Világosság, 1963. január-június (4. évfolyam, 1-6. szám)
1963 / 1. szám - Balló István: Az állam és az egyházak viszonyának néhány kérdése
A mezőgazdaság szocialista átszervezése az egyházak és az állam viszonyát illetően is nyugodt légkörben ment végbe. A lojális papok őszintén támogatták a mezőgazdaság átszervezését, mint a parasztság boldogulásának igazi útját. A reakciós papok viszont elszigetelődtek és kudarcot vallottak az elenyésző egyedi próbálkozások is. A termelőszövetkezetek megszilárdításának időszakában sem lehetett említésre méltó ellenállást tapasztalni a papok részéről. A szocializmus alapjainak lerakása során, a papság beilleszkedési törekvéseinek fokozódásával egyidejűleg az egyházak egyre nagyobb súlyt helyeznek hitbuzgalmi tevékenységükre,igyekeznek a hitbuzgalmi tevékenység új, „korszerű” módszereit kikísérletezni. ■A Tiltoktatásban egyre inkább az iskolán kívüli formákra, a templomi katekézis félórára helyezik a súlyt. Az egyházi szertartás nélkül tartott névadással, házasságkötéssel, temetéssel szemben is csökken az ellenállás , viszont „ajánlják” a párhuzamos egyházi és világi szertartást. A hívek aktivizálására az ún. „világi apostolkodást” szorgalmazzák. A legális lehetőségeket maximálisan kihasználják, sőt olykor olyan módszereket is alkalmaznak, amelyek sértik az állammal kötött megegyezést. A hitbuzgalmi tevékenység fokozódása elsősorban természetesen a hazánkban végbement társadalmi változások és a szocialista tudatformálás nyomán növekvő hitközöny, laicizálódás ellensúlyozását van hivatva szolgálni, az egyházi pozíciók gyengülését van hivatva feltartóztatni, de emellett az egyházak anyagi bevételei csökkenésének megállítására is irányul — hiszen az emberek vallásos aktivitásának fokozása révén áldozatkészségüket is növelni igyekeznek. A papság hitbuzgalmi tevékenységének fokozódása világnézeti propagandamunkánk elé növekvő követelményeket állít. Ideológiai nevelő munkával segítjük, hogy nőjön azok száma, akik a hitközöny felé haladnak, valamint akik a hitközönytől az aktív materialista állásponthoz jutnak el. Kormányunk a szocialista állam és az egyházak viszonyának rendezésére törekvő egyházpolitikája kialakításában is a marxizmus-leninizmus alapvető elvi tételeiből, a szocializmus építésének általános törvényeiből és hazánk sajátos körülményeinek elemzéséből indul ki. Az egyházpolitika része a párt és a kormány általános politikájának és szoros kapcsolatban áll a vallásos ideológia elleni küzdelemmel is. Egyházpolitikánknak is kiindulópontja és fő célja, hogy elősegítse a dolgozó tömegeknek — a vallásosaknak is — a szocialista építőmunkába való fokozott bevonását. Erőinket arra összpontosítjuk, hogy vallásos és nem vallásos dolgozók egyre szorosabb egységben tevékenykedjenek a szocializmus teljes győzelme érdekében. Ez megköveteli, hogy nagy türelmet tanúsítsunk a vallás kérdésében, mind a hívő, vallásos emberek, mind az egyházak irányában. (Ez a türelem természetesen nem vonatkozik a rendszer ellen tevékenykedő reakciósokra.) Ez nem taktika, mint azt egyesek gondolják. A szocializmus az egész nép számára, a ma még vallásos milliók számára is épül, megvalósítói maguk a" dolgozók. Az építőmunkában való részvétel alapvető érdeke a vallásos dolgozóknak is : kormányunk innen, a vallásos ember objektív érdekéből indul ki, amikor egyházpolitikáját a türelemre alapozza. Természetesen folytatni kell a világnézeti meggyőző munkát is a vallásos rétegek között, vitatkozunk velük a vallás kérdésében is, de soha ne feledjük, hogy ez a vita maguknak a vallásos embereknek az érdekében folyik. Az emberiség teljes felszabadítása és az egyes ember személyiségének szabad kibontakozása sem lehetséges anélkül, hogy a tudatban is megszüntessük a képzelt, természetfölötti erők uralmát. De a képzelt hatalmak uralma alól csak propagandával, csak a materializmus terjesztésével nem szabadíthatjuk fel a hívőket. Marxista-leninistákhoz nem méltó, lényegében idealista elképzelés volna, ha azt hinnénk, hogy a társadalmi lét gyökeres megváltoztatása nélkül gyökeresen meg lehet változtatni az emberek tudatát. Az a politikai elképzelés viszont, hogy külső kényszerrel, egy csapásra meg lehet szüntetni olyan felépítményi képződményeket, melyek évezredes múltra tekintenek vissza, és társadalmi bázisuk a szocializmus építésével csak most van eltűnőben, ismeretelméleti alapjuk pedig csak a kommunizmusban fog végleg eloszolni, egyenesen az anarchizmus rokona. Ha pedig ez így van, akkor politikánkban is tekintetbe kell vennünk, hogy — noha csökkenő számban —, de még hosszabb ideig lesznek nálunk hívő emberek, s lesznek papjaik is — lesznek tehát egyházak is. (Akadnak nálunk türelmetlen emberek, akik a szocializmus építésében elért eredményeink nyomán úgy vélik, hogy talán most már nincs is létjogosultságuk az egyházaknak. Az ilyen nézetekkel nem lehet egyetérteni.) Ha pedig az egyházak még hosszú ideig létezni fognak, akkor fontos a hozzájuk fűződő viszony tisztázása is. A tőkésországok egyházai a burzsoá felépítmény elemei. Ez világosan látható egyrészt a vallásos ideológia társadalmi gyökereiből, szerepéből, másrészt a burzsoázia és az egyházak politikai és gazdasági összefonódásából. Hazánkban viszont az egyházak az állammal kötött megállapodásokban hivatalosan kötelezettséget vállaltak arra, hogy lemondanak a szocializmus elleni nyílt harcról. Megszakadtak az egyházaknak a burzsoáziához fűződő gazdasági kapcsolatai és az egyházak nem gazdasági tényezők többé az ország