Világgazdaság, 2021. március (53. évfolyam, 41-62. szám)

2021-03-26 / 59. szám

magyar gazdaság ■ Nő a minimális építőipari rezsióradíj A minimális építőipari rezsióradíj 8,8 százalékkal, 4530 forintra emelked­het idén az Építési Vállalkozók Or­szágos Szakszövetségének számítá­sai szerint. Az óradíj kiszámításánál a szakszövetség több mint húsz tételt, köztük a garantált bérminimumot, a pótlékokat (túlórapótlék, műszak­­pótlék), a szociális hozzájárulási adót, a csoportos személyszállítás,,vala­mint az ügyviteli, munkahelyi irányí­tás költségeit vette figyelembe. A kal­kuláció alapja a 2020-ra meghatáro­zott 4165 forintos rezsióradíj. I­VG ■ Százmilliárdok segíthetik az élelmiszeripart Az élelmiszeripar az egyik legnagyobb feldolgozóipari ága­zatnak számít Magyarországon, és a következő hét évben óriási lendületet kaphat - mondta az Agrárminisztérium élelmiszer-gazdasági és­­ minőségpolitikai főosztályveze­tője, Felkai Beáta. Kiemelte, a tárca előkészítette a fejlesz­tési tervet, amely szerint a korábbi uniós ciklushoz képest jelentősen nagyobb keretre, mintegy 750 milliárd forintra pályázhatnak az ágazat szereplői. A támogatások már az idén elindulnak. Az első fél évben 50 milliárd forintos ke­retre a mikro- és kisvállalkozások - elsősorban eszközbe­szerzésre - nyújthatnak be pályázatot, a második fél év­ben pedig 200 milliárd forintos forrásból a nagyobb válla­latok beruházásai valósulhatnak meg. Magyarországon ebben a szektorban 4211 vállalkozás működik. I VG ■ Pálinkaoltalom Az Európai Bizottság oltalom alá vette a „Vasi vadkörtepálinka” elne­vezést, ezzel 66-ra emelkedett az uniós oltalomban részesülő magyar földrajzi árujelzők száma - közölte az Agrárminisztérium. A korábbi be­jegyzések után ez már a kilencedik pálinka a sorban. | VG % 1 üzleti napilap | www.vg.hu ■ Csökken áprilistól az üzemanyag jövedéki adója Április 1-jétől a gázolaj jövedéki adója literenként tíz fo­rinttal, a benziné literenként öt forinttal lesz kevesebb - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adó­ügyekért felelős államtitkára. Ezzel megerősítette, amit Ratatics Péter, a Mol fogyasztói szolgáltatásokért fele­lős ügyvezető igazgatója már megelőlegezett a Világgaz­daságnak. Az adómeghatározás új rendszere védi a fo­gyasztókat a nagy áremelkedéstől, hiszen a magasabb adómérték csak akkor van érvényben, amikor a net­tó árak alacsonyak. Ha a kőolaj világpiaci ára tartósan az 50 amerikai dollár felett van hordónként, a következő negyedévtől visszaáll a korábbi, alacsonyabb adómérték. Most éppen ez történik, miután 2021 első negyedévében 60 dollár fölé emelkedett a kőolaj hordónkénti ára. | VG r * #•­­ÁLLAMHÁZTARTÁS Több százmilliárdot ad ki a költségvetés éves szinten a növekvő finanszírozásra Rekordméretű forrás az egészségügyben JÁRÓI ROLAND : Évtizedek óta nem látott szintre ugor­hatott az idén az ágazat­ra fordított kiadások ará­nya. A járvány elleni vé­dekezés költségei után idén már az orvosok bér­emelése duzzaszthatja fel a egészségügyi kas­­­szát. T­artósan magasan maradhat az egészségügyi közkiadás. Az idén már elérheti a brut­tó hazai termék 6-6,5 százalékát, és a következő években akár még növekedhet is - mondta a Világ­­gazdaságnak Sinkó Eszter egész­ségügyi közgazdász. A szakember