Világosság, 1986. július-december (27. évfolyam, 7-12. szám)

1986 / 7. szám - Németh György: Xenophón, Platon, Szókratész: Tanítók és tanítványok

ott veszi fel a fonalat, ahol a nagy történetíró elejtette. Csakhogy Thuküdidész örökébe lépni nem kis feladat. Az előd tömörségét, elemző készségét, az események belső mozgató rugójá­nak keresését, fiktív beszédeinek szenvedélyes pátoszát Xenophón nem tudta túlszárnyalni, ta­lán elérni sem. Éppúgy nem lett Thuküdidész mellett a történetírás egyenrangú klasszikusa, mint Platón mellett a filozófiáé. Nem bújhatott mások bőrébe, így megmaradt hűségesen Xe­­nophónnak. Ehhez azonban hozzátartoztak további írásai is, mint például az Agészilaosznak emléket állító Agészilaosz, a Hierón című dialógus a zsarnok­ságról, a lovassági tisztek feladatairól szóló Hipparkhikosz és Athén iránti honvágyának ta­nújele, a Bevételekről. Ez a mű a realista utó­pia. Xenophón azt fejtegette, hogy Athén elér­hette volna azt, hogy polgárainak soha többé ne kelljen dolgozni: a rabszolgamunka, az ezüstbá­nyák jövedelme, a márványkitermelés és a köz­vetítő kereskedelem fokozottabb kiaknázása le­hetőséget biztosított volna erre. Ezt a gazdaság­tani röpiratot i. e. 355-re keltezik. Úgy tűnik, Xenophónt még ekkor is élénken foglalkoztatta Athén sorsa. Többé mégsem tért vissza hazájá­ba, i. e. 354-ben Korinthoszban érte a halál. Ahogy végigtekintettünk az életén, megállapít­hatjuk, hogy nem volt filozófus-élet, legalábbis görög szemmel semmiképpen. A művei, a lová­­szati, gazdasági, történeti munkák általában szintén elég messze estek a filozófia mai, de az ókori értelmezésétől is. Akkor mégis honnan eredt az az elképzelés, hogy filozófus volt? Valószínűleg a római szónoklattan tanár, Quin­­tilianus (i. sz. 35-96) volt az első, aki egyértel­műen a filozófusok közé sorolta Xenophónt. A görög irodalmi műfajok jeles képviselőiről ír­va így lajstromozta a filozófusokat: Platón, Xe­nophón, Arisztotelész, Theophrasztosz. Ugyan­ekkor a történetírók közül tudatosan kirekesz­tette, sőt Hérodotosz és Thuküdidész után The­­opomposzt jegyezte föl. Ő volt ugyanis a másik történetíró, aki folytatta Thuküdidész művét, de görög története sajnos nem maradt ránk. Aulus Gellius (i. sz. II. század), Athénaiosz (i. sz. II— III. sz.) és Diogenész Laertiosz (i. sz. III. szá­zad) szintén úgy írnak Xenophónról, mint filo­zófusról, sőt Gellius egyenesen Platónnál egyenrangú csillagnak nevezi. Véleményük a ké­sői utókoré. Quintilianust és Xenophónt négy évszázad választotta el egymástól. Ilyen távol­ságból általában könnyebb ítéletet mondani va­lakiről, de a tévedés kockázata is sokkal na­gyobb. Quintilianus és kortársai, úgy tűnik, ala­posan tévedtek. Sajnos Xenophón közvetlen kortársaitól nem sok olyan forrás maradt, amely Xenophón tevékenységét minősítené, és műveit ebbe vagy abba a műfajba sorolná, de ahol a források hallgatnak, néha éppen a hallgatás árul el a legtöbbet. Szókratésznak több tanítvá­nya volt, de csak kettőtől maradt fenn nagyobb számú írás: Xenophóntól és Platóntól. Talán az ő műveikből megtudhatjuk, hogyan vélekedett egymásról a két kortárs, Szókratész két tanítvá­nya. Megtudhatnánk. Csakhogy Platón, többezer ol­dalas életművében, ahol a Szókratész-tanítvá­­nyok tucatjait szerepelteti, meg sem említi Xe­nophón nevét. Ez bizony erős kritika. Nyilván nem találta méltónak, kellőképpen szophosznak ahhoz, hogy megörökítse. És Xenophón művei­ben mit olvashatunk Platónról? Azt, hogy Glau­­kón rokona. Semmi többet. Platón neve egyet­lenegy helyen (Emlékeim Szókratészról 3,6) for­dul elő Xenophón írásaiban. Lehet, hogy Xe­nophón meg Platónt nem találta szophosznak? Nem valószínű. A xenophóni Lakoma kevéssé leplezett, név nélküli Platón-kritikája legalábbis erre utal. Xenophón olvasta Platónt és nem ér­tett vele egyet. Annál azonban többre tartotta, hogy ellenérzését ne öntse írásba, ne szegezze a platóni Lakoma Szókratészával szembe saját Szókratész-képét. A vita kettejük ellenszenvéről vallana? Athénaiosz és Diogenész Laertiosz ezt állítja, igaz, Aulus Gellius cáfolja. Platón és Xe­nophón valóban gyűlölték egymást? Nézzük az érveket: 1. A két szerző sohasem említi érdemben egy­más nevét, noha mindketten Szókratész tanítvá­nyai voltak. 2. Mindketten feldolgozták ugyanazokat a té­mákat (Lakoma, Szókratész védőbeszéde), de egészen mást állítottak Szókratészról. Az állító­lagos vita olyan apró részletekre is kitért, hogy Platón szerint a lakomán nem vettek részt au­­losz-játékos lányok, Xenophón viszont zenésze­ket, sőt artistákat szerepeltet. Platón szerint nagy serlegből ivott Szókratész, míg Xenophón­­nál a kis kupát részesítette előnyben. 3. Kürosz neveltetésének utópiáját Xenophón — állítólag — Platón Államára írta válaszul. 4. Platón az idealizált Kürosz-portré cáfolatául írta volna utolsó művében, a Törvényekben (694 c), hogy Kürosz egyáltalán nem részesült helyes nevelésben. 5. Xenophón azt állította, hogy Szókratész so­hasem beszélgetett a csillagászat, a matematika

Next