Világgazdaság, 1986. július (18. évfolyam, 125/4375-147/4397. szám)
1986-07-01 / 125. (4375.) szám
BELSŐ HASZNÁLATRA A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA TAGVÁLLALATAINAK 1986. JÚLIUS 1., KEDD XVIII. ÉVFOLYAM, 125. (4375.) SZÁM Hágai mérleg A hét krónikája A nemzetközi találkozókra ugyanaz a szabály vonatkozik, mint a bortermelésre. Vannak jó évjáratok, és vannak rossz évjáratok — mondta Alberto Moravia a PEN múlt heti közgyűlése után. Nos, a Közös Piac hágai csúcskonferenciájára szintén ráhúzható a hamburgi ívókongresszusról távozó ősz olasz mester megállapítása: „ez a rossz évjáratok közé tartozott”. Ráhúzható, de azért nem teljesen. Csak akkor, ha csupán a 12 állam- és kormányfő tanácskozását vesszük tekintetbe, ami jóformán kizárólag Dél-Afrika körül forgott, s erről is gyatra, a mérsékelt várakozásokat sem kielégítő — és a tetejébe már ott a helyszínen felemásan értelmezett — határozatot hozott. Viszont máris kevésbé rossz az „évjárat", ha az egészet nézzük, vagyis figyelemre méltatjuk az előkészített (de vita nélkül, kutyafuttában jóváhagyott) egyéb dokumentumokat is. Ezekből kiviláglik, hogy a megtorpanások, huzavonák, különféle zsákutcák ellenére az Európai Gazdasági Közösség a második világháború utáni korszak egyik legnagyobb gazdasági — és talán világtörténelmi dimenzióknak sem híján lévő politikai „sikersztorija”, amelynek következő felvonásához hamarosan föllebbentik a függönyt. De mielőtt a jövő immár többékevésbé megismerhető titkait rejtő drapériák mögé néznénk, essék néhány szó a hágai fináléról, a konferenciát berekesztő sajtóértekezletekről, amelyekre az újságírók már a dél-afrikai határozattal a kezükben, tehát jócskán felpaprikázva ültek be. A határozat bevezető részére kár szót vesztegetni: kiáltó ellentétben van a rendelkező részszel, könnyeket ont a szörnyű helyzet miatt. A lényegi rész fölszólítja a Botha-kormányt, engedje szabadon Mandelát és a többi politikai foglyot, tegye lehetővé a betiltott pártok, főleg az Afrikai Nemzeti Kongresszus működését, hogy létrejöhessen a párbeszéd a fekete lakosság „autentikus” vezetőivel. Az Európa Tanács (ez a csúcs hivatalos neve) Dél-Afrikába meneszti a brit külügyminisztert, hogy elősegítse e dialógus feltételeit. Közben az EGK konzultál más ipari országokkal — ez főleg az Egyesült Államokra vonatkozik —, összehangolt rendszabályokról, ígyaz új beruházások leállításáról, a dél-afrikai szén, vas, acél, és aranyérme (ám nem az arany!) importjának megtiltásáról. Erre nézve három hónap múlva hoznak döntést. Vagyis: a határozatból kimaradtak a várt és többé-kevésbé beígért szankciók, a holland és a belga külügyminiszter viszont nem kért abból a megtiszteltetésből, hogy Sir Geoffrey Howe útitársaként Dél-Afrikába látogasson. Thatcher, Kohl meg a portugál miniszterelnök, az Angolából Dél-Afrikába települt portugál gyümölcstermesztők érdekeire hivatkozó Cavaco Silva ráerőltette akaratát a többségre, a többi kilenc országra. A patinás, gazdag, virágillatú Hágában szokatlan kánikula volt a konferencia idején. De az angol kormányfő homloka nem a hőségtől verejtékezett: sarokba szorítottak az udvariasan, de makacsul riposztozó újságírók. (A másik sajtószobában, Kohlnál ugyanez folyt, csak kevésbé