokkal magyarázható különbséget. Túl nagy mozgástere nem volt, s emiatt december végén már 400 font sterlinges felár mutatkozott a Kuala Lumpur-i jegyzés javára a londoni azonnali árral szemben. Bár ez a kettősség nemcsak a tisztánlátást zavarja, hanem a fogyasztóknak és a termelők egynémelyikének is komoly anyagi hátrányt jelent, az öntanács (ITC) legutóbbi, december közepi ülésén sem kapott felhatalmazást az ütközőkészlet igazgatója, hogy például a dollár/font árfolyam további eltolódása esetén a küszöbár alatt is tevékenykedhessen. Az ülés egyébként változatlanul hagyta az önegyezmény által tartani hivatott ársávot, és továbbra is közel 40 százalékos termeléskorlátozást rendelt el az 1982. április előtti szinthez viszonyítva. A fő szabályozó eszközök folyamatossága azonban nem az egyezménnyel kapcsolatos általános elégedettség bizonyítéka. A Metál Bulletinben megjelent szerkesztőségi cikk annak a véleménynek ad kifejezést, hogy az egyre inkább csak termelői és azon belül is elsősorban a malaysiai érdekeket, de azokat is csak felemásan érvényesítő nemzetközi ónegyezmény sürgős reformra szorul, máskülönben a termelők kartellja léphet a helyére (lásd VILÁGGAZDASÁG, 1935., január 8., 6. oldal). Az Öntermelő Országok Szervezetének (ATPC) hat tagországa még októberben tanácskozott. Tízpontos nyilatkozatban biztosították támogatásukról az ITC árstabilizáló erőfeszítéseit, a fogyasztó országok támogatását kérték a piac megszilárdításához, új alkalmazásokat kifejlesztő és propagáló központ létrehozatalát határozták el, s csatlakozásra szólították fel Brazíliát. A brazil bányaügyi miniszter azonban csak arra tett homályos ígéretet, hogy a brazilok új piacok megszerzése céljából sem adják , a többieknél olcsóbban az ónt. Az ónegyezmény reformját szorgalmazók egyik fő érve, hogy a magas árakhoz vezető mostani merev szabályozás visszaveti a fogyasztást, és a termelést is. Az ITC gazdasági és árbizottságának novemberi ülésén kiadott statisztikai adatok és előrejelzések csak részben igazolják ezt a borúlátást. Igaz, hogy a felhasználás 1972-ben 154 ezer tonnára zsugorodott az 1977 — 79-es évek 185 ezer tonnás átlagáról, 1934-ben azonban mintegy 161 ezer tonnára bővült, s 1937-re tovább emelkedhet, 167 ezer tonnára. Miután a termelés 205 ezer tonnáról 171 ezerre esett az 1981—83-as években, tavaly tovább süllyedt, mintegy 158 ezer tonnára. Egyharmadával, 18 ezer tonnára emelkedett viszont az ITC-hez nem csatlakozott Brazília óntermelése, a fogyasztói státusú Angliáé pedig 4000 tonnáról csaknem 5000-re. Ilyenformán és a nehezen korlátozható óncsempészet miatt alig mérséklődtek, és még mindig 70 ezer tonnára rúgnak az árakra nyomasztóan ható fölöslegek. Csak a kiegyenlítő készlet fenntartásának kamatköltsége heti egymillió fontra rúg. A felhasználás távolabbi kilátásait illetően érdemel figyelmet a lágyforraszt gyártó Cie Francaise de l'Etain múlt év végi bezárásának indoklása: a francia és a nyugat-európai forrászeladási lehetőségek általános romlása miatt nincs mód a francia szükségletek egyharmadát fedező, évek óta veszteséges üzem további működtetésére. Derűlátó vélemények is elhangzottak viszont a Londonban rendezett harmadik nemzetközi ónozott lemezkonferencián. Az Önkutató Intézet a jövőbe vetett bizalom