Világosság, 1983. július-december (24. évfolyam, 7-12. szám)

1983 / 7. szám - Lukács József: A mítosz ideje

hogy pl. Herder szerint a mítosz éppen történelmi termékként érthető meg, nem más mint, a kultúra gyermekkorának sajátos gondolkodási módja. Marx szerint pedig olyan körülmények képzelet­formálta kifejezése, midőn ,,a termelés őseredeti feltételei természeti előfeltételekként, a termelő ter­mészeti létezési feltételeiként jelennek meg”, s mint ilyen, a mítosz tanulságos betekintést nyújt e rég­múlt korok tényleges természetébe is. A mítoszban éppen ezért az emberek maguk alkotta társadalmi­­történelmi viszonyaikat a lét olyan kvázi-termé­­szeti alapjaként tudatosítják, amelyekkel maguk is egyfajta, még nem­ differenciálódott egységben vannak, amelyeket tehát hitük szerint nem ők hoztak létre. A mítosz invarianciája, zárt univerzuma tehát annak a zártságnak felel meg, amely keletkezésé­nek körülményeit — a társadalom még természet­­adta viszonyainak relatív zártságát­­— jellemzi. Ugyanakkor olyan zártság ez, amelyben az ember már tudatára kezd ébredni léte ellentmondásossá­gának, s ahol a mítoszt éppen avégett hasznosít­ják, hogy segítségével az ellentmondásokat fel­oldják, sőt, hogy segítségével az ember és a ter­mészet, az ember és az ember közti ősi harmóniát képzeletileg helyreállítsák. Pseudo-Dionysius, Eckhart és Cusanus nyomán Mircea Eliade éppen ebben­­ a coincidentia opposi­­torumban, az egybeeső ellentétek kioltásában látja a mitikus szféra lényegét.10 De Eliade számára a mítosz azon ellentétek tényleges kibékítését jelen­ti, amelyek éppen az elméleti reflexió következté­ben keletkeztek, s így számára a gondolkodás és ezen át a lét eredeti tagolatlanságához való vissza­térés végső soron kívánatosnak tűnik. Marx gondolata ezzel éppen ellentétes: szerinte korunkban arra kell törekedni, hogy az újra meg újra reprodukálódó ellentmondások egy maga­sabb fokú reflexió révén, fejlettebb és differen­ciáltabb viszonyok talaján folyamatosan tudato­­síthatókká és megoldhatókká váljanak, az ellent­mondások kioltása azonban valamilyen múltbeli vagy jövendőbeli paradicsom képzelt harmóniá­jában — nem több illúziónál. Az etnológia kutatójának vagy a vallástörténész­nek szükségképpen már kialakult mítoszokkal van dolga. Módszertanilag azonban egy pillanatra sem lehet szem elől téveszteni a mitopoézis reális folyamatát, amelynek során a mitikus dráma tartalmai, annak verbális és narratív elemei a praxis szövetéből lassanként elkülönített „szó­ként”, elbeszélésként kiválnak s különbözőképpen interpretált, sajátos szabályozó szerepet játszó mitikus elbeszélésekké, mítoszokká kapcsolódnak össze, hogy végül ez elbeszélések mitológiák sajátos rendszerévé integrálódjanak. E folyamat hátterében az újratermelési folyamat változásai fedhetők fel. De mi sem volna téve­­sebb, mint a termelés változásaiból közvetlenül következtetni a mítosz artikulációjának alakulá­sára. Valójában a mítosz-képződés jelentős önálló­ságot és önmozgást tanúsító folyamat. A mítoszok transzlációjában szerepet játszó elbeszélők mesz­­szemenően szabadon tolmácsolhatták a mítosz tar­talmait, adhattak a korábbiaktól eltérő hang­súlyokat az egyes mítosz-variánsoknak. Ami e szabadságnak határt szab, az nem az elbe­szélők egyéni korlátja, hanem ama társadalmi­termelési közösség reprodukciójának logikája, amely a mítoszt elsajátítja, hogy segítségével megerősítse vagy módosítsa önnön viszonyait. Véleményünk szerint — a strukturalizmus vagy a fenomenológia elképzeléseitől eltérően — ez a nem­ tudott objektív logika befolyásolja ama szelek­ció irányát, amely bizonyos típusú mítoszok elfo­gadását végső soron előmozdítja, másokét gátol­ja, amely kedvez a mitológiai szerkezetek kiala­kulása bizonyos irányának, s kedvezőtlen vala­milyen másfajta szerveződés számára. A szinte át­tekinthetetlenül széles mitikus kínálatból — adap­tálhatóságuk vagy adaptálhatatlanságuk függvé­nyében —­ társadalmiag konkrét szükségletek „válogatnak”. A mítosz történetileg változó helyet tölt be a kul­túra szerkezetében s ezenközben nemcsak az elméleti tudat különböző formáihoz változik meg a viszonya, hanem átalakul a valláshoz fűződő kapcsolata is. Nem nehéz belátni, hogy — némely régebbi marxista interpretációval ellentétben — a vallások nem redukálhatók a mítoszokra, hiszen szerkezetükben hittételeket, teológiákat, vallási jellegű erkölcsi előírásokat, rítusokat, vallási in­tézményeket is találunk. Másfelől nyilvánvaló, hogy a vallások mindig tar­talmaznak mitikus elemeket és hogy ezen egy viszonylag konzekvens mítosztalanítási törekvés sem képes változtatni. Talán nem véletlen, hogy a mai teológiának éppen azok a reprezentánsai, akik a leginkább tudatában vannak a szekulari­záció irreverzibilitásának, kiküszöbölhetetlennek tartják a vallásból a mítoszt mint az igazság meg­ismerésének analogikus formáját. — „Ha abból indulunk ki — írja Rahner és Vor­grimier —, hogy minden egyes metafizikai és vallási valóságot ki-e Marx. A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai. МЕЫ 48/1. kötet. 389. o. 10 M. Eliade, Patterns in Comparative Religion. New York: 1958. 419-420. o.395 26*

Next