Vörös Zászló, 1967. július-december (23. évfolyam, 78-154. szám)
1967-09-16 / 111. szám
HALADUNK CSODÁS JÖVÜNK FELE A BARÁTSÁG KOLHOZ EGY NAPRA !--------------- ROSZI központjában, a ma már Herz sok terének nevezett kicsiny parkban : egy obeliszk áll. Rajta a következő felirás olvasható: ÖRÖK DICSŐSÉG AZOKNAK, AKIK ÉLETÜKET ÁLDOZTÁK A HAZÁÉRT. Az emlékmű alatt egy ismeretlen katon na nyugszik. Nem tudják róla, orosz volt-e і vagy tatár, a kazah földek végtelen sztyepjeit nevezte-e szülőföldjének, vagy Azeribajdzsán földjében kutatta-e az olajat... і Csak egyet tudnak róla: a szovjet hadserreg katonája volt, aki életét adta a falu szabadságáért, lakóinak szebb, gazdagabb І életéért. Soha nem hervad el a virág az emlékmű talapzatán. A falu lakói kegyelettel őrzik a hősök emlékét. A felvételen, a falusi iskola pionírjai І virágokat helyeznek el az emlékművön. І Iberál E. felvétele. 4. OTTHONRA LELTEK — Levelet hoztam, — ezekkel a szavakkal fordult be a kiskapun a postás Szárcsák Veronkához. Az idős asszony fiatalos fürgeséggel futott elé. Fiától, Ernőtől jött a levél. — Egy hét múlva otthon leszünk, — írta többek között. Ernő régen nem járt itthon. Vorkután, mintegy 2 ezer kilométerre innen, a távoli Északon dolgozik évek óta. Ott is nősült meg, s most családjával együtt jött látogatóba édesanyjához, testvéreihez. — Hogy megy sorod? — ez volt az anya első kérdése fiához. Tudta róluk, hogy jól élnek. Hiszen leveleikből mindig kicsendült a megelégedettség. De most élőszóval is hallani akarta azt, amit oly nehéz volt kezdetben elhinni. 30 évvel ezelőtt férjével, gyermekeivel együtt Szárcsák Veronica is nagy útra kelt, Amerikában akart szerencsét keresni. Hét évi hiábavaló küzdelem után be kellett látnia, hogy nincs mit keresnie ott, ahol minden a gazdagoké. Hazatértek. Tavaly ő egyedül 200 munkaegységet keresett. Gyermekeiből emberek lettek. Egyik fia a helybeli kolhoz elnöke, lánya is a kolhozban dolgozik. A másik fia Vorkután dolgozik, egy lánya felcsel Váriban. Szinte észrevétlenül múltak el a napok, a heteik. Ernő sokat mesélt a vorkutai munkások életéről, ottani barátairól. Édesanyja, testvérei pedig a faluban történt változásokról számoltak be, arról, milyen testvéri egyetértésben és barátságban élnek nálunk az emberek. Búcsúzáskor mosolygott az édesanya szeme, örült, hogy ő is, gyermekei is otthonra, boldogságra találtak. TURANYI I. І—»«..-.-.—.-.—-------------------------- EGY AKARATTAL A kolhozi beszámoló-választó gyűlésen történt. Az új vezetőség kifejtette legközelebbi célkitűzéseit. Többek között felvetették egy új iskola felépítésének tervét Orosziban. A javaslatot viharos tapssal köszöntötték a kolhozisták. Nem csoda, hiszen a régi iskola már nem tarthatott lépést a falu fejlődésével. Egyetértettek a javaslattal a kovászóiak is, egy sem akadt közöttük olyan, aki ellenezte volna a tervet. Néhány évvel ezelőtt pedig az oroszijevóiak szavazták meg egyhangúlag egy új klub építését Kovászon. Most pedig tervbe vették a központi fűtés beszerelését abban. Ilyen egyetértés uralkodik a magyarlakta Oroszi és az ukrán lakosságú Kovászó között. Egy akarattal, közös erővel bővítik-szépítik falaikat. Azóta már lerakták az új 18 termes iskola alapját. Hiába János építőbrigádja most a falakat emeli. A kolhozisták társadalmi munkával járulnak hozzá az építkezéshez. Eközben is az igazi barátság számos példáját tanúsítják. Az építőanyag szállítását például a kolhozban főleg a kovászói gépkocsivezetők látják el. — Az iskolához megy? — kérdezik. Ha a válasz igenlő, akkor még egyszer fordulnak munkaidőn felül. Az iskola építését ugyanis mindenki szívügyének tekinti. Hiszen jubileumi építkezés az. IdLig az ősz і során tető alá akarják