Világgazdaság, 1988. február (20. évfolyam, 21/4770-40/4789. szám)
1988-02-02 / 21. (4770.) szám
BELSŐ HASZNÁLATRA A MAGYAR GAZDASÁGI KAMARA TAGVÁLLALATAINAK 1938. FEBRUÁR 2. KEDD XX. ÉVFOLYAM, 21. (4770.) SZÁM Krónika TÉNYEK IS GONDOLATOK A rendezők megnyugodhatnak: Davosban végre leesett a hó. Szokott téli pompájában csillog a Varázshegy; a politikusok és a gazdasági vezetők tekintélyes szimpóziumának résztvevői azt kapják a pénzükért , a nagy tülekedés miatt jó előre befizetett 6 ezer svájci frankért —, amire számíthattak. Az előadók is elsőosztályúak; a megnyitó beszédet Nakaszone volt japán miniszterelnek tartotta, fölszólítva az Egyesült Államokat, Nyugat-Európát és Japánt: fogjanak össze és dolgozzák ki a saját programjukat a Szovjetunió „ázsiai békeoffenzívájával” kapcsolatban Főleg a szovjet— kínai közeledés perspektíváival foglalkozott, különös , tekintettel az egyik pekingi újságban közzétett Gorbacsov interjúra. De a követeléseihez való ragaszkodást nagy rugalmassággal párosító kínai politika egyéb tényei sem kerülték el a figyelmet. Például az együttérzés újdonságnak számító kifereezése a tajvani elnök halála alkalmából, amit az „egy Kína” tézisének hangsúlyozása, a tajvani lakosok szeparatizmusának eloszlatása motivál. Vagy például az, hogy Pekiing — kidomborítva a jelenlegi brit koronagyarmat és leendő kínai tartomány adott gazdasági rendjének fenntartásában való érdekeltségét —, hatékonyan segített az októberi tőzsdekracót megingó (és négy napon át bezárt) hongkongi tőzsde lábra állításában. A Management Fórum nemcsak az előadások miatt vonzó. Davosban nagyon érdekes találkozókra lehet sort keríteni. Idáig Özal és Papandreu randevúja keltette a legnagyobb érdeklődést. A török kormányfő békülni szeretne. Országa csatlakozni akar a Közös Piachoz, de Athén jóváhagyása nélkül a közelebbi és reálisabb célt, a társulási szerződés megújítását sem tudja elérni. A közeledés különben mindkét ország hasznára van: hozzá lehet fogni több olyan gazdasági tervhez, amelyet a konfrontáció eddig befagyasztott. A Közös Piacba vágyik Ausztria is. Be akar táncolni „háromnegyedes taktusra” — véli egy muzikális nyugatnémet közíró — az EK brüsszeli palotájába, „nyugatra kívánja áthelyezni gazdasági külkapcsolatainak súlypontját a Közel-Kelet és a szocialista világ helyett”. Erről tárgyal, a tervek szerint szerdáig, Vranitzky kancellár a svájci vezetőkkel. De még nem húzzák föl a sorompót. A Közös Piac és az EFTA ma kezdődő miniszteri konferenciája előtt de Clercq, a brüszszeli bizottság külügyére kosarat adott: a hat ország (Ausztria, Svájc, Svédország, Norvégia, Finnország, Izland) csak korlátozottan vehet részt az EK 1992-ig kiépülő teljes belső piacában. A kosárba azonban virágokat is rakott. Emlékeztetett rá, hogy a két szervezet közös „európai gazdasági térséget” akar kialakítani, és újból elmondta: „az EFTA-országok állnak hozzánk legközelebb gazdaságilag, politikailag, földrajzilag”. A táncosléptű osztrákok szempontjából mégis az a lényeg, hogy új tagok fölvételéről — ez közös piaci berkekben, de különösen a konkurenciától tartó szegényebb déli országokban az uralkodó álláspont — csak 1992 után érdemes beszélni. Ha egyáltalán