Világosság, 1950. április-június (6. évfolyam, 77-148. szám)

1950-04-01 / 77. szám

Folynak az április 4-i ünnepségeket megörökítő film előkészületei Gyors ütemben folynak az előkészü­letek a Dokument Filmgyárban, ahol nyolc rendező irányításával, nyolc operatőr és hatalmas művészi és technikai személyzet készíti az április 4-ről szóló színes dokumentfilmet. A Magyar Filmgyártó NV híradó- és do­­kumentosztályának dolgozói április 4-nek ünnepségeit és előkészületeit örökítik meg színes, filmen. A gyártás vezetői filmtérképet ké­szítettek legnagyobb nemzeti ünne­pünk látványosságairól. Pontosan előre megállapították a különböző felvevő­gépek elhelyezését, útvonalát és állá­sát. Megállapították, hogy az ünnep­ség különböző eseményeinek felvétele­zését melyik rendező végzi és melyik operatőr fényképezi. Az egyénekre fel­bontott ütemterv szerint lesz olyan operatőr és rendező,­ akinek speciális feladata a tömegfelvonulások meg­örökítése Mások premier-plánok ren­dezését és fényképezési munkálatait végzik majd. A film egyik kiemelkedő eseménye lesz az a felvételsorozat, amely vendégeink fogadását viszi vá­szonra. A színesfilm részletesen fog­lalkozik a honvédség felvonulásával, a nap különböző kulturális eseményeivel és a magyar vidék ünnepségeivel. Nagyobb városokban, falvakban és a legjobb gépállomásokra is ellátogat majd a felvevőgép. Külön futárokat állítanak be április 4-én, akik a gé­pekből kikerülő filmszalagokat azon­nal a laboratóriumba szállítják, hogy a film minél előbb elkészüljön. A Magyar Filmgyártó NV doku­mentfilm osztályának dolgozói arra törekednek, hogy legnagyobb nemzeti ünnepünket bemutató színesfilm május 1-re már a közönség elé kerüljön. Miskolcra érkezett az Obrazcov-együttes Miskolcról jelentik: Csütörtökön este lelkes ünnepléssel fogadták a Mis­kolcra érkezett Obrazcov-együttest. Mi­hala Gyula, a nagymiskolci pártbizott­ság titkára mondott üdvözlő szavakat, Meliszerato, a bábszínház egyik tagja meleg szavakkal köszönte meg a ba­ráti fogadtatást. Beszédében hangsú­lyozta, hogy a magyar dolgozó nép a szocialista építés minden területén számíthat a szovjet nép barátságára és támogatására, ma­jd magyar nyelven Rákosi és Sztálin elvtársak éltetésével fejezte be beszédét. Nagy-Miskolc­­dol­gozói valóságos ostromot indítottak jegyekért a péntek délutáni két elő­adásra, ahol megcsodálják a világhírű szovjet bábszínház tagjainak nagyszerű művészetét. (NEGYEDIK FOLYTATÁS) — Az elkésők száma nagy százalé­kot tesz ki naponta. Meg kell érteni, hogy ezek a reakció malmára hajtják a vizet. Javaslom, hogy akik nem ve­lünk tartanak, hanem az ellenséget akarják segíteni, azoktól vonjuk meg a mi közös munkánk gyümölcseit és ne részesüljenek már a legközelebbi szénkiosztásból. A felszólalást hosszú vita követte. Az erélyes fellépés pár napig éreztette hatását, aztán folytatódtak a fegyelmi bizottsági ülések. Jleállíjf­ilit Olyan volt ez a korszak, mint egy súlyos műtét: fájt, nyugtalanított, de utána gyökeres gyógyulás következett, 1946 augusztus 1-én megszületett a jó forint. A „ beteg” felkelt, kezdte élvezni a napsütést, kezdte kóstolgatni, hogy milyen jó reménykedni, bízni, örömé­ben olykor merész léptekre határozta el