Világgazdaság, 2021. január (53. évfolyam, 1-20. szám)
2021-01-13 / 8. szám
magyar gazdaság ■ Stabil zárás volt az ingatlanpiacon Az utolsó negyedévben 34 ezer tranzakció zajlott a lakóingatlan-piacon a Duna House becslése szerint, szinte ugyanannyi, mint 2019 azonos időszakában. Decemberben az elmúlt két évinél kicsit erősebb volt a forgalom, ez több mint 10 ezer adásvételt jelentett. Éves szinten 131460 tranzakcióval zárt a piac, ez 12 százalékos visszaesés a 2019-es adathoz képest. Az elmaradást a járvány első hulláma alatti korlátozások okozták. Az idén a tranzakciók száma várhatóan a 130-150 ezer közötti sávban fog mozogni. VG m m - ■További felújításokra készül a BKK Megkezdődik az Üllői út Szarvas csárda tér és a városhatár közötti, XVIII. kerületi, több mint négy kilométeres szakasza felújításának tervezése, amelyben fontos szerepet kap a közösségi, a gyalogos- és a kerékpárosközlekedés, valamint a zöldterületek rendezése - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az Mtivel. A BKK-nak a felújítási terveket az engedélyekkel és a hozzájárulásokkal, valamint a tenderdokumentációt az év végéig kell átadnia az ezzel megbízott tendernyertes Create Value Kft.-nek. A tervek szerint a tavasszal kezdődhet a felújítás Újpesten, a Rózsa utcában, az Árpád út és a Görgey Artúr utca közötti részen, a XI. kerületi Péterhegyi úton, a Neszmélyi út és az Egér út között, az angyalföldi Göncöl utcában és a rákospalotai Deák utcában. VG Sikeres közbeszerzés esetén szintén komplex útfelújítás kezdődhet az ősszel a terézvárosi Podmaniczky utcában, a zuglói Vezér utcában, valamint az újpalotai Erdőkerülő és Zsókavár utcában üzleti napilap | www.vg.hu ■ Cáfol és marad Palkovics László Palkovics László innovációs és technológiai miniszter cáfolta a Világgazdaságnak a 444.hu állítását, amely szerint december végén lemondott, de lemondását Orbán Viktor nem fogadta el. Lapunknak kijelentette: azt vállalta, hogy a miniszterelnök felkérésére négy éven át vezeti az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM), és tartja is magát ehhez a megállapodáshoz, nincs ebben semmilyen változás. Hozzátette, hogy az ITM irányítása fegyelmezettséget igényel, márpedig ő egy „fegyelmezett harcos", a hivatkozott cikk erre utaló részével nem vitatkozna. Mint ahogy azzal sem, hogy Kaderják Péter a hazai energiapolitika első számú szakértője. Palkovics kitért arra is, hogy volt már a sajtóban pitbull, Orbán tematikus hóhéra és ügyeletes rosszfiú is, de továbbra sem sértődős típus. VG ARNYOMASZ Az év elején még a dezinflációs hatások határozhatják meg a drágulás mértékét Közelíthetett a célhoz a pénzromlás RÁSKI PÉTER Decemberben továbbra is a cél közelében alakulhatott a fogyasztói árindex, 2020- ban 3,3 százalék lehetett a pénzromlás mértéke a Világgazdaság konszenzusa szerint. Az éves infláció decemberben 2,8 százalékra emelkedhetett az októberi 2,7 százalékról a Világgazdaság elemzői konszenzusa szerint. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 3 százalékos célja körüli, 2,8-3,2 százalékos fogyasztói árindexet vár. A maginfláció 0,1 százalékponttal, 3,8 százalékra mérséklődhetett, az adószűrt maginfláció pedig ellentétes irányba mozoghatott, és 0,1 százalékponttal, 3,4 százalékra erősödhetett. Tavaly az átlagos fogyasztói árindex 3,3 százalék lehetett az elemzők szerint, míg az MNB 3,4 százalékra számít. Az idén 3,4 százalékkal emelkedhetnek a fogyasztói árak. A mutatók a 3 százalékos jegybanki célhoz közel, a plusz-mínusz 1 százalékpontos toleranciasávon belül alakulhatnak. Az eurózónából érkező inflációs nyomás továbbra is alacsony, az üzemanyagárak viszont nőttek decemberben, és az élelmiszerek drágulása is gyorsult - indokolta emelkedő fogyasztóiárindex-előrejelzését A kisebb kereslet is lefelé nyomhatja a drágulás idei ütemét Kuti Ákos, a Danube Capital vezérigazgató-helyettese. Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági csoportjának vezetője rámutatott: a gyenge forintárfolyam felfelé, a mérsékelt kereslet lefelé húzza a pénzromlást. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője hangsúlyozta: a szezonális élelmiszerek, például a friss hal ára húzhatták felfelé a fogyasztói árindexet decemberben, míg a maginflációt a ruházati termékek és a tartós fogyasztási cikkek árcsökkenése határozhatta meg. A mérsékelt kereslet, az alacsonyabb bérnövekedés és az alacsony importált infláció nyomja le a drágulás ütemét az idén, amit a növekvő olajárak és a dohánytermékek adóemelése sem kompenzál, így a tavalyinál visszafogottabb inflációs környezet várható - magyarázta az ING Bank szakértője. A Századvég elemzője rávilágított: 2021-ben elsősorban a forintárfolyam alakulása és az év eleji átárazások mértéke befolyásolhatja a drágulás ütemét. Az elmúlt évek magasabb inflációja beépülhet a várakozásokba, így a forint további gyengülése felpörgetheti az árdinamikát. Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató tudományos főmunkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy alacsony lehet az áthúzódó árhatás 2021-re, és az importált infláció is lefelé nyomhatja a magyar fogyasztói árindexet. Ha az év első felében sikerül megfékezni a járványt, akkor a negyedik negyedévben felerősödhet a drágulás, de az infláció a 3 százalékot csak enyhén haladhatja meg. Kuti Ákos szerint a negyedéves inflációs mutatók várhatóan nem kúsznak 4 százalék fölé. Az idén enyhén 3 százalék felett alakuló fogyasztói árindex 2022-ben valamivel a 3 százalékos MNB-cél alatt lehet. A szakértő várakozása szerint a tavalyi, várhatóan 4,2 százalékos maginfláció 2021- ben 3,6 százalékra mérséklődhet. 2020- 2020 2021 Petschnig Mária Zita - Pénzügykutató 2,4 3,3 2,8 Palócz Éva - Kopint-Tárki 2,6 3,3 3,0 Halász Ágnes - UniCredit Bank 2,6 3,4 3,0 Virovácz Péter - ING Bank 2,7 3,3 3,2 Trippon Mariann - CIB Bank 2,7 3,3 3,5 Jobbágy Sándor - Concorde 2,7 3,3 3,3 Regős Gábor - Századvég 2,8 3,3 3,5 Forgács Máté - GKI 2,8 3,3 3,6 Nyeste Orsolya - Erste Bank 2,8 3,3 3,3 Suppan Gergely - Takarékbank 2,9 3,4 3,6 Kuti Ákos - Danube Capital 2,9 3,4 3,1 Török Zoltán - Raiffeisen Bank 3,0 3,4 3,5 Varga Zoltán - Equilor 3,1 3,4 3,2 Konszenzus 2,8 3,3 3,3 MNB 2,8-3,2 3,4 3,5-3,6 Forrás: VG-gyűjtés * december AZ INFLÁCIÓ az előző évhez képest (százalék) BEMUTATKOZÁS • Az idén állnak forgalomba a MÁV által fejlesztett és gyártott első osztályú IC+ kocsik A nyár végére megszépül a Nyugati tetőszerkezete VG • Korábban sosem látott összértékű vasúti fejlesztések fejeződnek be az idén Magyarországon, az év végéig mintegy 700 milliárd forintnyi beruházás átadásával válik még versenyképesebbé a hazai vonatközlekedés - idézi Mosóczi Lászlót, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát az MTI. A budapesti elővárosi vasútvonalak például több mint száz kilométeren újulnak meg. Az államtitkár jelezte, hogy az új uniós pénzügyi ciklusban Magyarország közösségi társfinanszírozással összesen akár 2000 milliárd forintot is fordíthat a vasútra, az összeg sikeres lekötése érdekében a kormány tavaly nyár végén 32 milliárd forintot biztosított húsz vasúti fejlesztés tervezéséhez. Az előkészítési projektek mintegy 1000 milliárd forint forrásigényű kivitelezési munkák megkezdését alapozhatják meg, lehetőség szerint már 2022 elejére. Mosóczi László ismertette, hogy a Kelenföld-Százhalombatta-Pusztaszabolcs és a Rákos-Hatvan között lezáruló korszerűsítések összköltsége meghaladja a 335 milliárd forintot. A MÁV decemberben 20 milliárd forintot kapott a Vecsés- Üllő, Üllő-Monor nyílt vonali szakaszok és Monor állomás pályafelújítására. A nyár végére fejeződik be a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének teljes körű felújítása, és az utascsarnok belső műemléki rekonstrukciója, a Keleti pályaudvaron korszerű, akadálymentes utascentrum létesül. Az idén befejeződik a Püspökladány-Ebes szakasz felújítása. Az Észak-nyugati Gazdasági Övezet vasúti megközelítésének javításával Debrecen még vonzóbb célpontja lehet a munkahelyteremtő beruházásoknak. A Balaton déli partján a vonatközlekedést nem zavarva végzik el a több ütemben zajló átfogó korszerűsítés legutolsó simításait. Az északi parton a nyári főszezon kezdetére 55 kilométeren villamosítják a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszt. A fejlesztés első ütemét újabbak követik majd, a Tapolca-Keszthely irányú folytatás előkészítése jelenleg zajlik. Középtávú cél a Balaton vasúttal való körbejárhatóságának megteremtése. A nemzetközi vasúti átjárhatóság fejlesztésére Magyarország egy ta-Rekonstruálják a Nyugati pályaudvar műemléki utascsarnokát a nyár végére való nyári döntéssel a Kelenföld- Hegyeshalom vonalon az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból nyert támogatást. A magyar és az osztrák főváros közötti vasúti kapcsolatot 25 milliárd forint értékű biztosítóberendezés-, központi forgalomirányítási és egyéb rendszerfejlesztések gyorsítják. Folytatódik a járműállomány minőségi cseréje, akár újabb tíz darabbal bővülhet a MÁV emeletes motorvonatainak flottája. A 600 ülőhelyes, Stadler KISS típusú járművekből összesen negyven érkezik a tervezett ütemezés szerint 2022 végéig. Az idén állnak először forgalomba a nemzeti vasúttársaság által fejlesztett és gyártott első osztályú IC+ kocsik. A környezetkímélő vasúti árufuvarozás részarányának növelése érdekében 2025-ig mintegy 30 milliárd forintot különítenek el az ágazat számára. j