Világosság, 1950. április-június (6. évfolyam, 77-148. szám)
1950-04-01 / 77. szám
Folynak az április 4-i ünnepségeket megörökítő film előkészületei Gyors ütemben folynak az előkészületek a Dokument Filmgyárban, ahol nyolc rendező irányításával, nyolc operatőr és hatalmas művészi és technikai személyzet készíti az április 4-ről szóló színes dokumentfilmet. A Magyar Filmgyártó NV híradó- és dokumentosztályának dolgozói április 4-nek ünnepségeit és előkészületeit örökítik meg színes, filmen. A gyártás vezetői filmtérképet készítettek legnagyobb nemzeti ünnepünk látványosságairól. Pontosan előre megállapították a különböző felvevőgépek elhelyezését, útvonalát és állását. Megállapították, hogy az ünnepség különböző eseményeinek felvételezését melyik rendező végzi és melyik operatőr fényképezi. Az egyénekre felbontott ütemterv szerint lesz olyan operatőr és rendező, akinek speciális feladata a tömegfelvonulások megörökítése Mások premier-plánok rendezését és fényképezési munkálatait végzik majd. A film egyik kiemelkedő eseménye lesz az a felvételsorozat, amely vendégeink fogadását viszi vászonra. A színesfilm részletesen foglalkozik a honvédség felvonulásával, a nap különböző kulturális eseményeivel és a magyar vidék ünnepségeivel. Nagyobb városokban, falvakban és a legjobb gépállomásokra is ellátogat majd a felvevőgép. Külön futárokat állítanak be április 4-én, akik a gépekből kikerülő filmszalagokat azonnal a laboratóriumba szállítják, hogy a film minél előbb elkészüljön. A Magyar Filmgyártó NV dokumentfilm osztályának dolgozói arra törekednek, hogy legnagyobb nemzeti ünnepünket bemutató színesfilm május 1-re már a közönség elé kerüljön. Miskolcra érkezett az Obrazcov-együttes Miskolcról jelentik: Csütörtökön este lelkes ünnepléssel fogadták a Miskolcra érkezett Obrazcov-együttest. Mihala Gyula, a nagymiskolci pártbizottság titkára mondott üdvözlő szavakat, Meliszerato, a bábszínház egyik tagja meleg szavakkal köszönte meg a baráti fogadtatást. Beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar dolgozó nép a szocialista építés minden területén számíthat a szovjet nép barátságára és támogatására, majd magyar nyelven Rákosi és Sztálin elvtársak éltetésével fejezte be beszédét. Nagy-Miskolcdolgozói valóságos ostromot indítottak jegyekért a péntek délutáni két előadásra, ahol megcsodálják a világhírű szovjet bábszínház tagjainak nagyszerű művészetét. (NEGYEDIK FOLYTATÁS) — Az elkésők száma nagy százalékot tesz ki naponta. Meg kell érteni, hogy ezek a reakció malmára hajtják a vizet. Javaslom, hogy akik nem velünk tartanak, hanem az ellenséget akarják segíteni, azoktól vonjuk meg a mi közös munkánk gyümölcseit és ne részesüljenek már a legközelebbi szénkiosztásból. A felszólalást hosszú vita követte. Az erélyes fellépés pár napig éreztette hatását, aztán folytatódtak a fegyelmi bizottsági ülések. Jleállíjfilit Olyan volt ez a korszak, mint egy súlyos műtét: fájt, nyugtalanított, de utána gyökeres gyógyulás következett, 1946 augusztus 1-én megszületett a jó forint. A „ beteg” felkelt, kezdte élvezni a napsütést, kezdte kóstolgatni, hogy milyen jó reménykedni, bízni, örömében olykor merész léptekre határozta el magát. Idetartozott, amikor 1947 tavaszán kollektív hajókirándulást szerveztek Leányfalura. Felejthetetlenül szép nap volt, hetekig beszéltek róla az üzemben. Aztán rájöttek a dolgozók, hogy ez a kirándulás csak a múlthoz képest volt „merész” és hogy ezentúl mind bátrabban gondolhatnak Az élet örömeire. Gondoltak is. Még 1947 nyarán két jelentős lépéssel mentek előbbre az Általános Fonó dolgozói a könnyebb, szebb, emberibb élet felé. Az egyik az üzemi étkeztetés, a másik a munkásnyaraltatás megszervezése volt. A nagyon megkedvelt Leányfalu lett az üzem nyaralóhelye. A napközit is levitték ide — július—augusztus