hozzátette: az orvosok béremelé­se vagy az alapellátás növekvő fi­nanszírozása nem egyszeri kiadás, minden évben meg fog jelenni a költségvetésben. Hangsúlyozta, hogy az ágazatra fordított közki­adások legmagasabb szintje mos­tanáig 6 százalék alatt maradt, az idén megdöntheti a kormány az ed­digi csúcsot. Tavaly az egészségügyi ráfordí­tások jelentősen megemelkedtek, miután a járvány elleni védekezés­re és a gazdaságvédelmi alapból különböző jogcímeken összesen 1127 milliárd forintot csoportosí­tott át a kormány, ezzel a kiadások összértéke elérhette a 3000 milli­árd forintot. A járvány elleni véde­kezési alapból kifizetett 1027 mil­liárd forint biztosította például az egészségügyi célú eszközbeszer­zéseket, az infrastrukturális fej­lesztéseket, köztük a kiskunha­lasi járványkórház felállítását, és az egészségügyi dolgozók egysze­ri, 500 ezer forintos juttatását is. Csak ez utóbbi, az orvosok, ápolók munkáját elismerő tétel 100 milli­árd forintot meghaladó költséget tett ki. Ezenfelül a gazdaságfej­lesztési forrásokból valósult meg a hazai egészségipar támogatása, az ellátásbiztonság növelésére pe­ Sokat nyom a latban az 1000 milliárd forintos átcsoportosítás­áig 100 milliárd forintot különített el a kabinet. Kovács Árpád, a Költségveté­si Tanács elnöke lapunknak úgy számolt, hogy az 1000 milliárd fo­rintos átcsoportosítással 2 száza­lékponttal, a GDP 6,2 százalékára ugrott az ágazat közkiadásainak aránya. Sinkó Eszter ezzel szem­ben kisebb számról beszélt, hozzá­téve, hogy kérdéses a járványügyi védekezés során beszerzett egész­ségügyi eszközök elszámolhatósá­ga. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány 2020- ban 290 milliárddal költött többet az egészségügy napi működtetésé­re, mint 2019-ben. Itt érdemes megjegyezni, hogy bár nominálisan egyre több for­rásból gazdálkodott az ágazat az elmúlt években, a bruttó hazai termék arányában az elmúlt bő 15 évben több mint 1 százalékponttal csökkentek az egészségügyi ráfor­dítások. A tavaly év tehát minden­képpen fordulatot hozott. Sinkó Eszter jelezte, hogy az or­vosok béremelése és az alapellá­tás többletfinanszírozása miatt márciusig már 300 milliárd forint többletkiadásnál tart az idei költ­ségvetés, és az év hátralévő ré­szében az egészségügyi ellátásra nehezedő nyomás miatt számos pluszköltségre lehet még számíta­ni. Hozzátette: ha a kórházigazga­tók megfelelő jelzéseket küldenek a drámai szakdolgozói ellátottság­ról, akkor előfordulhat, hogy a kor­mány rákényszerül, hogy fél évvel előrehozza a jövő januártól esedé­kes béremelést. Mint ismert, 2022. január 1-jétől 30 százalékkal emel­kedik a szakdolgozók bére, a kama­ra azonban szeretné előrehozni a megígért béremelést, amely újabb 100 milliárd forintos tétel lenne az idei költségvetésben. Ráadásul - közölte a szakember - a kórházak adósságállományát szintén rendez­nie kell majd a kormánynak, ez pe­dig még tovább növeli a kassza ki­adásait. ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYI KIADÁSOK­­ 2003 ► 2020 (a GDP százalékában) * 2004 2006 2008 2010 2012 20*14 2016 2018 Forrás: KSH, VG-grafika * Kovács Árpád, a KT elnöke becslése alapján MONETÁRIS POLITIKA • A 360-as euró-forint árfolyam felett lehet szükség az MNB közbeavatkozására Kritikus inflációs adatokat vár a Magyar Nemzeti Bank R. P. I Az infláció alakulásának kri­tikus kulcsa, hogy a most követke­ző inflációs megugrásnak ne legye­nek másodkörös hatásai - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az Inflációs jelentés ismertetésekor. A tavaszi hónapokban a bázishatás, az olaj­árak emelkedése és a jövedéki adó­emelés tolhatja magasba a fogyasz­tói árindexet. Áprilisban a 4,6-5,5 százalékos sávba kerülhet a pénz­romlás üteme, majd májusban 4,3-5,6 százalék lehet az infláció. A jegybank tisztségviselője hozzáfűz­te: az adószűrt maginflációt, a pia­ci szolgáltatások drágulási ütemét, a munkaerőpiaci folyamatokat és a vállalati, illetve lakossági inflációs várakozásokat figyeli kiemelten a jegybank a következő hónapokban. Mindenesetre a piaci szolgáltatások árazása is támpont, kedvező, hogy rövid távon visszafogottan emel­kedhetnek a termékkategória árai. A bérköltségek növekedése lénye­gesen lassúbb lehet, mint a 2016- 2019-es időszakban, az idén el is érheti a lokális mélypontját, reál­értéken nem várható változás. Az elemzői várakozások a jövő évre a 3 százalékos jegybanki cél körül ala­kuló fogyasztói árindexet mutatnak. A lakosság körében viszont eltérő­en ítélik meg a várható drágulási ütem mértékét. Az MNB igazgatója a Világgazdaság kérdésére elmond­ta: az akut járványkezelés májusig tarthat, utána, az újranyitás hónap­jaiban, kialakulhatnak kereslet-kí­nálati anomáliák, intő jel lehet, ha az év második felében is emelkedő inflációval szembesülünk. A járványügyi korlátozások fel­oldása után visszatérhetünk a ma­gas nyomású gazdasági modellhez, amely emelkedett inflációval páro­sulhat - mondta a Világgazdaság kérdésére Török Zoltán, a Raiffei­sen Bank vezető elemzője. A válság előtt, 2020 februárjában 4,7 száza­lékos fogyasztói árindexet láthat­tunk - emlékeztetett a szakértő. Az MNB inflációs pályája reális, igaz, valamivel magasabb, 4,1 százalékos a Raiffeisen várakozása. Az átmene­ti hatások tartósságát legjobban az inflációs várakozások mutathatják előre. Török Zoltán figyelmeztet: ha a lakosság szembesül az 5 százalé­kos fogyasztói árindexszel, akkor sokan újraértékelhetik a korábbi várakozásukat. Ha a forintárfolyam erősödik a második negyedév vé­géig, akkor a monetáris politiká­nak valószínűleg nem lesz dolga. A szakember szerint okot adhat a nyugtalanságra, ha az euró-forint kurzus a 360-as szint felett lesz. AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSA | 2020. jan. ► 2021. jún. (az előző évhez képest, százalék) 6 m........­....................................­ I. III. V. VII. IX. XI. I. III. V. Forrás: MNB, VG-grafika ■ A beruházások húzhatják ki a gazdaságot a válságból Beruházásintenzív gazdasági növekedés következhet - hangsúlyozta Balatoni András. Tavaly 27,5 százalék volt a beruházási ráta, ami jó alapja lehet a kínála­ti oldal gyors talpra állásának. Az áthúzódó hatás az elmúlt évtizedek egyik leg­nagyobbja volt 2020 és 2021 között, ami szintén kedvező alapot biztosít. Az idén várható 4-6 százalékos bővüléssel év végére elérhető a 2019-es gazdasági fejlett­ség. Az MNB igazgatója kérdésünkre hozzátette: az importigényt a költségvetési deficit csökkenése és a lakossági megtakarítások kompenzálják, így a folyó fizeté­si mérleg többlete is nőhet.

Next