Világgazdaság, 2017. február (49. évfolyam, 23-42. szám)

2017-02-01 / 23. szám

VILÁGGAZDASÁG 2017. február 1., szerda NTERJÚ 3 Beruházás Fejlesztené magyarországi leánycégét a Roszatom Átlátható paksi tendereket ígérnek az oroszok Az orosz atomtech­nológiára fontos sze­rep hárul a globális klímacélok megvaló­sításában. A Világ­­gazdaságnak Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz ál­lami atomenergetikai konszern vezérigaz­gatója nyilatkozott. B. HORVÁTH LILLA • Melyek a nukleáris energia­­termelés fő nemzetközi trendjei, és ebben milyen szerep jut a Ro­­szatomnak? -Az egyik fő kihívás a Föld környe­zeti állapotának javítása és a légköri szén-dioxid-kibocsátás csökken­tése. E téren fontos esemény volt az ENSZ párizsi konferenciáján el­fogadott egyezmény. Először ezen a szinten nyilvánították ki, hogy a megújulók mellett az atomenergia is fontos része a jövő zöldenergetikai rendszerének. A Nemzetközi Ener­giaügynökség (IEA) szerint a klíma­védelmi célok érdekében globálisan a jelenlegi 2,5-szeresére kell növelni az atomenergia felhasználását 2040- re, vagyis évi 6101 terawattóra/órá­ra. Az Oroszországi Föderáció el­kötelezett a fentiek megvalósítását illetően. Tíz atomerőművében 35 blokk üzemel, ezek napi 250 millió tonna szén-dioxid-kibocsátás el­kerülését teszik lehetővé. Ez össze­vethető az oroszországi gépjármű­­park kétéves kibocsátásával. Orosz nyomottvizes technológiájú atom­erőművekkel 2030-ig évi 2,4 milli­árd tonna szén-dioxid kibocsátása kerülhető el. Ennyit a világ összes járművének a 80 százaléka bocsát ki évente. Képletesen az atomenerge­tika a Föld tüdeje lehet. • Jelenleg hány beruházáson dolgozik a Roszatom?­­ Világelsők vagyunk a külföldön épített atomerőművek száma alap­ján: 34 blokkot építünk a világ 12 or­szágában, Európában, a Közel-Ke­leten, Észak-Afrikában, valamint az ázsiai csendes-óceáni térségben. • Elégedett-e a Roszatom el­múlt évi eredményeivel?­­ A tíz évre szóló külföldi rende­lésállományunk 2015 végén 110 milliárd dollár volt, 2016 végén bő 133 milliárd dollár. A Roszatom ta­valy is világelső volt az urándúsí­tásban, és az első három egyike az uránbányászatban, illetve -export­ban. A nukleáris fűtőanyag világ­piacának 17 százalékát adja. A múlt évben elindítottuk az indiai Kudan­­kulam atomerőmű 2-es blokkját, és hozzáláttunk az iráni Buserben a második blokk építéséhez. Bang­­ladesben életbe lépett a ruppuri atomerőmű építésére vonatkozó szerződésünk. A svédországi Ring­­hals atomerőmű a Roszatomtól rendelt új típusú, TSZV-Kvadrat fű­tőanyagot, ilyet korábban csak saját tervezésű reaktoroknak gyártot­tunk. Ma már nyugatiaknak is, ez új piaci lehetőség számunkra. • Milyen fő műszaki eredményt ért el tavaly a társaság?­­ Megkezdte kereskedelmi üze­mét az uráli belojarszki atomerőmű területén a BN-800-as gyorsneut­ronos blokk, amelyet a tekintélyes Power szaklap a közelmúltban az év erőművének választott. E reakto­rokra és üzemanyag-újrahasznosí­tási technológiájára alapozva, a Ro­szatom tökéletesítheti a nukleáris üzemanyagciklus zárását, vagyis a minimálisra szoríthatja a keletkező radioaktív hulladék mennyiségét. Készek vagyunk a gyorsneutronos reaktorok fejlesztése és üzemel­tetése terén elért eredményeinket megosztani külföldi partnereink­kel. Tavaly lépett üzembe a legkor­szerűbb, a világ első 3+ generációs reaktorblokkja Novovoronyezsben. • A Roszatom két 3+ blokkot készül felépíteni Magyarorszá­gon. Melyek a modell műszaki előnyei?­­ A zászlóshajónknak számító WER-1200-as 3+ generációs blok­kok egyedileg kombinálják az aktív és passzív biztonsági rendszereket, így számottevően csökkenti az em­beri tényező hatását; a biztonsági rendszerek képesek kiküszöbölni a legsúlyosabb, tervezési alapon túli, feltételezett balesetek hatásait is, és megakadályozzák, hogy sugár­zó anyag kerüljön a környezetbe. A projekt megfelel az összes, a fuku­­simai baleset után támasztott kor­szerű biztonsági követelménynek, a Nemzetközi Atomenergia-ügy­nökség, illetve az európai atom­erőműveket üzemeltetők (EUR) legszigorúbb követelményeinek is. Ilyeneket építünk