Világgazdaság, 2015. január (47. évfolyam, 1/11510-20/11529. szám)
2015-01-13 / 7. (11516.) szám
EGY PERCBEN BUX 16 441,68 pont (1,55%) MAX 657,0057 pont (0,27%) FTSE-100 (London) 6 575,72 pont (2,43%) Xetra DAX (Frankfurti 9 844,93 pont (3,43%) CAC400(Párizs) 4 267,76 pont (3,77%) Dow Jones ipari (New York) 17 884,36 pont (1,71%) Aranv (1 uncia) 1213,54 USD (0,18%) Brent (1 hordó) 51,06 USD (-0,18%) JANUÁR 8., 17 ÓRA 30 PERCKOR LEVETT ADATOK Nem teljesült az inflációs cél Tavaly 0,2 százalékkal csökkenhettek a fogyasztói árak éves átlagban, ezzel pedig a jegybank 2014-ben sem érte el 3 százalékos inflációs célját. Most azonban nem lenne jó ötlet módosítani a célon. ► 2. oldal Kórházüzlet Lantos Csaba cége megvette az egykori Telki Kórház szakrendelőjét. Az első magánkórház alapítója, Kovács Gábor kiszáll az egészségügyből. ► 6. OLDAL Duplájára dagadt a kancellária Az uniós szervezetek beolvasztása miatt közel a felével, de a nélkül számolva is, önmagában mintegy 10 százalékkal bővült a minisztériumok apparátusa csak az elmúlt három évben. ► 3. OLDAL Huszonhatan pereik az államot Eddig 26 pénzügyi intézmény perelte be az államot azt vitatva, hogy forinthiteleiknél az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelenek voltak. Az ügyben 1,7 millió hitelszerződés érintett. ► 5. oldal Új költségmutató a telekomdíjakra A távközlési szolgáltatók kínálatában való eligazodásban segítene átlagos havi költségmutatójával az NMHH, a szakma szerint azonban ez pont erre nem alkalmas. ► 7. oldal 770042 61402215007 WJ • i * aa Bai Eh/Ft 318,94 2,26 Ft E$/Ft 269,93 2,38 Ft EH CHF/Ft 265,35 1,82 Ft Bc/$ -1,1819 0,0018 USD AZ UNIÓ BESZÁLL A MAGYAR SZOLGORBE Árendás Csaba szerint folytatják a tárgyalásokat a befektetőkkel, ám most már saját erőből is képesek lesznek elkezdeni a szükséges fejlesztéseket Mégis maradhatnak a sótartók emmi A közétkeztetőkre hivatkozik a rendelet elhalasztása, de az államnak is jól jön Csak elvileg lépett hatályba január 1-jén az egészséges étkeztetést előíró menzarendelet, annak előírásait ugyanis majd csak szeptembertől kell alkalmazni - tudta meg a Világgazdaság. Az EMMI az utolsó pillanatban, minden előzetes vagy utólagos tájékoztatás nélkül módosította a jogszabályt, arra hivatkozva, hogy az érintettek nem álltak készen a bevezetésre. Haiman Éva A piac szereplőit is meglepetésként érte, hogy az eredetileg január 1-jére tervezett hatályba lépés előtt négy nappal az Emberi Erőforrások Minisztériuma módosította a menzarendeletet. Minderről nem is értesítették a közétkeztetőket, és az iskolákat sem - mindenki abban a hiszemben volt, hogy ez évtől már csak egészségesen lehet főzni, és nem lehet sót kitenni az asztalra. A Magyar Közlönyben december 29-én jelent meg a módosítás: ez amellett, hogy engedi a sót kitenni az asztalra (csak ki kell írni, vagy rajzzal illusztrálni, hogy nem egészséges), a rendelet hatályba léptetését kitolta szeptemberig. Pedig eredetileg 2014 szeptemberétől alkalmazni kellett volna az előírásokat. Az EMMI-nél azt mondták, a szülők elvárásait mérlegelve, a közétkeztetők szempontjait figyelembe véve döntöttek a határidő kitolásáról, de azt is hozzátették: „számos jelzés érkezett a közétkeztetők, a közintézmények felől, hogy ők nem állnak készen a bevezetésre, hiszen mind a költségvetésüket, mind pedig a beszállítói szerződéseiket naptári évre tervezik, meglévő szerződéseiket nem tudják módosítani". Vagyis: túl drága lett volna az egészséges étrend kötelező bevezetése. A piac legnagyobb szereplőjénél, a Sodexo Magyarország Kft.