Világgazdaság, 2016. június (48. évfolyam, 104-125. szám)
2016-06-30 / 125. szám
Bank A leánycég eladásának elhúzódása veszélyeztette az ügyletet Ma elkelhet az MKB Az utolsó pillanatig kérdéses volt, sikerül-e ma pontot tenni az MKB Bank eladására. Az egyik leánycég, az MKB-Euroleasing Autópark Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. eladása ugyanis a végletekig elhúzódott. ,A cég tulajdonosváltása a kellő időben lezárul, így nem befolyásolja az MKB Bank értékesítésének sikeres lezárását” - közölte a Világgazdaság érdeklődésére a hitelintézet. Erről a ma reggel ülésező Pénzügyi Stabilitási Tanács hivatott dönteni. A tét nem volt kicsi. Az Európai Bizottság ugyanis egyebek között azzal a feltétellel hagyta jóvá az MKB 2019. december 31-ig tartó átalakítási tervét, hogy a bank legkésőbb 2016. június 30-ig eladja a leánycégét. Enélkül az a kötelezettség sem teljesíthető, hogy a Magyar Nemzeti Bank ma éjfélig eladja a 2014 decemberétől szanálása alatt álló hitelintézetet.3 FOTÓ: MÓRICZ-SABJÁN SIMON Az Európai Bizottság által GYIA Rükvercből egyesbe kapcsolt a gazdaság Az első negyedéves kiábrándító teljesítmény után kissé javulhatott a magyar gazdaság teljesítménye a Világgazdaság mutatószáma alapján. A Gyorsulási Irányadó (GYIA) júniusban 1,1 százalékos növekedést mutatott, ami a májusihoz hasonló mértékű. Az előző havi adatot felfelé módosítottuk, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy az év első három hónapjában jórészt egyszeri hatások fékezték a növekedést. A GYIA havi alapon az egymást követő második hónapban jelez szerény növekedést, ami jó jel a második negyedéves gazdasági teljesítmény szempontjából. Ugyanakkor a konjunktúraindex tíz komponenséből ugyanannyi támogatta, mint amennyi visszahúzta a GYIA-t. A húzóerő a fogyasztás lesz idén, az év egészében 2 százalék körül növekedhet a magyar gazdaság, habár a kormány tartja a 2,5 százalékos előrejelzését. 1z •K& Sh VILAGGAZDASAG 2016. június 30., csütörtök, 48. évfolyam, 125. (11 884.) szám ■ 370 forint ÜZLETI NAPILAP www.vg.hu Tau. 111 TEUR/HUF 316,20 (-0,55 Ft)\TUSflptUF m83 (-1,59 Ft) ▼CHF/HUF 290,70 (-1,34 Ft) AEUR/USD 1,1095 (0,0044 USD) AEUR/CHF 1,0877 (0,0037 CHF) Egy lomhán működő médiavállalatot igyekszik felpörgetni Vaszily Miklós, az MTVA vezére. 111 Mindenhol lehet még( m ) Ismét megcélozza javítanivaló alá a tőzsdét a Waberer’s Miután kiszállt fuvarozócégéből, az ingatlanbefektetésekre fókuszál Wáberer György. »2 imam | ____ |9V0V19||Z^00ZZ Járulék Sokan jól jártak a plafon eltörlésével Többen indulnak 350 ezres nyugdíjjal Szaporítja a gazdag nyugdíjasok számát a járulékplafon eltörlése. Ez több száz nyugdíj-megállapításnál szerepet játszott 2013 óta abban, hogy a nyugdíjba lépők magasnak mondható, 350 ezer forint feletti havi ellátással kezdhették meg a pihenőéveket. A kormány a nyugdíjjárulék-bevétel növelése érdekében törölte el a plafont, emiatt a magasabb keresetűek már a teljes jövedelmük után fizetik a 10 százalékos járulékot, cserébe viszont magasabb nyugdíj jár nekik. A legalacsonyabb nyugdíj összege közben változatlan maradt, és a kormány nem is tervezi az emelését. Az országban egy olyan nyugdíjas van, aki 2 millió forint feletti havi nyugellátást kap, de sokan részesülnek több százezres járadékban. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai szerint idén januárban mintegy 14 ezer embernek folyósítottak 300 ezer forintnál magasabb nyugdíjat, és 136 ezer embernek járt 200-300 ezer forint közötti ellátás. A legnépesebb tábor, több mint 1,1 millió ember 100 és 200 ezer forint közötti nyugdíjban részesül, a második legnépesebb csoportnak, mintegy 700 ezer embernek 50 és 100 ezer közötti a havi pénze. Ennél kevesebbet 55 ezer idős kap, ebből több mint 17 ezernek a nyugdíjminimummal megegyező vagy annál kisebb az ellátása. 18 MMM Van olyan nyugdíjas, aki havi kétmilliónál is többet kap fotó afp Egy percben Hozzáláttak a gyorsutak építéséhez Lendületet vett a gyorsutak építése, a Salgótarjánba vezetőn már dolgoznak, a kaposvári közbeszerzési pályázata pedig a napokban jelent meg. Az új úttípussal jelentős költség takarítható meg.12 Geoáramot termelnének Túrán Túrán olyan geotermikus beruházás indul, amellyel hő mellett villamos energiát is előállítanának. A forró vízzel fűtendő üvegház évi bő hatezer tonna termálparadicsomot adna. » 3 Kezdődnek a Balaton-átúszások Bár a jó idő esetén most szombaton induló Balaton-átúszó szezon szervezői évről évre emelik a nevezési díjakat, még így is veszteségesek vagy nullszaldó körüliek ezek az események. Újabb csapás a török turizmusra Egyelőre nincs riadalom a magyar utazók körében az isztambuli terrortámadás kapcsán, csupán néhány lemondás történt. Az idén az első fél évben ugyanakkor már 20-30 százalékkal esett vissza a törökországi foglalások száma az egy évvel korábbihoz képest.7 Nem válogathatnak a britek Az Egyesült Királyság csak akkor férhet majd hozzá a kilépés után is az egységes uniós piachoz, ha az emberek szabad áramlását, azaz a bevándorlást is elfogadja - tették világossá tegnapi találkozójukon az EU-ban maradó huszonhetek.» 9 V Árfolyamok Napi BUX (2016. június 29.) 26 500 BUX 26 383,32 pont (Budapesti értéktőzsde) (0,60%) ■ MAX 703,9439 pont (Magyar államkötvényindex) (0,13%) FTSE-100 6360,06 pont (London) (3,58%) Xetra DAX 9612,27 pont (Frankfurt) (1,75%) CAC 40 4195,32 pont (Párizs) (2,60%) Dow Jones ipari 17638,42 pont (New York) (1,31%) Arany 1324,30 USD (1 uncia) (0,93%) Brent 49,71 USD (1 hordó) (2,33%) JÚNIUS 29.. 19 ÓRAKOR LEVETT ADATOK