Világosság, 1964. július-december (5. évfolyam, 7-12. szám)
1964 / 7-8. szám - Murányi Mihály: Érzelmek, tudatosság, vallásosság
1964. JÚLIUS-AUGUSZTUS • V. ÉVFOLYAM 7-8. SZÁM Érzelmek tudatosság, vallásosság Folyóiratunk egyik, nemrégiben megjelent számában* kísérletet tettünk az öröm és a szenvedés, e legalapvetőbb érzelmek vallási (elsősorban a keresztény vallásra jellemző) megnyilvánulásainak elemzésére. Rámutattunk arra a mélységesen retrográd társadalmi funkcióra, amelyet az érzelmi élet keresztény-vallásos befolyásolása magában rejt — elsősorban azáltal, hogy az öröm és a szenvedés valóságos okait és természetét félremagyarázva, a hamis tudat tartalmaihoz kapcsolja azokat. Ily módon az embert reális örömforrások és az örömszerzésre irányuló reális tevékenység helyett elsősorban illuzórikus érzelmi kielégülés irányába orientálja s ezáltal az ember társadalmi aktivitását is szükségszerűen gátolja, kerülő utakra tereli. A bajoknak, megpróbáltatásoknak s az ezekből származó szenvedéseknek isteni büntetésként, illetve próbatételként való értelmezésével pedig a vallás egyrészt elleplezi a szenvedések valóságos, földi, a társadalmi ellentétekben gyökerező okait — másrészt másodrendűnek és végső soron értelmetlennek tekinti a küzdelmet a szenvedések valóságos okainak megszüntetéséért. Az érzelmek vallási köntösének e sajátosságai sokban hozzájárulnak ahhoz, hogy a vallás mint ,,a nép ópiuma” funkcionálhasson, paralizálva az osztálytársadalom radikális felszámolására irányuló törekvéseket. A vallási fanatizmus vagy vallás sugallta béketűrő, társadalmilag passzív, olykor éppenséggel fatalisztikus magatartásmód az egyének, a hívők tömegének pszichikai fejlődésére gyakorolt sajátos, a személyiségfejlődést deformáló hatásokon keresztül válik és csakis ily módon válhat a társadalom egészének létét befolyásoló tömegjelenséggé, társadalomlélektani szimptómává. Épp ezért a vallásosság társadalmi magatartásra gyakorolt hatásának vizsgálata megköveteli a vallás tartalmainak az egyéni fejlődésre gyakorolt hatásmechanizmusai elemzését is. Az egyén társadalmi magatartásának fejlődésében fontos mozzanatot képez a környezethez való viszonyulás érzelmi összetevőinek alakulása. Épp ezért — korábbi témánkhoz kapcsolódva — megkíséreljük azoknak a legfontosabb hatásoknak körvonalazását, melyekkel a vallásos nevelés, általában a vallási ideológiának átvétele az érzelmi életet, a valósághoz való érzelmi viszonyt formálja és alakítja. Más szóval: azt vizsgáljuk, hogy a vallási ideológia lényeges mozzanatai hogyan tükröződnek vissza a vallásos tudatban (tudaton itt az egyén tudatát értjük) s ezen keresztül a magatartást irányító pszichikus folyamatok egész rendszerében, különös tekintettel e folyamatok érzelmi összetevőire. A vallási ideológiának az egyéni tudatban kialakuló visszatükröződését, e hatások lenyomatait illetőenszándékosan használjuk e kifejezést, hisz pl. a kárhozattól, az örök tűztől való félelemnek mint „fegyelmező eszköznek”, az erkölcsi nevelés módszerének alkalmazása a szó szoros értelmében „nyomást”, szorongást keltő képzetek kialakítását jelenti) első megközelítésben az egyéni pszichikai jelenségek sokfélesége, heterogenitása vonja magára a figyelmet. Hiszen az alapvető tartalmakban azonos vallási hatások különböző személyeknél merőben eltérő fejlődési sajátosságokban realizálódhatnak; sőt, a már kialakult vallásos tudati-pszichikai beállítottság is igen különböző magatartásmódokban nyilvánulhat meg. Egyeseknél mélyebben, másoknál felszínesebben érvényesül a vallási befolyás, de még viszonylagos azonosság esetén is igen különböző a reagálások jellege: pl. egyeseknél a külső megnyilvánulások keresésében, „hitvalló” magatartásban, az ájtatosság külső jeleinek kimutatásában, a hitbuzgalmat demonstráló tevékenységben, másoknál a befelé forduló, „istenben elmerült”, a világgal szemben passzív beállítottság előtérbe nyomulásában fejeződik ki a vallásosság személyiség-átalakító hatásaira való egyéni reagálásmód. Mindezek a különbségek azonban elsősorban azt szem- 385 * Öröm, szenvedés, vallásosság. Világosság, 1964. 4. sz.