Világosság, 1952. január-március (8. évfolyam, 1-77. szám)

1952-01-02 / 1. szám

2 Világossá. Amerikai politikusok és közírók az I­SA politikájának siralmas­­eredményeiről NEW YORK, január 2. (TASZSZ) Az amerikai politikusok és közírók az amerikai „totális diplomáciának” az elmúlt évben elért eredményeit ér­tékelve az Egyesült Államokra nézve nagyon vigasztalan következtetésekre jutnak Többé-kevésbbé beismerik, hogy Truman és Ache­­son külpolitikája a legsúlyosabb , kudarcba fulladt. Ezzel kapcsolatban rámutatnak, hogy ez a politika fő céljait tekintve, a cé­lokkal ellentétes eredményeket ért el. Nyugat-Európában az „erőállapot" megteremtése helyett-az amerikai poli­tika elősegítette a gazdasági és poli­tikai gyengeség új elemeinek felszínre kerülését. Az Atlanti Szövetség konszo­lidálódása helyett elhidegülés érezhető a nyugateurópai országok és az USA között. Ugyanakkor fokozódik a nem­­zetközi porondon az Egyesült Államok erkölcsi elszigetelődése is. Különösen nagy nyugtalanságot kelt amerikai politikai körökben az, hogy mindenütt növekszik az Amerika-elle­­nes hangulat, amit itt „Nyugat-Euró­­pa ‘további csatlóssá tételével szemben megnyilvánuló ellenállási mozgalom­nak’’ neveznek. Ugyanakkor fokozódik „az elégedetlenkedés az amerikaiak vezető szerepe miatt” is. Az emberi lelkekért vívott harcban — írja a New York World Tele­gramm párizsi tudósítója — „Nyugat 1951-ben vereséget szenvedett, Moszkva viszont diplomáciai és propaganda győzel­meket könyvelhet el. Nyugat-Európában az atomháborútól való félelem hatása alatt, különösen a kicsiny államok­­körében fokozódik a pacifista hangulat. Az amerikai be­folyás a Marshall terv ellenére csor­bát szenved”. A New York Journal and American szemleírójának szavai szerint „az el­gondolkodó megfigyelők” a háború utáni időszakot, különösen az elmúlt tizenkét hónapot szemlélve, leleplezik, hogy „Európa eltávolodik Amerikától”, hogy nyilvánvaló jelei mutatkoznak „az Egyesült Á­lamok és Európa kö­zötti elhidegülésnek”, hogy az európai politikusok „belefáradtak már” az ame­rikai parancsolóiknak való engedel­meskedésbe és, hogy az amerikaiak „csalódtak” Európában, az európaiak pedig csalódtak a „hétesztendős ame­rikai vezetés eredményeiben. A „me­zítelen és cicomátlan igazság az — írja a Chicago Daily News párisi tu­dósítója —, hogy az itteni amerikai megbízottak fennhéjázó mindentudók­nak kezdenek tűnni barátaink előtt”. Stewart Alsop újságíró, aki nemrég tért vissza n­yugateurópai és közelke­­leti útjára­, azt írja, hogy ma „a nyu­gati szövetség szétesésének veszélye fokozottabb, mint azelőtt". Ugyanerről a Commercial and Fi­nanciag­ Chronicle szerkesztőségi cik­kében ezt írja: „Az Európából és Ázsia nem kommunista részéből majdnem naponta érkező hírek bizonyítják, hogy nem bíznak az USA-ban. Ilyen tényekre nem szívesen bukkan az ember, de mégis té­nyek ezek és mindig figyelmet kell rájuk fordítani.” A folyóirat szomorúan állapítja meg, hogy a Szovjetunió „három évtized alatt a világnak mind elmaradott kör­zeté­ben, mind pedig a haladott or­szágokban meg tudj­a győzni a lakos­ság jelentékeny részét arról, hogy a kommunizmus legjobb reménységük, és