Világgazdaság, 1986. április (18. évfolyam, 63/4313-82/4332. szám)
1986-04-02 / 63. (4313.) szám
2)(1 1986. ÁPRILIS 2. Indonézia erőfeszítései a kőolajtól való függőség lazítására A dzsakartai kormány tervbe vette az adótörvények módosítását, továbbá az államkís vállalatok hatékonyságának javítását abból a célból, hogy valahogyan semlegesítsék a kőolajárak esésének hatását — közölte Radius Prawio pénzügyminiszter. A Szuharto elnökkel folytatott megbeszéléseit követő sajtótájékoztatón a pénzügyminiszter közölte, hogy a kormány elsődleges célja a nem olaj jellegű export gyarapítása. Jelenleg ugyanis Indonézia exportbevételeinek 70 százalékát adják az olajjövedelmek. Az indonéz kormány legutóbb 1984- ben módosította az adótörvényeket,és akkor új adókat is bevezetett abból a célból, hogy csökkentse az ország olajtól való függőségét. Ugyancsak az olajexporttól való függés lazítása a célja annak a Rendeletnek, mely szerint az indonéz exportőrök továbbra is adókedvezményekben részesülnek, noha a dzsakartai kormány megígérte a GATT (Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) többi országának, hogy április elsejétől megszüntetik az exportszubvenciókat. A kedvezmény értelmében azok a feldolgozóipari vállalkozók, akik exportra termelnek, alap- és nyersanyagvásárlásaik után adóvisszatérítést kaphatnak. Ez a rendelet mindaddig érvényben marad, amíg a kormány szakértői újat ki nem dolgoznak. Mindössze annyi a változás, hogy ezentúl a befizetett adónak nem a 100, hanem csak a 83 százalékát térítik vissza. Az azonban nem elég, hogy a fejlődő országok megpróbálják ösztönözni exportjukat — mondotta Mochiar indonéz külügyminiszter. A fejlődéshez elengedhetetlen, hogy a fejlett tőkésországok is megnyissák piacaikat a harmadik világ termékei előtt. Éppen ezért kívánatos lenne, ha a legfejlettebb tőkésországok májusban megrendezendő tokiói csúcstalálkozóján erről is szó esne — tette hozzá. „Semmi mást nem kérünk az iparosodott államoktól, csak azt, hogy tartsák be szavukat” — mondotta az indonéz külügyminiszter, akit az újságírók a fejlett tőkésországok csúcsértekezletéről faggattak, és arról, hogy a dzsakartai kormány mit remél a tokiói megbeszéléssorozattól. (Reuter, AP—DJ) ARABKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉST SÜRGETNEK A BÉCSI ARAB BANKÁRTALÁLKOZÓIA Két új arab kereskedelmi bank létesítésére tettek javaslatot Bécsben az arab bankárok találkozójára összegyűlt arab pénzügyi szakemberek. Az ötletet Abdul-Latif Al-Ahmad, a kuvaiti székhelyű Arab Gazdasági és Szociális Fejlesztési Alap vezetője vetette fel. A két új arab pénzintézet az arab országok közötti kereskedelem fejlesztését segítené elő. A legfőbb cél az arab pénzintézetek közötti tőke- és pénzmozgás ösztönzése és a gazdasági fejlődés élénkítése. A dolog annál ■Időszerűbb, mert most már pontosan lehet látni: az arab államok sem támaszkodhatnak a jövőben tisztán az olajexportból származó bevételekre — mondotta. Az egyik új bank, az Arab Exporthitel Bank hitelkedvező pgrtvétkel segítené az arab exportot, és közvetlen biztosítási garanciát adna az exportőröknek és az importőröknek. A másik, a Pánarab Kereskedelmi Bank pedig a magánszektor közép- és hosszú távú beruházásaihoz nyújtana pénzügyi segítséget. Az arab pénzügyi konferencia résztvevői