udvariasan.) Itt is, ott' is azt' firtatták: mi lesz, ha letelt a három hónap és Howe, aki „kitűnő ember, de nem Kissinger”, dolgavégezetlenül tér meg? Akkor automatikusan életbe lépnek a felsorolt szankciók? Mert Lubbers, az értekezlet holland elnöke ezt mondta az imént. „Nem lépnek életbe” — ismételgette Thatcher —, ne akarjanak éket verni az Európa Tanács tagjai között, a határozat csak inkább új konzultációt ír elő. A sajtó hangulatát egyébként jól tükrözte a rendszerint tory beállítottságú Financial Times előző napi cikke. „Avval, hogy Howe-t Dél-Afrikába küldik, semmit sem érnek el, már lejárt a ténymegállapítások ideje. A Nemzetközösség ugyane célból küldte el megbízottait, s ezek visszatérve leszögezték: Nem arról van szó, hogy a szenzációk változást idéznek-e elő, hanem arról, hogy elmaradásuk Pretoriában máris azt a hitet kelti, hogy nem kell félni... Azt egyetlen józan dél-afrikai sem képzelheti, hogy a rendszernek, ha így folytatja, hosszú élete lehet. Viszont látható, hogy a dél-afrikai kormány epes tagjai, ha vonakodva is, egy másfajta jövő irányába tapogatóznak. A külső nyomásnak nem lehet a változás kierőszakolása a célja, inkább az, hogy a fehér közösségen belül az érvek egyensúlyát azok javára tolja el, akik kétkednek a jelenlegi kurzus folytathatóságában.” A dél-afrikai kérdés után egy másik kérdés, ami így hangzik: Merre tart Nyugat-Európa? Ennek megválaszolásában Angliának pozitívabb szerepe lehet, mint az előbbiben, bár londoni hivatalos körökben a Bothának nyújtott indirekt támogatást győzelemnek tekintik, ami — így mondják — nem sikerült volna, ha a szigetországot nem fűzik különleges kapcsolatok az Egyesült Államokhoz. Tehát: Quo vadis Európa? A brüsszeli bizottság jelentése, és A Tanács konklúziói című okmány, amelyet a konferencia végén tettek közzé, azt sugallja, hogy az integráció felé, gyorsabban mint eddig. A talán kissé optimista brüsszeliek szerint nagy könnyebbség, hogy a „többségi szavazást kiterjesztették a belső piaccal kapcsolatos témákra”, ez meg fogja gyorsítani a döntéshozatalt. Annak is haszna lesz, hogy bevezették a „gördülő programokat”, azaz a soros elnökséget adó ország, meg két utódja közösen dolgoznak, ki 18 hónapra érvényes terveket, nem csak az egyes elnökségek hat hónapjára. A bizottság különben azt ígéri, hogy 1986 végéig egyharmadát elvégzik az 1992-ig tartó munkának: a belső sincc kiépítését szolgáló 300 javaslatból 106- ra vonatkozóan megteszik a szükséges intézkedéseket. ,A tanács jelentése a munkanélküliség problémájával kezdődik." A gazdasági tevékenység szintje nem teszi lehetővé a foglalkoztatottsági helyzet lényeges javítását. Ezért támaszkodva az olajár csökkenésére, pótlólagos növekedést kell elérni. Kooperatív növekedési stratégia — ez az egyik jelszó, amelybe beletartoznék az újításokat előmozdító kockázati tőkéhez jutás megkönnyítése, a szociális partnerekkel karöltve kimunkált stratégia a vállalkozási kedv növelésére, a foglalkoztatás rugalmasabbá tétele. A „munkapiaci flexibilitást” sokat emlegették (töböb országban közelednek a választások), és a kérdések nyomán nemcsak az derült ki, hogy a rugalmasság több munkaalkalmat teremt, de az is, hogy a bérek leszorításának irányában hat. A jelentés szerint a foglalkoztatás