hogy az elmaradott országokban élő sok ember, akinek választania kell a Nyugat és a Szovjetunió között, „inkább a Kremlt választja”. Az említett politikusok és közírók közül egyesek mindezért az amerikai propaganda gyenge voltát h­báztat­­ják. .A külföldről hazatért kongresz­­szusi tagok — írja Walter Lippman —, akikkel idegenben éreztették az USA elleni bizalmatlanságot, gyakran hajlamosak arról beszélni, hogy min­dennek okát és orvosságát Amerika Hangja propaganda-gépezetében kell megkeresni. Egyesek szerint ez a propaganda dilettáns másoknak az a véleményük, hogy elég pénzt költenek propagandára, de minden hozzászóló azon a véleményen van, hogy ameny­­nyiben politikánk még a baráti és szövetséges országokban sem élvez teljes bizalmat és népszerűséget, ak­kor ez azt jelenti, hogy az amerikaia­kat nem ,reklámozzák, kellőképen azok, akiket erre a célra felfogadtak." Stewart Alsop újságíró megálla­pítja, hogy „az amerikai propaganda, amely­re pedig nagy összegeket költe­nek, mondhatni, teljes kudarcot vallott". Ennek bizonyítékául megemlíti,­­ hogy három hónapot­ nyugateurópai és kö­­zelkeleti útja alkalmával nem találko­­zott Amerika Hangja rádióadásainak egyetlen hal­gutájával sem. Dorothy Thompson, az ismert ame­ rikai újságírónő erősen kételkedik ab­ban, hogy az USA „államhatalma” kényszeríthet-e Amerika „szeretetére és tiszteletére”. Véleménye szerint a dolog épen ellenkezőleg áll: minél inkább dicsekszik Amerika katonai erejével, annál inkább el­ijeszti magától szövetségeseit. „Amerikának a háború elkerülhetetlen voltáról szóló kiinduló tétele — írja — holtra rémíti az európaiakat.” , „Semmiféle abrakadabra sem se­gíthet hozzá bennünket, hogy a há­borút békének tüntessük fel. Truman abban reménykedik, hogy megteheti ezt, de senki sem hisz neki. Fitogtatott katonai erőnk ellenére egyáltalán nem szeretnek ben­nünket és nem is tisztelnek. Ez azt jelenti, hogy ideje végre mó­dosítani politikánkat.” „A gondolkodó amerikaiak — írja Harold Ickes, Roosevelt egykori bel­ügyminisztere — már rég elfáradtak, sőt undort éreznek a dörgő oroszelle­nes vádakkal szemben, amelyeket egye­sek fenyegető hangnemben, kardcsörte­­tés közepette hangoztatnak... Két­ségbeesett szükségünk van rá, hogy Oroszországgal szemben új álláspon­tot foglaljunk el...” Még David Lawrence, a New York Herald Tribune elvakult háborús uszí­tó szemleírója is, kijelentette egy vi­lágos pillanatában, hogy „Amerika Hangja” olyanféle adásai, mint „Ame­rika katonai felsőbbségének, valamint az orosz városok bombázása terveinek dicsőítése” nem járulhatnak hozzá „az emberi lelkekért folyó csata” meg­nyeréséhez. A Wall Street Journal ezt írja: „Egyetérthetünk azzal, hogy a politi­kában mindig megvan a szerencsejá­ték és a lehetséges veszteség eleme. Ami szemünk előtt lejátszódik, az a rulett-játékhoz hasonlít. A konok játé­kos sorsa előbb vagy utóbb az ön­­gyilkosság.” Egyiptomban törvény bünteti mindazokat, akik együttműködnek az országban lévő idegen csapatokkal KAIRÓ, január 2. (TASZSZ) A minisztertanács december 30-i ülésén jóváhagyta azt a törvényjavas­latot, amely mindazok megbüntetését írja elő, akik együttműködnek az