Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)
2. füzet - Kumánovics György: Karsztvízgazdálkodás a Dunántúli-középhegységben
1998. évi 1. füzet Vízügyi Közlemények, LXXX. évfolyam KARSZTVÍZGAZDÁLKODÁS A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉGBEN KUMÁNOVICS GYÖRGY A Dunántúli-középhegység (DKH) karsztvíz gazdálkodási problémái alapvetően a közel és távolabbi múltban tett beavatkozások hatásaként álltak, ill. állnak elő. A DKH karsztvizei az ország felszín alatti vizeivel történő gazdálkodásban a karsztos kőzetek területi előfordulásánál nagyobb súllyal vesznek részt, mert a karsztvíztárolók a statikus vízkészlet mellett jelentős, folyamatosan megújuló dinamikus vízkészlettel bírnak; - jelentős koncentrált vízkivételre nyújtanak lehetőséget; — főleg a beszivárgási területeken a felszíni szennyeződésre érzékenyek; — jelentős gazdasági értéket képviselő ásványvagyonnal voltak, ill. vannak kapcsolatban. A Dunántúli-középhegységben már a múlt század vége felé először a forrásokra települt vízművek (pl. Pápa-Tapolcafő 1880-1887) majd az 1900-as évek elejétől a kutas vízbázisú vízművek kialakítása is megkezdődött. (A Veszprém városi telephelyű Bakonykarszt Rt., a volt megyei Vízmű Vállalat 1996-ban ünnepelte 100 éves fennállását.) A tatabányai szénmedencében 1896-ban indult a bányászat, amely már szinte az induláskor is vízveszélyes volt. Az 1920-30-as években mélyműveléses szénbányászat folyt az ajkai szénmedencében is kisebb víztelenítés mellett. A karszthidrológiai kutatások a karsztforrások feltárásával és rendszerezésével kezdődtek. Az elsők közül dr. Kessler Hubert nevét kell feltétlen megemlíteni, aki a VITUKI dolgozójaként kollégáival az 1950-es évek elejétől végzett forrásmérések alapján létrehozta a forráskatasztert (Kessler 1959). A mérések eredményeit értékelve a Tettye-forrás vízgyűjtőjére Kessler meghatározta az éves beszivárgási százalékot (Kessler 1954), ami már az éves hozam, vagyis az utánpótlódás számítására nyújtott lehetőséget, megteremtve ezzel a karsztos területek vízkészlet-gazdálkodásának alapját. Az 1950-es évek időszaka a karsztvíz háztartásban még az ún. zavartalan állapot volt (/. ábra), nem voltak olyan jelentős kommunális, ipari (bányászati) célú karsztvíz kitermelések, melyek a dinamikus egyensúlyi állapotot lényegesen módosították volna. A beszivárgó vízmennyiség (1. ábra) a rendszerből a vízkivételeken, más vízadókba történő átadással és forrásokon történő túlcsordulással távozott. A források hozama az 50-es évek elején még a karsztvíztároló összes megcsapolásának 60%-a körüli volt (/. ábra). A forrásokhoz hasonló, de nem koncentrált vízkilépési helyek voltak a karsztlápok (pl. Tapolcai-medence, Öskü-Bánta térsége), mai szemmel nagyon érdekes élővilággal. A kézirat érkezett: 1997. VIII. 8. Kumánovics György okl. geológusmérnök, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDT VÍZIG Székesfehérvár) műszaki igazgatóhelyettese.