Világgazdaság, 2020. január (52. évfolyam, 1-22. szám)

2020-01-29 / 20. szám

magyar gazdaság ■ Más lesz a nemzeti park Tájegységi szervezetekkel bővülve újulnak meg a nemzeti parkok igaz­gatóságai - jelentette be Nagy István agrárminiszter. Hozzátette, hogy a tíz igazgatóságon belül a természetvé­delmi feladatok ellátására összesen 41 tájegység jön létre. Irányításukért a tájegységvezetők felelnek, szemé­lyi állományuk pedig a vagyonkeze­lést, a monitorozást, a területi őrzést és a helyben jellemző tevékenysége­ket egyaránt ellátja. A természetvé­delmi őrök munkájában a hatósági szerep helyett előtérbe kerül a szol­gáltatás. I­VG ■ Duplaannyian igényelték a családi személyautók állami támogatását Az előzetes várakozásokhoz képest kétszer annyian igé­nyeltek személygépkocsit a nagycsaládosok autóvásár­lási programjában - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. A ta­valy júliusi induláskor körülbelül tízezer igénylésre számí­tottak, ehhez képest húszezernél is több érkezett a Ma­gyar Államkincstárhoz. A nagy érdeklődés miatt a kérelmek elbírálása elhúzódott, így az autók szállítási határideje is kitolódott. Több mint tízezer átadásra vél­hetően az év első felében kerülhet sor. Ötvennégyféle modell közül választhattak a családok, ezek 70 százalé­kának 4,5 és 7 millió forint között van az ára.. A családok sok esetben további fél-egy millió forintos kedvezményt kaptak a kereskedők kedvezményes ajánlataival.­­ VG ■ Bővült az ELTE Átadták az ELTE Gazdálkodástu­dományi Intézetének (ELTE GTI) új épületét. Az egyetem jelentős ver­senytárssá vált a képzésben, és ha­tékonyan tud bekapcsolódni az in­novációs folyamatokba - mondta Palkovics László miniszter.­­ VG X üzleti, napilap www.vg.hu • Fixálódnak a jelzáloghitelek Mostanáig csaknem kétezer ügyfél alakíttatta át fix ka­matozásúvá korábbi változó kamatozású jelzáloghite­lét - közölte Binder István, a Magyar Nemzeti Bank fel­ügyeleti szóvivője. A friss adatok szerint mintegy 106 ezer olyan jelzáloghitel-szerződés van még érvényben Magyarországon, amelyet 2015. február 1-je, a fair ban­ki szabályozás hatálybalépése előtt kötöttek. Ezek vál­tozó kamatozásúak, legalább tíz év van még hátra a fu­tamidejükből, és az ügyfelek alapvetően rendben fizetik a törlesztőrészleteiket. A jegybank által kiadott, fix ka­matozásúvá alakítást kezdeményező ajánlás ezekre vo­natkozik. A bankok arról számoltak be, hogy az év vé­géig mintegy 65 ezer szerződés esetében küldték ki a fix kamatozásra való átállás lehetőségéről szóló tájékozta­tót az érintetteknek.­­ VG BERUHÁZÁS A Fővárosi Közgyűlés dönti el, hogy mikor és mivel kezdődjenek meg a munkálatok Napirendre veszik a Lánchíd jövőjét LATYAK BALÁZS I Csökkentené a bel­város autósterhelését, ha a Lánchidat csak a gyalogosok használhatnák. A BKK kitiltása viszont rossz ötlet lenne. A fővárosi képviselő-testület ma dönt­het a Lánchíd és a budai Váralagút felújításának további menetéről. A tervek szerint felülvizsgálják a beruházási feladatok kivitelezési sorrendjét, időbeli üte­mezését, és átcsoportosíthatják a kormány által nyújtott, eredetileg a Váralagút felújítá­sára szánt hatmilliárd forint támogatást - de­rült ki Karácsony Gergely előterjesztéséből. Ha a testület megszavazza, párbeszéd kezdődhet a budapestiekkel arról, hogy mi­lyen forgalmi rendet alakítsanak ki a Lánc­hídon. Ezzel kapcsolatban a főpolgármes­ter a dokumentumban leszögezi: ő a lehető A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja azt javasolja, hogy a vezetés éljen a közbe­szerzés lehetőségeivel, és folytassanak le egy új, szigorúbb eljárást legnagyobb mértékben tiltaná le a hídról a járműveket. „Üdvözöljük a főpolgármester azon elkép­zeléseit, hogy a Lánchídra a felújítás után ne engedjék fel az autóforgalmat, de azt nem tar­tanánk jó ötletnek, ha a hídon a BKK-buszok és a kerékpárosok sem közlekedhetnének" - közölte a Világgazdaság megkeresésére Sza­­lay Áron, a Közlekedő Tömeg Egyesület elnö­ke. Szerinte jelenleg csúcsidőben a 16-os és a 105-ös buszok pár perc eltéréssel követik egy­mást, ami az autók kitiltása után tovább sűrű­södne. Hangsúlyozta, hogy nem járna érdek­sérelemmel, ha a gyalogosok a felújítás után is csak a járdán sétálhatnának, az úttest pe­dig a buszoké és a kerékpárosoké lenne. Az egyesület elnöke kiemelte: az autóforgalmat a jövőben mindenképpen csökkenteni kelle­ne a fővárosban, ebben pedig segítség lehet a Lánchíd lezárása. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a forgalom a rendelkezés­re álló kapacitáshoz igazodik. Vagyis a dugó­kon nem segítenek a szélesebb utak vagy az új felüljárók, azok csak újabb tömegeket ösz­tönöznek arra, hogy autóba üljenek. A Lánchíddal kapcsolatos tervekről a Világ­­gazdaság megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatal azt hangsúlyozta, hogy a híd jövőjéről, annak felújításáról, illetve a további lépésekről a közgyűlés dönt. „A híd sorsa kapcsán a képvi­selők döntése lesz majd irányadó, így előzete­sen nem szeretnénk találgatásokba bocsátkoz­ni" - írták. Sok konkrétumot a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője sem osztott meg lapunkkal. Láng Zsolt válaszában kifejtette, hogy miközben közös érdek lenne, hogy előrejussanak Budapesten, a fővárosi ve­zetés továbbra is hallgat arról, milyen elképze­lései vannak a városról. „A főváros a felújítást célzó közbeszerzésen túlárazott ajánlatokat kapott, de a városvezetés az elmúlt hetekben már hozhatott volna olyan intézkedést, amely­től olcsóbbá válhatna a munka" - mondta. Hoz­zátette: a képviselőcsoport azt javasolja, hogy a vezetés éljen a közbeszerzés lehetőségeivel, és folytassanak le egy új, szigorúbb eljárást. Elbírnák a terhelést ! A Lánchíd esetleges lezárásával kapcsolatban az V. kerületi önkormányzat azt közölte a Világgazdasággal,­­ hogy szeretné elérni, hogy a jelenleg is jelentős tranzitforgalmat ne a szűk utcákba terelje a fővárosi veze­tés, ezzel indokolatlanul ne nehezítse az ott élők életkörülményeit. A kérdésben szintén érintett XII. kerü­leti önkormányzat szakemberei úgy vélik, hogy a kerületnek nem okoz majd megoldhatatlan problémát a híd lezárása, az I. kerület lapzártánkig nem válaszolt. I­VG REKONSTRUKCIÓ | nettó ajánlati ár (Mrd forint) * » * « A-Híd Zrt. Közgép Zrt. STR Kft. SDD Konzorcium * » Közgép Zrt. SDD Konzorcium Forrás: Budapesthu, VG-grafika STR Kft. A-Híd Zrt. Ajánlattevő MONETÁRIS POLITIKA • Az átmenetileg négy százalék fölé gyorsuló infláció nem biztos, hogy zavarja az MNB-t A forintgyengülés ellenére most sem lépett a jegybank R. P. I Az alapkamat a Magyar Nem­zeti Bank (MNB) tegnapi kamat­döntő ülésén nem változott, már 2016 májusa óta 0,9 százalék - de­rült ki a jegybanki közleményből. A többi monetáris feltételen sem mó­dosított a monetáris tanács, a köz­leményben azonban hangsúlyozták, hogy a devizakamatcsere-ügyletek (fx-swap) állományával alakítják a monetáris politikát annak érdeké­ben, hogy a kamattranszmisszió megfelelő legyen. Az elmúlt két tender során az fx-swapok állomá­nya 88 milliárd forinttal csökkent, ez azonban nem jelentős mérsék­lődés a még mindig 2185 milliárd forintos volumenhez képest. Az egynapos betéti állomány - vagy­is a kiszorított likviditás - is meg­felel az MNB által meghatározott, legalább 300-500 milliárd forintos kiszorítandó likviditásnak, ez 500-600 milliárd forint között alakult az elmúlt napokban. A közlemény sze­rint a koronavírus fokozta a bizony­talanságot, a terjedése a globális kilátások romlását és a feltörekvő piacokkal szembeni kockázatkerü­lést hozhatja magával, azonban az elmúlt hetek forintgyengülését nem kommentálta a jegybank. Az euró­­forint árfolyam nem reagált érdem­ben a kamatdöntésre, ám a délután háromkor kiadott közlemény ha­tására a 337,7-es szintről hirtelen 338,6 körülire emelkedett a kur­zus, majd lassan visszatért a 338- as szint alá. „Januárban akár 4,3 százalékra is felszökhetett az éves infláció, ugyan­akkor a jegybank szerint az év so­rán visszatér a 3 százalékos cél kö­zelébe" - írta meg a Bloomberg az A jegybanki kommunikáció a korábbiakkal ellentétben már nem lazító hangvételű elemzői körkérdés alapján. Ennek ellenére a szakértők nem számíta­nak a kamatfeltételek változására, inkább a nem konvencionális esz­köztárhoz nyúlhatnak, amelyet a most már szokássá váló, háromha­vonta kiadott, frissített előrejelzés­sel együtt igazítanak. Az alacsony kamatkörnyezet és a laza monetáris politika sérülékennyé tette a forintot a globális turbulenciák és a korona­vírus esetleges hatásaival szemben. A forintgyengülés azonban csak eny­hén gyűrűzött be a fogyasztói árin­dexbe, ráadásul az importált infláció is a várt szint alatt alakulhat. Jose Caveira, a JPMorgan Chase elemző­je arra hívta fel a figyelmet, hogy a jegybanki kommunikáció a koráb­biakkal ellentétben már nem lazító hangvételű, és a forint gyengülése miatt egyre inkább semleges állás­pontot képvisel. AZ MNB-ALAPKAMAT ALAKULÁSA­­ az év végén (százalék) 2007 2009 , 2011 20*13 2015 2017 2019 Forrás: MNB, VG-grafika

Next