Egyiptomban lévő idegen csapatokká".. A törvényjavaslat két évig terjedő börtönbüntetéssel és ezer egyiptomi fontig terjedő pénzbírsággal bünteti mindazokat, akik élelmet, ruhát, vagy építkezéshez szükséges anyagokat szál­lítanak az idegen csapatoknak. Imperialistaellenes tüntetések Egyiptomban KAIRÓ, január 2. (TASZSZ) Egyiptomban egyetemi hallgatók és munkások országszerte több imperia­listaellenes tüntetést szerveztek. A tüntetők határozott intézkedéseket kö­veteltek a kormánytól az egyiptomi nép nemzeti követeléseinek teljesítése érdekében. Az Al-Miszri című lap jelentése sze­rint egyes városokban kihirdették az ostromállapotot. Béni Szuveif városá­ban a rendőrség fegyverrel tüzelt a diákokra. Heten megsebesültek. Más lapjelentések szerint több városban sok diákot letartóztattak. Nagy tünte­tések zajlottak l e Béni Szuveif, Da­­menhur, Demietta, Mehalla-el-Kubra, Minuf, Tanta, Aszfut városokban és több kisebb városban. Védelmi harcokat vív a koreai néphadsereg A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság néphadseregének főparancs­noksága jelenti január 1-én, hogy a koreai néphadsereg egységei szoros együttműködésben a kínai népi ön­kéntesekkel, egyes arcvonalszakaszokon helyi jelentőségű harcokat vívnak és emberben és hadianyagban komoly veszteségeket okoznak az amerikai-angol agresszorok csapatainak és a h­sztamanista csapatoknak. A néphadsereg légvédelmi egységei és az ellenséges repülőgépekre va­dászó lövészosztagok hármat lelőttek azok közül az ellenséges repülőgépek közül, amelyek a keleti és nyugati partvidéken lakott helységeket bom­báztak és gépfegyverrel tüzeltek ezek­re a helységekre. Koncentrációs táborokat állítanak fel az USA-ban WASHINGTON, január 2. (ADN) Az amerikai igazságügyminisz­térium bejelentette, hogy az Egyesült Államokban rövidesen megkezdik há­rom koncentrációs tábor építését. A táborokban a Truman uralom szem­pontjából „nemkívánatos” személyeket helyezik el. SZERDA, 1952 JANUÁR 2. Magyarország nem Texas Amióta négy amerikai repülő nem pontosan a frankfurti amerikai pa­rancsnokság utasításai szerint fejez­te be a pápai repülőtéren magyar­országi látogatását, az Egyesült Ál­lamok minden hivatalos hírszolgá­lati szerve és rádióállomása dühro­hamot kapott, hisztérikus kitörést kitörésre halmoz és különféle kom­mentátorai rekedtre kiabálják magu­kat a különböző mikrofonok előtt. Ezt az elkeseredett dühöt osztja az Amerikai Egyesült Államok kormá­nya is, amely bezáratta a Cleveland­ és newyorki magyar konzulátust, megtorlásul népünknek azért a szá­mukra megbocsáthatatlan szokásá­ért, hogy börtönbe zárja és elítéli azokat, akik elfeledkeznek arról, hogy Magyarország nem Jugoszlá­via és nem Texas, hogy nem szeret­jük, ha kémek, felforgatók sétálnak át határainkon még akkor sem, ha magának az Egyesült Államoknak megbízó levelét viselik zsebükben. „Amerika Hangját” és nyugat­európai fiókját, a „Szabad Magyar­­ország Hangját“’ mindez módfelett felháborítja. „Emberrablásról­’, a „szabadság“’ ellen elkövetett merény­letről hord össze szentori hangon mindenféle zöldséget. Mielőtt a nagy lendületben közölnék, hogy a négy repülő nem is repülő, hanem