Világgazdaság, 1988. május (20. évfolyam, 84/4833-104/4853. szám)
1988-05-03 / 84. (4833.) szám
MAGYAR GAZDASÁGI KAMARA Beck Tamás elnökletével Ülést tartott a kamara területi koordinációs bizottsága A Magyar Gazdasági Kamara területi koordinációs bizottsága Beck Tamás elnökletével május 2-án ülést tartott, amelyen részt vettek a területi bizottságok elnökei és társelnökei. A hazai változó gazdaságban egyre inkább szükségszerű, hogy a területi bizottságok — a tagválalatok érdekeinek képviseletével — bekapcsolódjanak a terület- és településfejlesztés gazdasági feladatainak összehangolt megvalósításába. A nemzetközi együttműködés és munkamegosztás előnyeinek hasznosítása érdekében a határmenti területeken hozzájárulnak a gazdasági kapcsolatok kiépítéséhez a hazai vállalatok és a szomszédos országok gazdasági szervezetei között. Egyre nagyobb szükség van a szomszédos megyék közötti munkamegosztás fejlesztésére, az egy-egy régióhoz tartozó vállalatok közötti kapcsolatok bővítésére, hiszen a gondokat ma már a megyéken belül nehezen lehet megoldani. Az elmúlt időszakban az igazgatási, a tervezési és az irányítási rendszer decentralizálása következtében a megyei tanácsok feladatköre bővült, ezért szükséges a regionális kapcsolatrendszer bővítése, a területi bizottságok és a megyei tanácsok közötti együttműködés fejlesztése. A gazdálkodói érdekek érvényesítésére a területi bizottságoknak kellő önállósággal és jogkörrel kell rendelkezniük ahhoz, hogy közreműködhessenek a terület fejlődését érintő kérdések előkészítésében, a döntésben és a végrehajtás ellenőrzésében. A különféle térségek sajátos adottságaihoz igazodó differenciált fejlesztési irányok kidolgozásában, a változó súlypontképzés, a területi, időbeli, szakmai prioritások megjelölésében a területi bizottságoknak együtt kell működniük a megyei tanácsokkal, a gazdaságirányítás helyi szerveivel és a többi érdekképviseleti szervvel. A hazai foglalkoztatáspolitikai eszközrendszer lehetőségeinek gazdálkodói érdekeken alapuló felhasználásában a területi bizottságoknak részt kell venniük. Az érdekegyeztetési mechanizmus terén a területi bizottságoknak fel kell készülniük az árkonzultációs rendszerre és — a későbbiek során bevezetendő bérreform kapcsán — az érdekegyeztetésen alapuló regionális bérmegállapodások kialakítására. A területi bizottságok tevékenységének fejlesztéséről a koordinációs bizottság ülésén élénk vita folyt (MGK) HOGYAN ÉRTELMEZZÜK A BÉRREFORMOT? (Folytatás az 1. oldalról) nek nincs ösztönző erejük, s miután a bérek növekedése alig függ a vállalatok gazdasági sikerességétől vagy sikertelenségétől, a bérek nem segítik a megfelelő munkaerő-mobilitást. Az évtizedek során súlyosan eltorzultak a kereseti, jövedelmi arányok, és ma már tarthatatlanná váltak. Ezen problémákat tetézte, hogy az idők során a központi akarat a bérpolitikára olyan feladatokat is rárakott, mint a teljes foglalkoztatás bizosítása, a jövedelemkülönbségek tompítása és a vásárlóerő szabályozása. Mindezek alapján világos, hogy a bérpolitika, a bérmechanizmus jelenlegi rendszere tovább nem tartható fenn. Bérreformra van szükség — jelentette ki az ÁBMH elnöke —, mégpedig olyanra, amely nemcsak igazodik az általános reformhoz, hanem követelményeket is támaszt vele szemben. A bérreform legáltalánosabb céljai: a teljesítményelv középpontba állítása, a munkaerőpotenciál gazdaságilag racionális hasznosítása, a társadalmi értékítéletet tükröző kereseti arányrendszer kialakítása, a reálbér csökkenésének mielőbbi megállítása, illetve a folyamat megfordítása. Ezek a célok azonban hatékonyan csak akkor valósulhatnak meg, ha a bérezéssel kapcsolatos döntések demokratikus alapokra épülnek, illetve ha a bérreformot körülvevő gazdasági környezet is a reform szellemében halad