hónapra — teljes gyermek- és játékkészletével. És most álljon itt néhány sor egy elfakult papírlapról, az üzem egyik dolgozójának beszámolójából: „Napsütés, tmadárfütty és gyermekkacagás fogadott. Elénk jöttek kipirultam mosolyogva azok a munkástársak, akik egy hét előtt sápadtan, fáradtan indultak útnak. Csakhamar mi is belekóstoltunk a napozás és pihenés alatt, hogy mi hozta meg a változást. Meg amikor a hófehér asztalkendővel terített hosszú asztalhoz ültünk. Virág is volt az asztalon és jó, ízletes, bőséges étel, anélkül, hogy törtük volna a fejünket, mit is főzzünk... Ki hitte volna egy év előtt, hogy idáig fejlődünk?” „Ilty.hM töcske .. Vidáman, gondtalanul teltek a napok Leányfalun. Sétáltak, nagy kirándulásokat tettek, a fűben hevertek és nézték a felhőtlen, szédítően kék eget. A papák-mamák felpakolták gyermekeiket, kivitték a zöldbe, aztán este édes történeteket meséltek viselt dolgaikról. — Képzeljétek, ez a kis gazember mit csinált. Megálltunk a faluban pár percre beszélgetni, hát egyszerre csak eltűnt, mint a kámfor. Néztük a fák mögött, az udvarban, a kapualjban, nincs sehol! Olyan szívdobogást kaptam, hogy két kilométerre is hallatszott. Öten is keresésére indultunk. Végre megtalálták a nyulaknál. „Meglett az Évike, ne keressétek tovább!” — kiabálták. Egy perc múlva szaladt felém a csöppség lélekszakadva és büszkén újságolta: „Anyuka! Meglettem!” Ilyen és hasonló apróságok fűszerezték napjaikat, ilyen és hasonló apróságok eredményezték, hogy az Általános Fonó dolgozói úgy tekintettek körül Leányfalun, mint a turisták a célul kitűzött hegy tetejéről. Nem sejtették — vagy ha sejtették is, nem került most a tudatukba — hogy ez a jólét és vidámság milyen új eredmények forrása, milyen új, magasabb hegycsúcsok felé vezet. De a felszínen szaladó események mögött tervszerű munka folyt. Az Általános Fonó dolgozói közül sokan még úgy látták, hogy találomra derül-borul az élet — „már ez így van, mit tegyünk?” — de a valóságban a napok menetének irányt szabtak az új élet kovácsai, a magyar kommunisták. cAugusztus ebéd Aztán egyszerre hírül jött, hogy az ország rátér a tervgazdálkodás útjára. Jöttek a részletes jelentések, hol, mi épül a hároméves terv alatt. Eltűnnek a romok, egyre szebb lesz az élet. Elkészült az Általános Fonó hároméves terve is. És ebben már a dolgozók is részt vettek. Mert az egyik azt gondolta — aztán ki is mondta — hogy: — Az ember majd megfullad ebben a levegőben, úgy úsznak a gyapotszálak mindenfelé, mint a halak a vízben. Miért nem szerelnek fel a gépekre szálelszívó-berendezést? A másik: — Olyan ez az udvar, mint a hullámvasút a vursliban. S ha esikbokáig beleragadunk. Egyengessék ki végre, csináljanak betonutat! A harmadik: — Ki kellene bővíteni ám a napközit is, székek, kanalak, ívóbögrék kellenének! Mire a negyedik: — A bögrét, kanalat megkapjuk, de azt lessük, hogy a tőkés beruház valamit a gyárba. 1947 augusztus 1-én nagy ebéddel egybekapcsolt ünnepséget rendeztek a gyárban. Mintha száz éve lett volna annak, hogy fonalat adtak olajért: sertéspörköltet tálaltak fel burgonyával, hozzá fehér kenyeret, kiflit, cukrászsüteményt, fejenként három pohár sört és egy kilogramm gyümölcsöt. 1947 augusztus 1-én, a forint egy éves születésnapján, elindult útjára a romokat eltüntető hároméves terv. 1948 március 24.., 1948 március 24-én este 9 órakor látogatók jelentkeztek a portán s a gyár tulajdonosát keresték név szerint. A kapus furcsán nézett az érkezőkre: az utóbbi időben ugyanis még nappal sem igen keresték a tulajdonost, sokkal inkább a pártirodát, az üzemi bizottságot, vagy egyik-másik dolgozót. — Milyen ügyben? A látogatók hivatalos iratokat mutattak, amelyekből kiderült, hogy elvtársak érkeztek. — No, akkor éppen itt az igazgató az udvaron, tárgyaljanak vele, elvtársak. A gyárigazgató