Világosság, 1975. január-június (16. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 1. szám - Murányi Mihály: A társadalmi tudat szerkezete és működése. A társadalmi tudat alapfunkciói és rétegződése

tani a magasabb elméletalkotás szintjén a felépítmény­funkciót legalábbis latens módon betöltő nézeteket az ilyen funkcióval nem rendelkezőktől. De e nehézség fordítva is felmerülhet, például a logika — vagy legalábbis a formális logika — értelmezésénél. E példák is arra mutatnak, hogy a társadalmi tudat­nak még a tudományok formáiban történő objektivá­­cióinál is nehéz kategorikusan eldönteni, hogy ezek felépítmény-jellegűek-e vagy sem. Különösen nem, ha történelmileg vizsgáljuk egy-egy tudomány társa­dalmi funkcióját: nem vitás például, hogy bizonyos tisztán fizikai vagy biológiai tudomány­elemek vagy elméletek meghatározott történelmi helyzetekben na­gyon is felépítmény-szereppel bírtak , intenzíven visz­­szahatottak az adott kor társadalmi harcaira, segítet­ték meghatározott termelési mód felszámolását, az új termelési mód uralkodóvá válását. Nincs terünk itt a társadalom nagy eszmei objektivá­­cióinak valamennyi rendszerén — a hagyományosan „tudatformákként” kezelt objektivációs szférákon egyenként végigmenni, azt bizonyítandó, hogy meny­nyire nehéz ezek felépítmény-jellegét egyszer s minden­­korra szóló definícióval lerögzíteni vagy kizárni. In­kább azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a társadalmi tudat korántsem merül ki ezeknek az eszmei objekti­­vációknak rendszerében, hanem magában foglalja az ún. köznapi tudat egész szféráját is, amelynek ugyan megvannak a maga sajátos objektivációs módjai—pél­dául a közvélemény, az előítéletek stb. képében —, ám ez igen bonyolult kölcsönhatásos viszonyban van a fentebb említett objektivációkkal, nem egyszerűen azok köznapi reflexiója — bár az is —, hanem benne a társadalmi gyakorlat bizonyos elemei közvetlenül is reflektálódhatnak. Ezek tartalmuktól függően tölt­hetnek be nagyon intenzív felépítmény-jellegű funk­ciót , vagy megjelenhetnek a felépítménnyel csak laza szálakkal összefüggő eszmei struktúrákként. Ugyanez még fokozottabban vonatkoztatható az olyan — alább még bővebben elemzendő — képle­tekre, mint a társadalmi emocionalitás, a „közhangu­lat” — amelynek a társadalmi tudat kategóriájában való elhelyezhetőségével kapcsolatban is viták foly­nak. Mindent összevetve úgy tűnik, hogy a társadalmi tudat és a felépítmény viszonyát lehetetlen statikus kategorizálással s ennek megfelelően statikus definí­ciókkal egyértelműen, minden történelmi szituációra érvényes módon megrögzíteni. Azt mondhatnánk inkább, hogy a társadalmi tudat é­s mindazon szubj­ek­­tív mozzanatok, melyeknek a tudattal való kapcsola­tát még tisztáznunk kell — legvégső soron, legalap­vetőbb fokon a társadalom önreprodukcióját, a társa­dalmi lét és tevékenység kontinuitását biztosító me­­­ chanizmusok rendszere, amely történelmileg a bőví­tett újratermelés megjelenésével és uralkodóvá válá­sával — amely a termelési viszonyok síkján az osztály­társadalmak különböző formációinak, a társadalmi mozgások síkján pedig az osztályharc különböző front­jainak kialakulásával jár együtt — differenciálódik, bomlik köznapi és teoretikus tudatra, bontakoztatja ki az eszmei objektivációk különböző szféráit. E szfé­rákból azután — különböző korokban, különböző ter­melési viszonyok talaján, az osztályharc különböző típusainál és „menetrendjük” különböző állomásain ■ — más és más elemek „válnak ki” és tesznek szert felépítmény-funkcióra, vagyis szolgálják közvetlenül egy-egy meghatározott társadalmi forma uralkodó osztályának érdekeit vagy szolgálnak eszmei fegyver­ként meghatározott uralomra törő osztály számára. A newtoni fizika ilyen fegyverként szolgált a feltö­rekvő polgárság számára — s így feltétlenül betöltött felépítményszerű funkciót is — ebben az időben. Ugyanezt elmondhatjuk a darwini fejlődéselméletről stb. Természetesen nem e tudományok egésze, hanem azok társadalmi célkitűzéseket megalapozó részelemei, vagy végkövetkeztetései, esetleg filozófiai általáno­sításai töltötték be ezt a felépítményfunkciót —, de ugyanezt elmondhatjuk a társadalomtudományokról is. Azt is mondhatnánk, hogy a társadalmi tudat min­den szférája az osztálytársadalmakban ott és annyi­ban töltött be felépítményszerű funkciót — vagy vált az éppen létező felépítmény elemévé — amennyiben ideologikus funkcióra tett szert — vagyis elősegíthette egy-egy osztály öntotalizációs törekvéseit, partikula­ritásának egyetemes emberiként való tételezését. S ez éppen azért lehetséges, mert a társadalmi tudat mindenkor a nembeliség és a partikularitás szükség­­szerű együttlétét valósítja meg. Mint a társadalom önreprodukciójában nélkülözhetetlen mechanizmusok rendszere az emberiség nembeli létének kontinuitásá­ban alapvető szerepet játszik — mint a bővített újra­termelés történelmileg változó feltételei által iniciált és e feltételek fennmaradását vagy megváltozását visszahatólagosan befolyásoló mechanizmus — szük­ségszerűen kötött bizonyos társadalmi partikularitá­sokhoz — osztályok, rétegek, csoportok létéhez, tevé­kenységéhez, törekvéseihez. Ebből viszont szükségszerűen következik, hogy abban az esetben, amikor a bővített újratermelés meghatározott fejlettségi fokán megszűnik a társadal­mi partikularitások ideologikus öntotalizációja — vagyis amikor kialakul egy olyan társadalmi parti­kularitás, amelynek érdekei objektíve egybeesnek az emberiség nembeli érdekeivel s ez lehetővé teszi a partikuláris és a nembeli érdekek legalábbis társa­dalmi méretekben érvényesülő intenzív ellent­mondásainak feloldását — tehát létrejön az osz­tálynélküli társadalom —, akkor a társadalmi tudat

Next