érdemes. Legalábbis most, amikor a valcer háromnegyedes taktusát elnyomja a csizmák dübörgésének emléke. Március 11-én lesz az Anschluss, a Waldheim-ügytől voltaképp különálló, de az emberek tudatában avval összekeveredő hitlerista megszállás 50-dik évfordulója. De a múltat már most vasárnap visszahozta a jelenbe a Der Spiegel. „Megkondult a lélekharang”, visszhangozták a rádiók a címét a Barschel leleplezése után még félelmesebb hírben álló hamburgi magazin dokumentációjának. Ha a hetilap értesülése hiteles (ezt Waldheim tagadja, de eddig mindent tagadott), akkor a köztársasági elnök „morális felelőssége” ami, a külföld, de különösen az angolszász világ szerint nem fér össze magas méltóságával — de igenis összefér a többségükben rá szavazó, sőt némelykor épp ezért rászavazó, épp ezért vele azonosuló osztrákok szemében — egyszerre csak megváltozik. Átalakul. Hogy mivé? Morális felelősségből büntetőjogi felelősséggé. Ez rossz is, jó is. Árt az ország amúgy is megtépázott tekintélyének, de megkönnyíti Waldheim honfitársai számára, hogy felmondják a titkon már terhelnek érzett szolidaritást, lehetővé teszi, hogy az Anschluss évfordulóján megvívják végre a múlt bevallásának értelmét, lelket próbáló harcát és megbéküljenek magukkal meg a világgal. A nagy botrány mellett háttérbe szorulnak a kis botrányok. Pedig, nem is olyan kicsik: a nagy állami acéltröszt, a VOEST egyik leányvállalata, megszegve a rendelkezéseket, 4 milliárd schilling értékű fegyvert szállított Iránnak. Mindent Apfalterre, a tröszt gyanús körülmények közt elhalálozott volt vezetőjére próbálnak kenni. De hiába a harsány cáfolatok, az eset kikezdte néhány aktív és volt miniszter jó hírét. Három nagyszabású sikkasztási ügy köti le a közvélemény figyelmét: a gyanúba keveredők egyike tekintélyes szocialista, a bécsi közigazgatás egyik vezetője. Elítélték, igaz, nem jogerősen Androscht, a legnagyobb bank, a Credit-Anstalt vezetőjét. Meg kellett válnia állásától. Az ügy érdekességét növeli, hogy Androsch, aki fiatalon, 32 éves fővel pénzügyminiszter, majd kisvártatva alkancellár lett. Vranitzky pártfogója volt és mindmáig barátja. Illetve csak tegnapig, mert a kancellár most tapintatosan, de nyilvánvalóan elhatárolta magát tőle. Androsch egyébként is hálás téma: pénzügyi bravúrjaival, amelyek összeegyeztethetetlenek voltak miniszterségével, s végül kipenderítették a bársonyszékből, száz öltönyével, amelyeknek zsebébe azonban mindig gondosan becsúsztatta szocialista tagsági könyvét, egész nagystílű életvitelével egy új típus, a „juppi” osztrák változatának megtestesülésévé vált. . Ezt a nagykereső, nagyfogyasztó, ésszerűen élő és táplálkozó, de kíméletlenségében önmagát sem kímélő típust, amely vígan lubickol a pénzvilágot, a pénzzel való játékot a reálgazdaságtól, a termeléstől elválasztó folyamatban, mostanában különösen sokat emlegetik. Az „eleven számítógépekben” — több-kevesebb joggal — a legutóbbi tőzsdekrach előidézőinek egyikét ésMercedesétől, Porschéjától megválni kényszerülő) vesztesét látják. Most pedig lépjünk át egy másik világba: a hajdanán fényűző, de most alaposan lezüllött Libanonba. Megint elraboltak egy nyugatnémet állampolgárt, ezúttal a harmadikat. De