megkérdezte, milyen ügyben járnak. A kiküldöttek elkérték az üzem kulcsait. — A gyárat — mondották — a mai nappal a dolgozó nép vette át, a mai naptól nem mehet be az üzembe. Az államosítás leírhatatlan örömet váltott ki a dolgozókban. A felszabadító érzésből fakadt, hogy többé nem kell kizsákmányolok javára dolgozniok, hanem önmaguk, osztályuk, hazájuk jobb sorsát építhetik. De a legújabb győzelem fényénél ismét meglátták tisztán az utat is, amelyik idáig vezetett. Földreform, a köztársaság kikiáltása, stabilizáció, a reakció megtörése, nagyüzemek és bankok államosítása, a két munkáspárt egyesülése, a száz dolgozót meghaladó üzemek államosítása, csupa egymásba kapcsolódó fogaskerék, mely nyílegyenesen visz a cél felé. A visszapillantás megmutatta az utat előre is. És az Általános Fonóban, ahol két év előtt fegyelmi tárgyalásokat kellett tartani a munkafegyelem lazulása miatt — most nagy hévvel megindult az első munkaverseny. Hogy milyen nagy hévvel, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy már a legelső kiértékelésnél felkerült az élüzem,csillag a gyár homlokzatára. Deikus előző munkája. A dolgozók megértették, hogy a gyár most az övék, maguknak termelnek. Krikus Róza, fiatal munkásleány, a gyűrűsorsók mellől került Láng Károly műszaki vezető mellé és később, mint statisztikus kapott önálló beosztást. A fonógépek mellől a gyári adminisztrációhoz került munkásleánynak jutott az a szép feladat, hogy nyilvántartsa a gyár fejlődését, gyarapodását. Krikus Róza nem állt munka nélkül. A különféle kimutatásokba egyre több tételt, egyre nagyobb számokat kellett bevezetni. 1948 az első beruházások éve volt. Először is rendbehozatták az udvart. A sártenger helyére betonút került, a betonút mellé rakodót építettek. Ez mindenesetre messze volt még a belső anyagmozgatás gépesítésétől, de sokban megkönnyítette a gyapotbálák lerakását és raktárakba szállítását. Még ebben az évben, nyár derekán, felszerelték a gyűrűsfonógépekre a szálelszívókat, számszerint 2250 darabot. A műhelyek megtisztultak a levegőben úszó portól, piszoktól, fonalszálaktól, vattacsomóktól. — Száz évvel tovább élünk, — mondták nevetve a lányok. cAutó és habakoai Amikor a fonal a bonyolult gépek hosszú során át végül is kikerül a vetülék- és láncfonodából, csomagolás előtt be kell nedvesíteni, hogy a szövésnél rugalmasabb legyen a szál, könnyebben elbánhassanak vele a szövőgép ujjái. Az 1948-as év beruházásaihoz tartozott egy fonalnedvesítőgép felszerelése is, ami az önköltség csökkentéséhez járult hozzá. Rege Imre (Folytatjuk) ÁLTALÁNOS FONÓ* XVIII., József utca 8-10. április 4-ének, felszabadulásunk évfordulójának közeledtével, egyre nagyobb szeretettel és hálával fordul népünk felszabadítónk, a Szovjet Hadsereg és a nagy Sztálin felé. Nincs életünknek egyetlen olyan területe sem, ahol a magyar dolgozók a szocializmus építésének erősítésével ne adnák tanújelét: tudjuk, mit köszönhetünk április 4-ének, tudjuk, kinek köszönhetjük április 4-ét és tudjuk azt is, hogy mivel kell elsősorban megköszönni nagy barátunknak új, boldog életünket. A gyárakban és a földeken egyaránt izzó lelkesedés csap magasra és fűti a dolgozókat, akik munkájukkal akarják megmutatni, hogy méltók a szabadságra és mindent elkövetnek, hogy erősítsék népünk államhatalmát, sikerre vigyék ötéves tervünket. Pártunk és szeretett Rákosi elvtársunk vezetése alatt. A Szovjet Hadsereg győzelme, a német fasiszták és magyarországi kiszolgálóik felett kulturális téren is döntő fordulatot hozott a magyar nép történelmében. Április 4-e először teremtette meg a magyar nép számára annak lehetőségét, hogy a nép széles rétegei részesüljenek a kultúra áldásaiban és hogy a kultúra kincsei ne csupán szűk uralkodó réteg rendelkezésére álljanak. A dolgozó nép államhatalma megteremtette annak lehetőségét, hogy