a leningrádi atomerőmű 2-es területén, Fehér­oroszországban, Bangladesben és máshol. Finnországban is zajlik egy ilyen engedélyezése. Ott társ­finanszírozók is vagyunk, mivel 24 százalékunk van az építésért és a későbbi üzemeltetésért felelős Fen­­novoima projekttársaságban. Ez azért is fontos, mert egy új trend szerint a megrendelő a technológia mellé olyan partnert keres, amely komplex megoldást ajánl, beleért­ve a finanszírozást, az atomerőmű teljes életciklusa alatti szervizt és a szakemberképzést is. Mivel már integráltuk az oroszországi atom­­energetikai ágazat egészét, ma már az összes megrendelőnknek kínál­hatunk komplex megoldásokat. • Mennyivel lesznek biztonsá­gosabbak az új paksi blokkok a már működőknél?­­ Számos passzív biztonsági rendszerük működik, akár teljes áramkiesés esetén, az üzemeltető személyzet beavatkozása nélkül is. Ilyen a reaktor passzív hűtése, a hid­­rogénrekombinátorok, illetve a zó­­naolvadék-csapda. Az új biztonsági szabványnak megfelelően a reaktor kettős falú vasbeton burkolatban, konténmentben van elhelyezve. A blokk ellenáll a földrengésnek, tor­nádónak, szökőárnak, a kontén­­ment kibírja egy repülőgép rázuha­­nását is. Ezek a műszaki fejlesztések a WER-1200-as blokk biztonságát minőségileg új szintre emelik. A paksi atomerőmű mai, WER típusú blokkjai több mint 30 éve sikeresen működnek, több mint harmadát biztosítva a Magyarországon fel­használt elektromos energiának. Az első három paksi blokk megkapta már a magyar nukleáris hatóság húszéves üzemidő-hosszabbítási engedélyét, és 2017-ben megkap­hatja ezt ez engedélyt a 4-es blokk is. • Magyarországon abban bíz­nak, hogy 2018-ban megkezdő­dik az új paksi blokkok építése. Ön szerint reális ez a határidő? - Igen, valóban, az építés a tervek szerint 2018-ban indul. A projekt megkapta az elsőfokú környezetvé­delmi engedélyt, illetve partnereink telephelyengedély-kérelemmel for­dultak a magyar nukleáris hatóság­hoz. Bízunk benne, hogy az Euró­pai Bizottság rövidesen megadja az utolsó jóváhagyást is, és indulhat a megvalósítás. • Mikorra várható a tender kiírása a nem nukleáris nagybe­rendezésekre, így a turbinaszi­get berendezéseire? - Még korai lenne konkrét határ­időkről beszélni. A berendezésekre és a szolgáltatásokra tenderek nyíl­tak, és átláthatóak lesznek, teljes összhangban az Európai Unió elő­írásaival. Ezeken az összes érdekelt, köztük az EU országok vállalatai részt vehetnek. Természetesen szá­mítunk a magyar vállalatok jelentős részvételére is. A magyarországi be­szállítói részarány elérheti a 40 szá­zalékot. • A Roszatomnak már van egy magyar leányvállalata, a Ganz EEG Kft. Tervezik-e újabb gyár­tókapacitások megvételét Ma­gyarországon? - Aktívan bevonjuk a Ganz EEG Kft.-t szivattyúk gyártásába a Ro­szatom oroszországi és külföldi projektjeiben, de más üzleti terü­leteken is. Miután százszázalékos tulajdonosok vagyunk, mód van a vállalat berendezéseinek korszerű­sítésére, új technológia bevezeté­sére is. További magyar vállalatok megvásárlása jelenleg nem szere­pel a terveinkben. •A paksi atomerőművön kívül mely magyar szakmai intézmé­nyekkel működnek együtt?­­ A 60 éves magyar-orosz atom­­energetikai együttműködés so­rán már számos együttműkö­dési terület alakult ki. Aktívan együttműködünk az MVM-mel, a kezdetektől rendben ellátjuk a paksi atomerőművet üzemanyag­gal, és együttműködünk az erőmű karbantartásában. Szoros kapcso­latot alakítottunk ki az oktatási in­tézmények, a tudományos kutató­­intézetek, az akadémiai intézetek, illetve más szakmai szervezetek között. A paksi kapacitásfenntartó projekt így logikus folytatása a ma­gyar és az orosz atomenergetikai szakemberek sokéves együttmű­ködésének. Nagyra értékeljük a magyar kollégákkal ápolt partneri kapcsolatokat. Meggyőződésem, hogy együtműködésünk tovább fog fejlődni, új területekre és más pro­jektekre is kiterjed majd. Lihacsov: Készek vagyunk a gyorsneutronos reaktorok fejlesztése és üzemeltetése terén elért eredményeinket megosztani külföldi partnereinkkel fotóalp A Roszatom kapta a legtöbb megrendelést új erőművekre fotó:roszatom

Next