magát. Idetartozott, amikor 1947 tavaszán kollektív hajókirándulást szerveztek Leányfalura. Felejthetetle­nül szép nap volt, hetekig beszéltek róla az üzemben. Aztán rájöttek a dol­gozók, hogy ez a kirándulás csak a múlthoz képest volt „merész” és hogy ezentúl mind bátrabban gondolhatnak Az élet örömeire. Gondoltak is. Még 1947 nyarán két jelentős lépéssel mentek előbbre az Általános Fonó dolgozói a könnyebb, szebb, emberibb élet felé. Az egyik az üzemi étkeztetés, a másik a munkás­­nyaraltatás megszervezése volt. A na­gyon megkedvelt Leányfalu lett az üzem nyaralóhelye. A napközit is le­vitték ide — július—augusztus hónap­ra — teljes gyermek- és játékkészleté­­vel. És most álljon itt néhány sor egy elfakult papírlapról, az üzem egyik dolgozójának beszámolójából: „Napsütés, tm­adárfütty és gyermek­kacagás fogadott. Elénk jöttek kipirul­tam mosolyogva azok a munkástársak, akik egy hét előtt sápadtan, fáradtan indultak útnak. Csakhamar mi is bele­kóstoltunk a napozás és pihenés alatt, hogy mi hozta meg a változást. Meg amikor a hófehér asztalkendővel terí­tett hosszú asztalhoz ültünk. Virág is volt az asztalon és jó, ízletes, bőséges étel, anélkül, hogy törtük volna a fejünket, mit is főzzünk... Ki hitte volna egy év előtt, hogy idáig fejlő­dünk?” „Il­ty.h­M töcske .. Vidáman, gondtalanul teltek a napok Leányfalun. Sétáltak, nagy kiránduláso­kat tettek, a fűben hevertek és nézték a felhőtlen, szédítően kék eget. A pa­­pák-mamák felpakolták gyermekeiket, kivitték a zöldbe, aztán este édes tör­téneteket meséltek viselt dolgaikról. — Képzeljétek, ez a kis gazember mit csinált. Megálltunk a faluban pár percre beszélgetni, hát egyszerre csak eltűnt, mint a kámfor. Néztük a fák mögött, az udvarban, a kapualjban, nincs sehol! Olyan szívdobogást kap­tam, hogy két kilométerre is hallat­szott. Öten is keresésére indultunk. Végre megtalálták a nyulaknál. „Meg­lett az Évike, ne keressétek tovább!” — kiabálták. Egy perc múlva szaladt felém a csöppség lélekszakadva és büszkén újságolta: „Anyuka! Meg­lettem!” Ilyen és hasonló apróságok fűszerez­ték napjaikat, ilyen és hasonló apró­ságok eredményezték, hogy az Általá­nos Fonó dolgozói úgy tekintettek kö­rül Leányfalun, mint a turisták a célul kitűzött hegy tetejéről. Nem sejtették — vagy ha sejtették is, nem került most a tudatukba — hogy ez a jólét és vidámság milyen új eredmények forrása, milyen új, magasabb hegycsú­csok felé vezet. De a felszínen szaladó események mögött tervszerű munka folyt. Az Ál­talános Fonó dolgozói közül sokan még úgy látták, hogy találomra derül-borul az élet — „már ez így van,­ mit te­gyünk?” — de a valóságban a napok menetének irányt szabtak az új élet kovácsai, a magyar kommunisták. cAugusztus ebéd Aztán egyszerre hírül jött, hogy az ország rátér a tervgazdálkodás útjára. Jöttek a részletes jelentések, hol, mi épül a hároméves terv alatt. Eltűnnek a romok, egyre szebb lesz az élet. El­készült az Általános Fonó hároméves terve is. És ebben már a dolgozók is részt vettek. Mert az egyik azt gon­dolta — aztán ki is mondta — hogy: — Az ember majd megfullad ebben a levegőben, úgy úsznak a gyapotszá­lak mindenfelé, mint a halak a vízben. Miért nem szerelnek fel a gépekre szál­­elszívó-berendezést? A másik: — Olyan ez az udvar, mint a hul­lámvasút a vursliban. S ha esik­­bokáig beleragadunk. Egyengessék ki végre, csináljanak betonutat! A harmadik: — Ki kellene bővíteni ám a nap­közit is, székek, kanalak, ívóbögrék kellenének! Mire a negyedik: — A bögrét, kanalat megkapjuk, de azt lessük, hogy a tőkés beruház vala­mit a gyárba. 