a munkásosztály és a szegény parasztság fiai eljussanak az iskolába. A középiskolák és egyetemek kapui zárva állanak a nép fiai előtt, hogy megvalósíthassuk nálunk is a nagy Sztálin szavait: „Nekünk olyan vezető emberek, mérnökök és technikusok kellenek, akik meg tudják érteni országunk munkásosztályának politikáját, képesek ezt a politikát magukévá tenni és készek azt lelkiismeretesen megvalósítani.” A közép- és főiskolákon a dolgozó nép fiainak tízezerei tanulnak, de ezen túlmenően tanul az egész magyar nép. Népünk felismerte, hogy a tudás fegyver volt a népelnyomó osztályok kezében és teljes erejével hozzálátott, hogy ezt a fegyvert elsajátítsa. A dolgozók otthonába bevonult ez a fegyver a könyvekkel és ma fiatal és öreg, férfi és nő egyaránt forgatja a marxizmus-leninizmus győzhetetlen fegyverét. Százezres példányszámokban forognak közkézen a nagy példakép, a Szovjetunió Kommunista Pártjának története, Lenin és Sztálin művei, Rákosi Mátyás és Pártunk más vezetőinek írásai és formálják a dolgozókat, élesítik az elméket. dolgozók agyukba vésték Rákosi elvtárs szavait: „Pártunk eddigi fölényét, sikereit és tekintélyét elsősorban annak köszönhette, hogy működését a kommunista elmélet fűtötte és irányította” és milliók hajolnak a könyvek fölé, hogy az elméletet elsajátítva, képesek legyenek megvédelmezni eddigi sikereinket, végrehajtani az újabb feladatokat. Erre annál is inkább szükség van, mivel a politikai és gazdasági pozícióból kivett reakció nem nyíltan mutatkozik többé, hanem álcázza magát, befurakodik sorainkba és így folytatja kárt okozó tevékenységét. A kultúra területe is elsőrangú harci tereppé vált. És ebben a harcban is a felszabadítóinktól kaptuk és kapjuk a legnagyobb segítséget. A szovjet kultúra segít nekünk, hogy kulturális téren is megsemmisítsük az ellenséget. A szovjet kultúra kincsei, a szovjet irodalom, a szovjet film megmutatják az utat számunkra azzal, hogy elénk tárják a megvalósult szocializmus országának, a kommunizmust sikeresen építő Szovjetuniónak életét. Megmutatják a szovjet embert a békés építő munka hősi lendületében, a szovjet hazafit a Nagy Honvédő Háború idején, vagy a szocializmust építő szovjet embert az osztályharcban a falun. Minden szovjet mű válasz egy-egy problémánkra. Szereplőinek munkája, harca, követendő példa számunkra. Minden szovjet alkotás segítség az ellenség leleplezéséért és megsemmisítéséért folytatott harcban. A magyar dolgozók tudják ezt és ezért fogynak el a szovjet művek rövid idő alatt eddig még soha nem létező példányszámban, ezért zsúfoltak a színházak és mozik a szovjet alkotások bemutatásakor. de a dolgozók nem elégszenek meg ennyivel. Egyre növekvő erővel követelik, hogy a mi íróink, a mi művészeink is olyan műveket alkossanak a szovjet művek példájára, melyek a dolgozó nép kérdéseire, a mindennapi élet kérdéseire adnak választ. És ezen a téren művészeinknek is a szovjet kultúra kincsei adnak útmutatást, a nálunk szeretett vendégként megforduló szovjet művészek nyújtanak segítséget. Ezek a művek és látogatások szabadítják fel a magyar művészeket a „Tart pour l’art”, a hamis individualizmus, a sovinizmus és kozmopolitizmus elnyomása alól, miután 1945 április 4-e és az azt követő politikai és gazdasági győzelmek a tőkés függés alól felszabadították őket és megteremtették annak lehetőségét, hogy a nép szolgálatába állhassanak. dolgozó nép maga is hozzálátott, hogy a felszabadulás nyomán képességeit és eddig elnyomott tehetségét kifejlessze. Nemcsak passzív „élvezője” akar lenni a kultúrának, hanem tevékeny alkotója. Színjátszó gárdák, táncegyüttesek, énekkarok tízezrei alakultak szerte az országban, amelyek tevékenységükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy népünk megismerje a kultúrát, ízlése, ismeretei fejlődjenek és bővüljenek. Egyre