Világgazdaság, 2021. május (53. évfolyam, 83-102. szám)

2021-05-28 / 101. szám

magyar gazdaság ■ Megújult stratégia a turizmus fejlesztésére Elfogadta a kormány a megújult Nemzeti turizmusfejlesztési straté­giát, amely erős és biztos alap a tu­rizmus újjáépítéséhez - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turiszti­kai Ügynökség vezérigazgatója, mi­után a dokumentum kidolgozásá­ban részt vevő 49 szakmai szervezet és az öt történelmi egyház képviselői közös nyilatkozatot írtak alá együtt­működésük megerősítéséről. Hozzá­tette, a célok továbbra is változatla­nok: évi 20 millió vendég és 50 millió vendégéjszaka elérése. I­VG 0­0 . ■ Emelkedik az iskolaorvosok bére is Ismét módosult az egészségügyi jogszabály, ennek egyik legfontosabb eleme, hogy emelkedik az iskola­orvosok bére is - közölte az Emberi Erőforrások Mi­nisztériuma. A rendeletmódosítással változik a praxis­rendelet is, a jövőben nemcsak az egymással szom­szédos, hanem az egy járáson belüli települések szol­gáltatói is praxisközösséget alkothatnak, egy közös­ségnek legfeljebb tíz szolgálat lehet a tagja. A rende­let rögzíti, hogy kik lehetnek a praxisközösségi szolgál­tató tagjai, kizárva annak a lehetőségét, hogy pénz­ügyi befektetők is beléphessenek a háziorvosi szolgál­tatást nyújtó vállalkozásba. Az iskolaorvosok béreme­lése a praxisközösségen kívül maradó háziorvosoknak, fogorvosoknak járó bértámogatás összegével egyezik meg, erre több mint 145 millió forint jut. I­VG Az iskolaorvosok bértámogatásá­nak összege 2022-től már 66 ezer és 593 ezer forint között lesz üzleti napilap | www.vg.hu ■ Visszavásárolná a magyar állam a budapesti repteret Ismét többségi tulajdonos lenne a Budapest Liszt Fe­renc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cégben a ma­gyar állam - tudta meg a Magyar Nemzet. Mint írják, a kormány célja, hogy a több szempontból is stratégiai je­lentőségű repülőtér ismét magyar kézbe kerüljön. A rep­teret üzemeltető Budapest Airportot 2005-ben adták el, a külföldi tulajdonossal kötött koncessziós szerződés 75 évre szólt. A kormány korábban is próbálkozott a na­gyobb tulajdonhányad visszaszerzésével, azonban siker­telenül. A koronavírus-járvány világszerte drasztikusan visszavetette a légi közlekedés teljesítményét. A Buda­pest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a tavalyelőtti, 16 milliót felülmúló rekordhoz képest 2020-ban három­negyedével kevesebb, 3,8 millió utas fordult meg. I­VG ÉPÍTKEZÉS-GÉPBESZERZÉS •Az élénkülő ingatlanpiaci keresletet a gyorsan dráguló alapanyagok fékezhetik A beruházások húzhatták a gazdaságot RÁSKI PÉTER Az idei első negyedévben elsősorban a vál­lalati fejlesztések lehettek erőteljesek, az uniós for­rások megérkezésével az állami szektor is felfuthat 2021 második felében. A bruttó hazai termékre (GDP) vonatkozó kedvező adat va­lószínűleg a beruházások jó teljesítményének volt köszönhető, a szektor 5 százalék felett bővülhe­tett az idei első negyedévben 2020 azonos időszakához képest - vála­szolta a Világgazdaság kérdésére Virovácz Péter, az ING Bank veze­tő elemzője. Suppan Gergely, a Ta­karékbank vezető elemzője ez alá, 1-3 százalék közé teszi a fejleszté­sek növekedését, ami a beruházási ráta néhány tizedpontos javulásával járhat együtt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2020-ban 27,5 száza­lék volt a GDP-arányos beruházási rá­ta, ez az idén 28,3 százalékra nőhet. A jegybanki előrejelzés szerint a rá­ta tovább emelkedik, és 29 százalék közelében stabilizálódik a következő években. A folyamathoz az állami és a magánberuházások egyaránt hoz­zájárulnak, a vállalati fejlesztések nö­vekedését új, külföldi működő tőké­ből megvalósuló fejlesztési projektek mellett a vállalati hitelezés bővülése és a kedvező finanszírozási környe­zet - a többi között a növekedési hi­telprogram - is támogatja. A GDP és a lakásátadások alap­ján javult a beruházási aktivitás az idei első negyedévben, az építőipar viszont árnyalja a képet - magya­rázta a Takarékbank elemzője. A tavalyi utolsó negyedéves kedvező adat az áthúzódó hatás miatt szin­tén felfelé mozdíthatja a fejlesztése­ket. A lakossági fejlesztések mérté­két a lakásátadások és a -felújítások hajthatták az év első három hónap­jában. Az állami támogatások lökést adhattak a szektornak, az árrobba­nás viszont fékezhette, mivel soka­kat eltántoríthatott a beruházástól. Nehéz megmondani, hogy a válla­latoknál mely szektor volt erős, az viszont egyértelműen látszik, hogy sok működő tőke érkezett Magyar­­országra. Suppan Gergely hozzátet­te: az állami szektorban a vasút- és az autópálya-építés erősen támo­gathatta a beruházásokat. Virovácz Péter szerint pedig a vállalkozások­nál vegyes a kép, negyedéves ala­pon várhatóan mindhárom szektor­ban bővülhettek a fejlesztések. Az