1947 augusztus 1-én nagy ebéddel egybekapcsolt ünnepséget rendeztek a gyárban. Mintha száz éve lett volna annak, hogy fonalat adtak olajért: ser­téspörköltet tálaltak fel burgonyával, hozzá fehér kenyeret, kiflit, cukrász­­süteményt, fejenként három pohár sört és egy kilogramm gyümölcsöt. 1947 augusztus 1-én, a forint egy éves születésnapján, elindult útjára a romokat eltüntető hároméves terv. 1948 március 24.., 1948 március 24-én este 9 órakor látogatók jelentkeztek a portán s a gyár tulajdonosát keresték név sze­rint. A kapus furcsán nézett az érke­zőkre: az utóbbi időben ugyanis még nappal sem igen keresték a tulajdonost, sokkal inkább a pártirodát, az üzemi bizottságot, vagy egyik-másik dol­gozót. — Milyen ügyben? A látogatók hivatalos iratokat mutat­tak, amelyekből kiderült, hogy elvtár­­sak érkeztek. — No, akkor éppen itt az igazgató az udvaron, tárgyaljanak vele, elv­­társak. A gyárigazgató megkérdezte, milyen ügyben járnak. A kiküldöttek elkérték az üzem kulcsait. — A gyárat — mondották — a mai nappal a dolgozó nép vette át, a mai naptól nem mehet be az üzembe. Az államosítás leírhatatlan örömet váltott ki a dolgozókban. A felszaba­dító érzésből fakadt, hogy többé nem kell kizsákmányolok javára dolgozniok, hanem önmaguk, osztályuk, hazájuk jobb sorsát építhetik. De a legújabb győzelem fényénél ismét­­ meglátták tisztán az utat is, amelyik idáig veze­tett. Földreform, a köztársaság kikiál­tása, stabilizáció, a reakció megtörése, nagyüzemek és bankok államosítása, a két munkáspárt egyesülése, a száz dol­gozót meghaladó üzemek államosítása, csupa egymásba kapcsolódó fogas­kerék, mely nyílegyenesen visz a cél felé. A visszapillantás megmutatta az utat előre is. És az Általános Fonóban, ahol két év előtt fegyelmi tárgyalásokat kellett tartani a munkafegyelem lazu­lása miatt — most nagy hévvel megindult az első munkaverseny. Hogy milyen nagy hévvel, ezt mi sem bizo­nyítja jobban, minthogy már a­ legelső kiértékelésnél felkerült az élüzem,csillag a gyár homlokzatára. D­eikus előző munká­ja. A dolgozók megértették, hogy a gyár most az övék, maguknak termel­nek. Krikus Róza, fiatal munkásleány, a gyűrűs­orsók mellől került Láng Ká­roly műszaki vezető mellé és később, mint statisztikus kapott önálló beosz­tást. A fonógépek mellől a gyári admi­nisztrációhoz került munkásleánynak jutott az a szép feladat, hogy nyilván­tartsa a gyár fejlődését, gyarapodá­sát. Krikus Róza nem állt munka nélkül. A különféle kimutatásokba egyre több tételt, egyre nagyobb számokat kellett bevezetni. 