megállapították, hogy az arab országok közötti együttműködés nem eszmék vagy rokonszenv kérdése, hanem ezen múlik, hogy a térség át tudja-e vészelni az olajárak összeomlását. A számítások szerint ugyanis a térség országainak olajbevételei tavaly 95 milliárd dollárra zsugorodtak az 1980-as 215 milliárdnyi, s az idén várhatóan nem haladják meg az 55—60 milliárdot. A mostani olajválság rávilágított, hogy a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani az együttműködés erősítésére, valamint arra, hogy módosítani kell az eddigi arab gazdaságpolitikán**, állapítottameg Abdul Latif Benani, a párizsi Székhelyű Arab—Francia Bankok Uniójának egyik igazgatója. Az olajon alapuló állami tevékenységet vissza kell szorítani, és ösztönözni kell a magánvállalkozásokat — fűzte hozzá. (Reuter, AP—DJ) 4© Japánban az aktív lakosság 2,6 százaléka volt állás nélkül idén februárban az egy évvel korábbi 2,7. százalék után. Ez azt jelenti, hogy a szigetországban az idei év második hónapjában 1,64 millióan voltak munka nélkül. • Thaiföld kereskedelmi mérlegénekdeficitje 63 milliárd bahtra (1 dollár , 26,39 baht) csökken előreláthatóan a tavalyi 65,6 milliárdról— jósolja az ország legtekintélyesebb kereskedelmi bankja. Az export várhatóan 6,3 százalékkal, az import pedig 3,7 százalékkal növekszik az idén. • A KLM holland légitársaság 775 "■millió guldennel kívánja tőkéjét gyarapítani fejlesztési terveinek a finanszírozására , 15 millió új részvény kibocsátásával. A KLM 10 azt jelenti év óta folyamatosan nyereséges, tavalyi profitja előzetes számítások szerint meghaladja az egy évvel korábbi 290 millió guldent. Jugoszlávia fegyverexportja Jugoszlávia tavaly 2 milliárd dollár értékben exportált fegyvereket és katonai jellegű szolgáltatásokat — írja a Reuter belgrádi keltezésű tudósítása, a Novosti című jugoszláv napilapra hivatkozva. Az exportpaletta meglehetősen széles, hagyományos fegyverektől harckocsikig, repülőgépekig, tengeralattjárókig terjed. Nem közölték, hogy az évi idegenforgalmi bevételek kétszeresére rúgó fegyverexport milyen országokba irányult. (Reuter) CIBANK&BUDAPEST Átmeneti és tartós PÉNZMEGTAKARÍTÁSOK gyümölcsöztetésére magyar gazdálkodó szervezetektől látra szóló, egy két hónapos és hosszabb lejáratú BETÉTEKET kedvező kamatozással, az ügyfelek egyedi szempontjait és igényeit messzemenően figyelembe véve fogad el. CITIBANK-BUDAPEST Rt. 1052 Budapest V., Váci u. 19-21. Tel.: 382-666 Telex: 22-7822 Bangemann a saúdi petrolkémiai export közös piaci lehetőségeiről Az NSZK nem támogatja az OPEC-nek az olajárak felfelét nyomására irányuló erőfeszítéseit, viszont Bonn a maga részéről szabadon beengedné a szaúdi petrolkémiai termékeket az EGK piacaira — jelentette ki Bangemann nyugatnémet gazdasági miniszter, Hijádban, ahol a hét végén tárgyalt szaúdi vezetőkkel. Az NSZK, akárcsak általában az olajárak esetében, a szaúdi petrolkémiai exportnak a Közös Piacra jutása ügyében isa szabadverseny híve — hangoztatta. Az EGK és a Perzsa-öböl menti olajországok között feszültségforrás, hogy az utóbbiak, olcsó olajokra alapozva, nagy finomító- és feldolgozókapacitásokat fejlesztettek ki, s ezek termékei most növelik a túlkínálatot a fejlett tőkésországok piacán. Bangemann a szabadkereskedelmi elvek hangoztatása mellett