előre. Vagyis létrejön a „reális” tulajdonosi és vagyonérdekeltség, kialakul a rugalmas és hatékony tőkepiac, valamint az érdekegyeztetés intézményrendszere, s megújul az érdekképviselet. A bérreform általános céljai csak hosszabb távon érvényesíthetők. Az elképzelések szerint a bérreform 1989-ben indulna. Első lépéseként az ÁBMH elnöke szerint lényegesen lazítani kell az elkülönült bérszabályozást, pontosabban annak kötöttségeit. A vállalatoknak — a többi termelési költséghez hasonlóan — a bérgazdálkodásban is önállóságot kellene kapniuk. Újra kell fogalmazni a bérklub feltételrendszerét. Szükséges lenne az is, hogy az adózott nyereségből fizetett kereseti részeket különadó ne terhelje. Mi okulni és tanulni jöttünk erre a konferenciára — jelentette ki Nagy Sándor, a SZOT titkára —, ám ez nem azt jelenti, hogy a szakszervezetnek nincs határozott álláspontja a bérreformmal kapcsolatban. Mint már az adóreform bevezetésekor is hangsúlyoztuk, hogy az bérreform nélkül nem megy. A jelenlegi keresetszabályozás alapvető gondja, hogy a bérgazdálkodás a maradék évre épült, és ilyen alapon működő keresetszabályozás alakult ki. Tehát amikor a szakszervezet bérpolitikai reformot követel, akkor ez mindenekelőtt a kereseti arányok radikális változását jelenti. A SZOT titkára részletesen foglalkozott azzal, milyennek képzelik el a béregyeztetési modellt, mire van szükség ehhez, s kire milyen feladat hárulna. Hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek figyelmének középpontjában a bérmegállapodásoknál egyértelműen csak a reálbér állhat. A SZOT titkára utalt rá, hogy a struktúrán változtatni szükséges, a bérmegállapodásokhoz ugyanis nem az ágazati, hanem a szűkebb szakmai csoportok alapján működő szakszervezet az igazán megfelelő, legalábbis a nemzetközi tapasztalatok ezt mutatják. Többek között az érdekegyeztetés témakörét boncolta előadásában Fodor László, a Magyar Gazdasági Kamara főtitkárhelyettese. Megkérdőjelezte annak hatékony működését, mert Magyarországon a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem különült el egymástól a vállalati menedzsment és a dolgozók érdeke. A jövő évet illetően egyébként — Fodor László véleménye szerint — nem bér —, hanem bérmechanizmus-reformról helyes csupán beszélni, mert a bérreformhoz jelentősebb bérszínvonal-növekedésre is szükség lenne, ami a jelenleg rendelkezésre álló források ismeretében lehetetlen. Arról, hogy a keresetszabályozás ennek tükrében jövőre milyen legyen, különbözőek a vállalati vélemények, egy dologban azonban egységesek. Mégpedig abban, hogy 1989-re annyi feszültség halmozódik föl, amennyit a vállalatvezetők a rendelkezésükre álló eszközökkel már nem tudnak megoldani. Éppen ezért a vállalatvezetők számára biztosítani kellene a lehetőséget arra, hogy a valós többletteljesítményt honorálni lehessen. Végül is, hogyan tovább? Ezt a kérdést nem mi tettük föl, hanem a plenáris ülés utolsó előadója Héthy Lajos, a Munkaügyi Kutató Intézet igazgatója. A mai bérpolitika elemzése után megállapította, hogy bérpolitikánkat szükséges újragondolni és új alapokra helyezni. Mégpedig úgy, hogy a gazdaságilag racionális és társadalmilag méltányos bérszínvonal kialakítása legyen az elsődleges. Ez rövid távon magába foglalja a reálbérek védelmét. Tisztázni kell más politikák (pl. oktatás- egészségügy, lakáspolitika) és a bérpolitika kapcsolatát, hisz korábban bizonyos szükségletek kielégítéséről ingyenesen vagy kedvezményesen gondoskodtak, ma már azonban egyáltalán nincs szó ingyenességről. Ugyancsak tisztázni kell a viszonyt a bérpolitika és az elosztási politika között. Mert aligha tartható fenn tovább az az állapot, amely a bérpolitikát egyoldalúan és feltétlenül alárendelte az elosztáspolitikának. A bérpolitika újrafogalmazása és új