Világosság, 1967. július-december (8. évfolyam, 7-12. szám)
1967 / 7-8. szám - Lukács József: Újabb lépés a párbeszéd útján: A marxisták és keresztények Marianské Lázné-i dialógusáról
388 -osság hiányával kapcsolatban: a Paulus Társaság spanyolországi főtitkára, a barcelonai Alvarez Bolado professzor például az idén már nem kapott kiutazási engedélyt a dialógusra. Beneyto azonban — talán éppen e negatív tapasztalatok nyomán — bátor és pozitív álláspontot fejtett ki. ,,Messzemenő együttműködés az éhség, a szegénység és sok nép elmaradottsága ellen — ez az óra parancsa, amely nem tűr halasztást.” A szabadság követelményét — hangsúlyozta — nem lehet a társadalmi struktúráktól függetlenül felfogni, ahogyan ezt az amerikai függetlenségi nyilatkozat vagy a francia forradalom tette. Benegto — Teilhard de Chardin követője — kiemelte: a történelem maga mutatja a szocializáció és a „perszonalizáció” tendenciáját, szaporítja a társas kapcsolatokat és gazdagítja a személyiséget. ,,A szabadság, amelyet követelünk, nem attól függ, hogy mi — a szabadság klasszikus, de már túlhaladott felfogásának megfelelően — mit engedünk át szabadságunkból felebarátunknak, hanem a társadalmi helyzettől, amelyben élünk.” Ebben az aspektusban is elemzendőnek tartotta azokat a hatalmas történelmi változásokat, amelyeknek sorát az első világháború után a Szovjetunió létrejötte nyitotta meg és amelyek a második világháború után a „harmadik világ” felszabadulásával folytatódtak. Olyan hangok voltak ezek az elméleti vitában, amelyek bizalommal töltöttek el és reményt keltettek: az elméleti dialógus mindinkább el kell vezessen a gyakorlati kooperáció szükségességének felismeréséhez. Elvi tekintetben valamennyi marxista felszólaló hangsúlyozta ezt, s — mint olvasóink mellékletünkből láthatják — Luciano Gruppi, az Olasz KP ideológiai osztálya vezetőjének referátumában, valamint Manuel Azcarate, a spanyol KP orgánuma, a Realidad főszerkesztőjének előadásában ez a törekvés közös politikai akciókra tett javaslatokban (a szocializmus olasz útjának megnyitása, illetve küzdelem a spanyolországi demokrácia kivívásáért) is testet öltött. A két ország helyzeti sajátosságainak megfelelően Gruppi inkább a marxista és a keresztény tömegek közös küzdelmének távlatait és a katolikus értelmiséggel folytatandó párbeszéd lehetőségeit jellemezte. Azcarate viszont a francoista diktatúra ellen, a demokrácia újjászületéséért vívott közös harcban szerzett tapasztalatok alapján már szólhatott a katolikus papság jelentős képviselőinek határozott állásfoglalásairól is. Mint olvasóink ezt a mellékletünkben közölt előadásszövegekből láthatják, Garaudy, Praca, Machovec, Kalivoda és jómagam is ezt a gyakorlati lehetőséget igyekeztünk elméletileg körvonalazni. Konstruktív hangok és nehézségek Fel kell tennünk a kérdést: egyetértéssel találkozott-e keresztény részről a marxistáknak ez az őszinte törekvése a teoretikus dialógusra és gyakorlati együttműködésre? Alapjában véve: igen. Valamennyi, a szocialista országokból résztvevő keresztény örömmel üdvözölte a vitát. Nem volt hiány elismerő szavakban nyugati részről sem és barátunkat, a konferencia tengernyi gondját-baját törékeny figurájának vállaira vevő Erika Kadlecovát, a Csehszlovák Tudományos Akadémia munkatársát méltán köszöntötte minden részről hosszú taps az utolsó nap estéjén. Ez a taps — úgy éreztem — nemcsak a szíves vendéglátásnak, a kitűnő — úgyszólván hibátlan — szervezésnek szólt, de a jó szándéknak is, amely a szocialista országok marxistái szavaiból, hangvételéből egyértelműen csendült ki. A keresztény referensek közül kétségtelenül Giulio Girardi, a nem-hívők titkárságának tanácsosa, a pápai szalézi egyetem tanára foglalt állást leghatározottabban az együttműködés és a vita egysége mellett. Girardi Herrenchiemseeben még a marxizmusban jelentkező dogmatizmus bírálatára szorítkozott, s csak érintette a dialógus akadályai közt a katolikus integrizmus fékező hatását. Az idén jóval konstruktívabb módon elemezte a dialógus lehetőségeit. Miután leszögezte, hogy a marxizmus és kereszténység között a béke kérdésében is jelentkező eszmei ellentétek nem zárják ki a közös cselekvést, igyekezett meghatározni azokat az érintkezési pontokat, amelyekből erőfeszítéseink kiindulhatnak. Mindkét részről el kell ismernünk — mondotta — hogy • a háború problémája nem oldható meg, ha nem számoljuk fel annak mély objektív és szubjektív gyökereit, köztük a gazdaságiakat; • ez nem valósul meg automatikusan — akció, emberi tevékenység szükséges hozzá; • egy integrális forradalom, amely új perspektívákat kíván megnyitni, nem szorítkozhatik kulturális átalakulásra s nem elégedhetik meg a termelőerők fejlesztésével, szükség van minden ember érdekében minél több ember effektív ellenőrzése alatt, a társadalmi szerkezet, s a tulajdonviszonyok átalakítására is ahhoz, hogy a szeretet és szabadság igazi világa megvalósulhasson; • a forradalom csak akkor lehet hatékony, ha a tömegek aktív támogatására támaszkodik; az erőszak alkalmazása az erőszak ellenében olykor igazolható, de a forradalmi cselekvés legmegfelelőbb formája a nem-erőszakos akció; • a kapitalizmus és a szocializmus ellentéteinek szintje nem azonos a vallás és az ateizmus ellentéteinek szintjével — tehát kapitalista talajon éppúgy lehet valaki vallásos és ateista, mint szocialista talajon és viszont; • a fentiek miatt az autentikusan humanista forradalmi folyamatban marxisták és hívők egyaránt