1948 az első beruházások éve volt. Először is rendbehozatták az udvart. A sártenger helyére betonút került, a betonút mellé rakodót építettek. Ez mindenesetre messze volt még a belső anyagmozgatás gépesítésétől, de sok­ban megkönnyítette a gyapotbálák le­rakását és raktárakba szállítását. Még ebben az évben, nyár derekán, felszerelték a gyűrűsfonógépekre a szálelszívókat, számszerint 2250 dara­bot. A műhelyek megtisztultak a leve­gőben úszó portól, piszoktól, fonal­szálaktól, vattacsomóktól. — Száz évvel tovább élünk, — mondták nevetve a lányok. cAutó és habakoai Amikor a fonal a bonyolult gépek hosszú során át végül is kikerül a vetülék- és láncfonodából, csomago­lás előtt be kell nedvesíteni, hogy a szövésnél rugalmasabb legyen a szál, könnyebben elbánhassanak vele a szövőgép uj­jái. Az 1948-as év beruhá­zásaihoz tartozott egy fonalnedvesítő­gép felszerelése is, ami az önköltség csökkentéséhez járult hozzá. Rege Imre (Folytatjuk) ÁLTALÁNOS FONÓ*­ XVIII., József­ utca 8-10. á­prilis 4-ének, felszabadu­lásunk évforduló­jának közeledté­vel, egyre na­gyobb szeretettel és hálával fordul népünk felsza­badítónk, a Szovjet Hadsereg és a nagy Sztálin felé. Nincs életünk­nek egyetlen olyan területe sem, ahol a magyar dolgozók a szo­cializmus építésének erősítésével ne adnák tanújelét: tudjuk, mit köszönhetünk április 4-ének, tud­juk, kinek köszönhetjük április 4-ét és tudjuk azt is, hogy mivel kell elsősorban megköszönni nagy barátunknak új, boldog életünket. A gyárakban és a földeken egy­aránt izzó lelkesedés csap magasra és fűti a dolgozókat, akik munká­jukkal akarják megmutatni, hogy méltók a szabadságra és mindent elkövetnek, hogy erősítsék népünk államhatalmát, sikerre vigyék öt­éves tervünket. Pártunk és szere­tett Rákosi elvtársunk vezetése alatt. A Szovjet Hadsereg győzelme, a német fasiszták és magyaror­szági kiszolgálóik felett kulturális téren is döntő fordulatot hozott a magyar nép történelmében. Ápri­lis 4-e először teremtette meg a magyar nép számára annak lehe­tőségét, hogy a nép széles rétegei részesüljenek a kultúra áldásaiban és hogy a kultúra kincsei ne csu­pán szűk uralkodó réteg rendelke­zésére álljanak. A dolgozó nép államhatalma megteremtette annak lehetőségét, hogy a munkásosztály és a szegény parasztság fiai eljus­sanak az iskolába. A középisko­lák és egyetemek kapui zárva álla­nak a nép fiai előtt, hogy meg­valósíthassuk nálunk is a nagy Sztálin szavait: „Nekünk olyan vezető emberek, mérnökök és technikusok kellenek, akik meg tudják érteni országunk munkásosztályának politikáját, ké­pesek ezt a politikát magukévá tenni és készek azt lelkiismeretesen megvalósítani.” A közép- és főiskolákon a dol­gozó nép fiainak tízezerei tanul­nak, de ezen túlmenően tanul az egész magyar nép. Népünk fel­ismerte, hogy a tudás fegyver volt a népelnyomó osztályok kezében és teljes erejével hozzálátott, hogy ezt a fegyvert elsajátítsa. A dol­gozók otthonába bevonult ez a fegyver a könyvekkel és ma fiatal és öreg, férfi és nő egyaránt forgatja a marxizmus-leninizmus győzhetet­len fegyverét. Százezres példány­számokban forognak közkézen a nagy példakép, a Szovjetunió Kom­munista Pártjának története, Lenin és Sztálin művei, Rákosi Mátyás és Pártunk más vezetőinek írásai és formálják a dolgozókat, élesítik az elméket. dolgozók agyukba vésték Rá­kosi elvtárs szavait: „Pártunk eddigi fölényét, sike­reit és tekintélyét elsősorban annak köszönhette, hogy működését a kommunista elmélet fűtötte és irá­nyította” és milliók hajolnak a könyvek fölé, hogy az elméletet