növelésére a legnagyobb esély a kis és a közepes üzemek szektorában és — még inforea — a szolgáltatásban lelhető fel. Ugyanakkor elemezni kívánják az árnyékgazdaság és a feketemunka címszava alá tartozó jelenségeket. Másfelől a brüsszeli bizottság munkacsoportot alakított, s ennek az a feladata, hogy kidolgozza: mi kell ahhoz, hogy a kis és a közepes vállalatok „azonnal és teljes mértékben” hasznot húzzanak a „belső határok nélküli gazdasági térség” létrejöttéből. A közösség megosztottságának ma még sok látható jele van. A határokon még fel kell mutatni az útlevelet, vámvizsgálatot tartanak, esetleg átnézik a csomagokat. Mind, ennek eltűnése az EGK belső határain egyformán fontos az embereknek és a kereskedelemnek, az iparnak és az üzleti életnek. Felszámolásuk üteme azonban még nem teljesen kielégítő — jegyzi meg a bizottság. A mezőgazdasági minisztereknek például elsőbbségben kell részesíteniük az állategészségügyi vizsgálatok módjának és előírások összeegyeztetését. A „polgárok Európájának” megvalósításához tovább kell könnyíteni a határátlépést, meg kell adni a tartózkodási jogot, kölcsönösen el kell ismerni a más tagországban szerzett diplomákat, jobban kell együttműködni az egészségügy terén, javítani kell a diákok és az egyetemek kapcsolatait. A technológiai együttműködésre és a közösségi szinten folyó innováció fejlesztésére a tanács dokumentuma tér ki. Ezt elengedhetetlennek tartja ahhoz, hogy az európai ipar megállja a helyét a könyörtelen versenyben. Ennek feltétele azonban a szabványok egységesítése, ami a vártnál jobban halad, a termékek hosszú sorára nézve fokozatosan csökkennek az effajta problémák. És egy igazi belső piachoz okvetlenül hozzátartozik a közületi megrendelések liberalizálása. Már csak azért is, mert a közületi megrendelések döntő szerepet játszhatnak az EGK ipari és technikai teljesítőképességének fokozásában. Hasonlóképpen nélkülözhetetlen a szabad tőkepiac megteremtése, az együttműködést fékező adóztatási különbségek fölszámolása. Az áruk szabad áramlását a szárazföldi, a tengeri és a légi szállítás liberalizálásának és összehangolásának kell kiegészítenie. Új megközelítést jelez a nemzetközi agrárkereskedelem problémáit taglaló fejezet. Ez lényegében egyfajta , együttműködési ajánlat és Amerikának meg a többi agrártermelőnek van címezve. „Az Európa Tanács megállapítja, hogy a világ különböző részein alkalmazottagrárpolitikákat ellentmondások jellemzik”, ezért a közös agrárpolitikát hozzá kell igazítani az új feltételekhez, szem előtt tartva az exportérdekeket, de azt is, hogy csökkenteni lehessen a mezőgazdaság részesedését a közös kiadásokban. Ezek nagy távlatokat , nyitó elképzelések. Igaz, megvalósulásuk folyamán egyre megütközik, majd a kicsi és a nagy, a helyi és a közös cél. A nyugatnémetek már most jelzik,, hogy nem akarják beengedni .a külföldi sört, az olaszok tésztapiacukat védik, az ólommentes benzin bevezetése körül az érdekek egész zaja csap össze. Mégis talán fontosabb, hogy az út — amelynek még nem látni a végét — mind határozottabban kirajzolódik. Vajna János * fr . * NAPRÓL NAPRA. + MAGYARORSZÁG ERŐSÍTENI KÍVÁNJA jelenlétét Közép- és Nyugat-Afrikában. (3. oldal) + CSEHSZLOVÁKIA RENDÜLETLENÜL KITART atomerőműprogramja