Világosság, 1976. január-június (17. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 1. szám - Murányi Mihály: Társadalmi tevékenység - társadalmi tudat: A társadalmi tudat formáinak szerveződéséről
Ami az anyagi és eszmei termékek egymáshoz való viszonyát illeti, bár a társadalmi tevékenység differenciálódása történelmileg kialakítja a munkamegosztás olyan jellegét, amelyben az eszmei objektivációk termelése különválik, sőt, szembekerülhet az anyagi javak termelésével — mindkét fajta objektiváció alapvetően, a társadalmiság totalitásában szemlélve, egységes folyamat eredménye. Ennek az egységnek természetesen a gyakorlat kategóriája értelmezésében is mélyreható konzekvenciája van. Mindenekelőtt : nincs semmiféle emberi aktivitás (s itt a Marx által használt tárgyi-érzéki tevékenység fogalmát tekintem alapvetőnek, ami mindenféle emberi tevékenység alapformája, s erre épül, ezt „modellezi” a tevékenység többi, differenciáltabb szintje), amelyben ne lenne jelen a pszichikus reguláció mozzanata, amely szükségszerűen magában foglal információ-felvételi és -feldolgozási folyamatokat, a tevékenység természeti és társadalmi feltételeire vonatkozó tájékozódást, tehát a valóság visszatükrözését, a tevékenység szükségességét kifejező motívumokat s a tevékenység eredményének valamilyen szinten megjelenő eszmei előképét, ami a teleologikus (munkajellegű) tevékenység sine qua non-ja. Ebből viszont szükségszerűen következik, hogy a megismerés, a valóság visszatükrözésének mozzanata mindenféle emberi (tehát társadalmi) aktivitás lényegi mozzanata, a tevékenység regulációjának eleme. Megismerési elem nélkül semmiféle tevékenység sem képzelhető el, noha természetesen a megismerés a tárgyi viszonyokat közvetítő, „tárgyi-érzéki” tevékenység függvénye. A. N. Leontyevnek a pszichikus működés és a tevékenység kölcsönhatásos fejlődésére vonatkozó átfogó elmélete közismertté válása, ezt a problémát teljesen kielégítően rendezi a pszichológiában. A visszatükrözésnek a tevékenységbe való „beágyazottságára” vonatkozó felismerése teljesen összhangban van Marxnak a konkrét érzéki tevékenység alapjellegére vonatkozó intencióival, a munka és a megismerés kölcsönhatásos fejlődésének elvével, amelyben az anyagi termelés meghatározó szerepe végső fokon mindig érvényesül. Ezeknek az összefüggéseknek végiggondolása viszont teljesen tarthatatlanná teszi az elméletnek és gyakorlatnak azt a merev szétválasztását vagy éppen szembeállítását, amelyre a legeklatánsabb példát talán L. Althusser ad, illetve a megismerés (az elméleti tevékenység) és a gyakorlati tevékenység olyan elhatárolását, amellyel pl. G. Stiehlernél találkozhat tunk. A társadalmi gyakorlat (a marxi totalitás-értelmezés szerint felfogott praxis) legkezdetlegesebb formáitól a legbonyolultabbakig, eleve magában foglalja a reaktivitás és reflexivitás egységét, a valóságot megismerő és a megváltoztató aktusok összefonódását, amely mint megismerésen keresztül, annak közvetítésével történő cselekvés, elsajátításba ágyazott objektiváció jelenik meg. E felismerés a legáltalánosabban eddig G. Besse és J. G. Gajdukov koncepcióiban fogalmazódott meg, amelyek a praxis kategóriáját a társadalmi aktivitás mindenféle formájának gyűjtőfogalmaként értelmezik. Ugyanakkor azonban e koncepciók adósak maradnak a praxis olyan jellegű differenciált elemzésével, amely lehetővé teszi, hogy pl. az „elmélet gyakorlatának” és a „gyakorlat elméletének” látszólag paradox ellentmondásként jelentkező viszonyát (s a viszonyban adott kölcsönhatást) kielégítően értelmezzük. Kétségtelen ugyanis, hogy a teoretikus (s ebbe ágyazva az objektív valóság megismerésére, a visszatükrözésre irányuló) mozzanat jelen van a látszólag kizárólag tárgyi-érzéki tevékenység aktusaiban, a legegyszerűbb munkaműveletekben is, ugyanakkor a leginkább teoretikusnak tűnő aktivitásban is tetten érhető a tárgyiérzéki tevékenység, a praktikum mozzanata.9 Mégis, 5 N. A. Leontyev: A pszichikum fejlődése, Bp. Kossuth, 1964. G V. O. L. Althusser: Marx — az elmélet forradalma, Bp. Kossuth, 1968. G. Stiehler: Dialektik und Praxis, Berlin, Akademie Verlag 1968. Az elmélet és gyakorlat viszonyával kapcsolatban korábbi munkáim egy részében (különösen A döntési szféra elidegenülése és a vallás c. tanulmányomban Világosság, melléklet az 1971 novemberi számhoz) magam is a fenti művekéhez hasonló álláspontot képviseltem — ezért az e tanulmányban kifejtendőket sok szempontból a gyakorlatra vonatkozó korábbi nézeteim korrekciójának tekintem. 7 V. O. G. Besse: A társadalmi gyakorlat és elmélet, Bp. Kossuth, 1964., J. G. Gajdukov: A gyakorlat szerepe a megismerési folyamatban, Moszkva, Müszl, 1964. Ezek az utalások természetesen korántsem merítik ki a praxis és teoretikum viszonyára vonatkozó viták során kialakuló poláris állásfoglalásoknak akárcsak jelzését is. Ismertetésük külön tanulmányt igényelne, s akárcsak érintésük is meghaladná e cikk terjedelmi kereteit, ezért az általam legfontosabbnak tartott megoldási kísérletek ismertetéséről is kénytelen vagyok ehelyütt lemondani, s kizárólag saját gondolataim kifejtésére koncentrálni. Ez a „jelenlét” elsősorban két formában mutatható ki. Egyrészt abban, hogy a tisztán praktikus (pl. közvetlen értelemben vett termelési) aktivitás egyedi regulációjában (a munkás vagy mérnök gyakorlati ténykedésében) mint „háttér” adva van az általa elsajátított ismeretek rendszere, amely a valóság teoretikus szintű tükrözésének mozzanata, másrészt cselekvéseiben a praktikusan tevékenykedő ember is szüntelenül megismeri a valóságot, információkat vesz és dolgoz fel, s a felhalmozott termelési és más tapasztalatok igenis közrehatnak az adott terület teoretikumának továbbfejlődésében. Pl. tudománytörténeti tény, hogy Galileinek a fizikában alapvető felfedezéseiben fontos szerepet játszottak a kor ipari tevékenységében felhalmozott tapasztalatok, pedig ebben az időben a tudományos és ipari tevékenység még igen elszigeteltek voltak egymástól. Napjaink tudományos-technikai forradalma ezeket az összefüggéseket mind nyilvánvalóbbá teszi. A teoretikus tevékenység praxisban gyökerező feltételein túl levő mozzanatokra gondolok itt. Arra, hogy minden tudós (a művészekről nem is beszélve) eszmei objektivációkat létrehozó tevékenységében egyáltalán nem csupán „elmélkedik”, aktivitása nagyon is praktikus mozzanatokat feltételez, pl. adatok gyűjtését, kísérletek végzését, méréseket s végül az eszmei objektiváció „anyagi testének” megformálását írás, festés, tervrajzkészítés stb. útján. Pl. Marx a Tőke megírásának előkészítése folyamatában a tudományos gyakorlat (a politikai gazdaságtani kutatás és elemzés) egy új fajtáját is létrehozta, s ennek a gyakorlatnak absztrakciója alkotja a marxi módszer egy fontos elemét. Általában amit