Világgazdaság, 1988. szeptember (20. évfolyam, 172/4921-193/4942. szám)

1988-09-01 / 172. (4921.) szám

1988. SZEPTEMBER 1. CSÜTÖRTÖK XX. ÉVFOLYAM, 172. (4921.) SZÁM Minden út a Közös Piacba vezet? Az Európai Közösség 1992-ig kiépülő egységes belső piaca hamleti dilemma elé állítja az EFTA országait: belépni, vagy nem belépni. A három észak-európai államban élénk (és alkalmasint eltérő ered­ményekkel záruló) vita folyik, hogy kívül maradjanak, vagy bebo­­csáttatást kérjenek-e Brüsszelben. Svájcban hasonló a helyzet, Bécs pedig voltaképpen már eldöntötte: fölvételéért folyamodik. E többé­­kevésbé ismert tényeknél is érdekesebb, hogy Görögország napirend­re akarja tűzni Ciprus belépését, aminek az volna az előfeltétele, hogy megegyezés jöjjön létre a sziget görögjei és törökjei között. Ez persze föltételezi, hogy Ankara hozzájárul a probléma Athén szája íze sze­rinti rendezéséhez, de ahhoz is, hogy Papandreu fölhagy Törökország Közös Piacba való befogadásának ellenzésével. Delors, a brüsszeli bizottság ve­zetője Párizsban beszédet mondott, s ebben kifejtette, hogy az egysé­ges belső piac nem azt jelenti, hogy mindent az égvilágon szabályoznak és egységesítenek. A gazdasági in­tegrációval párhuzamosan létreho­zandó szociális integráció problé­máit ismertetve, szólt arról, hogy nem akarják megkövetelni az NSZK példájának követését, a 35 órás munkahét általános meghonosítását. Azt se, hogy az üzletek mindenütt egyformán tartsanak nyitva. Viszont bizonyos szabványosítást nélkülöz­hetetlennek tartanak. Így például nem liberalizálhatják a fuvarpiacot anélkül, hogy ne egységesítenék a munkafeltételeket, a gépkocsiveze­tők munkaidejét és pihenőjét. A beszéd (amely kizárta példának okáért a „profi futballisták közös európai piacát”) kisebb, taktikai en­gedmény a csupán részleges, főként az áruforgalomra vonatkozó integ­rációt óhajtó Thatchernek. De, ami a lényeget illeti, a brüsszeli főhadi­szállás töretlenül folytatja a teljes — a kül- és a védelmi politikára is kiterjedő — közösség előkészítését. Ez kiderül két mértékadó közös pia­ci politikus nyilatkozataiból, ame­lyek Ausztriában, az úgynevezett Alpbach Fórumon hangzottak el. De Clercq, a brüsszeli bizottság tagja és Peter Ludlow, a Center for Eu­ropean Studies, az EK kutatóintéze­tének igazgatója leszögezte, hogy fenntartásokkal (értsd: a semleges­ség mellet való kitartással) együtt nem lehet a szervezetbe bekerülni. Jelezték: a hivatalosan kifelé muta­tott tartózkodástól függetlenül, Brüsszelben eldöntött dolognak te­kintik, hogy a semlegesség és az EK- tagság összeegyeztethetetlen. Mégpe­dig azért, mert „külső és belső té­nyezők gondoskodnak arról, hogy az EK politikai unióvá fejlődjék, s op­ciói között szerepeljen a közös vé­delmi kapacitás”. Ez a koncepció pe­dig szöges ellentétben van a brit kormányfő elképzeléseivel. De hideg zuhany az észak-euró­pai országok, meg Ausztria, Svájc számára is, mert valamennyiük gondolatai valamilyen „a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmarad­jon” megoldás körül forognak. Ez érthető: a Közös Piac az EFTA-or­­szágok legfontosabb kereskedelmi partnere; kisebb-nagyobb eltéréssel valamennyire érvényesek a svájci kimutatás arányai: 1987-ben Svájc importjának 72,1 százaléka a közös piaci térségből származott, s kivi­telének több mint fele ebbe a relá­cióba irányult. És bármennyire