el­sajátítva, képesek legyenek meg­védelmezni eddigi sikereinket, vég­rehajtani az újabb feladatokat. Erre annál is inkább szükség van, mivel a politikai és gazdasági pozícióból kivett reakció nem nyíltan mutat­kozik többé, hanem álcázza magát, befurakodik sorainkba és így foly­tatja kárt okozó tevékenységét. A kultúra területe is elsőrangú harci tereppé vált. És ebben a harcban is a felszabadítóinktól kaptuk és kapjuk a legnagyobb segítséget. A szovjet kultúra segít nekünk, hogy kulturális téren is megsemmisítsük az ellenséget. A szovjet kultúra kincsei, a szovjet irodalom, a szov­jet film megmutatják az utat szá­munkra azzal, hogy elénk tárják a megvalósult szocializmus orszá­gának, a kommunizmust sikeresen építő Szovjetuniónak életét. Meg­mutatják a szovjet embert a békés építő munka hősi lendületében, a szovjet hazafit a Nagy Honvédő Háború idején, vagy a szocializmust építő szovjet embert az osztály­harcban a falun. Minden szovjet mű válasz egy-egy problémánkra. Szereplőinek munkája, harca, kö­vetendő példa számunkra. Minden szovjet alkotás segítség az ellen­ség leleplezéséért és megsemmisí­téséért folytatott harcban. A ma­gyar dolgozók tudják ezt és ezért fogynak el a szovjet művek rövid idő alatt eddig még soha nem létező példányszámban, ezért zsúfol­tak a színházak és mozik a szov­jet alkotások bemutatásakor. de a dolgozók nem elégszenek meg ennyivel. Egyre nö­vekvő erővel követelik, hogy a mi íróink, a mi művészeink is olyan műveket alkossanak a szovjet mű­vek példájára, me­lyek a dolgozó nép kérdéseire, a mindennapi élet kérdéseire adnak választ. És ezen a téren művészeinknek is a szovjet kultúra kincsei adnak útmutatást, a nálunk szeretett vendégként meg­forduló szovjet művészek nyújtanak segítséget. Ezek a művek és látoga­tások szabadítják fel a magyar művészeket a „Tart pour l’art”, a hamis individualizmus, a soviniz­mus és kozmopolitizmus elnyomása alól, miután 1945 április 4-e és az azt követő politikai és gazdasági győzelmek a tőkés függés alól fel­szabadították őket és megteremtet­ték annak lehetőségét, hogy a nép szolgálatába állhassanak. dolgozó nép maga is hozzá­látott, hogy a felszabadulás nyomán képességeit és eddig el­nyomott tehetségét kifejlessze. Nem­csak passzív „élvezője” akar lenni a kultúrának, hanem tevékeny alko­tója. Színjátszó gárdák, táncegyüt­tesek, énekkarok tízezrei alakultak szerte az országban, amelyek tevé­kenységükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy népünk megismerje a kultú­rát, ízlése, ismeretei fejlődjenek és bővüljenek. Egyre többen kapcso­lódnak ebbe a munkába városban és faluban egyaránt és sok helyütt maguk teremtik meg a kultúra ott­honát is. Itt is felszabadítóink mu­tattak utat: a szovjet kultúrházak példája lebeg a dolgozók előtt. A nép a maga kimeríthetetlen tehet­ségével hozzá akar járulni a kultúr­­forradalomhoz, a szocialista kul­túra megvalósításához a kultúra minden ágában. A József At­tila­­pályázat, az elmúlt évek kultúr­­versenyei mind azt bizonyították, hogy a dolgozó népben nemcsak az érdeklődés és igény van meg a kultúra iránt, hanem a rátermettség és a tehetség is. Most, hogy erre lehetőség nyílt, tehetsége kibontako­zik és olyan fellendülésre