elismerte, hogy több közös piac, tagország más állásponton van az ügyben, és vámokkal vissza szeretné szorítani a gyorsan növekvő arab petrolkémiai exportot. Bangemann kitért arra, hogy a bonni kormány a nyáron a Thyssennek és a Rheinmetallnak engedélyezte: induljon egy szaúdi lőszergyár építésére kiírt versenytárgyaláson. Ha a cégek esetleg megnyernék a tendert, akkor az üzletkötés előtt újabb engedélyért kell folyamodniuk — hozzátette Bangemann. Hozzátette azonban: a lőszergyár ügye szerinte nem fog olyan politikai vitát kavarni az NSZK- ban, mint a meghiúsult Leopárd páncélosügylet. (Reuter, AP—DJ) Dollárban nőtt, jenben csökkent a japán kivitel A japán folyó fizetési mérlegtöbblete februárban 3,94 milliárd dollárra nőtt a januári 1,88 milliárdról és az egy évvel korábbi 2,53 milliárdról — jelenti a pénzügyminisztérium. A kereskedelmi mérleg aktívuma 4,78 milliárd dollárra emelkedett februárban az egy évvel korábbi 3,28 milliárdról és ,a januári 2,39milliárdról.,Februárban a japán kivitel 15,65 milliárd dollár, a bevitel 10,27 milliárd dollár volt. Nőtt a japán kivitel dollárban számítva, de az exportőrök bevételei mégis csökkentek az erős jen miatt — kommentálja a hírt a japán külkereskedelmi tanács, amelynek tagjai a szigetország kivitelének felét, bevitelének 70 százalékát bonyolítják le. A tanácshoz tartozó 13 legnagyobb kereskedőház külföldi eladásai például 6,5 százalékkal, 5,73 milliárd dollárra emelkedtek februárban, de a jenben kifejezett exportbevételük mégis egynegyedével maradt el az egy évvel korábbitól — az utóbbi évben a dollár értékének 40 százalékát vesztette el a jenhez képest. A tanács értékelése szerint a japán export dollárban kifejezve is csökkenhet az elkövetkezendő időkben, mivel az erős jen áremelésre kényszeríti a japán szállítókat, akik ennek következtében kevésbé lesznek versenyképesek. Példaként említi, hogy jenben kifejezve februárban 39 százalékkal csökkent a hajóexport, 49 százalékkal esett viszsza a kulcsrakész üzemek kivitele, és 52 százalékkal csökkent az általános gépexport. Az erős jen ellenére nőtt azonban a szigetország autókivitele: a gyártók vevőkörük elvesztése nélkül tudták növelni az amerikai piacon oly népszerű modelljeik árát. (Reuter, AP—DJ) Spanyolország két új külföldi bankképviselet megnyitását engedélyezi A spanyol központi bank a Rogai Bank of Canada banknak és négy japán bank közül egynek engedélyezi képviselet megnyitását ebben az évben — írja, jólértesült forrásokra hivatkozva, a Reuter hírügynökség. A négy japán bank (Micubisi, Szanva, Miami, Industrial Bank of Javan) felajánlotta, hogy a spanyol kormány által minimumként megszabott 2 milliárd peseta helyett 3 milliárd peseta alaptőkét fektet be erre a célra. A spanyol jegybank ennek ellenére is csupán egynek engedélyezi a képviselet megnyitását. Spanyolországban korábban szigorúan korlátozták külföldi bankok működését, de 1978-ban jelentősen liberalizálták a bankrendszert. A Közös Piac a közelmúltban kifejezetten kérte tagállamait, hogy korlátozzák a japán bankok számát Európában. (Reuter) VILAGGAZDASAG A szovjet mezőgazdasági program részletei Segítség a háztájinak A szovjet lapok részletesen ismertetik mindazokat a mezőgazdasági termelés fokozását célzó intézkedéseket, amelyeket tulajdonképpen már az SZKP