sztrájkoló tatabányai bányász és a repülőgép tulajdonképen sétapálca, szeretnénk egy dolgot figyelmükbe ajánlani. Még­pedig azt, hogy a hazugság nem válik attól igazsággá, ha az ember hangosan belekiabálja egy mikrofonba. Nem ártana, ha két dühkitörés között egy lélekfelvétel erejéig elgondolkoznának azon, — amennyiben a gondolkodást a hír­hedt rádióállomás szabályzata meg­engedi — hogy a repü­lőkaland álta­luk megénekelt hőseit Magyaror­szágra senki sem hívta. Ellenkező­leg. küldték őket. Arról sem lenne szabad megfeledkezni, hogy nem magyar repülőgép sétált ejtőernyők­kel és rádiófelszerelésekkel a Hud­son felett, hanem amerikai repülőgép a Duna felett. Nem magyar repülők táskájából került elő Ohio és Ten­nessee állam térképe, hanem ame­rikai pilóták szerelvényéből a Szov­jetunió, Ukrajna, Románia és Ma­gyarország térképe. Ez a csekély különbség úgy lát­szik, egyáltalán nem zavarja a „Sza­bad Magyarország Hangja’“ rádióállo­más gazdáit. De — engedelmükkel — a szabad Magyarország, a ma­gyar nép számára ez lényeges kü­lönbség. Hogyan is mondotta Visin­­szkij elvtárs az ENSZ - közgyűlésén: „Nem lehetne séta céljára más utcát választani?’“ Magyarországon ugyan­is nem lehet úgy viselkedni, mint valamelyik Marshall-országban. Aki nem hiszi, kérdezze meg Mr. Hen­­dersont, Mr­. Vogelert, esetleg ma­gát Mr. Seiden Chap'nt. Ha az ellenség nem vonul ki Koreából, ez sietteti az amerikai imperializmus pusztulását Kim Ir Szen elvtárs újévi üzenete a kínai népi önkéntesekhez KOREAI ARCVONAL, január 2. (Új Kína) Kim Ir Szen elvtárs, a koreai nép­hadsereg főparancsnoka újévi üzenetet intézett a kínai önkéntes egységek parancsnokaihoz és harcosaihoz, amely­ben a többi között hangoztatja: — A kínai népi önkénteseknek és a koreai néphadsereg katonáinak egy­sége, egymás iránti barátsága, pél­dátlan hősiessége és hazafiassága a fenkölt nemzetköziség és a nemes szellem új mintaképévé lett A közös ellenség ellen vívott kemény harcok­ban a kínai népi önkéntesek és a ko­reai néphadsereg katonái megacélo­­zódtak, elsajátították a legkorszerűbb technikát, a legelőrehaladottabb harci tapasztalatokat és legyőzhetetlen erővé váltak.­­ A koreai nép a győzelem érdeké­ben és az arcvonal támogatására vég­zett munkájában nap-nap után fo­kozza eltökéltségét, hogy összezúzza és kiűzi hazájából az ellenséget. A 475 milliós kínai nép — a nagy Kínai Kommunista Párt és Mao Ce Tung elnök vezetése alatt — egyesült az amerikai agresszió ellen küzdő, Koreát támogató mozgalomban. A vi­lág békeszerető népei, — élükön a nagy szovjet néppel — erős támoga­tást és nagy segítséget nyújtanak ne­künk igazságos felszabadító harcunk­ban. — Ilyen körülmények között, ha az ellenség nem vonul ki Koreából, hanem folytatja agresz­­sziós háborúját, ez egész bizonyo­­san sietteti az amerikai imperializ­mus pusztulását . További ragyogó sikereket kívá­nok a testvéri kínai népi önkéntes egy­ségek parancsnokainak és harcosainak a közös ellenség ellen vívott szent háborúban. Peng Teh-huai tábornok : A győzelem biztosan kezünkben van ház, amelyben a többi között hangoz­tatja: A hős koreai néphadsereg odalán harcolva, nagy győzelmeket arattunk, a 