-nél azt mondták, őket is váratlanul érte a rendeletmódosítás, így egyelőre nem kívánnak nyilatkozni a hatásairól. A Magyar Közétkeztetők Szövetségének (MKSZ) elnöke konkrétan lapunktól értesült arról, hogy mégsem kellett januártól alkalmazni mindazokat az előírásokat, amelyek nyomán 15-20 százalékkal drágulna az előállítás. Tettinger Antal nem vitatta, hogy ezzel jól járnak a cégek, hiszen általában hosszú távú 2-3-5 éves szerződésben állnak megbízóikkal, és ezekben legfeljebb inflációkövető áremelésről lehet szó, amelyet általában nem tudnak érvényesíteni az árakban. Az MKSZ ennek ellenére nem kérte a halasztást, cégei - és vélhetően a piac többi szereplője is - már az új elvárások alapján főznek. Annak ellenére, hogy az ebből fakadó veszteséget nyilvánvalóan jobban le tudja nyelni az a cég, amely 750 forintért, mint amelyik 250-ért biztosít fejenként naponta egy ötadagos menüt. Az évi összesen 200-250 milliárd forintos forgalmú közétkeztetési piac szereplőin mellett kétség kívül a döntően központi költségvetésből gazdálkodó óvodákat, iskolákat, kórházakat érinti érzékenyen a változás. A lejáró szerződések megújításakor, vagy az új közbeszerzések alapján születő új megállapodásokban a közétkeztetők jogosan emelik majd az áraikat, ám például a kórházakban erre az idén semmilyen plusz fedezet nem áll rendelkezésre. A kórházak nagy része még azt az 550 forintot is alig tudja előteremteni, amit még 2008- ban, nem kötelező jelleggel meghatároztak mint kórházi élelmezési normát, miközben a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) munkacsoportjának számításai szerint az új előírások figyelembe vételéivel napi 770 forintot kellene fordítani egy beteg egy napi élelmezésére. A közétkeztetés legnagyobb szeletében, a gyermekélelmezésben sem feltétlenül jobb a helyzet, hiszen itt is az államnak kellene mélyebben a zsebébe nyúlnia. Balog Zoltán miniszter decemberi bejelentése szerint ugyanis a kormány tovább bővíti az ingyenes közétkeztetésben részesülők körét. NÉHÁNY NAGYOBB KÖZÉTKEZTETŐ CÉG ADATAI (2013) Nettó árbevétel (milliárd forint) Adózott eredmény (millió forint) Sodexo Magyarország Kft. Eurest Étteremüzemeltető Kft. Future FM Pensio Kft. Elamen Zrt. Suli-Hőst Kft. Bakony Gaszt Zrt. Sodexo Magyarország Kft. 807 Eurest Étteremüzemeltető Kft. ______________________ 600 Future FM 163 Pensio Kft. Ilii 154 Elamen Zrt.166 Suli-Host Kft.111 Bakony Gaszt Zrt. 12 FORRÁS: OPTEN HIRDETÉS * in#V ♦ * / VILAGGAZDASAG KONFERENCIA További információ: telefon: (+36-1) 460-2683, www.vg.hu/konferencia. konferencia@vg.hu Támogató: goodwill consulting pályázati tanácsadó kft. 2015: Átrendeződő piacok, új tulajdonosok Gazdasági évindító a Világgazdasággal! Minden, amit egy cégvezetőnek 2015-ről tudnia érdemes, vagy lehetséges! Időpont: 2015. január 22. • Helyszín: Aquincum Hotel Budapest, 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94. Tervezett témák: Világgazdaság: új erőközpontok, új kihívások • A magyar gazdaságpolitika 2015-ben • Monetáris és fiskális politika: együttműködésre ítélve • Lehetőségek és kockázatok a magyar gazdaságban: EU-pályázatok, export, adóterhek, adatbiztonság Előadóink: Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter (felkérés alatt) • Surányi György • Bod Péter Ákos • Csillag István Kupa Mihály • Oszkó Péter • Palócz Éva vezérigazgató, Kopint-Tárki • Lakatos Péter alelnök, MGYOSZ • Kornai Gábor vezérigazgató, AAM Consulting • Majoros Béla vezérigazgató, Csaba Metál Zrt. • Szécsényi Bálint vezérigazgató, Equilor Befektetési Zrt • Harsányi Gábor ügyvezető igazgató, Goodwill Consulting Kft. • Zelenák János igazgató, SecFone Részvételi díj: 24 900 ft+ÁFA • Részvételi díj előfizetőknek: 19 900 Ft+ÁFA 1 $ 9