Vörös Zászló, 1960. január-június (16. évfolyam, 1-77. szám)

1960-01-01 / 1. szám

4. oldal Г о ÚjéPÍ -Л- г . < ’'-A *0.4 tápiratai Ш „r • ---- ?&cL *ГгУ° Л,. \ TAV'rAT ’Л 9^кЦ K^‘T^<*-Á л? ~ ио’л / гпп - at (tS Л .jjtön 65Q \ I új ^ htjeJt T Ж fii* ____j ^ || Hl» Та V ir Д 'P rs '<5x «7\ Я— -—IT AV1 /«Ä-* -Я-^.." ^ ii! W \ ^«Мг/мУд,^^ ' “**& l^S***^^* -MVHK/IS A **ur*r/W/Vv*>r^ ■"*> __ \2»гЛЛІРпн[тики г2° r5^W>«’­­І/)»»Л 9L9NK аш,с „z itiT0 т м^Тгааі #w r«­“Vir ^ I \ A AT i. ІЛ RUltl' ^ - 1 \ «TtlRVt^ \ n P0 ~L j*>-\ ш\ tuRÜGY0S2T^ «ЙЖЙ^­KULTUR u0v&CS ^ . wC -...їйза»®-; 'Л?Ч~[>~є KJK І HÉ к T E К І N т É L Ez az eset valóban megtör­tént. Hősöm nevét ugyan nem árulom el, így egyeztünk meg. Egyszóval, nemrégen kerüle­tünk egyik falujában jártam. Miután elvégeztem dolgaimat, az autóbusz-megálló felé tartottam. Az után összetalálkoztam egyik régi ismerősömmel, a helybeli kolhoz csoportvezetőjével. — Jóestét, — köszöntött. — Jóestét! — köszöntem visz­­sza. — Hogy van? És hová siet annyira? Megállt. Balkezével pödört egyett a bajuszán, mely amúgy is úgy ágaskodott az orra alatt, akár egy vasvilla, s elmosolyo­dott. — Azt kérdi hová megyek? Oda ii! — mondta és az iskola felé mutatott. Csak akkor vettem észre, hogy jobb kezében néhány kopott régi tankönyvet tart. — Iskolába? — csodálkoztam én. — Hát hány éves már ma­ga? — ötven múltam — válaszol­ta és tréfásan hozzátette: — De­­az nem számít. Nincs rajta mit csodálkozni, — húzta össze sze­möldökét. — Oskolába járok, oszt kész. Már csak a tekintélyem miatt IS. — A tekintélye miatt? Nem értem... — Nem? Hát elmondom, hogy történt a dolog. A buszig még úgyis van idő. De aztán (HUMORESZK) ki ne cirkalmazzon abba az új­ságba! Elmosolyodtam. És ismerősöm hozzálátott a történet elmesélé­séhez. — Az unokámat, Marikát is­meri? Hát , az oka mindennek. Beírattuk az iskolába. Eleinte, amíg olvasni és írni tanult, nem is volt semmi baj, írni én is tu­dok. Szegedi úr, az én tanítóm megtanított erre. Szó se róla, az aztán tanító volt. Mindig hor­dott magával egy ekkora léniát, — mutatta a kezével. — De nem azért, hogy a táblán vona­lakat huzigáljon vele. Másra kellett az. A legkisebb vétségnél elordította magát: «Na csak, fogd meg a spicced, te betyár!» S amikor elkezdett csapkodni azzal, a léniával, bizony egy hétig szi­szegett az ember, amikor leült a padra. Szóval, mikor nem tudta Ma­rika szépen leirni az Ö, vagy A betűt, rögtön hozzám szaladt­ . — Nagyapa, segíts megcsinál­ni ezt a példát. Meg is mutattam. De múltak az évek és Marikának már nem­csak írni meg olvasni kellett, ha­nem számolni is. Itt kezdődött aztán az én bajom. Hazajön, megvacsorál, eljátszik velem, az­tán kirukkol: — Nagyapa, segíts megcsinál­ni ezt a feladványt. Könnyű azt mondani, hogy csináld... De amikor jómagam sem tudtam, Marika meg olvas­sa: «Vett Vali egy kiló cukor­kát. A fele édes, a fele savanyú. 12 rubel 50 képeket fizetett. Az édes cukorka másfélszer drágább, mint a savanyu. Mennyibe ke­rül egy kiló édes cukorka és egy kiló savanyu cukorka?» Nesze neked! Hát honnan tud­jam én. Ha nem csinálom, vége a tekintélyemnek az unokám előtt. Órákat ültem a fészerben, szá­molgattam pas­zulyszemeken. Az asszony meg be-be jön és idege­sít: — Vén bolond, — dörmögi. — 50 évet leélt, csoportvezető lett, aztán egy számtan példát sem tud megcsinálni. — Tűnj a szemem elől, míg mérges nem leszek! Csináld magad, ha olyan okos vagy. — Nem vagyok én csoportve­zető — feleli az asszony. — Te vagy itt a fő, hát csináld. Ami igaz, az igaz. Szégyen is ez, magam is tudom. Kukoricát tudok termelni és ezen a kacska­­ringós dógon elbukok. De ha nem tanultam ilyet. Egyszóval csalni kezdtem. Míg az unokám nem volt otthon, fogtam a köny­vet és előre megcsináltam a pél­dákat. Akkurátusan be voltak ka­­rikázva a feladott példák. Egyszer aztán megesett a baj. Az unokám korábban jött haza mint máskor és ott talált a könyv, meg a paszulyszemek között. Püff neki! Kikerekítette azt a nagy szép kék szemét, nézett, nézett, aztán hangosan elnevette magát. Nevetett és nevetett, köz­ben meg ujjával a paszulysze­­mekre mutogatott. Oda is lett a tekintélyem Marika előtt. Törtem a fejem mit is csinál­jak. Később rájöttem, hogy ma­­gamnak is oskolába kell járnom. Be is iratkoztam. Az estibe, mert nappal