azt is mondhatjuk, hogy a másodikat, mert egyet közben elengedtek. Ez megszokott történet. A Szíriai vezetők azt ígérik: mindent megtesznek a kiszabadítására. Ez sem teljesen új. De az már igen, hogy katonákat küldtek Bejrút mohamedán lakta felének déli csücskébe, oda, ahol a Teheránra hallgató túszszedők földalatti tömlöcei vannak. Viszont feltűnő, hogy Cordesről, a másik túszról hallgatnak. De mindennek van magyarázata. Ennek a következő: kiszivárgott, hogy a harmadik — nem is igazi német, csak NSZK-útlevél birtokában lévő — túsz foglyul ejtése magánakció volt, Teherán nem adta áldását rá. A nyugatnémet bíróság előtt álló két Hamadi fivér bátyjának — a hizbollahok egyik főemberének — vállalkozása. Vagyis, Asszad szívességet tesz Bonnak, de Teheránnal sem rontja el a dolgát. Sőt, javítja. Damaszkuszban azt mondják: nem engednék, hogy Irán arab területeket hódítson el, de a védelemre vonatkozó ígérettel együtt rábeszélik az Öböl menti államukat, hogy üljenek a tárgyalóasztalhoz a murahokkal és egyezzenek meg velük. Irak (reá nem vonatkozik a kilátásba helyezett védelem, mert agresszor), magára vessen, ha azt gondolja ez kísérlet a támogatóitól való elszigetelésre. És mit gondolnak az olajsejkségek, az érdekeltek? Erre következtetést enged a szaúdi külügyminiszter feltűnést keltő moszkvai látogatása. Ezen szó volt a két ország közeledéséről is, az Irán elleni ENSZ szankciók életbe léptetésének időszerűségéről is. Szíria leghűségesebb libanoni szövetségese, az Amal feloldotta a palesztin menekülttáborok köré vont ostromzárat, és Damaszkusz evvel egyidőben — azaz öt héttel a tüntetések kezdete után — kinyilvánította teljes szolidaritását az Izrael által megszállt területek palesztinjaival. Ez most kiterjed Arafatra is, aki mellesleg szintén elég későn kapcsolt, és abefolyásban osztoznia kell a fundamentalista erőkkel, meg a tiltakozások során felszínre került helyi vezetőkkel. Most szinte mindenki úgy érzi: történnie kell valaminek. A nyugati világban is így gondolják. Mi több, az amerikai sajtó is reszket a felháborodástól, különösen azóta, hogy Rabin hadügyminiszter, a lőfegyverek használata okozta nem kívánatos feltűnés elkerülésére, elrendelte a botozást. „Sújtsanak le keményen” — és ez most nem képes beszéd — „mindenkire, aki tüntetni merészel”. Így Rabin. Az International Herald Tribüne, a Washington Post, a The Guardian alapján írom, amit most előadok. Hihetetlen, de igaz: a fiatal tüntetőket kaszárnyákba, vagy elhagyott épületekbe hurcolják, zsákot húznak a fejükre, és addig ütik valamilyen doronggal a karjukat, amíg eltörik. Az indokolás így hangzik: „A gyanúsítottat 18 napra börtönbe zárják, de aztán elengedik, ha nincs bizonyíték ellene. Utána tovább hajigálja kővel a katonákat- De ha eltörik a kezét, másfél hónapig fölemelni sem tudja a követ.” Az International Hérald Tribüne, az izraeli Haarecre hivatkozva, azt írja: 197 fiatal Palesztináit vittek törött karral kórházba. De van gyöngédség is a világon: a csonttörő katonákat pszichológusok veszik kezelésbe. A kép, amit kialakított önmagáról Izrael — és szerte a világon sok jóakaratú ember — szétfoszlik a semmibe. Valami újnak kell következnie. Vajna János NAPRÓL