nyújt ígéretet kulturális téren, amilyen­ről azelőtt nem is álmodhattunk. A nálunk járt szovjet művészek út­mutatásai nyomán újabb lendületet kap a művészek társadalma s a szocialista kultúrára vágyó nép egyaránt és április 4-e úgy éri a kultúrában is lendületesen előre­törő népünket, hogy hálával szí­vünkben a nagy Szovjetunió és Sztálin iránt, aki nekünk ezt a le­hetőséget megteremtette, haladunk Pártunk és Rákosi Mátyás vezetésé­vel a szocialista kultúra magaslatai felé. IA felszabadult I s v V v .*_ «« «« «««« «« «« «« «««««««« _»» »» »» »» »» »» »»»» »»»»»» »£ ÚJ RÁDIÓOPERETT BEMUTATÓJA Kétségtelen, hogy a magyar rádió az operett-műfaj kiszélesítése terén már ért el eredményeket. Ennél azon­ban nem állnak meg a rádió „könnyű műfajt“ fejlesztő munkatársai. Vasár­nap ismét rádióoperett bemutató volt a stúdióban. Az operett szövegét Ha­lász Péter, zenéjét Fényes Szabolcs írta és cselekménye a mai Amerikában történik. Témája: egy olasz operaéne­kes amerikai vendégszereplésekor, az Othello előadása közben kigyullad az Operahláz. Az énekes Othello jelmezé­ben — tehát négernek maszkírozva — kerül New York utcáira... így saját bőrén érezheti az amerikai „demokrá­ciát A történet fordulatos, szándéka le­leplezni az imperialista elnyomást, az amerikai tőkések és szenátorok kultú­­rálatlanságát, aljasságait. Jórészt si­került ez — bár az író nem használta ki teljesen a téma lehetőségeit, egyes jelenetek túlságosan elhúzódnak, pe­dig a történetbe belefért volna még néhány jellemző newyorki kép az éne­kes menekülése során. A kellemes muzsika ezúttal kitűnően illeszkedett a történésbe, azt helyesen kiegészítette. Rácz György ízlésesen és ötletesen rendezte az operettet, leg­több erénye, hogy jól kapcsolta össze egyes jeleneteit. Általában a jó, kol­lektív munka látszott meg a közvetí­tésből, az, hogy író, zeneszerző, ren­dező és színészek jól működtek együtt a rádióoperett sikere érdekében. A jó, érthetően és szépen beszélő színészek közül is kiemeljük Sennyei Verát, Ráthonyi Róbertet, Bánki Zsuzsát, Orsolya Erzsit, Básti Lajost, Tapol­­czai Gyulát, Jasth Gyulát, rajtuk kí­vül Simándi József és Feleki Rezső szép, kellemes énekszámait. A „Ma utoljára'' is lépés volt előre s a színvonalas operett előadása a műfaj kialakítóinak lelkes, tehetséges munkáját dicséri. (d­ r.) A Híradó Filmszínház április 4-től kezdve ünnepi műsort mutat be, amely feleleveníti az ünnepi hónap esemé­nyeit, köztük a Pjatnyickij ének- és táncegyüttes szereplését. A film ki­emelkedő eseménye közé tartozik az elmúlt öt év eredményeiről készült új magyar dokumentfilm. SZÍNHÁZAK MŰSORA. Operaház: Don Pasquale (Maleczky— Ybl-bérlet, 7). — Nemzeti: Nyári zápor (fél 8). — Madách: Villa a mellékutcá­ban (7). — Városi: János vitéz (V. Sz. III. 5., 7). — Magyar: Karenina Anna (Döbrentei-bérlet, 7). —­ Belvárosi: Mély­szántás (Arányi-bérlet, 7). — Vidám: Vadnyugat (Szász Károly-bérlet, fél 8). — Ifjúsági: Legény a talpán (7). — úttörő: Tamás bátya kunyhója (fél 5). — Fővárosi Operett: Cerolsteini nagy­hercegnő (7). — Bábszínház: Aladdin és a csodalámpa (3, 5). — Kamara Va­rieté: Értekezletünk tárgya (8). — Fővá­rosi Varieté: Békehajó (8). — Optimisták: Tavaszi tarka barka (9).

Next