jeleként értékelte, hogy az utóbbi tíz évben 16 új elektrolitikus ónozó vonalat avattak fel, és további hét új gépsor beállítását tervezik. Az ITC szakértői azonban a legjobb esetben is csak stagnálásra, rosszabb esetben viszont évi 2 százalékos csökkenésre számítanak az ónozott lemez felhasználásában. A fogyasztásnak a fejlett országokban, mindenekelőtt az USA-ban várható évi 1,5 százalékos visszaesését csak ideális esetben egyenlítheti ki a világ egyéb régióiban jelzett évi 1—3 százalékos bővülés. A bevonat vékonyodásából eredő évi 1—3 százalékos ónmegtakarítást is figyelembe véve, évente 2—4 százalékkal kevesebb ónra lesz szükség a legfontosabb alkalmazási területén. A Shearson Lehman cég szerint viszont az ónozott lemez versenyképessége javulni fog fő vetélytársával, az alumíniummal szemben, amelynek világpiaci ára jóval kevesebben ingadozott, mint akár az acéllemezé, akár az óné. Ólom Az eladók szempontjából kedvezően alakultak tavaly az alapvető statisztikai adatok az ólomnál. Augusztus végéig a tőkésországok felhasználása 6 százalékkal volt nagyobb, mint 1983. első nyolc hónapjában, a finomítás teljesítménye 2 százalékkal nőtt, a kibányászott érc ólomtartalma pedig 5 százalékkal esett vissza. Ez utóbbi az USA, Ausztrália és Peru ólombányáiban bekövetkezett munkabeszüntetéseknek tulajdonítható. A sztrájkok a legtovább — az egyik cégnél kilenc hónapig — Missouri államban, az USA atomövezetében tartottak, de még az év vége előtt ott is befejeződtek. A sztrájkmozgalom vártnál előbbi beszüntetése nem sokkal azelőtt kiadott előrejelzésének módosítására késztette a Shearson-Lehman céget: a becsült jövő évi átlagár 390 font helyett csak valahol 320 és 390 font között lesz tonnánként (idén 330 font sterling volt). A washingtoni kereskedelmi minisztérium becslése már a sztrájkok után készült. Eszerint az USA elsődleges ólomtermelése 1935-ben 28 százalékkal 550 ezer tonnára bővül, a finomított ólom bevitele pedig hasonlóképpen erőteljesen, 125 ezer tonnára csökken. Az USA ólomfelhasználása 2,5 százalékkal mérséklődik. Akkumulátorok gyártására jövőre az ideinél 1,7 százalékkal kevesebb ólmot, 870 ezer tonnát használtak fel. Ha a washingtoni környezetvédelmi hatóság, mint tervezi, felére korlátozná a benzin maximális ólomtartalmát, ez 30 százalékkal csökkentheti az üzemanyagokba kerülő ólom menynyiségét. Nő viszont, mintegy 2 százalékkal, a festékanyagokhoz felhasznált mennyiség. Az ólom hosszú távú fogyasztási kilátásai világszerte rosszak: az ólommentes üzemanyagokra való áttérés a vártnál gyorsabban halad. Jelenleg még e célra jut a világfelhasználás 6—8 százaléka. Az új technikai eljárások az autóakkumulátorok ólomszükségletét is mérséklik. Új alkalmazásokat pedig mindeddig nem sikerült találni. Ilyenformán az ólom pozitív tulajdonságainak propagálását tűzhette kampánya céljául a Lead Development Association. A szervezet szerint eltúlozzák az ólom veszélyeit, miközben a környezetvédő és biztonsági alkalmazások alig kapnak publicitást. Horgany Rekordmennyiségű, 5 millió tonna horgany került ki tavaly a bányákból. A vas, az alumínium és a réz után legnagyobb mennyiségben termelt fém felhasználása is dinamikusan, 4 százalékkal bővült. A tavasszal váratlanul megélénkült kereslet májusban 9 éves