bi­zonygatták is Alpbachban a brüsz­­szeli küldöttek, hogy nem építenek „Európa-erődöt”, a jelenlevők in­kább azt hallották meg, hogy pél­dául „csak olyan ország bankjai nyernek bebocsátást a belső piacba (amelyben a 12 tagország pénzinté­zetei és más szolgáltató vállalatai, teljesen szabadon működhetnek majd), amelyek hasonlóan bánnak a Közös Piac bankjaival. S, hogy ez így van-e, azt minden esetben külön fogják megvizsgálni.” Igaz, az el­mondottakhoz hozzá kell fűzni: az EK-nak sem lehet közömbös, hogy miként alakulnak kapcsolatai a leg­fontosabb partnereket tömörítő Európai Szabadkereskedelmi Társu­lással. De függetlenül a különböző nyi­latkozatoktól, folyik a vita a kívül­álló országokban. Ausztriában kiala­kult az álláspont: felvételüket ké­rik, de nem adják föl a semlegessé­get. Svájc szeretne független marad­ni, de a jólétről sem akar lemonda­ni és fél, hogy elszalasztja a kellő pillanatot. A svájci székhelyű mul­tinacionális vállalatok, a Ciba- Geigy, meg a Nestlé addig is kiépí­tik támaszpontjaikat a közösségben. Norvégiában, ahol, NATO-országról lévén szó, a legkisebb a probléma, a lakosság a pártok többségének aján­lását figyelmen kívül hagyva, 1972- ben egyszer már elvetette a csatla­kozást. De most alighanem újból ki­kérik a véleményüket. A svéd ipari körök különösen nagy propagandát folytatnak. Wer­­then, az Electrolux és az Ericsson vezérigazgatója szerint félő, hogy az EFTA összezsugorodik, Svédország magára marad. Avval érvel, hogy Írország semleges, mégis EK-tag, Ausztria is semleges akar maradni, de kéri fölvételét. A szociáldemok­rata kormány előkészületeket foly­tat, hogy ne érje váratlanul a teljes belső piac megvalósulása, bevezeti az EK-szabványokat, s a svéd ipar, hasonlóképpen a svájcihoz, igyek­szik megvetni lábát a közösségen belül. És közben mindjobban éle­ződik a politikai konfliktus: „kívül maradni, vagy bekerülni?”. Finnor­szág, tekintettel keleti szomszédjára, nem játszadozik a csatlakozás gon­dolatával. De a politikai felszín alatt, valamiféle „mintha” megoldá­son törik a fejüket, hogy a finn ex­portágazatok ne kerüljenek aláren­delt helyzetbe 1992 után. Papuliasz görög külügyminiszter, aki szeptember 15-i­ke, a ciprusi gö­rögök és törökök tárgyalásainak kö­vetkező fordulója előtt, Nicosiában járt, érdekes bejelentést tett. Közöl­te, Vasziliu elnökkel tárgyalt Ciprus esetleges közös piaci csatlakozásáról. „Ez volt megbeszélésünk egyik fő témája.” A csatlakozás eszméjét összefüggésbe hozta a sziget görög és török közösségeinek megegyezé­sével, sőt, a görög—török viszonnyal. „Ismét kategorikusan leszögezem, hogy a görög—török kapcsolatok ja­vulásának útja Cipruson át vezet.” Vasziliu még nem adott érdemi választ a javaslatra, hogy Ciprust (amelyet egyébként vámunió köt az EK-hoz), bevigyék a Közös Piacba, de az ajánlat megvalósulásának va­lószínűleg ez a legkevésbé proble­matikus vonatkozása. Az ajánlat messze tekintő és nagyon szellemes, nagyon ravasz. Valamiképp beleillik a nagy világpolitikai trendbe, a re­gionális konfliktusok rendezésének hullámába. Ez volna az a láncszem, amelynek megragadásával fölszá­molnák a két ciprusi közösség konf­liktusát is, és a két NATO-állam — Görögország és Törökország — el­lentétét is. Kimondatlanul benne van ugyanis, hogy a sziget két rész­államának föderatív (de a görögök­nek megfelelő) egyesülése új dina­mizmust