Világosság, 1952. január-március (8. évfolyam, 1-77. szám)
1952-01-02 / 1. szám
2 Világossá. Amerikai politikusok és közírók az ISA politikájának siralmaseredményeiről NEW YORK, január 2. (TASZSZ) Az amerikai politikusok és közírók az amerikai „totális diplomáciának” az elmúlt évben elért eredményeit értékelve az Egyesült Államokra nézve nagyon vigasztalan következtetésekre jutnak Többé-kevésbbé beismerik, hogy Truman és Acheson külpolitikája a legsúlyosabb , kudarcba fulladt. Ezzel kapcsolatban rámutatnak, hogy ez a politika fő céljait tekintve, a célokkal ellentétes eredményeket ért el. Nyugat-Európában az „erőállapot" megteremtése helyett-az amerikai politika elősegítette a gazdasági és politikai gyengeség új elemeinek felszínre kerülését. Az Atlanti Szövetség konszolidálódása helyett elhidegülés érezhető a nyugateurópai országok és az USA között. Ugyanakkor fokozódik a nemzetközi porondon az Egyesült Államok erkölcsi elszigetelődése is. Különösen nagy nyugtalanságot kelt amerikai politikai körökben az, hogy mindenütt növekszik az Amerika-ellenes hangulat, amit itt „Nyugat-Európa ‘további csatlóssá tételével szemben megnyilvánuló ellenállási mozgalomnak’’ neveznek. Ugyanakkor fokozódik „az elégedetlenkedés az amerikaiak vezető szerepe miatt” is. Az emberi lelkekért vívott harcban — írja a New York World Telegramm párizsi tudósítója — „Nyugat 1951-ben vereséget szenvedett, Moszkva viszont diplomáciai és propaganda győzelmeket könyvelhet el. Nyugat-Európában az atomháborútól való félelem hatása alatt, különösen a kicsiny államokkörében fokozódik a pacifista hangulat. Az amerikai befolyás a Marshall terv ellenére csorbát szenved”. A New York Journal and American szemleírójának szavai szerint „az elgondolkodó megfigyelők” a háború utáni időszakot, különösen az elmúlt tizenkét hónapot szemlélve, leleplezik, hogy „Európa eltávolodik Amerikától”, hogy nyilvánvaló jelei mutatkoznak „az Egyesült Álamok és Európa közötti elhidegülésnek”, hogy az európai politikusok „belefáradtak már” az amerikai parancsolóiknak való engedelmeskedésbe és, hogy az amerikaiak „csalódtak” Európában, az európaiak pedig csalódtak a „hétesztendős amerikai vezetés eredményeiben. A „mezítelen és cicomátlan igazság az — írja a Chicago Daily News párisi tudósítója —, hogy az itteni amerikai megbízottak fennhéjázó mindentudóknak kezdenek tűnni barátaink előtt”. Stewart Alsop újságíró, aki nemrég tért vissza nyugateurópai és közelkeleti útjára, azt írja, hogy ma „a nyugati szövetség szétesésének veszélye fokozottabb, mint azelőtt". Ugyanerről a Commercial and Financiag Chronicle szerkesztőségi cikkében ezt írja: „Az Európából és Ázsia nem kommunista részéből majdnem naponta érkező hírek bizonyítják, hogy nem bíznak az USA-ban. Ilyen tényekre nem szívesen bukkan az ember, de mégis tények ezek és mindig figyelmet kell rájuk fordítani.” A folyóirat szomorúan állapítja meg, hogy a Szovjetunió „három évtized alatt a világnak mind elmaradott körzetében, mind pedig a haladott országokban meg tudja győzni a lakosság jelentékeny részét arról, hogy a kommunizmus legjobb reménységük, és hogy az elmaradott országokban élő sok ember, akinek választania kell a Nyugat és a Szovjetunió között, „inkább a Kremlt választja”. Az említett politikusok és közírók közül egyesek mindezért az amerikai propaganda gyenge voltát hbáztatják. .A külföldről hazatért kongreszszusi tagok — írja Walter Lippman —, akikkel idegenben éreztették az USA elleni bizalmatlanságot, gyakran hajlamosak arról beszélni, hogy mindennek okát és orvosságát Amerika Hangja propaganda-gépezetében kell megkeresni. Egyesek szerint ez a propaganda dilettáns másoknak az a véleményük, hogy elég pénzt költenek propagandára, de minden hozzászóló