csúcsra, tonnánként 800 fontra nyomta fel a londoni fémtőzsdei jegyzést. A termelés ezt követő felfuttatása viszont átmenetileg 600 font alá vetette vissza az azonnali árat, amely az év végére ismét 700 font közelébe került. A májusban minden idők legmagasabb szintjére, tonnánként 1090 dollárra felemelt európai termelői ár több lépésben korábbi szintjéig esett vissza. Utoljára október elején szállította le, — először három horganytermelő — 950-ről 890 dollárra, a többiek viszont 900 dollárra, és ez is maradt az árbázis egészen az év végéig. A tőzsdei jegyzés és az európai termelői ár időnként meglehetősen távol került egymástól: az USA-n kívül alkalmazott félhivatalos ár legutolsó csökkentése után (!) mintegy 150 dollárral volt magasabb a standard minőségű (minimálisan 99,3 százalékos) tisztaságú horgany tőzsdei jegyzésénél. A tetemes árkülönbséget azzal magyarázták, hogy a tőzsdei jegyzés nem mérvadó egy olyan kontraktusnál, amelynek napjai meg vannak számlálva. Mint ismeretes, szeptember 3. óta a jó minőségű (high grade) horganyt is jegyzik Londonban, és a jövőben a fémtőzsde nem kíván foglalkozni a gyengébb minőségű áruval, amely jelenleg már csak 20 százalékkal részesedik a világtermelésből. A tisztább (99,95 százalékos) horganykontraktus startja a vártnál rosszabbul sikerült, tőzsdei forgalma töredéke csak a már elparentált standard minőségűének. Ezt egyesek annak tulajdonítják, hogy a horganykontraktus korszerűsítésének élharcosai jobban örültek, volna a szupettisztaságú, 99,99 százalékos minőség bevezetésének, s túlságosan keveset szállítanak a tőzsdére a 99,95 százalékos áruból. A horgany kilátásait illetően a Shearson-Lehman cég borúlátó: a felhasználás 1985-ben csak 2, 1986- ban pedig 1 százalékkal bővül, az átlagár pedig mindkét esztendőben az ideinél alacsonyabb szinten, tonnánként 600 font körül alakul, feltéve, hogy a termelés nem nő olyan ütemben, mint 1984-ben. Ezüst A korábbi évek heves kilengéseivel összehasonlítva, szűk határok között mozgott az ezüst ára a tavalyi évben. A spekuláció, amely évtizedünk elején kétszer is rajta vesztett, kevésbé kockázatos terepet keresett magának. A Shearson Lehman American Express elemzése szerint a nemzetközi pénzügyi rendszer korszerűsödése megfosztja az ezüstöt védőpajzs szerepétől gazdasági és politikai válságok idején. * az ezüst pénzügyi irányultságú fémből ipari fémmé alakul át. Ipari alkalmazása 1979-ig dinamikusan bővült a tőkés országokban, s tavaly elérte a 13 880 tonnát. A következő évi közel tízszeres áremelkedés helyettesítési folyamatot indított el, aminek következtében Horgany, font sterling/tonna too 300 A REUTER ÉS A MOODY NYERSANYAG-ÁRINDEX ALAKULÁSA (átlagok) 1984. okt. 1984., nov. 4.984. dec. 1984. 1. n.é. 4984. II. n.o. 4984. III. n.o. 4983-as átlag Reuter 1887.65 1876.0 1899.16 1979,25 1980,5 1876.79 1823,42 Moody 961,23 979,40 972,95 1053,5 1071,2 1006.72 1051,1 on,font sterling/tonna ólom, font,sterling/tonna 700 600 500/ 400 f 1983 1982 ***"'------. -----l. II. III. IV. V. VI. VII. Vili. IX. x. XI. XII. FÉMEK Réz Szembeszökő eltérést mutatott a réz áralakulása két fő piacán 1034 utolsó negyedében: Londonban, fölfelé tartva, egy-másfél éves csúcsokat döntögetett, New Yorkban viszont csak árnyalatnyit javult. Az eltérés csak