Világosság, 1998. július-december (39. évfolyam, 7-12. szám)
1998 / 7. szám - POLITIKAI FILOZÓFIA - Balázs Zoltán: A hatalom háziasítása
Politikai filozófia Balázs Zoltán A HATALOM HÁZIASÍTÁSA Ha a modern társadalomtudományok valamiben még mindig hasonlítanak a még mindig csodált és irigyelt természettudományokra, akkor az abban a törekvésükben, ambíciójukban jelölhető meg, hogy szeretnék a valóságot (amely ebben az esetben az úgynevezett társadalmi valóság) a lehető legnagyobb mértékben kezelhetővé, megszokhatóvá, normálissá, elfogadhatóvá, ha lehet, barátságossá, ha nem lehet, legalább szelíddé tenni. Nem érdemes azon morfondíroznunk, hogy emögött ott van-e valamilyen, ugyancsak a természettudományoktól örökölt horror vacui, valamilyen rémület is, amelyet a világ, illetve a társadalom (elég kiszámíthatatlan) éppígyléte érzékelten érzékelünk; lehetséges, hogy ott van, vagyis sohasem lehetünk egészen bizonyosak afelől, hogy a megszelídített, háziasított társadalom soha nem fog megvadulni, atavizálódni. Mindenesetre úgy kell tennünk, mintha erre valójában nem kellene számítanunk, csak nii admiralt, a társadalomtudóst végső soron nem érhetik meglepetések. Az elmúlt évtizedek viszonylagos békéje és biztonsága (ha nem is Magyarországon, ahol erre sokáig várnunk kellett) ezt a tudatot mindenképpen megerősítette: valóban nem történt semmi, ami szokatlan lett volna. Kiismerhető világban élünk, többé-kevésbé jól el tudunk igazodni benne, ideértve a legmateriálisabb vonatkozásokat és az ezoterikusabb, szellemibb vonatkozásokat éppúgy, mint az egyes intézményeket, a bennük fölhalmozott tudáshalmazokat, az egyes életpályák befutásához és a karriercsináláshoz szükséges ismereteket, viszonyokat, normákat és eljárásokat. És természetesen a rendelkezésünkre állnak azok a fogalmak, azok a nyelvi elemek, amelyekkel közlekedni tudunk ebben a világban, amelyekkel saját érzéseinket, tapasztalatainkat értelmezzük és ítéleteinket meghozzuk. A társadalomtudománynak persze megvan a saját szakzsargonja, már egy közepesen képzett társadalomkutató is képes a nagyközönség számára érthetetlen gondolatmeneteket - hogy is mondjam - képezni, persze anélkül, hogy észrevenné azt vagy jelentőséget tulajdonítana annak, hogy ezek a szakkifejezések - ritkábban egy-egy legalább két tagból álló összefüggés is - előbb az ún. értelmiségi közbeszédben, idővel pedig az olvasói levelekben is fölfölbukkannak, esetenként gondolatoknak, de leginkább indulatoknak hangot adván. Ez persze a dolgok természetes rendje, demokrácia ide, demokrácia oda, de ettől még szóvá kell tenni. Persze ettől még nem mindegy, hogy az említett fogalmak éppen milyen filozófiai kondíciónak örvendenek. Csak egyetlen, ám eddigi tapasztalataim szerint ugyancsak kardinális jelenséget szeretnék itt tárgyalni, ez pedig a hatalom elméleteinek és a hatalomról való beszédeknek az összefüggése. A konklúziót az imént kifejtett gondolatokhoz szeretném kapcsolni: a modern társadalomelméletek a hatalmat megszelídítették, háziasították, ha tetszik, leleplezték, ha tetszik, defetisizálták, mégpedig néhány nagyon egyszerű filozófiai föltevés segítségével (esetleg: következtében). Ugyanakkor azonban ezzel meg is fosztották magukat attól, hogy tudják, mitől féljenek: a hatalom bizonytalansá g Világosság 1998/7