alapokra helyezése nélkül — jelentette ki Héthy Lajos — nem képzelhető el bérreform. Lehetséges, hogy ismereteink ma még nem elégségesek egy ilyen reform véghezviteléhez, annak tisztánlátására azonban igen, hogy a bérmechanizmus egy-két eszközének korrekciója — a régi bérpolitika bázisa — még nem jelent bérrefomot. Körtvélyes Éva 1988. MÁJUS 3. Hogyan kellene növekednie a tőkés exportnak? Ülésezett a kamara közgazdasági tagozatának elnöksége Noha lassan évtizedes múltra tekint vissza a külkereskedelem erőteljes liberalizálásának gondolata, az eddig megtett lépések eredménye rendkívül kevés. Gazdaságunk jelenlegi helyzete ma fokozott erővel veti fel ezt a kérdést, amelynek határozottabb megválaszolásával nincs módunkban sokáig késlekedni. Hogy hol, merre, mit és meddig lehet és kell lépni — erről tanácskoztak az elmúlt héten a kamara közgazdasági tagozata elnökségének tagjai, s többek között erről a témáról lesz szó Magyar Gazdasági Kamara mai ügyvezetőségi ülésén is. Írásunkban a közgazdasági tagozat ülésén elhangzott észrevételeket, egyetértő és bíráló megjegyzéseket, javaslatokat gyűjtöttük össze. A kormányprogram, valamint az 1988-as terv az egyensúly javítását — szerény gazdasági növekedés és mérsékelt tőkésexport-növekedés mellett — a belső felhasználás korlátozásával és szigorú tőkés importgazdálkodással kívánja megvalósítani. Igaz, hogy az e politika jegyében eltelt első három hónap eredményei kedvezőek — mondotta dr. Zányi Jenő, a kamara alelnöke a közgazdasági tagozat múlt heti ülésén —, ám nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az összehasonlítás alapja az 1987-es év igen alacsony adatsora, illetve hogy a tavalyi év utolsó hónapjaiban jelentős mennyiségű import érkezett az országba, amelynek hatása máig is érzékelhető. A gazdasági kamara által összeállított tézisek szerint közvetlen kapcsolat áll fenn az importgazdálkodás által biztosított lehetőségek és az elérhető exportteljesímények között. Ennek alapján indokoltnak látszik az a feltételezés — s ez a jelenlegi gazdaságirányítási koncepciótól bizonyos fokig eltérő vélemény —, hogy az egyensúlyi követelményeket a konvertibilis forgalom magasabb szintjén nagyobb biztonsággal lehetne elérni. A számítások szerint a tőkés forgalom 14—15 milliárd dollárra való növelése 1989—91 között érhető el. Mindez azt jelenti, hogy folyóáron számítva az import évi 12 százalékos bővülése mellett az export 19 százalékkal növekedne. Vajon képes-e vagy pontosabban fogalmazva, képessé lehet-e tenni a gazdaságot ilyen mértékű növekedésre, és ha igen, milyen módszerekkel? Deák János, a Kopint-Datorg vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években a fejlett tőkésországokba irányuló export folyó áron 5, változatlan áron viszont csupán 2,8 százalékkal bővült évente. Ha tehát ebbe az irányba kívánjuk növelni a kivitelt — s a dolgok mai állása szerint lényegében csak ezt tehetjük —, akkor ezekből az adatokból kell kiindulni. Akármilyen számokat is veszünk azonban alapul, mindenképpen bizonyos, hogy az exportképesség növeléséhez forrásokra van szükség. Ezekkel az eddig is piacképes termelést kell bővíteni, illetve azoknak a termékeknek a gyártását kell feljavítani, amelyeket eddig tőkés relációban nem tudtunk értékesíteni.. A pótlólagos források előteremtésére több mód is kínálkozik. Bakó Edéné, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője szerint azonban nem lenne helyes megoldás hiteleink egy részének a kötvényesítése, ezzel szemben messzemenően egyetértett azzal, hogy egyes részvénytársasággá átalakuló vállalatok részvényeit külföldön értékesítsék. Hogy ezeket a lépéseket elsősorban mely ágakban, ágazatokban kellene megtenni, arra rövid felsorolással utal a kamara javaslata. Ezeket az utalásokat azonban a résztvevők