részben magyarázható az angol valutával szemben megerősödött dollárral. A Blick durch die Wirtschaft értékelése szerint a napi konjunkturális szempontokat előtérbe helyező New York-i Comex-szel szemben a londoni fémtőzsde jóval nagyobb figyelmet szentel a keresleti-kínálati tényezőknek. November végén például hosszú idő után először — tetemes áremelkedéssel reagált néhány termelő ország helyenként sztrájkokban is kifejezésre jutó belpolitikai problémáira, amelyeket korábban nem találtak az ellátás szempontjából nyugtalanítóiak.Most viszont az elemzések nyomatékosan figyelmeztetnek Chile és Peru, valamint Zambia és Zaire gazdasági és politikai nehézségeire, amelyek Peruban december elején vis maior közlését is kikényszerítették. A tonnánkénti 1100 dolláros lélektani határt áttört rézár sem éri el azonban a tőkés réztermelők többségének költségszintjét. Az USA rézipara emiatt néhány év alatt 1,5 millióról évi 1millió tonnára csökkentené elsődleges termelését. Stagnált vagy csökkent a CIPEC alapító tagjainak kibocsátása is, Chilét kivéve, amely tavaly, az USA-t megelőzve, az első helyre került a réztermelők sorában. S bár a Réztermelő Országok Kormányközi Tanácsának november végi párizsi ülésén elhatározták, hogy a szervezet a jövőben koordinálni fogja tagjai fellépését a határidős piacokon, a finanszírozás részleteinek megtárgyalását későbbre halasztották, azt pedig eleve kizárták, hogy e célra ütközőkészleteket halmozzanak fel. Ismerve a tagországok legalább annyira ellentétes, mint egy irányba mutató érdekeltségét, megfigyelők szkeptikusan szemlélik a CIPEC újabb elhatározását. A Financial Times lakonikusan csak annyit mond róla: senki sem hiszi, hogy működhetne. A londoni gazdasági napilap elemzésében rámutat: napjaink technikai forradalma a réz ellen hat. A sokat emlegetett helyettesítési és miniatürizálási folyamatról ezúttal nem szólva, arra emlékeztet, hogy az éves rézfelhasználás több mint egyharmada származik rézhulladékból, s ez az arány állandóan nő. Mindamellett a tavalyi negyedik negyedév várakozáson felüli áremelkedést hozott, és a New York-i Drexel Burnham Lambert cég szerint a hossz az idei első negyedévben is folytatódik. 1934-ben Japánban és az USA-ban is mintegy 10 százalékkal, Nyugat-Európában pedig 3,2 százalékkal nőtt a rézfelhasználás, a tőkés világtermelés viszont csak 1,6 százalékkal emelkedett. Bár a szocialista országokba irányuló nettó rézexport csökkenő irányzata (az 1933-as 355 ezer tonnáról tavaly 200 ezerre süllyedt, az idén pedig 130 ezer tonna körül várható), a nyugati országokban levő rézkészletek is süllyednek — a tavalyi 350 ezer tonna után idén újabb 209 ezer tonnával. Rendkívül leapadtak a tőzsdei készletek is, különösen a jó minőségű áruból. E részleges áruhiánnyal, a kamatcsökkenéssel, végül pedig a réz hosszú távú áralakulásával kapcsolatos borúlátással magyarázható, hogy mindkét tőzsdén leszűkült a határidős jegyzéseknek a napi árral szembeni szokásos felára, és öt éve nem tapasztalt fordított piac, úgynevezett backwardation kialakulása is felvetődött. A Drexel Burnham Lambert január első napjaiban kiadott jelentése szerint a jó minőségű (HG) réz háromhavi jegyzése tonnánként 1200 font sterling felé vesz irányt az Réz, font sterling/tonna 1935. FEBRUÁR 1.