mellett. (8. oldal) + ÚJ JUGOSZLÁV INFLÁCIÓELLENES MÓDSZER: a betéti kamatok csökkentése. (2. oldal) + NYUGATI KOOPERÁCIÓBAN KÉSZÜLŐ ELEKTRONIKAI termékeket szeretne Bulgária a Szovjetunióba exportálni. (6. oldal) + EGYIPTOM EGYRE NEHEZEBBEN TUDJA törleszteni külföldi adósságait. (2. oldal) + ÚJ PIACOKRA BETÖRNI SZÁNDÉKOZÓ CÉGEKET lát el jótanácsokkal a Business International. (4. oldal) • MEGSZŰNT AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ monopolhelyzete. (3. oldal) + NEM TUDTAK MEGEGYEZNI A KAUCSUKTERMELŐK az ütközőkészlet referenciaárában. (8. oldal) + AZ EUREKA-PROGRAM ANYAGI ALAPJAI még mindig bizonytalanok. (2. oldal) + A SZERKEZET-ÁTALAKÍTÁSBAN ÉS A TERMELÉKENYSÉGNÖVELÉSBEN jelölte meg a csehszlovák kormány a növekedés fő forrásait. (5. oldal) A rossz amerikai mérlegadatok lenyomják a dollár jegyzését Mélypontra került a dollár a valutaközpontokban. Frankfurtban lefelé átlépte a lélektani határnak számító 2,20 nyugatnémet márkát, Zürichben pedig 1,80 svájci frank alatt volt, ez hat hete nem fordult elő. Tokióban jegyzése nem érte el a 164 japán jent, holott a japán központi bank több mint 400 millió dollárral interveniált a jen ellen. Az amerikai valuta gyengülése mögött gazdasági és lélektani okok is meghúzódnak. Alááshatta a dollár árfolyamát, hogy a legújabb adatok szerint júniusban 14,2 milliárd dolláros deficit keletkezett az amerikai kereskedelmi mérlegen, több, mint amennyire a szakemberek számítottak. Ráadásul nem sok jóval kecsegtetnek azok a gazdasági és munkanélküliségi statisztikák sem, amelyeket a hét közepén tesznek közzé Washingtonban! Az sem tett jót a dollárnak, hogy Baker amerikai pénzügyminiszter olyan nyilatkozatot tett,amelyből arra lehetett következtetni, hogy az USA- ban nem bánnák a dollár további gyengülését. Baker kijelentette, hogy a dollár árfolyamesése nem jár komoly inflációs veszéllyel, hiszen estek az olajárak. Szerinte másfél évig eltarthat, amíg az árfolyamok módosulása hatással lesz a kereskedelmi mérlegekre. Azt, hogy a dollár Tokióban is esett, a szakemberek lélektani okokkal magyarázzák. Általános a vélemény ugyanis, hogy a japán kormány csak a vasárnapi választásokig fogja agresszívan védeni a dollárt a valutapiaci intervenciók révén. Azután már nem, és így a dollár valószínűleg még lejjebb süllyed a jennel szemben. Az ügynökök a Távol-Keleten éppen erre spekulálnak. (Reuter, AP—DJ) Világos célok — homályos eszközök FÓRUM A GAZDASÁGPOLITIKA ÖSSZEHANGOLÁSÁRÓL Az utóbbi hónapokban igencsak megszokottá vált gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi témák szerepeltek a hét végén Zürichben megrendezett nemzetközi konferencián, amelyen bankárok, jegybankelnökök, pénzügyminiszterek és kereskedelmi szakemberek vettek részt. A magánszervezésben tartott háromnapos szimpóziumon szó volt arról, hogy miképpen lehetne összehangolni a fejlett tőkés országok gazdaságpolitikáját, hogy van-e mód a kereskedelmi egyensúlyzavarok megszüntetésére, hogy lehetséges-e csillapítani az árfolyammozgásokat, hogy milyen esély van egy újabb, a világgazdaságot serkentő nemzetközi kamatcsökkentési akcióra, s hogy milyen megoldások kínálkoznak az adósságválság rendezésére. Csak az elérendő célokban volt teljes az egyetértés a zürichi konferencián