Világosság, 1978. július-december (19. évfolyam, 7-12. szám)
1978 / 7. szám - Váriné Szilágyi Ibolya: Értékrendszerek, értékorientációk
Értékrendszerek, értékorientációk A filozófia és a szociológia kérdései a pszichológiához Az ismert protagoraszi tétel: „mindennek mértéke az ember, a dolgoké, melyek léteznek s a dolgoké, melyek nem léteznek” — nemcsak az értelem felől s a tartalmi helyesség, az igazság szempontjából értelmezhető. E sommás, aforisztikus megállapítás egyként utalhat az emberi értékek a racionális megismerésnél nem kevésbé bonyolult és szövevényes problematikájára is. Az ilyen s ehhez hasonló utalásoktól azonban még meglehetősen hosszú út vezetett a különböző társadalmi alakzatokat s korszakokat jellemző értékek önmagukban vett, önálló szempontú és összehasonlító filozófiai, szociológiai, kultúrantropológiai, közgazdaságtani vizsgálatához. Maguk az értékképződés, értékkiválasztódás és elsajátítás folyamatai viszont csaknem egyidősek a társadalommal. Szinte az emberi lét, a társadalmi létfeltételek és viszonyok differenciálódásának kezdeteitől fogva feltételezhetők ezek sajátos mechanizmusai, noha a primitív társadalmak értéktudata, „értékemlékezete” még igen távol állott attól, hogy elvontabb ideologikus formát öltsön, inkább csak a mindennapi lét szokás- és rítusvilágába, szimbólumaiba szövődött bele, azok révén érvényesült. Az érték-problematika viszonylag kései önálló filozófiái megfogalmazódására akkor kerülhetett sor, amikor a társadalom önmagára irányuló megismerése — a vallásos ideológiai homályból kiszabadultan — próbálta megkeresni működésének, önszabályozásának létező rugóit és formáit. A hangsúly az értékproblematika viszonylagos önállósulásán van ! Hiszen ismeretes, hogy bizonyos társadalmi értékek léte és magatartásvezérlő szerepe, továbbá a fennálló társadalmi értékekhez — főként mint erkölcsi normatívákhoz — való viszony tisztázása az azonosulás és a tagadás dimenzióiban már a görög filozófia és irodalom nagyjainak klasszikus témája volt, s azóta is az írói ábrázolás és a filozófiai gondolkodás „örök” tárgya maradt. Az érdeklődés azonban figyelemreméltóan beszűkült az erkölcsi értékeknek és az egyén hozzá való viszonyának tárgyalására. A probléma önálló felvetésénél, a 19. sz. második felében derült ki, hogy az emberi értékek sajátos létezés- és hatásmódja legalább olyan fogas kérdésnek bizonyul a megismerés számára, mint a társadalmi törvényszerűségek léte és objektív jellege. Mi több, a két kérdés gyakori — szándékolatlan vagy szándékolt — összezavarása egyik forrása volt annak a gondolati törekvésnek, mely megkérdőjelezte a társadalmi törvényszerűségek objektív jellegét. A marxista filozófiai és szociológiai megközelítésben a társadalmi értékek éppúgy nem léteznek az egyének, csoportok, rétegek, osztályok tárgyi-gyakorlati és eszmei tevékenységétől függetlenül, mint a társadalmi törvényszerűségek. Ugyanakkor— éppúgy, mint amazok — objektív jellegűek, minden egyes nemzedék számára tudatuktól függetlenül adottak. Van azonban valami, ami lényeges különbségnek tűnik a társadalmi törvényszerűség és az érték érvényesülés- és hatásmechanizmusa között, s ez a következő : míg az előbbiek akkor is érvényre juthatnak emberek (rétegek, osztályok stb.) tevékenységében, törekvéseiben, ha azok alig vannak tudatában magának a társadalmi törvényszerűségnek, addig a társadalmi értékek) aligha érvényesülhet(nek) anélkül, hogy legalább a csoport, réteg, osztály tagjainak egy részében ne élne, ne alakulna ki a tagadott s a kívánt értékek tudata. Ennek alátámasztásaként egyebek között hivatkozhatunk arra, hogy a társadalmi érettség, „felnőttség” mindenkori lényeges követelménye s egyben ismérve az, hogy az egyén, csoport többé-kevésbé tisztában legyen az adott társadalomban élő közösségek, csoportok, stb. preferenciális viszonyaival, az értékviszonyokkal. Ezek a maguk totalitásában, társadalmi méretekben és szinten az egyén számára 401 26 1 978. JÚLIUS • XIX. ÉVFOLYAM 7. SZÁM