Világosság, 2005. július-december (46. évfolyam, 7-12. szám)
2005 / 7-8. szám
VILÁGOSSÁG 2005/7-8. Kulturális antropológia Előszó Jelen számunk összeállítása szakmai áttekintés, de egyben tisztelgés is a 75 éves korában, tavaly elhunyt Boglár Lajos kultúrantropológus, egyetemi tanár előtt, szervezésének ötlete is a személyéhez kapcsolódik: éppen temetése napján, egy eredetileg Vele tervezett Mindentudás Egyeteme Klubbeszélgetésen, 2004. október 7-én fogalmazódott meg a cél: bemutatni néhány újabb törekvést a hazai kulturális antropológia irányzataiból. A Budapesti Kulturális Antropológiai Iskola elnevezés igencsak hivatalosan hangzik mindazoknak, akik ismerhették Boglár Lajost (pontosabban a szeretetteljesen mindenki által Bucinak nevezett kutatót, tanárt, mestert). A szakma egyetemi intézményesülése az egykori szocialista országok közül Magyarországon indult el először 1989-90-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A tanszék alapítója és első vezetője Boglár Lajos volt, akit akkorra már a sok, elsősorban néprajzos egyetemistát, fiatal kutatót vonzó új diszciplína legendás alakjaként vettek körül a rajongó tanítványok. Tudásvágy és szenvedély, ezt sugározta és ebből nyert erővel küzdötte ki a szakot, majd a tanszéket. A kezdeményezésnek egyetempolitikai jelentősége is volt, hiszen az ELTE Bölcsészkarának reformfolyamatában fontos lépést tettünk egy új, korszerű szakmai irány térnyerésével. Személyes emlékként engedtessék meg felidézni azokat a perceket, amikor éppen túl voltunk a (ma már elképzelhetetlennek tűnően) éles és hosszadalmas vitákon, szavazásokon, amelyek eredményeképpen a kulturális antropológia (az amerikanisztikával és elméleti nyelvészettel együtt) új szakként elindulhatott. Mi, akiknek ez a kari reform ügyét testesítette meg, elégedetten és további terveket szőve gyűltünk össze a folyósón - Buci pedig kicsit fáradtan elköszönt és szemével/szavával rögvest a hallgatóit kereste: neki a győzelem azt jelentette, hogy végre azzal foglalkozhatott, amiért élt: a kutatás, a felfedezés, a tanítás elhivatott, mélyen emberséges és emberközpontú gyakorlását. A kulturális antropológiáról sokféle módon lehet gondolkodni a következő tanulmányok, A. Gergely András válogatásában és előszavával, felvillantanak néhány példát erre. Még ha néhol fel is bukkan ezekben egy-egy ilyen utalás, a válogatás publikálását nem az indokolja, hogy bármiféle önigazolási kényszert szükségesnek tartanánk a kulturális antropológia művelésében. Mint minden diszciplína, egészséges esetben ez is munkából épül - ilyen munka a publikáció is, vagy éppen az arra való reflexió, amire alkalmat ad majd az a kerekasztal-beszélgetés, melyet az összeállítás kapcsán szervez szerkesztőségünk s melynek anyagát decemberi számunkban, egy CD-melléklet kíséretében, megjelentetjük. , Fábri György főszerkesztő