hozni, hogy jövőre megnyithassa kapuit az iskolások előtt. Jó is, ha határidő előtt véget ér az építkezés, így hamarabb kerül sor egy újra. Mert mindkét falu bízik abban, hogy ezt az iskolát másik követi majd — Kovászon. SEBI A., iskolaigazgató. I BARÁTSÁGBAN ÉLÜNK A falusi tanács nemrégen egy szépen berendezett helyiséggel , a házasságkötő teremmel bővült. Az idén rendeztük be azt. Az első pár, aki a napokban itt esküdött örök hűséget egymásnak, Valicskó Mária és Bundovics Béla tanítókvoltak. Mindig megható, amikor két fiatal aláírja a házassági okmányt, amikor ünnepélyesen kijelentik, hogy mindig a haza hű polgárai lesznek. De ez alkalommal az ünnepség talán még magasztosabb volt, mint sok más esetben. Egy ukrán lány és egy magyar fiú lépett házasságra egymással. Bár ez nem újdonság ebben a kolhozban, mégis van valami jelképes ebben. A falusi tanácshoz, a kolhozhoz tartozó két különböző nemzetiségű falu, Oroszi és Kovászó élete egyszer s mindenkorra egybeforrott, szoros kapcsolatba lépett egymással. Olyan kötelékbe, mely túlszárnyalja a termelési kapcsolatokat, a nyelvi különbségeket. Nem volt ez mindig így. A csehszlovák, majd pedig a magyar burzsoá rendszer igyekezett egymásra uszítani a két falu lakosságát. Oda, ahol magyar napszámosok jártak, nem fogadtak fel ukránokat és fordítva, így könnyebb volt leigázni, kizsákmányolni őket. A két falu népe azonban fokozatosan rájött, hogy az ellenségeskedés csak a földesurak malmára hajtja a vizet. Egységesen kell föllépnünk közös ellenségeink, a földesurak ellen. Az olyanok ellen, mint Fischer Ernő, Pám József és mások, akik hetedmagukkal Orosziban a földek felét birtokolták. Erre tanították a parasztokat a kommunisták. És egyre többen hittek nekik. A falu lakói közeledtek egymáshoz. Ha jött a Borzsa tavaszi, vagy őszi áradása, közös erővel küzdöttek az árvíz ellen. Közösen léptek fel a földesurak önkényeskedése ellen. Az emberek, a különböző anyanyelvű parasztok egyre jobban megismerték egymást. Kovászóról választottak feleséget maguknak Bundovics Imre, Gyurkó András, Bundovics Ferenc oroszi lakosok. Orosziból nősült Turányi András, kovászói lakos és sokan mások. Az igazi barátság és testvéri együttműködés azonban csak a szovjet rendszer éveiben bontakozott ki teljesen. Egyszer s mindenkorra megszűntek a nemzetiségi kiváltságok, egyenlőkké váltak az emberek. Ma ukrán és magyar dalok csendülnek a mezőkön Salánki István vagy Izogajda Fedor csoportjában. A tehénfarmon is két nyelven beszélnek az emberek. Az ukrán fejőnők értik a magyar szót, a magyar farmvezető jól beszél ukránul. Együtt dolgoznak, együtt építik boldog életük alapját — a kolhozt, melynek keresve sem adhattak volna szebb nevet, mint a Barátság Kolhoz. MOLNÁR Zs a falusi tanács elnöke. ÚJ FOGLALKOZÁST sajátítottak el Turányi Péter csoportjának tagjai. Kukorica- és szőlőtermesztőkből rizstermesztők lettek. Járják az emberi kéz által emelt töltéseket, ügyelnek rá hogy egyformán csörgedezzék a víz minden egyes földkockán, egyformán fejlődjék minden egyes rizskalász. Szakértelemmel végzik munkájukat. Magyarok, ukránok dolgoznak a csoportban. Közösen sajátították el ennek az új nö- vénynek a termesztését, együtt ж lesen győzték le a nehézsége- .ket. Most pedig együtt örülnek, hogy fáradozásuk nem Ф volt hiábavaló. Lelkes munkájuk, a csoporton belül uralkodó egyetértés meghozta gyümölcsét. Előzetes számítások szerint a rizsföldön átlagosan 30 — 35 mázsás termés várható. A felvételen: (balról jobbra) Volosin Vaszil kolhozista, Szasznovszkaja Ljuba hidromeliorátor, Turányi Péter. Bilkei Pavló rizstermesztők a rizskalászok érettségét vizsgálják az aratás küszöbén. Iberál E. felvétele. VÖRÖS ZÁSZLÓ 1967 szept. lb. 3. oldal szombat