NAPRA ♦ „A VÁMVÉDELEM MA NEM IPARPOLITIKAI ESZKÖZ, hanem fiskális célokat szolgál” — hangzott el többek között a fiatal közgazdászok salgótarjáni országos konferenciáján (3. oldal) ♦ A PÁRIZSI KLUB SZERINT az adósságátütemezési megállapodások csak átmeneti megkönnyebbülést jelentenek a fejlődő országoknak (2. oldal) ♦ AZ USA VÁRHATÓAN MÉG TÖBB AMERIKAI TERMÉK VÁSÁRLÁSÁHOZ köti Kína USA-ba irányuló exportját (2. oldal) ♦ MILYEN ESZKÖZÖKKEL ÖSZTÖNZIK ÉS TÁMOGATJÁK Nagy-Britanniában az exportot a hosszú múltra visszatekintő állami intézmények? (4. oldal) ♦ ERŐTELJESEN MEGUGROTT AZ USA-BAN ÉS AZ EGKBAN az államkincstárból, illetve a fogyasztók zsebéből finanszírozott agrártámogatás (8. oldal) ♦ HÁROM LENGYEL VÁLLALAT IS RÉSZT VESZ az új szovjet repülőgép gyártásában (8. oldal) Washington megvonja a vámkedvezményt a fejlettebb ázsiai országoktól Az amerikai kormány rövidesen megszünteti azokat a kereskedelmi preferenciákat, amelyeket a gazdaságilag gyorsan fejlődő országoknak — Hongkongnak, Szingapúrnak, Tajvannak és Dél-Koreának — nyújtott. A Fehér Ház gazdaságpolitikai tanácsának javaslatára Reagan elnök azért döntött így, mert az ország az általános vámpreferencia-rendszer (GSP) keretein belül rendkívül előnyös feltételek mellett kereskedhet az Egyesült Államokkal, és hatalmas aktívumot ért el a kétoldali kereskedelemben. Fitzwater, az elnöki szóvivő szerint az említett 4 ázsiai ország már nincs ráutalva a segítség eme formájára, mivel valamennyien jelentős többletet halmoztak fel kereskedelmi mérlegükben, s gyors ütemben fejlődött a gazdaságuk az utóbbi években. Az előreláthatólag a jövő év januárjában életbe lépő intézkedés szerint az ország jövőben nem fog szerepelni a fejlődő országok vámpreferencia listáján; ez eddig lehetővé tette, hogy termékeik jelentős részét vámmentesen exportálják az Egyesült Államokba. (Az általános vámpreferencia rendszer keretén belül 140 ország közel 3 ezer termékét exportálhatja vámmentesen az Egyesült Államokba.) A vámpreferencia összességében 5,3 milliárd dollárnyi hasznot jelentett a szóban forgó ázsiai országoknak amerikai adatok szerint, s termékeiket a hasonló amerikai termékeknél olcsóbban tudták elhelyezni a piacon. Tavaly például a velük folytatott kétoldalú kereskedelemben az amerikai passzívum meghaladta a 37 milliárd dollárt, az USA teljes vámmentes importjának majdnem 60 százaléka esett ezekre az országokra. Az amerikai döntés értelmében ezentúl 450—500 millió dolláros vám terheli majd termékeiket, egyebek mellett a komputeralkatrészeket,, s ez valószínűleg éreztetni fogja majd hatását a fogyasztói árakra. A tervezett amerikai lépés különbözőképpen érinti az egyes országokat. A jelek szerint Tajvan a legnagyobb vesztes, 1986-ban Tajvan exportálta a legtöbbet az USA-ba az általános vámpreferencia-rendszer keretein belül, 3,76 milliárd dollár értékben, ez az USA-ba irányuló exportjának 20 százaléka. Mindamellett tajvani politikusok úgy nyilatkoztak, hogy az intézkedés nem érinti túl érzékenyen gazdaságukat, megpróbálnak máshol, elsősorban Japánban és Európában vigasztalódni. A dél-koreai kereskedelmi miniszter viszont sajnálkozását fejezte ki a lépés miatt, jelezve: kormánya