azon a véleményen van, hogy amenynyiben politikánk még a baráti és szövetséges országokban sem élvez teljes bizalmat és népszerűséget, akkor ez azt jelenti, hogy az amerikaiakat nem ,reklámozzák, kellőképen azok, akiket erre a célra felfogadtak." Stewart Alsop újságíró megállapítja, hogy „az amerikai propaganda, amelyre pedig nagy összegeket költenek, mondhatni, teljes kudarcot vallott". Ennek bizonyítékául megemlíti, hogy három hónapot nyugateurópai és közelkeleti útja alkalmával nem találkozott Amerika Hangja rádióadásainak egyetlen halgutájával sem. Dorothy Thompson, az ismert ame rikai újságírónő erősen kételkedik abban, hogy az USA „államhatalma” kényszeríthet-e Amerika „szeretetére és tiszteletére”. Véleménye szerint a dolog épen ellenkezőleg áll: minél inkább dicsekszik Amerika katonai erejével, annál inkább elijeszti magától szövetségeseit. „Amerikának a háború elkerülhetetlen voltáról szóló kiinduló tétele — írja — holtra rémíti az európaiakat.” , „Semmiféle abrakadabra sem segíthet hozzá bennünket, hogy a háborút békének tüntessük fel. Truman abban reménykedik, hogy megteheti ezt, de senki sem hisz neki. Fitogtatott katonai erőnk ellenére egyáltalán nem szeretnek bennünket és nem is tisztelnek. Ez azt jelenti, hogy ideje végre módosítani politikánkat.” „A gondolkodó amerikaiak — írja Harold Ickes, Roosevelt egykori belügyminisztere — már rég elfáradtak, sőt undort éreznek a dörgő oroszellenes vádakkal szemben, amelyeket egyesek fenyegető hangnemben, kardcsörtetés közepette hangoztatnak... Kétségbeesett szükségünk van rá, hogy Oroszországgal szemben új álláspontot foglaljunk el...” Még David Lawrence, a New York Herald Tribune elvakult háborús uszító szemleírója is, kijelentette egy világos pillanatában, hogy „Amerika Hangja” olyanféle adásai, mint „Amerika katonai felsőbbségének, valamint az orosz városok bombázása terveinek dicsőítése” nem járulhatnak hozzá „az emberi lelkekért folyó csata” megnyeréséhez. A Wall Street Journal ezt írja: „Egyetérthetünk azzal, hogy a politikában mindig megvan a szerencsejáték és a lehetséges veszteség eleme. Ami szemünk előtt lejátszódik, az a rulett-játékhoz hasonlít. A konok játékos sorsa előbb vagy utóbb az öngyilkosság.” Egyiptomban törvény bünteti mindazokat, akik együttműködnek az országban lévő idegen csapatokkal KAIRÓ, január 2. (TASZSZ) A minisztertanács december 30-i ülésén jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely mindazok megbüntetését írja elő, akik együttműködnek az Egyiptomban lévő idegen csapatokká".. A törvényjavaslat két évig terjedő börtönbüntetéssel és ezer egyiptomi fontig terjedő pénzbírsággal bünteti mindazokat, akik élelmet, ruhát, vagy építkezéshez szükséges anyagokat szállítanak az idegen csapatoknak. Imperialistaellenes tüntetések Egyiptomban KAIRÓ, január 2. (TASZSZ) Egyiptomban egyetemi hallgatók és munkások országszerte több imperialistaellenes tüntetést szerveztek. A tüntetők határozott intézkedéseket követeltek a kormánytól az egyiptomi nép nemzeti követeléseinek teljesítése érdekében. Az Al-Miszri című lap jelentése szerint egyes városokban kihirdették az ostromállapotot. Béni Szuveif városában a rendőrség fegyverrel tüzelt a diákokra. Heten megsebesültek. Más lapjelentések szerint több városban sok diákot letartóztattak. Nagy tüntetések zajlottak l e Béni Szuveif, Damenhur, Demietta, Mehalla-el-Kubra, Minuf, Tanta, Aszfut városokban és több kisebb városban. Védelmi harcokat vív a koreai néphadsereg A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága jelenti január 1-én, hogy a koreai néphadsereg egységei szoros együttműködésben a kínai népi önkéntesekkel, egyes arcvonalszakaszokon helyi jelentőségű harcokat vívnak és emberben és hadianyagban