38. szélességi fok térségébe szorítot­tuk vissza az amerikai agresszorokat és csatlósaikat és mind emberben, mind hadianyagban igen súlyos vesz­teségeket okoztunk az ellenségnek. A koreai és kínai népi erők az 1951 de­cemberével véget ért tizennégy hónap alatt 490.000 ellenséges katonát — köztük 210.000 amerikait — semmisí­tettek meg. Ha ehhez hozzáadjuk azt a mintegy százezer embert, akiket az amerikaiak szökés, betegség és nem közvetlen harci cselekmények követ­keztében vesztettek el, akkor az amerikai agressziós fegyveres erők veszteségei meghaladják a háromszázezer embert. Az ameri­kai agresszorok legkevesebb 2500 repülőgépet vesztettek.­­ A népi erők légiflottája súlyos csapásokat mért az amerikai légierőre, tüzérségünk és páncélos alakulataink pedig az amerikai agresszorok száraz­földi erőit tépázták meg. Ez világo­san bizonyítja, hogy a koreai és a kí­nai népi erők nemcsak megfelelő em­beranyaggal rendelkeznek, hanem harci erejük is egyre növekszik. A győzelem biztosan kezünkben van. Ha az amerikai agresszorok ragaszkodnak támadó háborújuk­hoz, teljes vereség vár rájuk. Amilyen mértékben elhúzódik a koreai agressziós háború, olyan mértékben fáradnak bele az amerikai katonák és az amerikai nép a háborúba. Napról napra éleződnek és mélyülnek a vi­szályok és az ellentmondások az ag­ressziós tömbön belül. Rendkívül ko­mor jövő vár az amerikai imperialis­ta háborúra. Továbbra is hősiesen kell teljesíte­nünk katonai feladatainkat. Meg kell semmisítenünk mindazokat, akik meg­támadnak bennünket. KOREAI ARCVONAL, január 2. (Új Kína) Peng Teh-huai tábornok, a kínai népi önkéntesek parancsnoka kedden újévi üzenetet intézett a parancsnok­sága alatt álló tisztekhez és katonák­ TITO ÚJ RÓMAI NAGYKÖVETE, AZ AMERIKAI, ANGOL ÉS HITLERISTA KÉMSZOLGÁLAT RÉGI ÜGYNÖKE Ismeretes, hogy a Tito-banda kizá­rólag hivatásos kémeket nevez ki diplomáciai képviselőkké. Ilyen Vladi­mir Velebit is, aki nemrég került a római jugoszláv nagykövetség élére. A reakciós De Gasperi-kormány mellé „méltó” kémdiplomata került. Velebit a háborúnak és a vérengzésnek régi ügynöke. Pályafutása gyökeréig lelep­lezi a Tito-banda régi szövetségét a nácikkal és az angol-amerikai impe­rializmussal. Vladimír Velebit 1941-ben Tito „diplomáciai tanácsadója” volt. Már akkor kapcsolatban állt az amerikai kémszolgálat Zürichben működő hír­hedt vezetőjével, Allan Dullessel, to­vábbá az angol Intelligence Service­szel és a német titkos­szolgálattal. Mind a három titkos­szolgálat arra törekedett, hogy a Szovjet Hadsereg ne szabadítsa fel a Balkánt. Hogyan képzelték ebben Tito sze­repét? Úgy, hogy a nácik kivonulnak Jugoszláviából, Tito kormányt alakít és átveszi a hatalmat. Erről Tito hadi­­szállásán egy Karl Walter Ott nevű német ügynök tárgyalt. Tito pedig Zágrábba küldött egy dr. Petrovics nevű ügynököt, hogy az von Hortensau német tábornok­kal tanácskozzék. Ki volt ez a titokzatos dr Petrovics? Ausztria amerikai övezetében él egy Walter Hagen nevű­ volt jugo­szláviai német kém, a német SD (biztonsági szolgálat) egyik volt ve­zetője, aki könyvet írt a náci titkos­szolgálat tevékenységéről. Walter Ha­gen megírta, hogy ez a bizonyos dr. Petrovics