közül többen is prekoncepciónak minősítették. Mint Deák János kifejtette: eddigi fejlesztési terveink tele voltak kiemeltnek minősített területekkel, s ma meg lehet nézni, hova jutottunk ezzel a módszerrel. Ha valóban kibontakozást akarunk — s ezt a véleményt többen is megerősítették —, mindenképpen a piacból kell kiindulni. Nem azt kell fejleszteni, amit valaki vagy valakik elképzeltek, hanem amit a piac megkövetel. Piac pedig ott van, ahol kínálat is van. Lázár László, a Möbeltrade tanácsadója szerint meg kellene teremteni az importverseny lehetőségét, hisz ha a vállalatok kapacitása le van kötve, akkor általában rugalmatlanabbak, ám ha kitöltetlen kapacitásaik vannak, akkor erőteljesebben törekszenek a lehetséges piacok megtalálására. Az importversenyt azonban nem szabad ötletszerűen, elgondolás nélkül alkalmazni, miként a cipőipar esetében történt. Ám egy várható, kiszámítható verseny — vélte a tanácsadó — mindenképpen elengedhetetlen". Ez a gondolat pedig elvezet az egyik alapvető kérdéshez is: a külkereskedelem liberalizálásához. Noha hosszú évek óta napirenden van a külkereskedelem erőteljes liberalizálásának kérdése — vetette fel Bokor János, a kamara elnökségéinek tanácsadója —, a gazdaságirányítás ezt a lépést nem merte megkockáztatni. Külkereskedelmünknek igenis nyílt rendszernek kell lennie — jelentette ki Deák János is.. Eddig mindig az volt az ellenérv, hogy az eladósodás jelenlegi szintje ezt nem teszi lehetővé. A Kopint- Datorg vezérigazgatója megkérdezte, mennyiben tudott hatékonyan változtatni ezen a helyzeten a hoszszabb ideje fenntartott — szigorú importgazdálkodáson alapuló — külkereskedelmi politika. A nyitás igénye egyértelműen más jellegű kockázatok vállalásának szükségességét is felveti. Jelenlegi ismereteink szerint azonban nem valószínű, hogy a kormányzat rövidebb távon változtat a meghirdetett programján. Mit lehet akkor tenni? Többen is úgy vélték, kis lépések kellenek, méghozzá olyanok, amelyek semmiképpen sem keresztezik a fő célt, vagyis a reformot, sőt erősítik annak megvalósulását. A kamarának — fogalmazta meg Bakó Edéné — ezeknek az előremutató kis lépéseknek a megfogalmazásában, illetve a szorgalmazásában lehetne fontos szerepe. K. É. A Magyar Gazdasági Kamara e heti eseményeiből Május 3-án 14.00 óra (Bp. I., Krisztina krt. 99. IV. em.) A Budapesti Pest Megyei Bizottság budapesti tagozata elnökségi ülést tart, melyen a kis- és középvállalatok helyzetéről, kamarai képviseletének kérdéseiről készített ügyvezetőségi előterjesztést, a társasági törvény elvi kérdéseit, kamarai állásfoglalás-tervezetét vitatják meg. Május 4-én 10.00 órakor (033. sz. terem) közös elnökségi ülését tartja a spanyol tagozat. Az ülés napirendjén az elmúlt időszak kamarai tevékenységének értékelése, a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok kérdései szerepelnek. Tájékoztatást ad: Teschler Mátyás a hévízi-tavat nem csak a bauxitbányászat fenyegeti A Magyar Alumínium Tröszt sajtótájékoztatója Nem gyakori dolog, hogy a MÁT vezetése sajtótájékoztatóra határozza el magát, de a sűrűsödő viták miatt most mégis szükségesnek látta ezt a lépést — kezdte tegnapi tájékoztatóját Dózsa Lajos, a tröszt vezérigazgatója. Meglepő — vélte —, hogy nem a problémák csúcspontján, 1983-ban volt hangos a sajtó a bauxitbányászat túlzott vízemelése folytán csökkenő hévízi melegvízhozam miatt, hanem öt évvel később, amikor már a javulás jelei tapasztalhatók. A körvonalazódó kompromisszumos megállapodás értelmében a néhány évvel ezelőtti percenkénti 300 köbméteres rekordról, 1990-ig a jelenlegi 240 köbméteres, 1993-ig 220 köbméteres, azt követően 60 köbméteres szinten tartják a percenkénti vízemelést. Ez utóbbira már ma is szükség van Ajka és a balatoni regionális rendszer ivóvízellátásra. A