komoly veszteségeket okoznak az amerikai-angol agresszorok csapatainak és a hsztamanista csapatoknak. A néphadsereg légvédelmi egységei és az ellenséges repülőgépekre vadászó lövészosztagok hármat lelőttek azok közül az ellenséges repülőgépek közül, amelyek a keleti és nyugati partvidéken lakott helységeket bombáztak és gépfegyverrel tüzeltek ezekre a helységekre. Koncentrációs táborokat állítanak fel az USA-ban WASHINGTON, január 2. (ADN) Az amerikai igazságügyminisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államokban rövidesen megkezdik három koncentrációs tábor építését. A táborokban a Truman uralom szempontjából „nemkívánatos” személyeket helyezik el. SZERDA, 1952 JANUÁR 2. Magyarország nem Texas Amióta négy amerikai repülő nem pontosan a frankfurti amerikai parancsnokság utasításai szerint fejezte be a pápai repülőtéren magyarországi látogatását, az Egyesült Államok minden hivatalos hírszolgálati szerve és rádióállomása dührohamot kapott, hisztérikus kitörést kitörésre halmoz és különféle kommentátorai rekedtre kiabálják magukat a különböző mikrofonok előtt. Ezt az elkeseredett dühöt osztja az Amerikai Egyesült Államok kormánya is, amely bezáratta a Cleveland és newyorki magyar konzulátust, megtorlásul népünknek azért a számukra megbocsáthatatlan szokásáért, hogy börtönbe zárja és elítéli azokat, akik elfeledkeznek arról, hogy Magyarország nem Jugoszlávia és nem Texas, hogy nem szeretjük, ha kémek, felforgatók sétálnak át határainkon még akkor sem, ha magának az Egyesült Államoknak megbízó levelét viselik zsebükben. „Amerika Hangját” és nyugateurópai fiókját, a „Szabad Magyarország Hangját“’ mindez módfelett felháborítja. „Emberrablásról’, a „szabadság“’ ellen elkövetett merényletről hord össze szentori hangon mindenféle zöldséget. Mielőtt a nagy lendületben közölnék, hogy a négy repülő nem is repülő, hanem sztrájkoló tatabányai bányász és a repülőgép tulajdonképen sétapálca, szeretnénk egy dolgot figyelmükbe ajánlani. Mégpedig azt, hogy a hazugság nem válik attól igazsággá, ha az ember hangosan belekiabálja egy mikrofonba. Nem ártana, ha két dühkitörés között egy lélekfelvétel erejéig elgondolkoznának azon, — amennyiben a gondolkodást a hírhedt rádióállomás szabályzata megengedi — hogy a repülőkaland általuk megénekelt hőseit Magyarországra senki sem hívta. Ellenkezőleg. küldték őket. Arról sem lenne szabad megfeledkezni, hogy nem magyar repülőgép sétált ejtőernyőkkel és rádiófelszerelésekkel a Hudson felett, hanem amerikai repülőgép a Duna felett. Nem magyar repülők táskájából került elő Ohio és Tennessee állam térképe, hanem amerikai pilóták szerelvényéből a Szovjetunió, Ukrajna, Románia és Magyarország térképe. Ez a csekély különbség úgy látszik, egyáltalán nem zavarja a „Szabad Magyarország Hangja’“ rádióállomás gazdáit. De — engedelmükkel — a szabad Magyarország, a magyar nép számára ez lényeges különbség. Hogyan is mondotta Visinszkij elvtárs az ENSZ - közgyűlésén: „Nem lehetne séta céljára más utcát választani?’“ Magyarországon ugyanis nem lehet úgy viselkedni, mint valamelyik Marshall-országban. Aki nem hiszi, kérdezze meg Mr. Hendersont, Mr. Vogelert, esetleg magát Mr. Seiden Chap'nt. Ha az ellenség nem vonul ki Koreából, ez sietteti az amerikai imperializmus pusztulását Kim Ir Szen elvtárs újévi üzenete a kínai népi önkéntesekhez KOREAI ARCVONAL, január 2. (Új Kína) Kim Ir Szen elvtárs, a koreai néphadsereg főparancsnoka újévi üzenetet intézett a kínai önkéntes egységek parancsnokaihoz és harcosaihoz, amelyben a többi között hangoztatja: — A kínai népi önkénteseknek és a koreai néphadsereg katonáinak egysége, egymás iránti barátsága, példátlan hősiessége és hazafiassága a fenkölt nemzetköziség és a nemes szellem új