többen kapcsolódnak ebbe a munkába városban és faluban egyaránt és sok helyütt maguk teremtik meg a kultúra otthonát is. Itt is felszabadítóink mutattak utat: a szovjet kultúrházak példája lebeg a dolgozók előtt. A nép a maga kimeríthetetlen tehetségével hozzá akar járulni a kultúrforradalomhoz, a szocialista kultúra megvalósításához a kultúra minden ágában. A József Attilapályázat, az elmúlt évek kultúrversenyei mind azt bizonyították, hogy a dolgozó népben nemcsak az érdeklődés és igény van meg a kultúra iránt, hanem a rátermettség és a tehetség is. Most, hogy erre lehetőség nyílt, tehetsége kibontakozik és olyan fellendülésre nyújt ígéretet kulturális téren, amilyenről azelőtt nem is álmodhattunk. A nálunk járt szovjet művészek útmutatásai nyomán újabb lendületet kap a művészek társadalma s a szocialista kultúrára vágyó nép egyaránt és április 4-e úgy éri a kultúrában is lendületesen előretörő népünket, hogy hálával szívünkben a nagy Szovjetunió és Sztálin iránt, aki nekünk ezt a lehetőséget megteremtette, haladunk Pártunk és Rákosi Mátyás vezetésével a szocialista kultúra magaslatai felé. IA felszabadult I s v V v .*_ «« «« «««« «« «« «« «««««««« _»» »» »» »» »» »» »»»» »»»»»» »£ ÚJ RÁDIÓOPERETT BEMUTATÓJA Kétségtelen, hogy a magyar rádió az operett-műfaj kiszélesítése terén már ért el eredményeket. Ennél azonban nem állnak meg a rádió „könnyű műfajt“ fejlesztő munkatársai. Vasárnap ismét rádióoperett bemutató volt a stúdióban. Az operett szövegét Halász Péter, zenéjét Fényes Szabolcs írta és cselekménye a mai Amerikában történik. Témája: egy olasz operaénekes amerikai vendégszereplésekor, az Othello előadása közben kigyullad az Operahláz. Az énekes Othello jelmezében — tehát négernek maszkírozva — kerül New York utcáira... így saját bőrén érezheti az amerikai „demokráciát A történet fordulatos, szándéka leleplezni az imperialista elnyomást, az amerikai tőkések és szenátorok kultúrálatlanságát, aljasságait. Jórészt sikerült ez — bár az író nem használta ki teljesen a téma lehetőségeit, egyes jelenetek túlságosan elhúzódnak, pedig a történetbe belefért volna még néhány jellemző newyorki kép az énekes menekülése során. A kellemes muzsika ezúttal kitűnően illeszkedett a történésbe, azt helyesen kiegészítette. Rácz György ízlésesen és ötletesen rendezte az operettet, legtöbb erénye, hogy jól kapcsolta össze egyes jeleneteit. Általában a jó, kollektív munka látszott meg a közvetítésből, az, hogy író, zeneszerző, rendező és színészek jól működtek együtt a rádióoperett sikere érdekében. A jó, érthetően és szépen beszélő színészek közül is kiemeljük Sennyei Verát, Ráthonyi Róbertet, Bánki Zsuzsát, Orsolya Erzsit, Básti Lajost, Tapolczai Gyulát, Jasth Gyulát, rajtuk kívül Simándi József és Feleki Rezső szép, kellemes énekszámait. A „Ma utoljára'' is lépés volt előre s a színvonalas operett előadása a műfaj kialakítóinak lelkes, tehetséges munkáját dicséri. (d r.) A Híradó Filmszínház április 4-től kezdve ünnepi műsort mutat be, amely feleleveníti az ünnepi hónap eseményeit, köztük a Pjatnyickij ének- és táncegyüttes szereplését. A film kiemelkedő eseménye közé tartozik az elmúlt öt év eredményeiről készült új magyar dokumentfilm. SZÍNHÁZAK MŰSORA. Operaház: Don Pasquale (Maleczky— Ybl-bérlet, 7). — Nemzeti: Nyári zápor (fél 8). — Madách: Villa a mellékutcában (7). — Városi: János vitéz (V. Sz. III. 5., 7). — Magyar: Karenina Anna (Döbrentei-bérlet, 7). — Belvárosi: Mélyszántás (Arányi-bérlet, 7). — Vidám: Vadnyugat (Szász Károly-bérlet, fél 8). — Ifjúsági: Legény a talpán (7). — úttörő: Tamás bátya kunyhója (fél 5). — Fővárosi Operett: Cerolsteini nagyhercegnő (7). — Bábszínház: Aladdin és a csodalámpa (3, 5). — Kamara Varieté: Értekezletünk tárgya (8). — Fővárosi Varieté: Békehajó (8). — Optimisták: Tavaszi tarka barka (9).