XXVII. kongresszusán és a Politikai Bizottság március végi ülésén kilátásba helyeztek. A jövő év január 1-én életbe lépő rendelkezések a rugalmasabb árrendszerrel, a mezőgazdasági irányítás decentralizációjával, a parasztság anyagi érdekeltségének megteremtésével és a háztáji gazdaságok ösztönzésével kívánják elérni a szovjet mezőgazdaság menynyiségi és minőségi fejlesztését. Az SZKP Központi Bizottságának és a minisztertanácsnak a határozata értelmében a mezőgazdasági dolgozók keresetét a termelékenység növeléséhez kell kötni, a kolhozok és a szovhozok terven felüli termelésüket szabad árakon értékesíthetik a szabadpiacokon. A szovjet mezőgazdaság előtt álló egyik legfőbb feladat a gabonatermelés jelentős növelése. Az utóbbi években a szovjet gabonatermés rendszeresen elmaradt a tervezettől: az 1981—85-ös ötéves terv átlagosan 239 millió tonnás évi betakarítással számolt, de a tényleges termelés — nyugati becslések szerint — csak 183 millió tonna körül volt. A gazdaságok gabonatermelésben való érdekeltségének felkeltését szolgálja, hogy minden kolhoz és szavhoz 50 százalékos felárat kap a mostani ötéves tervben arra a gabonamennyiségre, amelyet az előző tervperiódushoz képest többletként produkál. Ha túlteljesítik a tervcélokat, úgy 100 százalékos felárat kaphatnak a gazdaságok. Az esetleges gabonaimport az idén annál súlyosabb gondot jelent a Szovjetuniónak, mivel az olajárak esésével jelentősen csökkennek az ország konvertibilis devizabevételei — állapítja meg a Reuter kommentárja. A mezőgazdasági termelés fejlesztését célzó határozat szerint az 1986—90-es ötéves terv folyamán a gabona mellett 50 százalékos felár fizetendő azoknak a gazdaságoknak is, amelyek az előző ötéves tervhez képest növelik cukorrépa-, napraforgómag-, szója-, gyapot-, hús-, tej-, tea-, gyapjú- és egyéb termelésüket. A termelés ösztönzésére szolgál, hogy a gazdaságok a jövőben zöldség- és gyümölcstermésüknek csak 70 százalékát kötelesek eladni az államnak, a fennmaradó 30 százalékot szabadon értékesíthetik. A helyi kormányzat irányító szerepének fokozására úgy határoztak, hogy a jövő évtől kezdve az egész ötéves tervperiódusra állapítják meg a mezőgazdasági termelés terveit, szemben az eddigi éves tervekkel. Ösztönözni fogják a háztáji gazdaságok fejlesztését, amelyek már ma is a szovjet agrártermelés 25—30 százalékát adják. A háztáji gazdaságokat a szovjet mezőgazdasági rendszer integráns részeként említve, a dekrétum felszólítja a mezőgazdasági vezetőket, hogy lássák megfelelő műszaki, állatorvosi és kereskedelmi segítséggel a háztáji gazdaságokat. Ösztönözni fogják továbbá, hogy azok a szellemi foglalkozású dolgozók vagy munkások, akiknek kedvük van, szabadidejükben saját telkükön gazdálkodhassanak. A jövőben a központi tervezés az eddigieknél jóval kevesebb tervmutatót fog kötelezően előírni a mezőgazdaság számára, és csökkenteni fogják a gazdaságok által kötelezően elkészítendő jelentések számát. A legfelsőbb tanács következő ülésszakán törvényerőre emelik a fent ismertetett határozatot. (Reuter) A brit gyáriparosok azeldogozóipari export élénkülését várják A brit gyáriparosok szövetsége (CBI) szerint a font alacsony árfolyamának köszönhetően a feldolgozóipari ágazatok exportja várhatóan nőni fog. A CBI 1750 vállalat megkérdezése