Világosság, 1979. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1979 / 7. szám - Bán Imre: Morus és Erasmus
tonról, Canterbury érsekéről, lordkancellárról van szó, akinek asztalánál Rafael egyszer már előadta ezt a gondolatmenetet). — A juhaitok! — feleltem. — Ezek az állatok különben szelídek és igénytelen életűek szoktak lenni. Most pedig, mint mondják, olyan falánkok és féktelenek, hogy »megeszik az embert. . . . ... a nemes urak és jó néhány apátúr, szent férfiak, nem elégszenek meg avval az évi jövedelemmel és terméssel, amit őseiknek jövedelmezett a birtok. . ., semmit sem tartanak meg szántónak, mindent parlaggá tesznek legelő céljára, lerombolják a házakat, lerombolják a falvakat, csak a templomot hagyják meg istállónak a juhok számára . . .” (Kardos Tibor ford.) Felesleges a további idézés: ezt a parasztság nagy tömegeit koldusbotra juttató folyamatot Marx Károly teljes részletességgel kifejtette a Tőke I. kötetében (24. fej.). Az ebéd után sorra kerülő második beszélgetésben adja elő utazónk Utopia szigetén szerzett tapasztalatait, megrajzolva az ideális államot. A mérvadó Erasmus-irodalom Morus Utópiáját a Moriára adott feleletnek tekinti: ez utóbbiban a fennálló társadalmi rend bolondsága, amott a racionalisztikusan elrendezett emberi együttélés kívánatos szervezettsége. A márusi elképzelés egészében véve kommunisztikus. Utópia jól szervezett társadalma nem ismeri a magántulajdont, a pénznek nincs értéke, az arany hitvány játékszer vagy alantas tárgyak (pl. éjjeli edények) anyaga. Mindenki rendszeresen végez testi munkát. A társadalom alapsejtje a család, az erkölcsök szigorúak. Elvből megvetik itt a háborút, ennek ellenére katonailag igen jól felkészültek, de ha harcra kerül a sor, minden cselt és álnokságot megengednek (Machiavelli!): az ellenfél nagyjait pénzzel vesztegetik, a háborút lehetőleg zsoldosokkal vívják; ide iktatja be a szerző a svájciak szatirikus jellemzését, akiket ,,zsoldérthalók”-nak nevez (a görög zapoletos tulajdonképpen dúsgazdagot jelent), hiszen néhány forint többletért azonnal az ellenfél oldalára állanak. Utópiában minden vallást megtűrnek, ha két alaptételt elismer: a Legfőbb lényt és a lélek halhatatlanságát. Művészien megalkotott templomaik, nős papjaik vannak, pompás liturgiájuk. A papok roppant megbecsülésben részesülnek, de politikai hatalmuk nincs. Nem ismeretlen az utópiabeliek előtt a kereszténység sem, de katolikus lelkészeik nincsenek. Kiegyensúlyozott, vidám életet élnek, szabad idejüket a tudománynak, művelődésnek, a felüdítő játéknak szentelik. Szigorú törvények korlátozzák őket, ismerik a rabszolgaságot , a hadifoglyok és a bűnözők kerülnek a társadalom e rétegébe, de innen is lehet szabadulni. Érdekes, hogy vannak önkéntes szerzetesek is, ezek azonban a legalantasabb munkákat végzik, amelyeket még a rabszolgákra sem bíznak. (Éles vágás a kor henyélő szerzetesei ellen, akiket Erasmus is, az egész itáliai humanizmussal egyetértve, oly keményen bírált.) Az Utópiával kapcsolatban még két mozzanatot kell megemlítenünk. Morus és barátai rá akarják beszélni Rafaelt, hogy lépjen fejedelmi szolgálatba, hiszen kiváló tanácsos lehetne belőle, utazók azonban visszautasítja az unszolást, mert megveti az udvarokat, veszélyeiket erélyesen felsorolja. Másfelől Morus többször ellenvetésekkel él, és a Rafael festette társadalmat Angliában megvalósíthatatlannak látja, főleg a pénzforgalomra alapozott gazdasági rend miatt. Az ideálisan festett kommunizmus teoretikusa egyben az angol polgárság képviselője is volt, s az eredeti tőkefelhalmozás módszerének kegyetlenül kemény bírálata ellenére sem tudott a pénz bűvös köréből kilépni. (Egyéni életében egyébként rendkívül szerény volt, pl. a bírói illetékeket, amelyek neki jártak volna, erősen csökkentette). Tragédiájává lett, hogy nem tudta megfogadni Rafael intelmét, nem tudta elkerülni a zsarnok király szolgálatát. Kivételes képességei ezt nem is tették volna lehetővé ! Ha egy mondatba akarnók sűríteni a két életpálya lényegét, azt kellene mondanunk, hogy az óvatosan politikátlan Erasmus volt a „reálpolitikus”, az őszintén közösségi, nagy tehetségű államférfit pedig legyűrte a zsarnoki politika. Rá kell térnünk ezután az „erasmusi tükör” bemutatására. Néhány szemelvényt közlünk a rotterdami írásaiból: hogyan értékeli Morust s hogyan nyilatkozik meg halála (1535. július 6.) alkalmából. Az Utopia első említése Erasmus levelezésében Gerard Goldenhausertől származik, írása 1516. nov. 12-én kelt Louvainban (A. II. 380). A nyomtatás megkezdésén kívül arról is értesíti Erasmust, hogy egy meg nem nevezett festő a sziget ábrázolását (,,Insulae ipsius figuram”) szintén elkészítette. Erasmus egy Wolsey bíborosnak 1519. máj. 28-án írt levelében arról panaszkodik, hogy „akadtak olyanok, akik Morus Utópiáját nekem tulajdonították, ugyanannyira, hogy bármily újdonság jelenik meg, akarom vagy nem, nekem tulajdonítják.” Hevesen védekezik a II. Gyula pápa ellen készült gúnyirat, a Julius exclusus szerzősége ellen is (A. III. 592), noha kétségtelenül ő írta. Kiemelkedően fontos és érdekes az Ulrich von Huttenhez intézett, Antwerpenben 1519. júl. 23-án kelt részletes levél (A. IV. 13—23), amelyben Erasmus Morus első életrajzát megírja. Dicséri testi, lelki kiválóságát, állandóan derűs modorát, szellemességét. Ebben az írásban említi Morus epigrammáját, melyet a Moriára írt: „mintha a teve táncolna”. Igen tudós férfiú, már ifjúságában jól elsajátította a görög nyelvet, a filozófiát és az angol jogot. Fiatal feleségét maga tanította s mintegy saját képére formálta. Három lánya és egy fia van. Családjában teljes a harmónia. Jelleme elutasítja a mocskos hasznot, bősége- 395