Világgazdaság, 2018. március (50. évfolyam, 43-61. szám)

2018-03-26 / 58. szám

BERUHÁZÁS• Az új tulajdonosok kisüzemi főzdeként pozicionálják a korábbi nagy gyárat Prémiumtermékek előállításával kaphat erőre a Pécsi Sörfőzde A prémiumsörök gyártása jóval költ­ségesebb, ezért ha a jövedékiadó­kedvezménnyel nem támogatnának bennünket, nem lehetnénk versenyképesek - mondta a Világgazdaságnak Szemerey Ta­más nagyvállalkozó, a Pécsi Sörfőzde tulaj­donosa. Kiemelte, hogy a több mint tíz éven át veszteséges vállalat tavaly már nyeresé­gesen zárt, de emögött elsősorban a tőke­emelés és az elengedett követelések álltak. Az a céljuk, hogy idén már a saját erejéből legyen legalább nullszaldós a vállalkozás, 2019-től pedig kezdjen el stabilan profitot hozni, utóbbiban az új termékeknek is szere­pük lehet.­­ GYÖNGYÖSI BALÁZS: Szemerey Tamás szerint a pécsi gyár több kisebb főzdének is segíthet, a dobozolási, palackozási technológiát érintheti az együttműködés. Az alkoholmentes söröknél pedig a megszakított erjesztéssel szemben az az új eljárás hozhat átütő sikert, amelyben a kész sörből vonják ki az alkoholt, ezáltal kiküszöbölve az aromaváltozást ■ Az EU-csúcson is a vámokról volt szó A kereskedelmi háború veszélye és az orosz kém megmérgezése lett az Európai Unió csúcstalálkozójának legfőbb témája. Az előbbi ügyében nem fogadtak el formális nyilatko­zatot, de hangsúlyozták, hogy az EU-nak állandó mentességet kell kapnia az acélra és az alumíniumra kivetett védővámok alól. I­M. CS. ......­.............­.............................-1 7 ­ Zöldberuházást ad át a Duna-Dráva Cement Flamarosan lezárul a Duna-Dráva Cement Zrt. 7 milliárd forintos ke­mence- és szűrőrendszer-felújítási programja. A napokban megkezdő­dik a próbaüzem a váci egységben, egy-két hónapon belül pedig bein­dulhat a kereskedelmi termelés is. A beruházás lezárultával a kemen­cének az eddigi, évi mintegy 120 ezer tonna szénből 60 százalékkal keve­sebbre lesz szüksége, helyette több, főként ipari és lakossági hulladékból származó biomasszával fűthetik. A vállalat, melynek Vác mellett Be­­remenden is van még cementgyá­ra, egyike az ország tíz legnagyobb hulladékhasznosítójának. I B. H. L ........................... M 91/ MTI)Az Öt év alatt 29-ről­­8 százalék építette le a nem teljesítő hitelek arányát a Raiffeisen Bank, de Zolnai György vezérigazgató szerint a cél nem a gyors leépítés, hanem a jó térülés volt. Tavaly 28,5 millárd forintos,Mordnak számító adózás utáni eredménnyel zártak. Világgazdaság ÜZLETI NAPILAP VG.HU 2018. március 26., hétfő 50. évfolyam, 58. (12 321.) szám 370 forint ▲ EUR/HUF 312,66 (0,53 Ft) ▼ USD/HUF 253,10 (-0,46 Ft) A CHF/HUF 267,22 (0,23 Ft) A EUR/USD 1,2351 (0,0045 USD) A EUR/CHF 1,1699 (0,0014 CHF) ­ Kevesebb lesz a Richter-osztalék A tavalyi nyereség után csupán 68 forintos részvényenkénti osztalék kifizetését javasolja a Richter - je­lentették be. A közgyűlés április 25- én szavaz a kérdésről. Orbán Gábor vezérigazgató a februárban publi­kált előzetes éves beszámoló után még 82 forint kifizetésének lehető­ségéről is beszélt. I S. V. A RICHTER ÁRFOLYAMA­­ 2018. március 19. ► március 23. (forint) 1 9 ­ Kétszázezer beteg igényelt adójóváírást A minimálbér 5 százalékának meg­felelő adó-visszatérítés igényel­hető bizonyos betegségek után. Az érintettek jelentős része való­színűleg nem tud a lehetőségről, holott a személyi jövedelemadó kedvezménye már 1995 óta igé­nyelhető a betegségek úgynevezett BNO-kódja alapján. Ebbe a kör­be tartozik többek között a cukor­­betegség, a Crohn-betegség vagy a laktózintolerancia is. A NAV tájé­koztatása szerint a 2016-os adóév után kevesebb mint 200 ezer adózó igényelt ilyen jellegű kedvezményt, ezáltal 12 milliárd forintos adójóvá­írást vettek igénybe. I K. R. ......................................................1-2 FŐBB MUTATÓK : 2018. március 23. BUX 36 940,37 pont -1,10 09 10 11 12 13 14 15 16 17 MAX 765,85 pont -0,05T FTSE100 6 921,94 pont -0,44▼ Xetra DAX 11 886,31 pont -1,77▼ UAC 40 5 095,22 pont -1,39▼ Dow Jones 23 533,20 pont -1,77▼ Arany (1 uncia) 1 346,76 USD 1,37▲ Brent (1 hordó) 70,45 USD 2,23▲ 18 órakor levett adatok Peking elkészítette saját listáját MEDGYESI CSILLA­G Zuhanórepülés­be kezdtek pénteken a tőzsdék az amerikai-kínai kereskedelmi hábo­rú veszélye miatt. Főleg az amerikai sertéságazat szereplőinek részvény­­árfolyamai estek, a határidős jegyzé­sek pedig október óta nem tapasztalt mélypontra csúsztak vissza, mert a piac attól tart, hogy Kína vámokat vet ki az amerikai sertéshúsimport­ra. Kína a világ első számú sertés­húsfogyasztója, és ez a piac kulcs­­fontosságú az ágazat számára, mert az állatnak olyan testrészeit vásárol­ják, például csülköt és belsőségeket, amelyekre máshol nincs igény. A DOLLÁR-JÜAN ÁRFOLYAM | 2017. március 23. ► 2018. március 23. 7,0 Forrás: Reuters, VG-grafika Hiába gyengül a dollár a jüanhoz képest, Donald Trump továbbra is kitart elképzelései mellett, és szigorú intézkedésekkel kívánja csökkenteni a Kínával szembeni kereskedelmi hiányt A befektetők már szabályosan kö­nyörögnek Donald Trump amerikai elnöknek, hogy gondolja meg ma­gát az importvámokat illetően. Pén­teken lépett életbe az acél behozata­lát 25, az alumíniumét 10 százalékos teherrel sújtó rendelet. Csütörtökön Trump újabb büntetőintézkedéseket jelentett be, ezúttal mintegy 60 mil­liárd dollár értékű kínai importárura a szellemi tulajdonnal kapcsolatos folyamatos jogsértések miatt. Pe­king egyelőre hárommilliárd dollár értékű amerikai importra tervez vá­mot kivetni, és összeállított egy 128 terméket felsoroló listát. » « »«*»*♦ III. V. VII. IX. XI. I. III. .......................................................►e

Next