Vörös Zászló, 1984. január-június (40. évfolyam, 1-78. szám)
1984-01-03 / 1. szám
REMÉNNYEL ÉS BIZAKODÁSSAL AZ 1983-AS ÉV FOTOKRÓNIKÁJA MINDIG boldog és vidám hangulatú аг új esztendő köszöntése. Különösen ha az óévet a jól végzett munka érzésével búcsúztatjuk, az újat pedig a még szebb sikerekbe vetett szilárd hittel fogadjuk. Így van ezzel Bihari András, a Csapajev Kolhoz ardói brigádjának vezetője is. ... Tél van, a fák utolsó leveleit is lefújta már a szél. Sokan úgy vélik, hogy ilyenkor a földművesnek csak a pihenésre, az erőgyűjtésre van gondja. — A kolhozban mindig akad munka — mondja a brigádvezető. Befejezték az ősziek feljavítását, beszállították az utolsó mázsa dohányt a fermentálóba, átrostálták a palántaneveléshez szükséges magházföldőt, kijavították a melegágyi rámákat. S közben szüntelenül folyik a talajtáp kihordása a mezőre. — Szorgalmas emberek dolgoznak a brigádomban, igyekeznek még szebb eredményeket elérni — mondja. Ugyanakkor arról szerényen hallgat, hogy kollektívája sikereiben benne van -і ő szervezd tehetsége, mozgósító, nevelő, lelkesítő tevékenysége is... Öt és fél éves kislánya,Adrien, felesége, Mária, már az újévi fenyőfát díszíti. A ház gazdája azonban még nincs otthon. Most is a traktorbrigádban, az emberek között találni meg őt. Akárcsak édesapját, aki közel harminc éve agazdaság balázséri részlegének brigádvezetője. Hiába, ilyen a földműves élete. Este azonban mindannyian együtt lesznek, hogy együtt koccintsanak az új évre. — Holnap a többi óvodással együtt fellépek a kultúrházban. Szavalni és táncolni fogok — mondja az izgalomtól kipirult arc a kis Adrien. A Csapajev Kolhoz vezetősége hat évvel ezelőtt nevezte ki Bihari Andrást az ardói brigád vezetőjévé. Akkor még csak 25 éves volt. Nem véletlen, hogy a választás reá esett. Hiszen azelőtt már sokszor bebizonyította, hogy szereti a földet, a mezőt, az embereket. Kivégezte a Mukacsevói Szovhoztechnikumot, majd behívták a hadseregbe. Leszerelése után a kolhozban előbb a dohánytermesztés vezetője, majd növényvédelmi szakember lett Ezután vette át a brigád vezetését. Mint mondja, nehéz örökséget kapott. A brigád akkor elmaradozó volt a kolhozban. 1983-ban pedig a kedvezőtlen időjárás ellenére hektáronként 37 mázsa búza, 45 mázsa árpa, 700 mázsa takarmányrépa termett Itt. — Mennyi munka, izgalom áll ezek mögött a száraz számadatok mögött mondja. Persze, tudom, hogy még mindig nem kimagasló eredmények ezek De a legfontosabb, hogy brigádunkat már nem tartják elmaradozónak. Hét évvel ezelőtt lett kommunista pártunk tagja. Azóta megkétszerezett erőfeszítéssel dolgozik. Magas fokú aktivitásával kitűnik a kolhoz pártszervezetében A XXV. kerületi pártkonferencián megválasztott új kerületi pártbizottság plénumán Bihari Andrást a kerületi pártbizottság vezetőségi tagjává választották. Méltó erre a nagy bizalomra. Reménnyel, bizakodással fogadja az új évet. Kívánjuk neki, hogy a föld százszorosán fizesse meg munkáját. Barath Ferenc*— A képen: Bihari András, a Csapajev Kolhoz brigád vezetője, az Ukrajnai Kommunista Párt berehovói kerületi bizottsága vezetőségének tagja. Alekszandrov Borisz felvétele TANULÁS ÉS MUNKA Nemrég örömhír érkezett szakiskolánkba: diákosztagunk, amely a nyár folyamán a Krimi terület mezőin dolgozott, győzött területünk 11 diákkollektívája között. Munkaszerető fiatalok vannak közösségünkben, ötven lány és fiú dolgozott a kolhozmezőkön. A leendő egészségügyi dolgozók nyáron megrendezték az élmunka három napját, a megkeresett pénzt pedig átutalták a szovjet békealapba. Osztagunk tiszteletbeli tagja Majko Szergej, aki területünk fasiszta megszállás alóli felszabadítása közben esett el. Nagy öröm, hogy legjobbjaink, köztük Bábái Difa, Stefkó Anna, Bohusita, Homa Ilona, Kabacs Tatyjana, Jánosi Erika, Geletei Okszana és sokan mások nemcsak jól dolgoznak, hanem kitűnően is tanulnak. Én mint kommunista, a területi komszomolbizottság tagja gyakran elbeszélgetek barátnőimmel legfontosabb kötelességükről, a tanulásról. Hasznosak az ilyen beszélgetések. Csoportunkban például nincsenek közepes tanulók, heten pedig kitűnőek. Szóval csoportunk olyan, ahol egy mindenkiért és mindenki egyért harcol, a nyári munkaszemeszter pedig még közelebb hozott egymáshoz minket. Princ Júlia, az egészségügyi szakiskola diákosztagának biztosa AZ EGÉSZ olyan, mint -ha mese volna. Pedig igaz történet. A falu szélén folydogált a csendes Borzsa. Amikor befagyott a folyó, az emberi bánat is megdermedt, bekéredzkedett a faluba. »Boldog új évet!