Világosság, 1982. július-december (23. évfolyam, 7-12. szám)
1982 / 11. szám - Breuer János: Vallás, progresszió, humanizmus Kodály Zoltán életművében
versenyre Balabán Imre Bartók-tanítvány, a kortárs zene magyarországi előharcosa 1911. május 2-án kelt, a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban őrzött levelében meghívta Arnold Schoenberget. (Más kérdés, hogy látogatásának semmiféle nyoma nincsen.) Ám ezekkel az információkkal ismét túlságosan előre szaladtam gondolatmenetemben. Az egész kodályi pályaív alakulása szempontjából döntő jelentőségű, hogy 1903-tól a Nemzeti Múzeumban tanulmányozza Vikár Béla fonográfos népzenegyűjtését, 1905-től pedig maga indul népzenét gyűjteni s a dallamokkal együtt megismeri kora Tiborcainak leírhatatlan nyomorúságát. Egy, azt hiszem jellemző, feljegyzés Balázs Béla naplójában 1905. március 29-én, egy Kodállyal és két leánytársukkal — a sokat emlegetett Quartett-ben — eltöltött napról : „Az első nagyon nagy diadal a filisztériumon saját magunkban. »Szegény jó Krisztus — mondotta Zoltán ahogy úgy együtt ültünk —, erről álmodozott ő. Talán, ha ezt látta volna, fölöslegesnek tartotta volna kereszthalálát?« — Goethe is itt van, az ősöm — mondtam. Hiszen mi egyéb ez, mint az ősszellem egy megnyilatkozása.”13 A költő és a zeneszerző közös berlini—párizsi barangolásairól (1906/7) fontos feljegyzései a naplónak, hogy Kodály megismerkedett és barátságot kötött az elbukott 1905-ös orosz forradalom emigránsaival. S egy jegyzet 1907. február 22-én, Kodály muzsikusalkatáról: „Zoltán művészi materializmusa. Dacos mesterségbüszkeség. Nincs művészet és nincs esztétika. Vannak képcsinálók és muzsikacsinálók stb. Die Freude am Materialis an der Materie. Mennyire az alakjához tartozik ег”14 Az I. világháború kitörésekor megkezdett Duóban — mint azt Nádasdy Kálmán érzékletesen kimutatta15 — Kodály a hangszeres zene eszközeivel Ady háborúellenes indulatait fogalmazza meg. Az 1915-ben írott Gordonkaszóló-szonátába beleszövi a K.u.K. hadsereg takarodó trombitajelét. 1917 májusában Kodály négy foglalkozásból álló szemináriumot tartott a Balázs Béla alapította Szellemi Tudományok Szabad Iskolájának, ahol előadóként részt vett a Tanácsköztársaság szinte teljes szellemikulturális vezető gárdája (Fogarasi, Lukács stb.). Móricz Pacsirtaszó című színművéhez írt kísérőzenéjébe — amely elveszett, vagy lappang — Kodály beleszőtte a Rákóczi-indulót, ekkor utalván először a kuruc kor zenéjére, egyszersmind éthoszára, társadalmi jelentésére is (ez a zenei hagyaték Kodály zenei szimbolikájában a nemzeti függetlenség és a nép szabadságának jelképe lesz). Már ekkor, a két orosz forradalom között s a magyar forradalmak előestéjén napirendre kerül Móricz—Kodály Dózsa operájának terve. „Én a héten nem dolgoztam Dózsán [...]” — írja Móricz Kodálynak 1917. augusztus 10-én. (Kiadatlan levél a zeneszerző hagyatékában, amelyet Kodály Zoltánná segítőkészségének köszönhetően ismertem meg.) Az 1917 őszétől zenekritikusi tevékenységet is vállaló Kodály fő publicisztikai programpontjainak egyike az új francia zene — Debussy — jelentőségének nyomatékos hangsúlyozása. Helytől s időtől elvonatkoztatva ezek a megnyilvánulások Kodály zenei orientációjának kifejezői. Ám egyszersmind túl is mutatnak szőkébb szakmai jelentésükön, mivel az I. világháború fellángoló sovinizmusa idején a szemben álló felek az „ellenség” zenéjét is veszélyesnek ítélték s rövid úton betiltották (Beethoven például csak úgy kerülhette el a cári Oroszországban a proskribeiét, hogy találékony muzsikusok a „van” nemesi előnévre hivatkozva hollandnak nyilvánították). Amikor tehát Kodály Debussy művészi forradalmának jelentőségéről cikkezett, az „ellenségnek” csinált propagandát. Ezzel, igaz, nem állt egyedül, Maurice Ravel levélben követelte a francia hatóságoktól, ne tiltsák be a központi hatalmak olyan alkotóit, amilyen Bartók, Kodály, Arnold Schoenberg volt. „A nép, az istenadta nép” háborúellenes érzéseit közvetlen tapasztalatokból ismerte meg Kodály, hisz a K.u.K. hadügyminisztérium megbízásából gyűjtötte a kaszárnyákban a katonadalokat. Amikor Bécsben 1918. január 12-én történelmi hangversenyt rendeztek a monarchia népeinek zenéjéből — formailag a hadiözvegyek és árvák gyámolítására, tartalmilag a monarchia katonai erejét kifejezendő, a „Prinz Eugen-dalok”, indulók közt valósággal idegen test volt a Kodály-feldolgozta Kádár István históriás ének, az általa gyűjtött, Kodály Zoltánné feldolgozásában bemutatott Doberdói dal, a biztos halálba induló baka panasza. Az őszirózsás forradalom után Kodály is aláírta a dunamenti népek, a magyarországi nemzetiségek önrendelkezési jogáért síkra szálló proklamációt (megjelent: Világ, 1918. november 3.). Zenei szerepe a magyar forradalmakban közismert, az is, hogy a Tanácsköztársaság zenepolitikájáért a direktórium három tagja közül a nemzetközileg legkevésbé ismert Kodály Zoltánt vonta felelősségre a fehér terror fegyelmi bizottságának álcázott vésztörvényszéke.17 A fegyelmi vizsgálat csúfos kudarcot vallott, Kodály bebizonyította, hogy nem volt bolsevista — valóban nem volt az —, mégis megfosztják zeneakadémiai katedrájától. Hubay Jenő, a világhírű hegedűművész és kiváló pedagó- 13 Balázs, i. m., 168. o. 14 Balázs, i. m. 394. o. 15 Bonis Ferenc (szerk.), így láttuk Kodályt. Budapest: Zeneműkiadó, 1979. 81—84. o. 16 Novák Zoltán, A Vasárnapi Társaság. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1979. 103. o. 17 A Kodály elleni fegyelmi vizsgálat teljes jegyzőkönyvi anyagát közli: Ujfalussy József (szerk.), Dokumentumok a magyar tanácsköztársaság zenei életéből. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1973. 511—597. p.675