dolgoznom kellett. Most aztán nem kellett paszuly a példák megoldásához. Hohó! Most már nem félek a számtan­tól. Aztán ami a legfőbb, uno­kám előtt is megvan megint a tekintélyem. Ismerősöm ide-oda topogott köhintett egyett, majd tovább folytatta: — De tudja-e, hogy nem bán­tam meg az oskolát? Sokat le­het ott tanulni. Ha hazajövök és elkezdek az asszonynak mesélni hát úgy néz rám, mint valami tudós emberre. Az útkanyarban feltűnt az au­tóbusz. Beszélgetésünk félbe szakadt. Az autóbusz ablakából láttam, hogy még egyszer intett egyet a kezében tartott könyvek­kel, majd nagy komótosan be­fordult az iskolaudvarra. Csató Gy Szerkesztő: CSANÁDI GY. VÖRÖS ZÁSZLÓ 1960 január 1, péntek A nagy sikerek éve Véget ért az 1959-es év — a kommunista építés óriási programja teljesítésének első éve, melyet az SZKP XXI. kongresszusa jelölt meg. Ez az év, mutat rá az SZKP KB plénumának 1959 december 25-én elfogadott határozata, újabb óriási sikerekkel vált nevezetessé az ipar, a mező­­gazdaság fejlesztésében, a nép jólétének növelésében, a Szov­jet Állam békés külpolitiká­jának megvalósításában. Ma a Szovjetek országának tekintélye a nemzetközi élet­ben különösen megnövekedett. A Szovjetunió tartós és fá­radhatatlan erőmegfeszítése által a «hidegháború» hosszú évei után enyhülés lett észlel­hető a nemzetközi helyzetben. A legfontosabb szerepet a nemzetközi légkör enyhülésé­ben Hruscsov N. Sz., a Szov­jetunió Minisztertanácsa elnö­kének történelmi jelentőségű USA-beli látogatása játszotta. Az amerikai Associated Press hírügynökség, arra a vé­leménykutatásra támaszkodva, amit minden évben az újsá­gok, folyóiratok, a rádió és te­levíziós társaságok között foly­tatnak, közölte, hogy Hrus­csov Nyikita Szergejevics USA-beli látogatását az 1959- es év legnagyobb eseményé­nek nyilvánították. A második helyen, ami a fontos esemé­nyeket illeti, a Szovjet űrra­kéta felbocsátása szerepel, ame­lyek közül az egyik az embe­riség történelmében első ízben szállt le a Holdon, a másik pedig lefényképezte annak bolygónkról nem látható olda­lát. «Camp David szelleme», amely Hrucsov NI. Sz. USA- beli tartózkodása alatt szüle­tett meg, konkrét eredmé­nyekkel jár. Hosszas vita után Nyugaton végül megegyezésre jutottak abban a kérdésben, hogy ez év tavaszán Párizs­ban megtartsák a csúcstalálko­zót a Szovjetunió részvételé­vel. A világ társadalma ebben reális lehetőséget lát a meg­érett nemzetközi problémák megoldásának meggyorsításá­ra. Ugyanakkor a «hideghábo­rú» folytatásának hívei nem tették le a fegyvert. «Most,— mondja. Hruscsov N. Sz., a nemzetközi helyzetben vilá­gosan megmutatkozik a két irányzat: egyik oldalról, nem csak a népek, de számos álla­mi és politikai tényező is el­ismeri a «hidegháború» fel­számolásának szükségességét más oldalról pedig bizonyos nyugati körök ama törekvése hogy feltartóztassák a nemzet­közi feszültség enyhülésének folyamatát. Különösen makacsul igye­keznek akadályt gördíteni­­ küszöbönálló csúcstalálkozó útjába a nyugat-német revan­siszták. Markis Walde ismert­amerikai újságíró ezzel kap­csolatosan azt írta, hogy Ade­nauer politikája «abban rej­lik, hogy megakadályozzon minden komolyabb tárgyalás, a Szovjetunióval» és «meghiú­sítson mindennemű tárgya­lást Németországot és a berli­ni kérdést illetően». Nem akarnak elhallgató, az amerikai «erőpolitika» szó csövei sem, holott már régen megbuktak. Ezek újabb és újabb dollármilliárdokat kö­vetelnek a fegyverkezési haj­sza folytatására, újabb ameri­kai rakétakilövő helyek létesí­tését idegen földön, stb. Ezek­ a követelmények különösen megmutatkoztak a NATO ta­nácsának párizsi ülésszakán amit decemberben tartottak meg. De a világ népei kormá­nyaiktól nem az esztelen fegy­verkezési hajsza folytatását várják, hanem az általános és teljes leszerelést, ami a tar­tós és szilárd béke megterem­téséhez vezet a földön. Az em­berek az 1960-as évbe azzal a szilárd elhatározással lép­nek, hogy újabb nagy sikere­ket érnek el ezen az úton. Kiszlov A. «Красное Знамя» (на венгерском языке). Орган Береговского районного комитета Коммунистической партии Украины и районного Совета депутатов трудя щихся Закарп. обл. Адрес редакции: г. Берегово, ул. Сталина, No 3. Тел. редактора и отд. партийной жизни — 80, секр., «вд. сельск. хоз. и писем — 156

Next