« —* jártak a kántálók házról házra. A tarisznyákban a parasztok szerény örömeként dió,mogyoró csörgött. Az évek pedig, mint az öregek, vaksin támolyogtak el egymás után. — Így volt, fiam — szakítja félbe beszélgetésünket a 81 éves alsóremetei Jacura Anna, miközben fát rak a kályhába. Nehezen éltünk, de élni kellett, ha már megszülettünk. Aki nem bírta ki, az elpusztult. Tízéves voltam, amikor meghalt az apám. Hat gyermekem közül csak három maradt életben. De hogy is maradhattak volna meg valamennyien, amikor a kunyhóban még padló sem volt! Az öreg jobban tudja, ő világot látott, elmondja. Az öregember a lócán ül durva lufajka nadrágban. Régi szemüvege vastag lencséin keresztül vastag könyvet olvas. Ajkai hangtalanul mozognak. Már a második háborúban megöregedett, igaz, nem anynyira a kor miatt, mint a sors csapásaitól. Jól emlékszik az első világháborúra. Nem egy bajtársát temette el idegen olasz, földben. Később a keleti frontra került. Lövészárkokban fargyoskodtak. Sokszor hallotta, hogy Oroszországban a dolgozók el akarják kergetni az urakat, a földet pedig szétosztják a szegények között. Nem akart harcolniaz oroszok ellen, hiszen őt magát is ruszinnak szólították. Megadta magát. A Kijev melletti fogolytáborban különösen érezte az ukránokkal és oroszokkal való testvériség erejét. Persze, nem a földesurakkal és azok szolgáival, hanem az egyszerű dolgozókkal. Amikor pedig Kijevben vörös gárdát szerveztek, belépett, harcolt a fehérgárdisták ellen. Hosszú volt az út Kijevtől Remetéig, de a szabadság hamar elért ide. Mert az emberek a Kárpátokban is megteremtették a tanácshatalmat. Igaz, nem sokáig állt az lenn 1919-ben... Jöttek a román bojárok, a cseh burzsoák, a horthysták, minden változott, csak az emberek nehéz élete, az éhség és a sötétség maradt változatlan. - Már apám, nagyapám is földműves volt. Kézzel szántottak, kézzel vetettek, kaszáltak, csépeltek. Amikor pedig beállt a hideg, az asszonyok osztovája mellé ültek, s szőttek tavaszig. A nyáron termesztett kenderből vásznat ruhának... Mind a ketten csak elemi iskolát végeztek. Mint minden velük egykorú öreg a faluban. Egyetlen tanító volt az iskolában, ő volt a kántor is a templomban. Ru színül csak kedden és pénteken tanított minket. Palatáblára írtunk. A szavakat aztán letöröltük, elfelejtettük. Az öreg elmesélte, hogy az egyik dombon valamikor kolostor állt. Egy remete élt ott. Nagyon okos ember volt, mindenki hozzá járt tanácsért. Később a domboldalban épült, néhány viskóból álló falut Remetének nevezték el. Ki tudja, lehet, hogy attól a remetétől ered a remeteiek tudásvágya? Hiszen három doktor is kikerült a faluból: Szintesére Vaszil, Tróján Mihajló és Hanics Okszana. Három professzor egy kis faluból, ahol még ezer ember sem éli Véletlen? Aligha. Ez a szovjet valóság, amelyben a tehetség a nép kincse. S a tehetséges embert óvják, figyelemme övezik, nyitva áll előtteminden út. Jacuráéktól alig száz méter az autóbuszmegálló Az út mentén szép lakóházak sorakoznak. A domboldalon fákkal körülvéve az üzletközpont üvegablakai ragyognak. Az iskola mögött egészen a Borzsáig a kolhoz mezői húzódnak. Hány évet, mennyi erőt és szeretetet áldoztak a földnek Jacuráék. Az öreg ma is él a gazdaságban. Mott pihen a föld. Az öregasmonyhoz pedig bekopogtak az első köszöntő: »Jó estét, jó egészséget a jó embereknek! «. S a századunkkal egy idős asszony örömmel fogadja őket az 1984-es esztendőben. Kis Vasz, EGYIDŐS SZÁZADUNKKAL 1984. január 1., vasárnap VÖRÖS ZÁSZLÓ oldal Ф