Világgazdaság, 2021. június (53. évfolyam, 103-124. szám)
2021-06-01 / 103. szám
magyar gazdaság ■ Kínai vakcina készülhet Debrecenben A Debrecenben épülő nemzeti oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is - számolt be az erről aláírt megállapodásról Szijjártó Péter Kínában. Közölte, hogy Magyarországon átveszik majd a Sinopharm teljes gyártási technológiáját. Hamarosan két nagy kínai bank is megjelenik Magyarországon. A kínai oltóanyag esetleges hazai gyártásáról Palkovics László innovációs és technológiai miniszer már februárban beszélt. 1 VG ■ Csökkent a szolgáltatásexport plusza a szolgáltatás-külkereskedelem Az idei első negyedévben a szolgáltatások külkereskedelmi többlete 826 millió euró volt, 724 millió euróval maradt el az előző év azonos időszakáétól - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. Az euróban számított export 25, az import 16 százalékkal csökkent az előző év azonos negyedévével összevetve. A KSH kommentárja szerint a többlet nagyarányú mérséklődése elsősorban a turizmus és az üzleti szolgáltatások egyenlegének 308 és 204 millió eurós romlásával magyarázható, és a járvány negatív gazdasági hatásai továbbra is visszafogják a szolgáltatás-külkereskedelmet. A bérmunka 319, a turizmus 317, a szállítási szolgáltatások pedig 282 millió eurós többlettel járultak hozzá az aktívumhoz. A legfontosabb kereskedelmi partner továbbra is Németország. | VG EGYENLEGEI 20171. no. ► 20211. no. (millió euró) Forrás: KSH, VG-grafika A tavalyi negyedik negyedév óta az export 8,4 százalékkal, az import 11 százalékkal csökkent üzleti napilap | www.vg.hu ■ Közlekedésfejlesztési pályázat nyílt A most megjelent, Külterületi helyi közutak fejlesztése című felhívásban vidéki települési önkormányzatok és önkormányzati társulások kérhetnek támogatást - közölte Nagy István agrárminiszter. A felhívás keretösszege 50 milliárd forint, 95 százalékos támogatási intenzitás mellett maximum 300 millió forintra lehet pályázni. A konstrukció lehetőséget ad önkormányzati tulajdonú vagy önkormányzati vagyonkezelésben lévő külterületi, helyrajzi számmal ellátott, már meglévő földutak stabilizálására, szilárd burkolatának kialakítására vagy a szilárd burkolattal rendelkező helyi közutak felújítására. Támogathatók továbbá közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztések, például forgalomtechnikai eszközök beszerzése, kerékpáros és gyalogátkelőhelyek kialakítása. | VG BÜDZSÉ ! Bő ezermilliárddal nőttek az egészségügy kiadásai Egyre többet költ az állam honvédelemre JÁRDI ROLAND ! Óriási bővülésen ment keresztül tavaly óta a magyar költségvetés, és nemcsak a beruházásoknál, hanem az állam működési kiadásainál is számottevő az emelkedés. Néhány év alatt megduplázódott a Honvédelmi Minisztérium (HM) költségvetési fejezete, a kabinet jövőre már több mint 1000 milliárdot tervez hadügyi kiadásokra költeni - derült ki a Világgazdaság gyűjtéséből, amelyben arra összpontosított, hogy a büdzsé tavaly óta tartó felduzzadásának mely területek a nyertesei. A járványt megelőző utolsó, 2019-es év óta megközelítőleg 8000 milliárddal nőtt meg a büdzsé kiadási oldala, ekkora mértékű emelkedést az azt megelőző tíz évben nem sikerült összehoznia a magyar költségvetésnek. A büdzsében szereplő 6000 milliárd forint értékű beruházás mellett ettől az évtől a büdzsé működési kiadásai jelentősen felfutnak: a 2019-es 16 ezermilliárdról 22 ezermilliárdra ugrik 2022-ben. A bővülésből a legnagyobb szeletet az egészségügy és a nyugdíjkassza gyarapodása hasítja ki. A járványüggyel kiegészített egészségbiztosítási alap kiadásai jövőre már 3620 milliárdra rúgnak, pár éve ez a sor még mindössze 2400 milliárd forintot tartalmazott. A fogászati ellátás mellett a háziorvosi rendszer is növekvő többlettámogatásban részesül, 50, illetve 100 milliárdból nő a két területen a finanszírozás, de például gyedre is 70 milliárddal többet szán a kabinet. A fejezetben célelőirányzatokra is betervezett 600 milliárdot kormány, bár ennek részletei nem ismertek. Ugyancsak az egészségügyben zajló forrásbevonást mutatja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának fejezetében a gyógyító-megelőző ellátások, személyi juttatások előirányzata több mint 400 milliárddal, 678 milliárdra bővül jövőre, és a dologi kiadásoknál is 100 milliárdos plusz látható. A 13. havi nyugdíj visszaépítésével párhuzamosan a nyugdíjkassza is tovább hízik, 2022- ben már eléri 4000 milliárdot, ezzel 2019 óta 700 milliárddal lett nagyobb. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap pedig majdnem duplájára, 144 milliárdra bővül. A HM-fejezeten belül a Magyar Honvédség külön nem részletezett beruházásokra 342 milliárdot költhet. A Belügyminisztérium - azon belül a rendőrség - finanszírozása is számottevően emelkedik, 2022-ben 80 milliárd pluszra számíthat. A szaktárcák többsége ezzel szemben kevesebb pénzből gazdálkodhat, aminek alapvetően technikai okai vannak. A minisztériumok fejezetéből ugyanis a kormány számos költségvetési tételt átlapátolt gazdaság-újraindítási alapba, úgyhogy a Pénzügyminisztérium, a Miniszterelnökség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Miniszterelnöki Kabinetiroda a nagy vesztesek között található. A gazdaság újraindítását támogató nagy infrastrukturális és turisztikai fejlesztések mellett Paks II. vagy a beruházási alap 550 milliárdos tétele szintén ide került. Sok szempontból nehezíti a tisztánlátást, hogy a tavalyi és az idei költségvetést az élet többször átírta, a kiadások rendre meghaladták a tervezett mértéket. Ha pedig a számok mögé nézünk, azt látjuk, hogy a büdzsé kiadásai valójában már tavaly elérték a 28 ezer milliárdot, és ez az idén is megtörténhet. A 2021- es módosított költségvetés ugyan 25 ezer milliárddal számol, ám, ahogy a Költségvetési Tanács is figyelmeztetett korábban, a pénzforgalmi hiány nem tükrözi a túlzotthiány-eljárásról (EDP) szóló jelentésben tervezett 7,5 százalékos deficitet, és csaknem 1800 milliárd forint elköltéséről saját hatáskörben dönthet a kabinet. A következő hónapokban arra számíthatunk, hogy újabb átcsoportosításokat jelent be a kormány. 1 MAGYARORSZÁG 2022-ES KÖLTSÉGVETÉSE 1 milliárd forint Egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap Nyugdíjbiztosítási alap Gazdaság-újraindítási alap (hazai) Gazdaság-újraindítási alap uniós fejlesztései II1" Honvédelmi Minisztérium L 1003 Belügyminisztérium 876 Emberi Erőforrások Minisztériuma Innovációs és Technológiai BBK__ Minisztérium 1130 Pénzügyminisztérium 458 Forrás: Parlament.hu, VG-grafika 3620 4169 3883 Tizedével drágult az ipar R. P. I Áprilisban tovább szárnyaltak az ipari árak, az átlagos drágulás 9,8 százalékos volt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint. 2021 egészére a szakértők átlagosan 10 százalékos emelkedést is elképzelhetőnek tartanak. Tavaly június óta 10,7 százalékkal emelkedtek a termelői árak, a folyamat főleg az elmúlt hónapokban erősödött. A felfutást egyrészt a koronavírus-járvány miatti leállások nyomán beszűkült kínálat okozza, például az acéltermékeknél, ahol időigényes a leállított kohók újraindítása. Hajtja az ipari drágulást a zöldenergiához és az építőiparhoz kapcsolódó alapanyagok globális áremelkedése is, az előbbi a réz, az utóbbi a fa árát duplázta meg. A belföldi árak 11,8 százalékkal, az exportárak 8,8 százalékkal nőttek egy év alatt. Az előző hónaphoz képest a belföldi értékesítés árai 1,6 százalékkal, az exporté 0,1 százalékkal nőttek, az ipari termelői árak összességében 0,6 százalékkal emelkedtek. Az áremelkedést a forint euróval szembeni gyengülése, valamint a nyers- és alapanyagok drágulása befolyásolta. A belföldi eladási árak 7,1 százalékkal, az exportárak 9,2 százalékkal nőttek január-áprilisában a tavalyi azonos időszakhoz képest, míg az ipari termelői árak összességében 8,5 százalékkal. AZ IPARI TERMELŐI ÁRAK 2017. január ► 2021. április (2015=100%) Fonás: KSH, VG-grafika LICIT ! Tulajdonost cserélt a létesítmény melletti szálloda is A BGYH-é lett a Rác fürdő VG ! Egyetlen licitálóként 5,088 milliárd forintos kikiáltási áron vásárolta meg a Rác fürdőt és a mellé épült 67 szobás szállodát a Fővárosi Önkormányzat cége, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. a tegnapi nyilvános árverésen, amelyen a csaknem 6,5 ezer négyzetméteres ingatlanegyüttes tulajdonjogának 93 százalékát kínálta megvételre a felszámoló. A több mint tíz éve felújított Rác fürdő és az akkori beruházásban épült, de meg sem nyílt szálloda komplexumát a Rác Nosztalgia Kft. felszámolási eljárásában hirdették meg eladásra. Sejteni lehetett, hogy a több milliárd forintnyi jelzáloggal terhelt ingatlan megvétele - amelyre elővásárlási joga van az államon kívül a fővárosi és az I. kerületi önkormányzatnak, a REK Rác Fürdő Eszközkezelő Kft.-nek és a BGYH Zrt.-nek (az utóbbi jelentős összegű követeléssel szerepel a tulajdoni lapon is) - elsősorban a 1ő milliárd forintért kelt el az évtizede pusztuló komplexum városnak áll érdekében. A fürdőre egyedül pályázó BGYH Zrt. érvényes és nyertes licitajánlatával egy sok éve húzódó történet végére tett pontot. A nyertes számára nem probléma az, ami egy külső leendő új tulajdonos kockázata lett volna, méghozzá a vízhasználati megállapodás megkötése épp a fővárosi céggel. Legutóbb március 26-án indult volna nyilvános árverés az elektronikus értékesítési rendszer online felületén a mostanival megegyező kikiáltási értékkel, de a titkosítás sérülésére hivatkozva egy nappal a licit kezdete előtt érvénytelenítették. Az évtizede zárva pusztuló komplexum felújítása a Világgazdaságnak nyilatkozó ingatlanpiaci szakértők szerint sok milliárd forintba, a vételárat meghaladó összegbe fog kerülni, de ha megfelelő ütemben halad a munka, épp a turizmus várt felpattanásának idejére, két-három év múlva piacra is léphet vele a főváros. Korábbi hírek szerint a főváros hétmilliárd forintot különített el a projektre. Több mint 5