kap az EK-ba való bebo­csátással együtt járó gazdasági lehe­tőségek révén. De egyszersmind az is, hogy Athén nem él vétójogával, vagyis teljesülhet az özal-kormány nagy kívánsága: Törökország fölvé­tele a Közös Piacba. Jó az ajánlat időzítése: a galop­pozó infláció miatt az özal-kormány elvesztette népszerűségét, s arra kényszerült, hogy — tekintettel a jó termésre, meg arra, hogy később már érezhetők lesznek az IMF által előírt takarékossági kampány han­gulati következményei — előrehozza őszre a tavasszal esedékes, de akkor már szinte biztos vereséget ígérő tartományi választásokat. A széljár­­ást megfordíthatja, ha özal avval dicsekedhet, hogy beviszi az orszá­got az Európai Közösségbe. Egyben a ciprusi pozíciók nagy részének föl­adását is könnyebben elfogadtathat­ja a nacionalista közvéleménnyel. Vajna János A kormány ígérete KÍNÁBAN AZ IDÉN NEM A kínai államtanács úgy határo­zott, hogy az év hátralévő részében, az új ötéves terv kezdetéig, 1989 ja­nuárjáig már nem lesz több áreme­lés. Li Peng miniszterelnök a kínai te­levízió tájékoztatása szerint a kor­mányülésen arról beszélt, hogy az árvizek és a szárazság miatt az idei gabonatermés elmarad a tavalyitól. Tavaly gabonából, burgonyából és a szójababból együtt 404,7 millió ton­nát takarítottak be. A miniszterelnök elmondta, hogy az államtanács, utasította a tarto­mányi kormányokat: nem emelhe­tik fel az árakat a központi szervek engedélye nélkül. Az év hátralévő részében a korábbinál sokkal szigo­rúbban ellenőrzik majd a gabona, a gyapot és az étkezési olajok köz­ponti felvásárlását, s megbüntetik azokat, akik spekulációs céllal indo­kolatlan áremeléseket hajtottak vég­re, vagy visszatartották áraikat. Az infláció jövőre előreláthatólag nem lesz olyan nagy, mint az idén — állapították meg a miniszteri ta­nácskozáson. Hivatalos adatok sze­rint az idei év első felében évi át­lagban 13 százalékos volt az áremel­kedés üteme, nyugati közgazdászok LESZ MÁR ÁREMELÉS szerint azonban a tényleges drágu­lás ennél naagyobb volt. A minisz­teri tanácskozásról beszámoló tele­víziós híradás szerint a kínai köz­ponti bank arra fog törekedni, hogy a kamatok nagyjából összhangban legyenek az inflációval, megfékez­ze a pénzkibocsátás növekedésének ütemét, és leállítsa azokat a beru­házásokat, amelyekhez a kormány nem járult hozzá. Korábbi jelenté­sek szerint a bank szeptember 1-jé­­től a jelenlegi 7 százalékról 9 szá­zalékra emeli a betétek kamatait. Az árreform kérdésében azonban meglehetősen lassú az előrehaladás. A kormány néhány hónappal ezelőtt, mint ismeretes, megszüntette né­hány alapvető élelmiszer állami ár­támogatását, emiatt felszöktek az árak, s a lakosság — további áreme­lésektől tartva — megrohamozta és szinte kifosztotta az üzleteket. Li Peng miniszterelnök szerint az ár­reform megvalósítása több mint 5 évet is igénybe vehet, s egyelőre még nem tisztázottak az 1989-ben induló új ötéves terv részletei sem. Az árreformmal kapcsolatos felada­tokról szeptember folyamán tárgyal majd újra a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága — mondta a miniszterelnök. (Reuter) NAPRÓL NAPRA ♦ ÜTŐKÉPES SZERVEZET LÉTREHOZÁSÁT SZORGALMAZZA A KAMARA ÜGYVEZETŐSÉGE a külföldi tőkebevonás hazai intézményrendszerének fejlesztésére (3. old.) ♦ MEGINDULT A TŐKEMENEKÜLÉS A NSZK-BÓL LUXEM­BURGBA a 10 százalékos forrásadó várható bevezetése