Világosság, 1988. január-június (29. évfolyam, 1-6. szám)
1988 / 1. szám - Antonio Gramsci a mozgalomról és a jövőről
5. A haladás többnyire nem más, mint egyre nagyobb számú egyén egyazon érdekben való részvétele. Az egoizmus az egyén vágyainak és szükségleteinek kollektivizmusa, a kollektivizmus a világ összes proletárjainak egoizmusa. A proletárok természetesen nem altruisták abban az értelemben, amit ennek a szónak a puhány humanitáriusok tulajdonítanak. De a proletariátus egoizmusát megnemesíti az az öntudat, ami a proletariátusnak arra szolgál, hogy teljesen ne elégíthesse ki egoizmusát anélkül, hogy ne elégítette volna ki ugyanakkor osztálya többi tagjáét is. És ezért a proletár egoizmus közvetlenül osztályszolidaritást teremt. 6. Megmondták: a szocializmus meghalt abban a pillanatban, amikor bebizonyították, hogy a jövő társadalma, amiről a szocialisták azt mondták, hogy építik, csupán a tömegeknek való mítosz volt. Én is azt hiszem, hogy a mítosz szertefoszlott. De felbomlása szükségszerű volt. A mítosz akkor alakult ki, amikor még erős volt a tudományos babonaság, amikor még vakon hittek mindabban, amit a „tudományos” jelző kísért. Ennek a társadalommodellnek az elérése a filozófiai pozitivizmus, a tudományos filozófia alaptétele volt. De ez a koncepció nem volt tudományos, csak mechanikus, szárazon mechanikus. Halovány emléke maradt ennek Claudio Treves elméleti reformizmusában (de a „Társadalomkritika” sem nevezi már magát a „Tudományos szocializmus folyóiratának”), a pozitivista fatalizmus időtöltése, amelynek meghatározói az embertől és az akarattól elvonatkoztatott felfoghatatlan társadalmi energiák, sivár miszticizmus formája és fájdalmas szenvedélykitörések nélkül. Az élet könyvszagú és papírforma szerinti látásmódja ez: látszik az egység, a hatás, nem látszik a szerteágazás, az ember, akinek egysége a szintézis. Az élet számukra olyan, mint egy lavina, amit messziről szemlélnek feltartóztathatatlan lezúdulásában. Megállíthatom én? — kérdezi magától a homunculus: nem, tehát akarat nem követi. Mert az emberi lavina olyan logikának engedelmeskedik, amely esetről esetre nem lehet az én egyéni logikám, és nekem, az egyénnek nincs erőm, hogy megállítsam vagy útjáról letérítsem, meggyőződöm arról, hogy nincs belső logikája, hanem megszeghetetlen természeti törvénynek engedelmeskedik. Megtörtént a tudomány débácsé-yd, vagy jobban mondva a tudomány arra korlátozódott, hogy teljesítse azt az egyetlen feladatot, amelyet átengedtek neki: a következtetéseibe vetett vak bizalom elveszett, és így elenyészett az a mítosz, amelyet a (tudomány) hathatós közreműködése támasztott. De a proletariátus megújult: semmilyen kiábrándulás nem apaszthatja el a meggyőződését, mint ahogy semmilyen zúzmara sem teszi tönkre az életnedvektől túláradó hajtást. Saját erőin és azon elmélkedett, hogy mekkora erő szükséges céljai eléréséhez. Jelentősen megnemesedett az egyre nagyobb nehézségek ismeretében — miket most már lát — és az egyre nagyobb áldozathozatalokban, amelyeket érez, hogy meg kell hozni. Megtörtént a mélységekbe hatolás folyamata: a történelmi tényező átkerült a külsőből a belsőbe: a kiterjedés periódusát mindig a fokozódásé követi: a természeti törvény, az áltudósoknak a dolgok fatális menetébe vetett hite helyébe lépett : az ember kitartó akarata. A szocializmus nem halt meg, mert nem haltak meg számára a jóakaratú emberek. 7. Kinevették és még mindig kinevetik a számértékeket, mert csak egy demokratikus, nem forradalmi érték a nyilvántartó lap, nem a barikád. De a szám, a tömeg arra jó volt, hogy új mítoszt teremtsen: az egyetemesség mítoszát, az özön mítoszát, amely ellenállhatatlanul és zajosan árad, és földig rombolja a kiváltság támaszán fenntartott burzsoá várost. A szám, a tömeg (annyi van Németországban, Franciaországban, Amerikában, Oroszországban ... és minden évben nőnek és nőnek ...) megszilárdította azt a meggyőződést, hogy minden egyénnek részt kell vennie valami éppen érlelődő grandiózus dologban, amelynek minden nemzet, minden párt, minden szekció, minden csoport, minden egyén egy molekulája, amely megkapja és felerősítve visszaadja azokat az életnedveket, amelyek cirkulálva a szocialista világ testének egészét gazdagítják. Az ázalékállatkák milliói, amelyek a Csendes-óceánban úszkálnak, végtelen korallpadokat képeznek a vízszint alatt: egy földrengés a padokat a felszínre löki, és új kontinens alakul ki. A nagyvilágban szétszóródott szocialisták milliói is így dolgoznak egy új világrész létrehozatalán, és a földrengés (2 cenzúrázott sor). Sokkal könnyebb meggyőzni azt, aki még soha nem vett részt a politikai életben, mint aki már tartozott egy hagyományokban gazdag és azok által formált párthoz. Határtalan az az erő, amit