mintaképévé lett A közös ellenség ellen vívott kemény harcokban a kínai népi önkéntesek és a koreai néphadsereg katonái megacélozódtak, elsajátították a legkorszerűbb technikát, a legelőrehaladottabb harci tapasztalatokat és legyőzhetetlen erővé váltak. A koreai nép a győzelem érdekében és az arcvonal támogatására végzett munkájában nap-nap után fokozza eltökéltségét, hogy összezúzza és kiűzi hazájából az ellenséget. A 475 milliós kínai nép — a nagy Kínai Kommunista Párt és Mao Ce Tung elnök vezetése alatt — egyesült az amerikai agresszió ellen küzdő, Koreát támogató mozgalomban. A világ békeszerető népei, — élükön a nagy szovjet néppel — erős támogatást és nagy segítséget nyújtanak nekünk igazságos felszabadító harcunkban. — Ilyen körülmények között, ha az ellenség nem vonul ki Koreából, hanem folytatja agreszsziós háborúját, ez egész bizonyosan sietteti az amerikai imperializmus pusztulását . További ragyogó sikereket kívánok a testvéri kínai népi önkéntes egységek parancsnokainak és harcosainak a közös ellenség ellen vívott szent háborúban. Peng Teh-huai tábornok : A győzelem biztosan kezünkben van ház, amelyben a többi között hangoztatja: A hős koreai néphadsereg odalán harcolva, nagy győzelmeket arattunk, a 38. szélességi fok térségébe szorítottuk vissza az amerikai agresszorokat és csatlósaikat és mind emberben, mind hadianyagban igen súlyos veszteségeket okoztunk az ellenségnek. A koreai és kínai népi erők az 1951 decemberével véget ért tizennégy hónap alatt 490.000 ellenséges katonát — köztük 210.000 amerikait — semmisítettek meg. Ha ehhez hozzáadjuk azt a mintegy százezer embert, akiket az amerikaiak szökés, betegség és nem közvetlen harci cselekmények következtében vesztettek el, akkor az amerikai agressziós fegyveres erők veszteségei meghaladják a háromszázezer embert. Az amerikai agresszorok legkevesebb 2500 repülőgépet vesztettek. A népi erők légiflottája súlyos csapásokat mért az amerikai légierőre, tüzérségünk és páncélos alakulataink pedig az amerikai agresszorok szárazföldi erőit tépázták meg. Ez világosan bizonyítja, hogy a koreai és a kínai népi erők nemcsak megfelelő emberanyaggal rendelkeznek, hanem harci erejük is egyre növekszik. A győzelem biztosan kezünkben van. Ha az amerikai agresszorok ragaszkodnak támadó háborújukhoz, teljes vereség vár rájuk. Amilyen mértékben elhúzódik a koreai agressziós háború, olyan mértékben fáradnak bele az amerikai katonák és az amerikai nép a háborúba. Napról napra éleződnek és mélyülnek a viszályok és az ellentmondások az agressziós tömbön belül. Rendkívül komor jövő vár az amerikai imperialista háborúra. Továbbra is hősiesen kell teljesítenünk katonai feladatainkat. Meg kell semmisítenünk mindazokat, akik megtámadnak bennünket. KOREAI ARCVONAL, január 2. (Új Kína) Peng Teh-huai tábornok, a kínai népi önkéntesek parancsnoka kedden újévi üzenetet intézett a parancsnoksága alatt álló tisztekhez és katonák TITO ÚJ RÓMAI NAGYKÖVETE, AZ AMERIKAI, ANGOL ÉS HITLERISTA KÉMSZOLGÁLAT RÉGI ÜGYNÖKE Ismeretes, hogy a Tito-banda kizárólag hivatásos kémeket nevez ki diplomáciai képviselőkké. Ilyen Vladimir Velebit is, aki nemrég került a római jugoszláv nagykövetség élére. A reakciós De Gasperi-kormány mellé „méltó” kémdiplomata került. Velebit a háborúnak és a vérengzésnek régi ügynöke. Pályafutása gyökeréig leleplezi a Tito-banda régi szövetségét a nácikkal és az angol-amerikai imperializmussal. Vladimír Velebit 1941-ben Tito „diplomáciai tanácsadója” volt. Már akkor kapcsolatban állt az amerikai kémszolgálat Zürichben működő hírhedt vezetőjével, Allan Dullessel, továbbá az angol Intelligence Serviceszel és a német titkosszolgálattal. Mind a három titkosszolgálat arra törekedett, hogy a Szovjet Hadsereg ne