Világosság, 1985. július-december (26. évfolyam, 7-12. szám)

1985 / 7. szám - Töprengő biológia - Szentágothai János: Előszó helyett: Néhány használati tanács

402 mint amilyenek pl. a genetikai kód (legalábbis elvi) megfejtése, a biológiai anyagrep­rodukciós mechanizmusok feltárása, ezek nyomán az egész élővilág anyagi egységé­nek egyértelmű bizonyítása (amit a múlt századi evolúciós elmélet már elég világosan megjósolt). Még tán az sem elég, hogy az „élet lényegét” tudományosan értjük, erede­tének időpontját és létrejötte fizikai és kémiai mechanizmusaira vonatkozóan eléggé elfogadható elméleteink vannak. — Az élő­világ organizációja sok tekintetben túl­mutat magának az élő létének, keletkezésének, az élővilág sokfélesége létrejöttének konkrét és legalábbis elvben megoldott kérdésein. Már egymagában a sokféle élő egymásrautaltságának, együttes, egymást kölcsönösen szabályozó életének számtalan nyitott kérdése van. Ezekkel foglalkozik az ökológia tudománya és szerteágazó ha­tárterületei. De az élet kifejlődésének csúcspontján olyasminek a kifejlődése, mint az emberi agy és annak terméke a tudat, félelmetes titkokat rejt magában. Hiszen — mint ahogy erre a 8 fejezet közül az utolsóban utalás is történik — csak az emberi tudat az, amelyben az egész univerzum valamiféle értelmes formában tükröződni ké­pes; nélküle az univerzum „üres padsorok előtt lejátszott dráma” maradna. De ami ennél még félelmetesebb, egyedül az ember képes fejlett agya segítségével valódi tár­sadalmakat létrehozni ezek óriási lehetőségeivel és veszélyeivel—beleértve ma már az egész élő­világ megsemmisítésének lehetőségét is. Ezért van szükség a biológiai forradalom és a biológia jövő százada számára megfe­lelő teoretikus eszköztár, új gondolkozási és szemléleti formák és formalizmusok ki­dolgozására. Ahogyan a modern technika nem nélkülözheti a korszerű fizikát, kémi­át és az összefüggések általános kezelésére korszerű matematikát (számítógépesítést, stb.) és ezeknek az anyag legvégsőbb kérdéseiig való elemzését biztosító elméleti fel­építményt, úgy a jövő század biológiája sem nélkülözheti majd egy a biológiai komp­lexitás számára kiterjesztett elméleti felépítményt sem. Üdvözölnünk kell tehát a Szerkesztőség és főleg a szám nyolc cikkének illusztris ki­lenc szerzőjének vállalkozását,hogy ésszerű terjedelmen belül ennek az új elméleti fel­építménynek fő mai problematikáját számunkra vázolni megkísérelték. Ilyen proble­matika és gondolatmenetek még a legjobb kifejtés mellett sem lesznek könnyen olvas­hatók, ahogy mondjuk egy Agatha Christie detektívregény lehet olvasmányos. A Szerkesztőség jogos aggályát értve, hogy a VILÁGOSSÁG olvasótábora, az átlagos hazai művelt olvasó nem tud majd megbirkózni ezzel az anyaggal, mégsem tudom vállalni a valódi közvetítő szerepét. Feladatom ideálja persze az lenne, hogy modern Vergiliusként, mint annak idején ő Dantét végigvezette a „pokol bugyrain”, én is végigvezessem a mai olvasót az egész füzeten. Attól eltekintve, hogy a szerzőknél job­ban Magyarországon ezeket a kérdéseket senki sem ismeri, tehát én sem, egy az enyémhez képest mondjuk százszoros szakismeret mellett is legalább egy „Divina Comedia” méretű további magyarázgatásra lenne szükség. Ilyen hiábavaló kezdeményezés helyett ezért csak néhány szerény tanácsra vállalkoz­hatom, hogy miképpen próbáljon az olvasó megbirkózni az anyag nehézségeivel , mert egyről biztosítani szeretném: érdemes. Elsősorban helyezzen keze ügyébe a nagyobbára latin eredetű műszavak terén esetleg nem túl tájékozott, egy idegen szavak szótárát, és ne sajnálja a fáradságot utánanézni (ebből ráadásul még sokat is lehet tanulni). Egy kicsit olvassuk úgy a szöveget, mint valami fejtörőt, ha keresztrejtvény vagy sakk­feladványok megfejtése élvezetes szórakozást nyújthat, akkor miért ne használnánk egyszer ilyen gondolatgazdag anyagot szellemi tevékenységünk stimulálására (magya­rul kiváltására-élénkítésére). (Elébevágandó a füzet valamelyik leendő jobb humorú kritikusának, a szerzők nem szándékosan szánták „fejtörőnek” egyes gondolataikat, vagy megállapításaikat — főleg pedig nem azért, hogy a kívülálló kellőképpen cso­dálkozzék „fenenagy” tudományukon — hanem azért, mert ilyen tárgy lényegéből fo­­lyóan nem mindig könnyen érthető. Ha lehetne — és ahol lehet, meg is tették — ilyes­mit reális terjedelmen belül az utca embere számára könnyebben érthetővé tenni, akkor ezt meg is tették volna.) Ahol a nagy számok nagyságrendjét a tízes szám­­rendszerben hatványkitevőkkel jelezték, ott ne ijedjünk meg: nem valami ravasz matematikai képlettel állunk szemben, hanem olyan írásmóddal, amit már az általa­

Next