az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) titkársága elé viszi az ügyet. Ez az ország 1986-ban, 2,2 milliárd dollár értékben exportálhatott vámmentesen az USA-ba. Ugyancsak sajnálatosnak, de nem katasztrofálisnak minősítették a hongkongi politikusok az USA döntését, amely — mint mondták — elenyésző hatással lesz gazdaságukra, mivel Hongkong Amerikába irányuló exportjának 15 százaléka volt vámmentes, s 1,4 milliárd dollárt képviselt. Szingapúrban még kevésbé tartanak a káros következményektől, mivel vámmentes exportjuk mindössze 700 millió dollárnyi volt tavaly. A „nevető ötödik”: Thaiföld, mert a jövőben jelentősen növelheti — legalábbis rövid távon — az USA-ba irányuló exportját. Sok thaiföldi terméknek jók a piaci lehetőségei az USA-ban, bár az Amerikába irányuló teljes exportban csak igen kis hányaddal részesednek. Egyelőre nem fenyegeti Thaiföldet az a veszély, hogy a „tigriseknek” nevezett ázsiai országokhoz hasonlóan kiszoruljon az általános vámpreferencia rendszerből. (Reuter, AP—DJ) A közös piaci csúcsértekezlet előkészületei Hétfőn tanácskozást kezdtek Brüsszelben a közös piaci tagországok külügyminiszterei, hogy előkészítsék a jövő héten szintén Brüszszelben sorra kerülő közös piaci csúcsértekezletet. A Reuter hírügynökség szerint utolsó kísérletet tesznek arra, hogy megoldják a tagországok legvitatottabb problémáját, a finanszírozás kérdését. Lord Plumb, az Európai Parlament elnöke szintén részt vesz a kétnapos ülésen, és azon igyekszik, hogy jobb legyen a koordináció a parlament és a miniszterek között. A külügyminiszterek feladata nem kevés: olyan, valamennyi tagország által elfogadható előterjesztést kell kidolgozniuk, amely révén előre tudnak lépni a Közös Piac tervezett nagyszabású integrációja felé. Ismeretes, hogy a tagok elvben már elhatározták: 1992-re megteremtik a gazdasági közösség egységes belső piacát, az áruk, a személyek, a munkaerő, a szolgáltatások és a tőke szabatt forgalmát és áramlását. Mindehhez több száz rendeletet kell hozni mindenekelőtt fel kell emelni az EGK költségvetését. Delors, az EGK brüsszeli bizottságának elnöke azt javasolta, hogy a tagországok befizetéseit fokozatosan növeljék, amíg azok el nem érik az illető ország bruttó nemzeti termékének (GNP) 1,4 százalékát. Nagy-Britannia és Hollandia hallani sem akar a befizetések összegének emeléséről, Belgium is habozik, azt követeli, hogy szüntessék meg a jelenlegi deficit okát, vagyis csökkentsék a mezőgazdasági túltermelés okozta kiadásokat. Erről a kérdésről a legutóbbi csúcsértekezleten, decemberben Koppenhágában már tárgyaltak, de sikertelenül, így az EGK-nak nincs 1988-ra érvényes költségvetése. Az EGK-n kívüli országok egyébként nagyon érdeklődnek a közös piaci tervek iránt, ezért a mostani brüsszeli tárgyalásokon részt vettek az EFTA (Európai Szabadkereskedelmi Társulás) hat tagjának, Svájcnak, Ausztriának, Svédországnak, Norvégiának, Finnországnak és Izlaridnak a képviselői is. Az EFTA tagjai attól félnek ugyanis, hogy kiszorulnak az egységes piacról és az egész szervezet lassanként el fogja veszíteni jelentőségét a világgazdaságban. (Ausztria ezzel, kapcsolatos nézeteiről lásd cikkünket ,lapunk 5. oldalán.) (Reuter, AP—DJ)