nem volt más, mint — Velebit, Tito „diplomáciai tanácsadója”. Velebit valóságos „követséget" rende­zett be Zágrábban a németek mel­lett. Együtt mulatott von Hortensau tábornokkal és — Hitler győzelmére koccintott vele. Mindenhová volt be­lépési engedélye és egész sor kérdés­ről folytatott tárgyalást. Szó volt ju­­goszláv-német hadifogolycseréről is. E­gy ízben Tito több német hadifog­lyot szabadonbocsátott, még jóval az­előtt, hogy a hitleristák egy titóista feleségét szabadon bocsátották volna. Velebit akkor kijelentette: „Tito előtt szent egy német tábornok becsület­szava." Amíg a jugoszláv nép árulói a náci hóhérok kezére juttatták az igazi kommunistákat , ügynökeiket, mint például a véletlenül letartózta­tott Rankovicsot, a nácik készségesen szabadon bocsátották. Ez történt Pri­bicseviccsel, a Tito-banda mellett mű­ködő amerikai ügynökkel, Allan Dul­les emberével is. Velebit tárgyalásai német-titóista fegyverszünet megkötésére irányultak és ez csak azért nem valósult meg, mert a felszabadító szovjet csapatok közel jártak és a német fasiszták bu­kása bizonyos volt; a nyugatiak el­késettnek tartották a német-titóista ki­egyezést. Mindenesetre a Tito-banda és a nácik paktálása kétmillió jugo­szláv hazafi legyilkolását jelentette. Walter Hagen azt is megírta, hogy Velebit zágrábi tárgyalásainak ok­mányait ő vitte Zürichbe Allan Dul­­lesnek, az amerikai kémvezérnek, aki tehát tudomással bírt arról, hogy a Tito-banda náci kémügynökség. Persze az amerikai imperialisták nemcsak ebből szereztek tudomást Tito és a nácik együttműködéséről. Fitzroy MacClean amerikai tábornok, az USA kémszolgálatának volt jugoszláviai vezetője, „Keleti bejárat" című köny­vében kifecsegte: a nácik lehetővé tették Titónak, hogy delegációt küldjön Kairóba, az angol-amerikai parancsnokság­hoz. Maga McClean tábornok Dalmáciában szállt partra és a német megszábás ellenére nyu­godtan elsétált Tito lakhelyére, amelynek fekvését egyébként a hitleristák is jól ismerték. Titóék „nevezetes” ügynököket fog­lalkoztattak az angol amerikai impe­rializmus céljainak megvalósítására. Ezek az ügynökök Velebit zágrábi há­zában találkoztak. A náci megszállók épen úgy nem bántották ezeket az ügynököket, Kardeljt és Macseket, mint ahogyan kisujjal sem nyúltak Velebit­­hez. A háború végefelé az árulásban ed­zett Velebit pályafutása véglegesen az angol-amerikai kémszolgálatba tor­kollott. 1944-ben Bariba utazott, ahol Deakin angol ezredessel együtt „dol­gozott”. Trockistákat, fasisztákat, minden­féle áruló söpredéket toborzott, amelyből a titóista rendőrség, az UDB vezetői kerültek ki. Velebit most ismét Olaszországban van, miután a háború után Londonban és Washingtonban közreműködött a titóisták és az imperialisták háború alatti kémkapcsolatainak nyílt háborús szövetséggé való átalakításában. Vele­bit Rómában is az amerikai imperia­lizmus ügynöke. Jelenleg jugoszláv­­olasz katonai szövetséget akar létre­hozni. Persze a kémdiplomata új misszió­ja kudarcba fog fulladni. A Tito-banda kezet foghat ugyan a feketereakciós olasz kormánnyal, de ökölbe szorított kézzel állnak velük szemben a jugo­szláv és olasz dolgozók milliói.

Next