Világosság, 1988. január-június (29. évfolyam, 1-6. szám)

1988 / 1. szám - Antonio Gramsci a mozgalomról és a jövőről

5. A haladás többnyire nem más, mint egyre na­gyobb számú egyén egyazon érdekben való részvétele. Az egoizmus az egyén vágyainak és szükségleteinek kollektivizmusa, a kollektiviz­mus a világ összes proletárjainak egoizmusa. A proletárok természetesen nem altruisták ab­ban az értelemben, amit ennek a szónak a pu­­hány humanitáriusok tulajdonítanak. De a pro­letariátus egoizmusát megnemesíti az az öntu­dat, ami a proletariátusnak arra szolgál, hogy teljesen ne elégíthesse ki egoizmusát anélkül, hogy ne elégítette volna ki ugyanakkor osztálya többi tagjáét is. És ezért a proletár egoizmus közvetlenül osztályszolidaritást teremt. 6. Megmondták: a szocializmus meghalt abban a pillanatban, amikor bebizonyították, hogy a jö­vő társadalma, amiről a szocialisták azt mond­ták, hogy építik, csupán a tömegeknek való mí­tosz volt. Én is azt hiszem, hogy a mítosz szerte­foszlott. De felbomlása szükségszerű volt. A mí­tosz akkor alakult ki, amikor még erős volt a tudományos babonaság, amikor még vakon hit­tek mindabban, amit a „tudományos” jelző kí­sért. Ennek a társadalommodellnek az elérése a filozófiai pozitivizmus, a tudományos filozófia alaptétele volt. De ez a koncepció nem volt tu­dományos, csak mechanikus, szárazon mecha­nikus. Halovány emléke maradt ennek Claudio Treves elméleti reformizmusában (de a „Társa­dalomkritika” sem nevezi már magát a „Tudo­mányos szocializmus folyóiratának”), a poziti­vista fatalizmus időtöltése, amelynek meghatá­rozói az embertől és az akarattól elvonatkozta­tott felfoghatatlan társadalmi energiák, sivár miszticizmus formája és fájdalmas szenvedély­kitörések nélkül. Az élet könyvszagú és papír­forma szerinti látásmódja ez: látszik az egység, a hatás, nem látszik a szerteágazás, az ember, akinek egysége a szintézis. Az élet számukra olyan, mint egy lavina, amit messziről szemlél­nek feltartóztathatatlan lezúdulásában. Megál­líthatom én? — kérdezi magától a homunculus: nem, tehát akarat nem követi. Mert az emberi lavina olyan logikának engedelmeskedik, amely esetről esetre nem lehet az én egyéni logikám, és nekem, az egyénnek nincs erőm, hogy megállít­sam vagy útjáról letérítsem, meggyőződöm arról, hogy nincs belső logikája, hanem megszeghetet­­len természeti törvénynek engedelmeskedik. Megtörtént a tudomány débácsé-yd, vagy jobban mondva a tudomány arra korlátozódott, hogy­­ teljesítse azt az egyetlen feladatot, amelyet áten­gedtek neki: a következtetéseibe vetett vak biza­lom elveszett, és így elenyészett az a mítosz, amelyet a (tudomány) hathatós közreműködése támasztott. De a proletariátus megújult: semmi­lyen kiábrándulás nem apaszthatja el a meggyő­ződését, mint ahogy semmilyen zúzmara sem te­szi tönkre az életnedvektől túláradó hajtást. Sa­ját erőin és azon elmélkedett, hogy mekkora erő szükséges céljai eléréséhez. Jelentősen megne­mesedett az egyre nagyobb nehézségek ismere­tében — miket most már lát — és az egyre na­gyobb áldozathozatalokban, amelyeket érez, hogy meg kell hozni. Megtörtént a mélységekbe hatolás folyamata: a történelmi tényező átkerült a külsőből a belsőbe: a kiterjedés periódusát mindig a fokozódásé követi: a természeti tör­vény, az áltudósoknak a dolgok fatális menetébe vetett hite helyébe lépett : az ember kitartó akara­ta. A szocializmus nem halt meg, mert nem haltak meg számára a jóakaratú emberek. 7. Kinevették és még mindig kinevetik a számérté­keket, mert csak egy demokratikus, nem forra­dalmi érték a nyilvántartó lap, nem a barikád. De a szám, a tömeg arra jó volt, hogy új mítoszt teremtsen: az egyetemesség mítoszát, az özön mítoszát, amely ellenállhatatlanul és zajosan árad, és földig rombolja a kiváltság támaszán fenntartott burzsoá várost. A szám, a tömeg (annyi van Németországban, Franciaországban, Amerikában, Oroszországban ... és minden év­ben nőnek és nőnek ...) megszilárdította azt a meggyőződést, hogy minden egyénnek részt kell vennie valami éppen érlelődő grandiózus dolog­ban, amelynek minden nemzet, minden párt, minden szekció, minden csoport, minden egyén egy molekulája, amely megkapja és felerősítve visszaadja azokat az életnedveket, amelyek cir­­kulálva a szocialista világ testének egészét gaz­dagítják. Az ázalékállatkák milliói, amelyek a Csendes-óceánban úszkálnak, végtelen korall­­padokat képeznek a vízszint alatt: egy földren­gés a padokat a felszínre löki, és új kontinens alakul ki. A nagyvilágban szétszóródott szocia­listák milliói is így dolgoznak egy új világrész létrehozatalán, és a földrengés (2 cenzúrázott sor)­­. Sokkal könnyebb meggyőzni azt, aki még soha nem vett részt a politikai életben, mint aki már tartozott egy hagyományokban gazdag és azok által formált párthoz. Határtalan az az erő, amit

Next