idei első negyedévre inkább a piac­vezérelt vállalati szektor beruházá­sai lehetnek kedvező hatással, ezt később kiegészíthetik az állami fej­lesztések. Az ING Bank szakértője kiemelte: a négy negyedéves átla­gos beruházási ráta nagy valószínű­séggel tovább emelkedett a korábbi 27,5 százalékról. Az idei második negyedévtől már minden szektorban pozitív lehet a beruházások teljesítménye, biztató, hogy visszatért a növekedési trend - hangsúlyozta Suppan Gergely. Az év második felétől az uniós források beérkezése hajthatja a szektort, az építőanyagok rendkívül gyors drá­gulása viszont fékezheti a bővülést. A Takarékbank vezető elemzője ar­ra figyelmeztetett, hogy a közbe­szerzéseken rugalmas elbírálással kellene kalkulálni ahhoz, hogy az alapanyagárak emelkedése miatt ne essenek kútba egyes fejlesztések. Az ING Bank szakembere a beruhá­zási ráta további emelkedésére szá­mít, amit a kormány által meghirde­tett beruházásvezérelt válságkezelés támogathat. Az MNB által belenge­tett kamatemelés miatt sok vállalat előrehozhatja a fejlesztéseit, emiatt a második negyedévben hitelroham alakulhat ki. Virovácz Péter felhívta a figyelmet: a lakossági beruházásokat az általános lakáspiaci fellendülés támogatja, az alapanyagok drágulá­sa azonban visszafoghatja a keres­let bővülését. Az MNB az előrejel­zésében leszögezte: a beruházások meghatározó szerepet töltenek be a válságból való kilábalásban, mivel nemcsak rövid távon emelik a GDP-t, hanem hosszabb távon is hozzájárul­nak a gazdaság növekedéséhez. A BERUHÁZÁSI RÁTA­­ GDP-arányosan (százalék) Forrás: KSH VG-prafika * az MNB előrejelzése ÚJRAINDULÁS • A gazdaság több ágazatát is egészséges működés jellemezte a járvány alatt Hamarosan már intelligens növekedésre lehet szükség JÁRÓI ROUND ! Ha a mostani nyi­tás eléri az ágazatok többségét, és az emberek is mernek és akarnak költeni, továbbá nem lesz új egész­ségügyi válsághelyzet, akkor akár 5 százalék fölötti éves növekedés is megvalósulhat - mondta a Vi­lággazdaságnak Csath Magdolna, a Nemzeti Versenyképességi Ta­nács tagja, a Nemzeti Közszolgála­ti Egyetem kutató professzora. Úgy látja, a nemzetközi kapcsolatokat sok bizonytalanság nehezíti. Euró­pa, ezen belül Németország még nem lendült be, a magyar gazda­ság pedig erősen függ a némettől. Biztató azonban, hogy a magyar gazdaság visszaesése mérsékel­tebb volt, mint a legtöbb európai uniós országé, több ágazat a vál­ság ellenére is folyamatosan mű­ködött, sőt még bővült is. Ez azt is jelenti, hogy azokon a területeken, amelyek kevéssé függnek a világ­­gazdasági eseményektől, egészsé­gesen működik a magyar gazdaság - tette hozzá. Csath Magdolna szerint ügyes gazdaságpolitikával, beruházások­kal és a fogyasztás ösztönzésével pörgetni lehet a gazdaságot, és akár kiemelkedő növekedést is el lehet érni, de nem mindegy, milyen áron. Ha mindez magas költségve­tési hiánnyal és államadóssággal jár együtt, az gondot okoz - figyel­meztetett. Ha ugyanis rossz gazda­sági szerkezetben lesz magas a nö­vekedés, az hosszabb távon káros, az alacsonyabb növekedés viszont, ha együtt jár a szerkezet korsze­rűsödésével, még előnyös is lehet. A világgazdaság eközben teljes át­rendeződésben van, ami azt jelenti, hogy az egyes országok gazdaságá­nak is változnia kell. Valószínűleg inkább az ezekbe a változásokba va­ló aktív bekapcsolódás képessége, és nem a GDP aktuális alakulása ha­tározza majd meg, hogy mely orszá­gok lesznek a változások nyertesei és vesztesei - fűzte hozzá. A kutató professzor kiemelte, hogy a legtöbb fejlett ország gaz­dasága messze nem 5 százalék kö­rül, hanem ennél alacsonyabb szin­ten bővül, az ország mégis fejlődik, jó a lakosság életminősége és élet­­színvonala. „Mi is elértük már azt a szintet, ahol paradigmaváltásra lenne szükség: mennyiség helyett minőségre, a puszta növekedés he­lyett fejlődésre, magasabb életmi­nőségre kellene törekednünk, a bármi áron való növekedést fel kell váltania az okos, intelligens gya­rapodásnak." Mint hangsúlyozta, csak így tudjuk behozni a nálunk nemcsak a gazdasági, de a társa­dalmi mutatókban is jobban teljesí­tő országokat. BRUTTÓ HAZAI TERMÉK 1 milliárd forint 9 # « » 9 2011 2013 2015 2017 2019 Forrás: KSH, VG-grafika ■ Két számjegyű bővülés Megalapozottnak tűnik a második negyedévre előre jelzett két szám­jegyű, 12-14 százalék körülire tehe­tő gazdasági növekedés - mond­ta Varga Mihály pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség éves tiszt­újító közgyűlésén. A miniszter sze­rint a magyar válságkezelés európai uniós összevetésben is biztató ered­ményeket hozott. Miközben ugyan­is az első negyedévben a gazdaság Magyarországon 1,9 százalékkal nö­vekedett, az uniós átlag 0,4 százalé­kos visszaesést mutat, az eurózóna országai pedig 0,6 százalékkal zsu­gorodtak. I VG

Next