miatt (2. old.) ♦ TALÁLGATÁSOK a norvég olajipar jövőjéről (2. old.) ♦ FELISMERÉS ÉS KÉNYSZER: a gazdasági szerkezetátalakítás eredményei Chilében (5. old.) ♦ az alumíniumfelhasználás további növekedését jósolja egy londoni piacelemző cég (8. old.) Ülést tartott • • az MGK Ügyvezetősége A Magyar Gazdasági Kamara Ügyvezetősége kedden Beck Tamás elnökletével ülést tartott. Elsőként a fővárosi kis- és középvállalatok helyzetéről és kamarai képviseleté­nek aktuális kérdéseiről szóló elő­terjesztést vitatták meg. A gazda­ságirányítási rendszer az elmúlt években először a tulajdon típusa, másodszor a vállalat mérete alap­ján értékelte a vállalatokat. Ez az eltérő adózási, jövedelemérdekeltsé­gi és támogatási rendszerben feje­ződött ki. Az erőforrások és a meg­tervezett tiszta jövedelem eltérő ér­tékelése, valamint a különböző faj­ta támogatási módszerek eredménye, hogy a munkaerő és a tőke nem a népgazdaságilag hatékony, hanem az adott időszakban legkedvezőbb lehetőségeket nyújtó szervezetekbe áramlott. Részben ennek következ­ménye, hogy hiányoznak azok a kis- és középvállalatok, amelyek a nagy­­vállalatok számára a megfelelő gaz­dasági hátteret biztosítanák. Az 1987. évi adatok alapján a fő­városi 1009 gazdálkodó egység több mint fele — 521 — sorolható a kis- és közepes gazdálkodó egységek kö­rébe. Az 1988. év indítása szempontjá­ból kedvező volt, hogy a főváros üzemei és vállalatai összességében eredményesen zárták az 1987. évet. Az 1988 elején bevezetett intézkedé­sek azonban több helyen szinte meg­oldhatatlan adminisztrációs felada­tot jelentettek, számos technikai, eljárási zavar volt. E körben az ed­dig eltelt időszakiban egyik legna­gyobb gondot és bizonytalanságot a likviditási zavarok, valamint a ru­belelszámolású export értékelése okozzák. Ebben a körben a konver­tibilis exportnak jelentős gátat szab a nem megfelelő géppark, techno­lógia és alapanyag. E vállalati körben is fokozódnak az elvárások a kamara érdekegyez­tető, érdekképviseleti és érdekköz­vetítő funkciójával szemben. A kö­zeljövőben sor kerül ennek érdeké­ben a kis- és középüzemi tagozat megalakítására. A kamara súlyt he­lyez arra is, hogy a tömegkommu­nikációs eszközökben nagyobb teret szenteljenek ezen vállalatok mun­kája, sajátos gondjaik bemutatásá­­nak. Második napirendi pontként az ügyvezetőség megvitatta a „Javas­lat a külföldi működőtőke-bevonás hazai intézményrendszerének fej­lesztésére” című előterj­esztés-terve­­zetet. (Erről lásd külön cikkünket a 3. oldalon. — A szerk.) Az elő­terjesztés-tervezetet a kamara egyezteti a társszervekkel, majd az a Tervgazdasági Bizottság ülésére kerül a Pénzügyminisztérium anya­gával együtt, amely javaslatot tesz a vegyesvállalati szabályozás fej­lesztésére. (MGK) Új szerepben a japán Eximbank Közvetlen részesedés külföldi magánberuházásokban A japán Export-Import Bank (Eximbank) ahhoz próbál engedélyt szerezni a kormánytól, hogy köz­vetlenül is részt vehessen magán­kézben lévő vállalatok külföldi be­ruházásaiban. Takashi Tanaka, a bank elnöke arról tájékoztatta az újságírókat, hogy az állami tulaj­don­ban lévő, általában külkereske­delmi ügyleteket finanszírozó bank tevékenységének diverzifikálása cél­jából szabadon felhasználható hite­leket szeretne nyújtani hitelképes magánvállalatoknak. Az exportfi­nanszírozás — a bank eddigi, ha­gyományosan legfőbb tevékenysége — ugyanis háttérbe szorult a jen megerősödése, illetve a hitelfelvétel költségeinek növekedése miatt. (Az Eximbanknak 5283 milliárd jen a tőkéje, egyike a legnagyobbaknak az ilyen jellegű pénzintézetek között.) „Bátorítni szeretnénk a japán vál­lalatokat arra, hogy olyan országok­ba is fektessenek be közvetlenül tőkét, amelyek politikai szempont­ból kockázatosnak tekinthetők” — mondta az Eximbank egyik vezető­je. Nagyon sok esetben ugyanis a japán vállalatok csak azért riadnak vissza egy beruházástól, mert az adott országban bizonytalan a bel­politikai helyzet — tette hozzá. Vi­szont ha egy ilyen vállalkozásba közvetlenül bekapcsolódik egy ál­lami intézmény — mint például az Eximbank —, akkor sokkal simább a vegyesvállalat indulása — mondta. A bank bekapcsolódásával ugyan­is egyrészt megoszlanának a kocká­zatvállalás terhei, másrészt a bank anyagi támogatása nagy segítség le­hetne egy viszonylag kisméretű vál­lalkozás számára. Általában ugyan­is jelenleg a 100 millió dolláros nagyságrendű beruházások száma növekszik, s ezeknek igen nagy szükségük van kívülálló finanszíro­zókra a részvények vásárlása céljá­ból. Az Eximbank közvetlen bekap­csolódása — részvények vásárlása révén — pedig azért lehet nagy ösz­tönző erő a japán magánvállalatok külföldi beruházásainak növelésére, mert a bank egyszersmind import­finanszírozó szerepet is játszik. Az exportfinanszírozásban viszont egyre inkább csökkent mostanában a szerepe: az 1988. március 31-ével befejeződött pénzügyi évben a bank új hiteleinek mindössze 22 százalé­ka jutott exportfinanszírozásra, mi­közben ez az arány 1970—71-ben még 75 százalék volt, s a március és július közötti időszakban a 22 százalék további 5 százalékkal csök­kent. A jövőben fontos szerep várhat az Eximbankra azért is, mert kez­denek elapadni a pénzügyminiszté­riumtól a külföldi beruházásokra szerezhető források, s általában át­értékelődőben van az állami pénz­ügyi szervezeteknek a tajiián gazda­ságban játszott szerepe is — mond­ják tokiói gazdasági körökben. Az úgynevezett postai takarékrendszer — amely a pénzügyminisztérium legfőbb hitelezője — azt tervezi, hogy 1990-től a rendelkezésre álló pénzeszközök 10 százalékát magán­jellegű befektetésekre fordítja, s általában is, a jövőben tovább ter­jeszkedik a nem állami szférában, így valószínűleg kevesebb pénze marad arra, hogy kölcsönözzön ál­lami intézményeknek, mint például az Eximbanknak. (Reuter) Új elnök-vezérigazgató az OKHB élén Rendkívüli közgyűlést tartott szerdán az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. A pénzintézet első félévi eredményeit értékelve meg­állapították, hogy bár a bantk üzle­ti munkájának lendületét a kor­mány deflációs pénzpolitikája csök­kentette, valószínűsíthető, hogy az üzleti év zárásakor 1987-hez hasonló mértékű nyereséget érnek el, így a részvényesek osztaléka el fogja érni a tavalyi 12 százalékos szintet. Kis Pál, a bank elnök-vezérigazga­tója felmentését kérte, ezt érdemei­nek elismerése mellett a közgyűlés elfogadta. A közgyűlés növelte a pénzintézet igazgatóságának létszá­mát, a testület tagjává választotta Lenk Gézát, az Általános Vállalko­zási Bank Rt. vezérigazgatóját és Pulai Zoltánt, a Komáromi Mező­­gazdasági Kombinát vezérigazgató­ját. A közgyűlés után az igazgató­ság Lenk Gézát választotta meg a részvénytársaság elnök-vezérigazga­tójává. (MTI)

Next