Világosság, 1987. július-december (28. évfolyam, 7-12. szám)

1987 / 7. szám - Hofer Tamás: A modernizáció és a "népi kultúra" modelljei

1987. JÚLIUS • XXVIII. ÉVFOLYAM • 7. SZÁM A modernizáció és a „népi kultúra” modelljeit a­ modernizáció mindenütt felbontja, átala­kítja, elpusztítja a „hagyományos” helyi művelt­ségeket. Ez történt a 19—20. században az euró­pai paraszti kultúrákkal, ez folyik napjainkban a harmadik világban. Ez azonban a folyamat­nak csak az egyik oldala. A modernizáció más népi hagyományoknak korábbi, lokálisan és tár­sadalmilag korlátozott létük helyett szélesebb, össztársadalmi érvényességet is teremthet, a harmadik világban zajló kulturális folyamatok úgy is jellemezhetőek, mint „elsüllyedt civilizá­ciók újjáéledése” (F. S. C. Northrop).­ A felzárkózás, a nekilendülés problémáival küszködő területeken — így Magyarországon is — két érvrendszer használható a modernizáció melletti mozgósításra. Az egyik a felzárkózás hangoztatása, a központi területeken már meg­valósult eredményekre való rámutatás, vagyis a „mintakövetés”, a másik a nemzeti hagyomá­nyokra hivatkozva az „endogén fejlődés” célul tűzése.­ Az antropológus Clifford Geertz, a harmadik világ új államainak kulturális politikájáról szól­va, a Kulcsár Kálmán által használt „mintakö­vetés” és „endogén fejlődés” fogalompár he­lyett hasonló, bár nem azonos értelemben az „esszencializmust” — magyarul talán lényegőr­zést, lényeghez való hűséget (amiben a lényeg lehet kulturális, vallási, etnikus hangsúlyozású) — és „epokalizmust”, vagyis a korszerűségre tö­rekvést állítja szembe. Hozzáteszi, hogy az e né­zetek közti vitát nem tekinthetjük pusztán „kul­turális párbeszédnek, elvont eszmék összecsapá­sának ... a társadalmi folyamatok mentén futó független gondolati áramlásnak”, ez magának a történeti folyamatnak egyik fontos dimenziója, mely érvek kifejtése mellett társadalmi intézmé­nyek átformálódásában fejeződik ki.­ Maga a „népi kultúra” fogalma is a modernizá­ció idején született meg Európában. A népi mű­veltség a korábbi századokban is jelen volt, de mintegy „láthatatlanul”. A közemberek, a pa­rasztok viselkedésének egyes vonásait, etnikus különbségeit rögzítették ugyan a források, de a paraszti műveltség, a népköltészet, a népzene, a népművészet stb. értékként, rendszerként, kultú­raként való megragadásához hiányoztak a fo­galmak. A népi kultúra-fogalom eleve a társadalom és a műveltség megosztottságából indul ki, abból, hogy a társadalomnak vannak alsóbb osztályai­­rétegei, és a tanult, „magas” műveltségen kívül van egy szájhagyományozó, vulgáris, népi mű­veltség is. Ennek a másik, a népi kultúrának a felfedezése, közismertté tétele úgy szolgálhatta a társadalmi konszenzus kialakítását, ho­gy mintegy kulturálisan láthatóvá, megbecsülhető­­vé tette az alsóbb paraszti rétegeket, másrészt ott, ahol a magas kultúra túlságosan is idegen­szerűnek, nemzetközinek, a jelen vagy a közel­múlt „mintakövetések” termékének minősült.­­ A tanulmány az MTA I., III. és IX. osztályának 1987. május 4-i együttes vitaülésén elhangzott előadás alapján készült. A tanulmány alapjául szolgáló kutatás az MTA Néprajzi Ku­tató Csoportjában „A paraszti műveltség képe a 19—20. szá­zadban” témában folyik. 2 Vö. Tőkei Ferenc (szerk.) Hagyományos kultúrák sorsa a fejlődő világban. Budapest, 1985. — Marriott—McKim, „Cul­tural policy in the new states.” In: Clifford Geertz (ed), Old societies and new states. New York—London, 1963. 28. o. 3 Kulcsár Kálmán, A modernizáció és a magyar társadalom. Budapest, 1986. 109—111. o. 4 Clifford Geertz, The interpretation of cultures. New York, 1973. 243-249. o.

Next