Világosság, 1982. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)

1982 / 1. szám - Gergely Jenő: Teremtés, munka, társadalom: A Rerum novarumtól a Laborem exercensig

érdekeit is szem előtt kell tartani, amelynek megtes­tesítője a hivatásrendi állam. A hivatásrendek a be­lőlük organikusan szerveződő rendszer részei legye­nek, de a polgárok szabad akaratából létesüljenek. A Quadragesimo anno rendszerelmélete — amelynek bizonyos elemeit azután a fasizmushoz közel álló au­toritatív rezsimek igyekeztek megvalósítani — a mo­nopolkapitalista burzsoázia számára azért válhatott (akár a szerző szándéka ellenére is) kompetens el­képzeléssé, mert a hivatásrendi társadalomban, e szerint az elmélet szerint, minden rétegnek megvan a maga istentől adott természetes hivatása, részfelada­ta, küldetése. E feladatok a közjóban egyesülnek, és így ennek „közös szolgálata” a részeket szerves egész­­szé organizálja. Ez a rendi társadalom megszüntetné az osztályokat, a korporatív állam pedig véget vetne az osztályharcnak.­ XII. Pius (1939 — 1958) hosszú pápasága alatt nem fejlesztette tovább a katolikus szociális tanítást az állami monopolkapitalizmus körülményei között. Bár két svájci dominikánus, A. F. Utz és J. F. Groner három vaskos kötetben adta közre XII. Pius szociális kérdésekkel foglalkozó írásainak, beszédeinek, meg­nyilatkozásainak gyűjteményét,­ ezekben elméletileg sem és gyakorlatilag sem találunk merőben új moz­zanatokat. XII. Pius sem tehette már magáévá a Quadraregesimo anno rendiségét, de a korporativiz­­must továbbra is olyan elméletnek tartotta, amely korunkban is alkalmas lehet a szociális kérdések meg­oldására. (Nem véletlen, hogy rokonszenve végig meg­maradt Salazar Portugáliája és Franco Spanyolorszá­ga iránt.) AZ AGGIORNAMENTO A SZOCIÁLIS TANÍTÁSBAN Az 1950-es években a szocializmus világrendszerré válása, a tőkés országok munkásmozgalmának két­ségbevonhatatlan eredményei, a gyarmati rendszer felbomlása, mind-mind olyan objektív jelenségek vol­tak, amelyek mellett a katolikus egyház nem mehe­tett el szó nélkül, így a hidegháborús korszak lezáru­lásával, az enyhülési folyamat kibontakozásával — annak szerves részeként — XXIII. János pápa (1958 — 1963) volt az, aki az új helyzet tudatára ébredve, levonta annak konzekvenciáit is, mind az egyház politikai magatartására, mind szociális tanítására vo­natkozólag. XXIII. János pápa 1961. május 15-én kiadott Mater et Magistra kezdetű enciklikája, azonban szerintünk még nem jelentette a frontális változtatást, annak lehetőségeit majd a szintén János pápa által össze­hívott II. vatikáni zsinat (1962 —1965) nyitja meg. Miben foglalható össze a Mater et Magistra tanításá­nak a lényege? Az elődök tanításának interpretálása után a pápa azt veszi számba, hogy az adott korszak milyen új jelenségeire kell az egyháznak reagálni. Ezek közé sorolja a tudományos-műszaki forradal­mat, a szociális téren elért nagy vívmányokat, a poli­tika terén pedig azt, hogy a valóságban egyre többféle társadalmi-politikai rendszerben élő keresztények­nek kell részt venniük a közéletben, így az egyháznak már nem csak a kapitalizmus körülményeivel kell számolnia. XXIII. János bizonyos értelemben szemben a Quadragesimoval, első helyen leszögezi, hogy a gazda­sági életben az egyes állampolgárok magánkezdemé­nyezésének és ezzel egyetemben magántulajdonának kell érvényesülnie. Az állami tevékenység a „kisegítés elvére” korlátozódjon, tehát az állami tulajdon is csak alárendelt, szabályozó szerepet kaphat. A Mater et Magistra a munka bérezésének kérdésében az igaz­ságosság és egyenlőség elvének megfelelően kritéri­umként állítja fel: a munkabér olyan legyen, hogy emberhez méltó életszínvonalat biztosítson, tegye le­hetővé a család fenntartását, és végül feleljen meg a közjó érdekeinek. A pápa az igazságosság megvalósítá­sát az elosztás szférájában kereste, és csak másodla­gosan szólt a termelés szférájáról, ahol szerinte a vál­lalatok felépítésében kell érvényre juttatni a szociá­lis igazságosságot. XXIII. János azonban nem kívánt konkrét, keresz­tény társadalmi-gazdasági rendszert előírni : „nem lehet részletesen kijelölni a gazdasági rendszer olyan felépítését, amely a legjobban megfelel az emberi méltóságnak” — olvasható a Mater et Magistra­ban.­ A kereszténységből tehát nem következik sem a kapi­talista, sem a szocialista termelési rendszer elfogadása vagy elvetése. A pápa rokonszenvvel nyilatkozott viszont a kis- és középüzemekről, a kézműiparról s a szövetkezetekről. A nagyipari vállalatoknál pedig a részvétel, a dolgozók tevékeny részvételének a prob­lémáját fejtette ki. Nagyon fontos volt az is, ahogyan a pápa a munkás­­mozgalomról nyilatkozott, mert itt egyértelmű a to­vábblépése. Elsőként a keresztény szakszervezeti mozgalmat biztosította az egyház rokonszenvéről és támogatásáról. De figyelembe vette azt is, hogy a keresztény munkások többsége nem a keresztény, ha­nem a szocialista és kommunista mozgalmak részese. „Úgy véljük, így kell értékelnünk azt a munkát is — írja —, amelyet szeretett gyermekeink keresztényi lélekkel folytatnak más szakmai szövetségekben és szakszervezeti mozgalmakban, amelyeket az emberi 1* 5 A Quadragesimo irodalma az 50. jubileumon, 1981-ben tovább gyara­podott. Álláspontunkat részletesen kifejtettük ,,A Quadraregisimo anno és a keresztény szakszervezetek” c. tanulmányban. Tn: Évkönyv a nemzetközi munkásmozgalom történetéből. Bp. 1980. 181—194. old. 6 A. F. Utz O. P.—J. F. Groner O. P.: Soziale Summe Pius XII­ I—III. Bde. Freiburg 1954—1961. 7 Közli Politikai és szociális enciklikák II. köt. 223—297. old. 0

Next