Vilmos Bakák Lapja, 1925
1925-10-02
Miskolc, 1925. október II. a VOLT cs. Hét év után jelenik meg ismét a Vilmos-bakák lapja erre az ünnepélyes alkalomra, hogy üdvözölje a bajtársakat, akik messze földről zarándokoltak el Miskolc városába azért, hogy egymást láthassák, hogy megszoríthassák egymás munkától kérges kezét, hogy belenézzenek egymás szomorúságtól bágyadt szemébe. Isten hozott, kedves bajtársaim, szülővárosom falai közé, mely szeretettel fogadja az összegyülekezett bátor harcosokat, kik őszülő fejjel, de fiatal szívvel idetörekedtetek, nem sajnálva sem költséget, sem fáradtságot, hogy a viszontlátás édes örömeiben telketek megfürödjön. Összejöttünk, kedves bajtársaim, szivünk óhajtása képen. Itt vagyunk együtt. Nézzük, látjuk egymást, szorongatjuk egymás kezét, halljuk egymás hangját, de a nyomasztó érzést, mely évek óta minden magyar lelkét elfogja, alig bírja elnyomni a viszontlátás öröme. Nekünk ma Kassán kellett volna találkozni a Dóm előtti téren, ahol Rákóczi szent hamvai nyugszanak, ahonnét diadalaink színhelyére elindultunk, ahol minden magyar szív ma is óhajtva vár, ahol minden kő, minden lomb éppen olyan kedves, éppen olyan velünk érző, ahol minden mintha a mi lelkünkből szakadt volna, éppen olyan magyar. Ma ez lehetetlen, de érezzük mindannyian, hogy csak ma az. Kell jönnie egy olyan fordulatnak, mely megszünteti a természetellenesen vont határokat s egyek leszünk ismét. Sok nagy csapást kihevert már a magyar néprszivás kitartása és munkakedve. Ezt az eddig átélt idők legnagyobb csapását is ki fogjuk heverni. Ma még mint egy szürke szemfedél borul lelkünkre a bánat s a szántóvető felett a pacsirta sem mer dalolni. Néma megadással türjük a reánk rakott bilincset. Szivünk vérzik, de a földmives ekéje behasit mélyen a fekete földü keskenyre szabott magyar ugarba, a munkás pörölye nyomán szikrázik a visszafolytott indulatok tüze s mi, akiknek kezébe az Isten tollat adott szerszámul és fegyverül, nem rejtjük el gondolatainkat, de ahol csak lehet, hangoztatjuk azt, hogy ez nem lehet így. A gondolat él, ott van az eke vasán, a munkás pörölyén, a toll hegyén, ott van az arcok borulatán, a reménytől megcsillanó szemekben, titkos kézszorításban, mindenütt, ahol magyarul beszélnek s a gondolat majdan testet ölt s ketté repeszti a szürke szemfedelet s ragyogó napként besugározza a régi Nagymagyarországot. Összejöttünk, kedves bajtársak. Örüljünk a viszontlátásnak. Fogjuk meg egymás kezét. A munkás, a katona, a tisztviselő tartson össze, haladjon együtt, mert ez az összetartó együttműködés rövidítheti meg csak a keserűség napjait. Ha hazamentek családotok körébe, vigyétek magatokkal a mai kedves nap emlékét. Polatsek Gyula, MISKOLCI TAKARÉKPÉNZTÁR ALAPITTATOTT 1345. Ára 3000 korona.