résztvevők között. Tartós, gyors, inflációmentes növekedésre van szükség, amelyhez elengedhetetlen a fejlett tőkésországok gazdaságpolitikai összetartása. Csak hogy miképpen és ki fogjon hozzá a dologhoz, az most is, csakúgy mint az utóbbi hónapok más nemzetközi találkozóin, tisztázatlan maradt. A fejlett tőkésországok most is egymásra mutogattak, amikor arról volt szó, ki vállalja el a világgazdaság lokomotívjának szerepét. Az amerikaiak a nyugatnémetekre és a japánokra néztek, ők pedig vissza. Tietmeyer nyugatnémet pénzügyminisztériumi államtitkár védte a bonni kormány álláspontját, miszerint rövidlátó politika lenne most azonnal kamatcsökkentés és a költségvetési kiadások növelése révén ösztönözni a belső keresletet. A japánok pedig türelemre intették partnereiket, mondván, hogy a már elkezdett gazdaságösztönző intézkedéseknek előbb-utóbb látszata is lesz. Mindenesetre sokan elégedetlenek a fejlett tőkésországok kormányaival, amiért nemigen tartják magukat a tokiói csúcsértekezleten elhatározottakhoz, az ellentétek mintha nagyobbak lennének, mint eddig bármikor. Terjed a protekcionizmus, noha mindenki tudja, hogy az ilyesfajta intézkedések zűrzavart keltenek a nemzetközi kereskedelemben, és kockára teszik a világgazdaság egészséges fejlődését —– mondották a felszólalók. Nem csökkent a kereskedelmi háború veszélye sem. Tokiót mintha elfelejtették volna — mondotta egy New York-i bankár. Pedig ott megállapodtak abban, hogy lépéseket kell tenni az árfolyamok megszilárdítására. Igaz, az öt legfejlettebb tőkésország tavaly szeptemberi úriemberi megállapodása nyomán a dollár jegyzése alaposan csökkent, de ezzel még nem sikerült kiküszöbölni a szélsőséges árfolyam-ingadozásokat, amelyek akadályozzák a beruházást, és a kereskedelmet. Ruding holland pénzügyminiszter felszólalásában elmondta, hogy bár újra meg újra felvetődik az ötlet, sem reális, sem kívánatos nem lenne, visszatérni a rögzített árfolyamrendszerhez. Ehelyett szorosabb együttműködést kell kialakítani a kormányok árfolyam-politikájában, ám még ennél is nagyobb szükség lenne arra, hogy minden olyan téren hangolják össze álláspontjukat, amely befolyásolhatja az árfolyammozgásokat. Az egyetlen újdonságnak a konferencián Bradley amerikai szenátor felszólalása tekinthető, amelyben új tervvel hozakodott elő az adósságválság megoldására. A szenátor, akiről úgy hírlik, hogy a demokraták jelöltje lesz az 1988-as elnökválasztáson, hárompontos javaslatot ismertetett. A bankárok először is csökkentsék 3 százalékponttal a kamatokat, másodszor írjanak le évente 3 százalékot a tőketartozásokból, és adjanak a következő 3 év során 9 milliárd dollár kölcsönt a gazdasági struktúra átalakítására. Bradley szerint a Baker-terv nem megoldás, mert az adósoknak nyújtott pénz kamatok formájában és a tőkemenekülés révén visszakerül a hitelezőkhöz. (Mint ismeretes az amerikai pénzügyminiszter nevét viselő terv szerint a következő három évben 29 milliárd dollárt juttatnának a világ 15 legeladósodottabb államának, amelyek hozzáfogtak gazdaságuk reformjához.) Az amerikai demokrata szenátor javaslata érthető mr módon nem aratott osztatlan sikert a részt vevő bankárok körében. Ez abból is látszik, hogy többségük válaszra sem méltatta. (Reuter, AP—DJ)