Világosság, 1969. július-december (10. évfolyam, 7-12. szám)
1969 / 7. szám - Kéri Elemér: Szocializmus és az "igazi" kereszténység
25 1969 JÚLIUS • X. ÉVFOLYAM 7. SZÁM Szocializmus és az „igazi” kereszténység Igazunk fő kérdése a szocializmus és kapitalizmus ellentéte — ezt egyetlen nagy társadalmi szervezet és egyetlen filozófia sem hagyhatja figyelmen kívül, ha a ma emberéhez kíván szólni, ha a történelmi realitás talaján kíván orientálódni a mai világhelyzetben. Ez a felismerés a katolikus egyházban is jelentkezik, különösen a harmadik világban, melynek 17 vezető főpapja a közelmúltban „szinte etikai-politikai dokumentumnak nevezhető” felhívást írt alá, „amelyben az elnyomás formáit félreérthetetlenül a feudalizmussal, a kapitalizmussal és az imperializmussal azonosítva, a kizsákmányolás minden formája elleni harc mellett foglaltak állást”. A felhívás kiemeli, hogy az új afrikai országokban kialakult hatalmi viszonyok egy olyan rendszerrel való forradalmi szakítás útján jöttek létre, amely nem biztosította többé a közjót, mégpedig abból a célból, hogy egy olyan új rendet teremtsenek meg, amely alkalmas erre. Hangsúlyozva, „hogy nemzeteink közül soknak kellett vagy kellene ilyenfajta mélységes fordulatot végrehajtania”, és utalva a Populorum Progressera, a dokumentum követeli „az Egyház és a pénz időleges együttműködésének” megszüntetését: „Nem lehet Istent is és a pénzt is szolgálni.. . Az Egyház . . . nem szolidáris semmiféle politikai, gazdasági és társadalmi rendszerrel attól a pillanattól fogva, melytől ez a kevesek érdekében megszünteti biztosítani a közjót; az Egyháznak nem csupán vádolnia kell az igazságtalanságot, de meg is kell szabadulnia az igazságtalan rendszerrel való kapcsolatoktól . . .” Követeli, hogy „a tulajdont, mivel mindenekelőtt társadalmi rendeltetése van, mindenkire terjesszük ki”. Nem szabad összezavarni, folytatódik a felhívás: „Istent és a vallásokat a dolgozók és a szegények világának elnyomóival, amelyek ... a feudalizmus, a kapitalizmus és az imperializmus . . . Az Egyház örömmel és büszkeséggel köszönti azt az új emberiességet, amelyben nincs többé becsülete a kevesek kezében felhalmozódott pénznek, de becsülete van a dolgozóknak, a munkásoknak és a parasztoknak.” „Soha többé háborút, le a fegyverekkel!” — fejeződik be a 17 főpap felhívása. Az ismerősen csengő szavak mögött az húzódik meg, hogy az egyháznak mindinkább számolnia kell azzal, hogy a hívők is egyre jobban felismerik: érdekeik egybeesnek a szocialista munkásmozgalom érdekeivel és alapvető céljaival. Mint a Francia Kommunista Párt alapos elemzés után hozott határozata — hangsúlyozva, hogy mélyreható fejlődés következett be a keresztény munkások, parasztok és értelmiségiek között — megfogalmazta: „Már nem fogadják el egy pusztulásra ítélt rendszer igazságtalanságait és elnyomó politikáját a hit nevében.” A történelem nem igazodik sem a merev elvi sémákhoz, sem a reakciós illúziókhoz, nem „várja be”, amíg a vallási képzetek teljesen elhalványulnak. Amikor a történelemről beszélünk, tulajdonképpen a tömegekről szólunk, hiszen a történelem nem más, mint az általuk létrehozott társadalmi változások. A vallásos tömegek, mivel egyrészt érdekük a szocialista fejlődés, másrészt viszont még nem alakult ki a valláson kívül más világmagyarázatuk és „életfilozófiájuk”, vallási elképzeléseiket igyekeznek alkalmassá tenni a következő történelmi lépés megtételére, összhangba hozni a kommunizmus eszméivel. A gyakorlat, a társadalmi küzdelmek tapasztalatai alapján azután határozott laicizálódási folyamat játszódik le, amelynek során a vallási illúziók kopnak, elvilágiasodnak és fokozatosan létrejön az új, tudományosabb világkép, társadalomfelfogás. E bonyolult folyamatok hatása, nyomása érződik az egyházak mai „útkeresőinek” gondolataiban is. Így került sor pl. arra, hogy XXIII. János pápa, hangot adva a tömegek atomháborútól való félelmének, fellépett a háborús pszichózis ellen, s felhívta az emberiséget, hogy világnézeti különbség nélkül legyen egységes a béke védelmében. A pápa megnyilatkozása egybeesett a kommunista és munkáspártok 1960. évi moszkvai Nyilatkozatával, mely felhívta a figyelmet : nincs nagyobb és égetőbb feladat. 1 Voce della Dora, 1967/10. sz. : Ideológiáról, kultúráról. Kossuth 1966. 368. o.385