Világosság, 1961. július-december (2. évfolyam, 7-12. szám)
1961 / 7. szám - Hogy élő virágot szakítsunk...: A "Marx-Engels: A vallásról" című gyűjteményes kötet megjelenése alkalmából
dit att világtudatot, mert maga is visszájára fordított világ." Ennek a „visszájára fordított” világnak a forradalmi megváltoztatása, a láncok ledobása , a szocialista forradalom az egyetlen út afelé, hogy az ember ne szomjazza többé a vallás ópiumát, hogy képzelt virágok helyett élő virágot szakítson, hogy élvezze a valóságos gazdagságot, nem valamilyen fantasztikus, természet- és társadalomfeletti teremtő adományaként, hanem mint saját munkájának gyümölcsét. S ugyanezen írás végén már az olvasható : az egyetemes emberi felszabadulás záloga egy olyan osztály, amely nem szabadulhat fel anélkül, hogy az egész társadalmat fel ne szabadítaná : a proletariátus. Rövid idővel később, híres téziseiben Feuerbachról és a „régi materializmusról”, Marx klasszikus tömörséggel így fogalmazza meg az új, a történelmi materialista álláspontot a vallással szemben : „Feuerbach a vallási önelidegenülésnek, a világ egy vallási, elképzelt, és egy valóságos világra való megkettőződésének tényéből indul ki. Munkája abban áll, hogy a vallási világot feloldja világi alapzatában. Szem elől téveszti, hogy ennek a munkának az elvégzése után a fődolog még hátra van. Ama tény ugyanis, hogy a világi alapzat elválik önmagától és magának a fellegekben önálló birodalmat rögzít meg, éppenséggel csak abból magyarázható, hogy ez a világi alapzat meghasonlott önmagával és ellentmond önmagának. Ezt a világi alapzatot kell tehát először ellentmondásában megérteni és azután az ellentmondás kiküszöbölésével gyakorlatilag forradalmasítani." A proletár ateizmus azáltal, hogy „a mennyország kritikáját” ily módon „a föld kritikájává” tette, betetőzte az ateizmus fejlődését, s egyszersmind megfosztotta az ateizmust önálló világnézet-jellegétől, a munkásosztály forradalmi ideológiájának egyik részévé változtatta. Miután az aktív proletariátus megjelent a világtörténelem porondján, túlhaladottá válik az az ateizmus, amely megáll a vallási rendszerek, intézmények bírálatánál és nem támadja világi, anyagi alapjaikat. 2 „A vallás kritikája minden kritika előfeltétele." 2 Ezzel a kritikával indult meg Németországban az a fejlődési folyamat, amely a tudományos szocializmus kialakulásához vezetett. Marx és Engels már pályájuk kezdetén, idealista és forradalmi demokratikus korszakukban is harcos, bátor ateistákként léptek fel. Marx első tudományos munkájának, doktori disszertációjának előszavában magáévá teszi Aiszkhülosz „Leláncolt Prométheusz”-ának büszke vallomását : „Nyíltan beszélek , minden istent gyűlölök." „A hegeli jogfilozófia kritikájához” bevezetésének érintett tételei csírájában már magukban foglalják azt, amit leghatalmasabb művében, „A tőké”-ben Marx így fogalmazott meg : „A való világ vallási visszfénye egyáltalán csak akkor tűnhetik el, ha majd a gyakorlati mindennapi élet viszonyai az emberek számára nap nap után egymással és a természettel való átlátszóan ésszerű kapcsolatokat jelenítenek meg. A társadalmi életfolyamatnak, vagyis az anyagi termelési folyamatnak az alakja csak akkor veti le misztikus ködfátylát, amikor az majd, mint szabadon társult emberek terméke, ezek tudatos, tervszerű ellenőrzése alatt áll." A vallás kérdésének ezt a tudományos, minden megalkuvást és ugyanakkor minden álforradalmi türelmetlenséget is elvető, az ateizmust a proletariátus egész osztályharcának alárendelő szemléletét természetesen sok támadás érte a munkásmozgalmon belül fellépő kispolgári — szektás, illetve opportunista — irányzatok részéről. Mi sem könnyebb, mint az ateizmust kötelező dogmává tenni a tagok számára, ahogy ezt a bakunyinisták követelték, vagy a vallást rendeletileg eltörölni, ahogy a blanquisták és Dühring hívei akarták, s ezzel a még hívő munkásoknak, akiket osztályhelyzetük a munkásmozgalom felé hajt, megnehezíteni ezt az utat. „Annyi bizonyos — írja Engels 1874-ben —, az egyetlen szolgálat, amelyet manapság az istennek még tehetünk az, hogy az ateizmust kényszerrel hittétellé nyilvánítjuk és Bismarck egyházi kultúrharc-törvényeit általában a vallás betiltásával túllicitáljuk." („Emigráns irodalom”) Ugyanakkor ettől a minden álradikális túlzást ellenző tudományos megfontoltságtól egyáltalán nem idegen a forradalmi, harcos kiállás, a vallási ideológia szenvedélyes elítélése, minden