szabadítsa fel a Balkánt. Hogyan képzelték ebben Tito szerepét? Úgy, hogy a nácik kivonulnak Jugoszláviából, Tito kormányt alakít és átveszi a hatalmat. Erről Tito hadiszállásán egy Karl Walter Ott nevű német ügynök tárgyalt. Tito pedig Zágrábba küldött egy dr. Petrovics nevű ügynököt, hogy az von Hortensau német tábornokkal tanácskozzék. Ki volt ez a titokzatos dr Petrovics? Ausztria amerikai övezetében él egy Walter Hagen nevű volt jugoszláviai német kém, a német SD (biztonsági szolgálat) egyik volt vezetője, aki könyvet írt a náci titkosszolgálat tevékenységéről. Walter Hagen megírta, hogy ez a bizonyos dr. Petrovics nem volt más, mint — Velebit, Tito „diplomáciai tanácsadója”. Velebit valóságos „követséget" rendezett be Zágrábban a németek mellett. Együtt mulatott von Hortensau tábornokkal és — Hitler győzelmére koccintott vele. Mindenhová volt belépési engedélye és egész sor kérdésről folytatott tárgyalást. Szó volt jugoszláv-német hadifogolycseréről is. Egy ízben Tito több német hadifoglyot szabadonbocsátott, még jóval azelőtt, hogy a hitleristák egy titóista feleségét szabadon bocsátották volna. Velebit akkor kijelentette: „Tito előtt szent egy német tábornok becsületszava." Amíg a jugoszláv nép árulói a náci hóhérok kezére juttatták az igazi kommunistákat , ügynökeiket, mint például a véletlenül letartóztatott Rankovicsot, a nácik készségesen szabadon bocsátották. Ez történt Pribicseviccsel, a Tito-banda mellett működő amerikai ügynökkel, Allan Dulles emberével is. Velebit tárgyalásai német-titóista fegyverszünet megkötésére irányultak és ez csak azért nem valósult meg, mert a felszabadító szovjet csapatok közel jártak és a német fasiszták bukása bizonyos volt; a nyugatiak elkésettnek tartották a német-titóista kiegyezést. Mindenesetre a Tito-banda és a nácik paktálása kétmillió jugoszláv hazafi legyilkolását jelentette. Walter Hagen azt is megírta, hogy Velebit zágrábi tárgyalásainak okmányait ő vitte Zürichbe Allan Dullesnek, az amerikai kémvezérnek, aki tehát tudomással bírt arról, hogy a Tito-banda náci kémügynökség. Persze az amerikai imperialisták nemcsak ebből szereztek tudomást Tito és a nácik együttműködéséről. Fitzroy MacClean amerikai tábornok, az USA kémszolgálatának volt jugoszláviai vezetője, „Keleti bejárat" című könyvében kifecsegte: a nácik lehetővé tették Titónak, hogy delegációt küldjön Kairóba, az angol-amerikai parancsnoksághoz. Maga McClean tábornok Dalmáciában szállt partra és a német megszábás ellenére nyugodtan elsétált Tito lakhelyére, amelynek fekvését egyébként a hitleristák is jól ismerték. Titóék „nevezetes” ügynököket foglalkoztattak az angol amerikai imperializmus céljainak megvalósítására. Ezek az ügynökök Velebit zágrábi házában találkoztak. A náci megszállók épen úgy nem bántották ezeket az ügynököket, Kardeljt és Macseket, mint ahogyan kisujjal sem nyúltak Velebithez. A háború végefelé az árulásban edzett Velebit pályafutása véglegesen az angol-amerikai kémszolgálatba torkollott. 1944-ben Bariba utazott, ahol Deakin angol ezredessel együtt „dolgozott”. Trockistákat, fasisztákat, mindenféle áruló söpredéket toborzott, amelyből a titóista rendőrség, az UDB vezetői kerültek ki. Velebit most ismét Olaszországban van, miután a háború után Londonban és Washingtonban közreműködött a titóisták és az imperialisták háború alatti kémkapcsolatainak nyílt háborús szövetséggé való átalakításában. Velebit Rómában is az amerikai imperializmus ügynöke. Jelenleg jugoszlávolasz katonai szövetséget akar létrehozni. Persze a kémdiplomata új missziója kudarcba fog fulladni. A Tito-banda kezet foghat ugyan a feketereakciós olasz kormánnyal, de ökölbe szorított kézzel állnak velük szemben a jugoszláv és olasz dolgozók milliói.