Világosság, 1978. július-december (19. évfolyam, 7-12. szám)

1978 / 7. szám - Váriné Szilágyi Ibolya: Értékrendszerek, értékorientációk

Értékrendszerek, értékorientációk A filozófia és a szociológia kérdései a pszichológiához Az ismert protagoraszi tétel: „mindennek mértéke az ember, a dolgoké, melyek léteznek s a dolgoké, melyek nem léteznek” — nemcsak az értelem felől s a tartalmi helyesség, az igazság szempontjából értel­mezhető. E sommás, aforisztikus megállapítás egy­ként utalhat az emberi értékek a racionális megisme­résnél nem kevésbé bonyolult és szövevényes proble­matikájára is. Az ilyen s ehhez hasonló utalásoktól azonban még meglehetősen hosszú út vezetett a kü­lönböző társadalmi alakzatokat s korszakokat jel­lemző értékek önmagukban vett, önálló szempontú és összehasonlító filozófiai, szociológiai, kultúrantro­­pológiai, közgazdaságtani vizsgálatához. Maguk az értékképződés, értékkiválasztódás és elsajátítás folya­matai viszont csaknem egyidősek a társadalommal. Szinte az emberi lét, a társadalmi létfeltételek és vi­szonyok differenciálódásának kezdeteitől fogva felté­telezhetők ezek sajátos mechanizmusai, noha a primi­tív társadalmak értéktudata, „értékemlékezete” még igen távol állott attól, hogy elvontabb ideologikus for­mát öltsön, inkább csak a mindennapi lét szokás- és rítusvilágába, szimbólumaiba szövődött bele, azok révén érvényesült. Az érték-problematika viszonylag kései önálló filozófiái megfogalmazódására akkor ke­rülhetett sor, amikor a társadalom önmagára irányuló megismerése — a vallásos ideológiai homályból kisza­badultan — próbálta megkeresni működésének, ön­­szabályozásának létező rugóit és formáit. A hangsúly az értékproblematika viszonylagos önállósulásán van ! Hiszen ismeretes, hogy bizonyos társadalmi értékek léte és magatartásvezérlő szerepe, továbbá a fennálló társadalmi értékekhez — főként mint erkölcsi norma­tívákhoz — való viszony tisztázása az azonosulás és a tagadás dimenzióiban már a görög filozófia és iroda­lom nagyjainak klasszikus témája volt, s azóta is az írói ábrázolás és a filozófiai gondolkodás „örök” tár­gya maradt. Az érdeklődés azonban figyelemremél­tóan beszűkült az erkölcsi értékeknek és az egyén hozzá való viszonyának tárgyalására. A probléma önálló felvetésénél, a 19. sz. második felében derült ki, hogy az emberi értékek sajátos léte­zés- és hatásmódja legalább olyan fogas kérdésnek bizonyul a megismerés számára, mint a társadalmi törvényszerűségek léte és objektív jellege. Mi több, a két kérdés gyakori — szándékolatlan vagy szándékolt — összezavarása egyik forrása volt annak a gondolati törekvésnek, mely megkérdőjelezte a társadalmi tör­vényszerűségek objektív jellegét. A marxista filozófiai és szociológiai megközelítésben a társadalmi értékek éppúgy nem léteznek az egyének, csoportok, rétegek, osztályok tárgyi-gyakorlati és esz­mei tevékenységétől függetlenül, mint a társadalmi tör­vényszerűségek. Ugyanakkor­­— éppúgy, mint ama­zok — objektív jellegűek, minden egyes nemzedék szá­mára tudatuktól függetlenül adottak. Van azonban valami, ami lényeges különbségnek tű­nik a társadalmi törvényszerűség és az érték érvénye­sülés- és hatásmechanizmusa között, s ez a következő : míg az előbbiek akkor is érvényre juthatnak emberek (rétegek, osztályok stb.) tevékenységében, törekvései­ben, ha azok alig vannak tudatában magának a társa­dalmi törvényszerűségnek, addig a társadalmi ér­tékek) aligha érvényesülhet(nek) anélkül, hogy leg­alább a csoport, réteg, osztály tagjainak egy részében ne élne, ne alakulna ki a tagadott s a kívánt értékek tudata. Ennek alátámasztásaként egyebek között hi­vatkozhatunk arra, hogy a társadalmi érettség, „fel­nőttség” mindenkori lényeges követelménye s egyben ismérve az, hogy az egyén, csoport többé-kevésbé tisztában legyen az adott társadalomban élő közös­ségek, csoportok, stb. preferenciális viszonyaival, az értékviszonyokkal. Ezek a maguk totalitásában, társadalmi méretekben és szinten az egyén számára 401 26 1 978. JÚLIUS • XIX. ÉVFOLYAM 7. SZÁM

Next