karsztvízszint süllyesztésére — mint ismeretes — azért van szükség, mert bauxitvagyonunk jó része a természetes vízszint alatt helyezkedik el. Mintegy 10 millió tonnára becsülhető Nyírád térségében az a vagyon, amely a még megengedhetőnek tartott vízszintsüllyesztés nívója alatt helyezkedik el, ennek bányászatáról a tröszt lemondani kényszerült. Az említett vízemelések mellett Nyírád térségéből még 4 millió tonnát lehet kibányászni három lelőhelyről. Ennek a feltétele: minden érdekelttel sikerüljön megállapodni, hogy a Hévízi-tó forrásának a hozama 1990-ig várhatóan alig emelkedik másodpercenként 300 liter fölé. Az egészségügyi szakértők szerint ennyi minimálisan szükséges ahhoz, hogy a tó megőrizze gyógyító hatását. (Abban még nincs megállapodás, hogy a hozam egy év átlagában nem csökkenhet a limit alá, vagy pedig egyetlen napon sem, márpedig ez a bányászati vízemelések szempontjából elég lényeges.) 1993 után azért van lehetőség a bányászati vízemelések csökkentésére, mert megkezdik az 5,7 millió tonnás ipari vagyonnal rendelkező csabpusztai lelőhely kiaknázását, ez pedig a nyírádi bányáknál magasabban van. Az átállás a trösztnek is érdeke, hiszen ma 1 tonna bauxit felszínre hozatala kb. 1000 forintba kerül, amiből 380 forint a vízemelés költsége, a bányák villamosenergia-felhasználásának pedig a háromnegyedét a vízemelés viszi el. A sajtótájékoztatónak természetesen nem volt feladata, hogy részletes gazdasági elemzésekkel öszszevesse a vízháztartás egyensúlyának megbomlásából, a Hévízi-tó terápiás értékének csökkenéséből, illetve a bauxitbányászat visszafogása esetén az importköltségek növekedéséből eredő károkat. A víz értékelésének módszerei egyébként sem annyira kiforrottak, mint az ércekéi. Annyit megtudtunk a tájékoztatón, hogy 1 tonna bauxit ma tonnánként 20—30 dollárért szerezhető be külföldről, s a szállítási költség nagyjából ugyanekkora. Ez nem elméleti számítás, próbaképpen éppen most van úton egy 40 ezer tonnás szállítmány Guineából. A MÁT tavalyi exportja 180 millió dollár, idén több mint 200 milliót vár. Ez jóval több tehát, mint amekkora importra akkor lenne szükség, ha a 3 millió tonnás bauxittermelésünknek megfelelő mennyiséget teljes egészében importálnánk. Figyelembe kell venni azonban ennek az el nem végzett összevetésnek a során, hogy a bauxitból gyártott timföld jó részét a Szovjetunióba szállítjuk alumíniumért cserébe. Nyilvánvalóan nem javítaná az üzlet gazdaságosságát, ha növelnénk annak tőkésimport-tartalmát. A cserearányok egyébként is romlottak, hiszen az előző tervidőszakban még 2, a mostaniban 2,57 tonna timföldet kell szállítanunk 1 tonna alumínium fejében. Ezek az arányok tovább romolhatnak 1990 után. A MÁT tájékoztatója alapján talán nem teljesen ireális abban bízni, hogy legalább a hazai bányászat okozta környezeti károk mérsékelhetők. Reális kockázatot vállaltunk a korábbi 5—10 év tapasztalatai alapján — mondta Dózsa Lajos , amióta a MÁT egyáltalán felfigyelt a hévízi problémára. Tény azonban, hogy maradt kockázat Nem tudni, továbbra is változatlan hőmérsékletű marad-e a kráterforrás avagy a karsztvízháztartás megbomlása netán a vízhőmérséklet csökkenését idézi elő. A MÁT mindenesetre bizakodó. Szükséges lenne azonban — vélik a trösztnél —, hogy a többi érdekelt is szigorúan tartsa meg az előírásokat. A vízjogi engedélyben szereplő 44 köbméterrel szemben ugyanis nyaranta nem ritkán 60 köbméter fölé emelkedik a helyi, tókörnyéki gyógykutak vízkivétele, s ez közvetlenül apasztja a tóforrás hozamát. A víz hőmérsékletét pedig talán a hozamcsökkenésnél is jobban lehűtötte, hogy kivágták, illetve ritkították a tó környéki védőerdőt — mint ismeretes, erre a területre adott ki, majd vont visszaegy bár nyitására szóló engedélyt a helyi tanács. Sz. G. 3