után közölte, hogy a következő néhány hónapban a vizsgált vállalatok közül várhatóan minden harmadik növelni fogja kivitelét. Különösen a fogyasztási cikkek gyártói esetében várható nagymértékű javulás. A kilátások most jobbak, mint januárban voltak, amikor a valutaárfolyamok és az olajárak körül nagy volt a bizonytalanság. A CBI előrejelzése szerint 1986- ban a nemzeti össztermék (GNP) növekedésének üteme 2,5 százalék lesz, és ez a szám 1987-ben az olajárak jelenlegi csökkenésének és a versenyképesebb fontnak köszönhetően 2,75 százalékra emelkedhet. Az olajárak zuhanása a két évben az inflációt éves szinten valószínűleg 4 százalékra szorítja majd le a februári 5,1 százalékkal szemben. Lawson pénzügyminiszter szerint tavaly novemberben arra számítottak, hogy az olajár barrelenként 25 dollár lesz, ezt a feltevést azonban a múlt héten közrebocsátott költségvetésben korrigálni kellett. A jelenlegi előrejelzés szerint az olajár a következő két évben 15 dollár körül alakul barrelenként. Az olajárcsökkenés ellenére a kormány prognózisa 1988-ra 3 százalékos növekedést jósol, hangsúlyozva, hogy az olajárak nincsenek döntő hatással Anglia gazdasági teljesítményére. A pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy az olajárcsökkenésnek lesznek ugyan pénzügyi hatásai, ezeket azonban az olajüzleten kívüli bevételek ellensúlyozni fogják. E bevételek meg fogják haladni az északi-tengeri kőolaj árának zuhanásából származó veszteség mértékét. (Reuter) Új várócsarnok a Heathrow-repülőtéren Átadták a londoni Heathrow-repülőtér negyedik várócsarnokát. A 200 millió font sterling (292 millió dollár) értékű épület a terveik szerint 8 millió utassal növeli a repülőtér évi kapacitását. (1985-ben 31 millió utas fordult meg a Heathrown.) Az április 12-én üzembe lépő csarnok szolgálja majd ki többek között az állami tulajdonú British Airways (BA) interkontinentális járatait. A légitársaság szeretné megszerezni az új épület kizárólagos használatát, de a repülőtéri hatóságok ezt meg akarják osztani több más légitársasággal. A Steathrowval párhuzamosan hasonló építkezések folynak a fővárostól 40 kilométerre fekvő Gatwick-repülőtéren (az ország második legforgalmasabb repülőtere) és a rövidebb le- és felszállópályát igénylő turbólégcsavaros gépek fogadására alkalmas Stolporf-repülőtéren is. (Reuter) /C1 "mp! IsSsl' \CCf--L; JflIfi Jj$® Hifi gpan miQSMMMO A MAGYAR KAMARA MAPI KIADVÁNYA M®qlelkik ^etenként SJsxfl* Posio-VesrtS? GYULAI ISTVAN helyattoft VAJKA JÁNOS és DANKÓ ADÁM BoVI?.. Weasaleny? q. 9?. Postacím- W 9*4. ISO* T«W©n: 328 014 Teles: 327958 Kladje a Monj*ar Kereskedelmi Kamara elnöke megbúzóbólt o Mooya Távirati Irado Kiadóso Felelős kiadó W/©-th©»m®- Ando- Igazgató KiadóMvatal Bo L *em u. 5—7. Postacími Pl & Telefon? 756 72? Ter*©sjt(l o Maayor Pást© Előfieetési df* é*l 5400 B Előfiíethetö permelf hHookerbesilté aosta hivatalnál a hMoofe*'besi1$tr él o Posta hí'fapörleteiben é* o Hídavelő^l/etésí és LoveMótás* f’odó -ról (HEUR› Budapest V. József nádoré• ». - *900 - (fölveti© nöl vagv o©i to utalványon valamint 6? utalással a HEUR 2'5-961‚$? ©é'ifonalm? jelről/áfri'-a 36.3102/904 - Szedte Zrínyi Nyomda, Bpest felelős *em ető Vógó bándó' •«›? Nyomta? S/lkr© lo©*ο vomda Budap©*t Pelelős ve/ető: Csöndes Zoltán ISSN 0042-648