Világosság, 1975. január-június (16. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám - Murányi Mihály: A társadalmi tudat szerkezete és működése. A társadalmi tudat alapfunkciói és rétegződése
tani a magasabb elméletalkotás szintjén a felépítményfunkciót legalábbis latens módon betöltő nézeteket az ilyen funkcióval nem rendelkezőktől. De e nehézség fordítva is felmerülhet, például a logika — vagy legalábbis a formális logika — értelmezésénél. E példák is arra mutatnak, hogy a társadalmi tudatnak még a tudományok formáiban történő objektivációinál is nehéz kategorikusan eldönteni, hogy ezek felépítmény-jellegűek-e vagy sem. Különösen nem, ha történelmileg vizsgáljuk egy-egy tudomány társadalmi funkcióját: nem vitás például, hogy bizonyos tisztán fizikai vagy biológiai tudományelemek vagy elméletek meghatározott történelmi helyzetekben nagyon is felépítmény-szereppel bírtak , intenzíven viszszahatottak az adott kor társadalmi harcaira, segítették meghatározott termelési mód felszámolását, az új termelési mód uralkodóvá válását. Nincs terünk itt a társadalom nagy eszmei objektivációinak valamennyi rendszerén — a hagyományosan „tudatformákként” kezelt objektivációs szférákon egyenként végigmenni, azt bizonyítandó, hogy menynyire nehéz ezek felépítmény-jellegét egyszer s mindenkorra szóló definícióval lerögzíteni vagy kizárni. Inkább azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a társadalmi tudat korántsem merül ki ezeknek az eszmei objektivációknak rendszerében, hanem magában foglalja az ún. köznapi tudat egész szféráját is, amelynek ugyan megvannak a maga sajátos objektivációs módjai—például a közvélemény, az előítéletek stb. képében —, ám ez igen bonyolult kölcsönhatásos viszonyban van a fentebb említett objektivációkkal, nem egyszerűen azok köznapi reflexiója — bár az is —, hanem benne a társadalmi gyakorlat bizonyos elemei közvetlenül is reflektálódhatnak. Ezek tartalmuktól függően tölthetnek be nagyon intenzív felépítmény-jellegű funkciót , vagy megjelenhetnek a felépítménnyel csak laza szálakkal összefüggő eszmei struktúrákként. Ugyanez még fokozottabban vonatkoztatható az olyan — alább még bővebben elemzendő — képletekre, mint a társadalmi emocionalitás, a „közhangulat” — amelynek a társadalmi tudat kategóriájában való elhelyezhetőségével kapcsolatban is viták folynak. Mindent összevetve úgy tűnik, hogy a társadalmi tudat és a felépítmény viszonyát lehetetlen statikus kategorizálással s ennek megfelelően statikus definíciókkal egyértelműen, minden történelmi szituációra érvényes módon megrögzíteni. Azt mondhatnánk inkább, hogy a társadalmi tudat és mindazon szubjektív mozzanatok, melyeknek a tudattal való kapcsolatát még tisztáznunk kell — legvégső soron, legalapvetőbb fokon a társadalom önreprodukcióját, a társadalmi lét és tevékenység kontinuitását biztosító me chanizmusok rendszere, amely történelmileg a bővített újratermelés megjelenésével és uralkodóvá válásával — amely a termelési viszonyok síkján az osztálytársadalmak különböző formációinak, a társadalmi mozgások síkján pedig az osztályharc különböző frontjainak kialakulásával jár együtt — differenciálódik, bomlik köznapi és teoretikus tudatra, bontakoztatja ki az eszmei objektivációk különböző szféráit. E szférákból azután — különböző korokban, különböző termelési viszonyok talaján, az osztályharc különböző típusainál és „menetrendjük” különböző állomásain ■ — más és más elemek „válnak ki” és tesznek szert felépítmény-funkcióra, vagyis szolgálják közvetlenül egy-egy meghatározott társadalmi forma uralkodó osztályának érdekeit vagy szolgálnak eszmei fegyverként meghatározott uralomra törő osztály számára. A newtoni fizika ilyen fegyverként szolgált a feltörekvő polgárság számára — s így feltétlenül betöltött felépítményszerű funkciót is — ebben az időben. Ugyanezt elmondhatjuk a darwini fejlődéselméletről stb. Természetesen nem e tudományok egésze, hanem azok társadalmi célkitűzéseket megalapozó részelemei, vagy végkövetkeztetései, esetleg filozófiai általánosításai töltötték be ezt a felépítményfunkciót —, de ugyanezt elmondhatjuk a társadalomtudományokról is. Azt is mondhatnánk, hogy a társadalmi tudat minden szférája az osztálytársadalmakban ott és annyiban töltött be felépítményszerű funkciót — vagy vált az éppen létező felépítmény elemévé — amennyiben ideologikus funkcióra tett szert — vagyis elősegíthette egy-egy osztály öntotalizációs törekvéseit, partikularitásának egyetemes emberiként való tételezését. S ez éppen azért lehetséges, mert a társadalmi tudat mindenkor a nembeliség és a partikularitás szükségszerű együttlétét valósítja meg. Mint a társadalom önreprodukciójában nélkülözhetetlen mechanizmusok rendszere az emberiség nembeli létének kontinuitásában alapvető szerepet játszik — mint a bővített újratermelés történelmileg változó feltételei által iniciált és e feltételek fennmaradását vagy megváltozását visszahatólagosan befolyásoló mechanizmus — szükségszerűen kötött bizonyos társadalmi partikularitásokhoz — osztályok, rétegek, csoportok létéhez, tevékenységéhez, törekvéseihez. Ebből viszont szükségszerűen következik, hogy abban az esetben, amikor a bővített újratermelés meghatározott fejlettségi fokán megszűnik a társadalmi partikularitások ideologikus öntotalizációja — vagyis amikor kialakul egy olyan társadalmi partikularitás, amelynek érdekei objektíve egybeesnek az emberiség nembeli érdekeivel s ez lehetővé teszi a partikuláris és a nembeli érdekek legalábbis társadalmi méretekben érvényesülő intenzív ellentmondásainak feloldását — tehát létrejön az osztálynélküli társadalom —, akkor a társadalmi tudat