Vörös Zászló, 1986. január-június (42. évfolyam, 1-77. szám)

1986-01-01 / 1. szám

ll’KACS JOSZIPOT, *“ a Barátság Kolhoz 2. sz. részlegének szőlész­­brigád-vezetőjét először ko­vászói lakásán kerestük. nünk. Sok tőkénk kifagyott. — Nincs itthon tájé- Ezeket sürgősen pótolni hoztatott bennünket a te- szeretnénk. A közeljövőben fesége, Olena Joszipovna­­inkább már csak csemege — kinn van a hegyen, azt fajtákat fogunk telepíteni ellenőrzi, hogy mennyi a borszőlő helyett is. szerves trágyát hordanak Lukács Joszip minden­ki a tőkék alá, csínját-bínját ismeri szak-Mivel már dél körül volt, májának. Fiatalabb társai úgy véltük, jobb lesz, ha mindenben kikérik a vele­­megvárjuk, ményét, ami arra vall, hogy — Akkor estig itt ülhet- tisztelik a kollektívában, nek­i nevet a gazdasz- Nem csoda, hiszen a helyi szony, — Hiszen ritkán jár gazdaság megalakulása óta haza ebédelni, dolgozik a szőlőben. A 66 Elindultunk tehát a sző­ éves kolhozista 15 esztön­dőhegy irányába. Rövidesen deje brigádvezető. Az idő meg is találtuk, éppen egy bebizonyította, hogy meg­­gépkezelővel beszélgetett, felelő embert választottak — Mi járatban vannak? erre a posztra. Persze a sok — kérdezte a brigádveze- siker mellett voltak bal­tó és csodálkozva nézett szerencsés évek is, mint ránk, amikor megtudta, például az idei, hogy éppen őmiatta jöttünk _ Ezt az ültetvényt — Nem sok jót lehet most 1971-ben kezdtük el telepí­­teni rólunk, szőlészekről — teni — mutat körbe Jo­­mondta —, mert a kedve­ szlp Ivánovics. — Azóta is tétlen időjárás miatt az folyik ez a munka. 13 hek­­idén szerényebbek az ered­ táron most is olyan fiatal mények. A 47 hektáros ültetvényünk van, amely termő szőlő gyengén fize- még nem terem. Mire szü­­lett, csak a Bányai Izabel- retelni lehet majd innen. Jának volt elfogadható a addigra én már nem leszek termésátlaga, így a szoc­a- brigádvezető, lista vállalásunkat, amely — Hát bizony, már va­ 58 mázsás hektáronkénti lóban eljött az ideje a pihe­ hozam elérését irányozta nésnek — bólogatunk be­­elé, nem sikerült teljesítő- íveslőleg. MÉG NEM GONDOL A PIHENÉSRE —­ Micsoda? — kapja föl a fejét. — Eszembe sincs pihenni! Tovább fo­gok dolgozni, csak vezetői tisztemet adom át jelenlegi helyettesemnek, Cselyl Mi­­kulának,, Sajnos, rajta­ kí­vül kevés fiatal van a húsz fős kollektívában. A leg­több ember már nyugdíj előtt áll. Máskülönben na­gyon jól kijövünk egymás­sal, még kirándulni is együtt szoktunk. Legutóbb például Sajánban jártunk. 1986-ban legalább 50— 60 mázsa szőlőt szeretne be­gyűjteni a brigád hektáron­ként Ezért ügyel arra, hogy minden tőke megkap­ja a 20 kilogramm szerves trágyát. Már a herbicide­­ket is beszerezték. Az ünnepet mindig csa­ládja körében tölti. Habár fiuk a szomszédos Benében lakik, csaknem mindennap meglátogatja szüleit. Lu­kács Juli­­ a Barátság Kol­hozban dolgozik. A három kisunoka — Nelja, Na­­talka és Olenka — is sze­ret nagyapáéknál lenni. — Fiatal koromban sokat szomorkodtam azon — me­séli huncut mosollyal Jo­szip Ivánovics —­., hogy csak fiam van, lányom nincs. De aztán kárpótolt a sors. Egymás után három is jutott belőlük a fiamnak. De szeretem is ám őket! Szabad időmben szinte csak velük foglalkozom. Ha nem lenne náluk leg­többször valamelyik unoka felesége,­­ Olena Joszipivna is dolgozna még. Egyébként ő is szőlész volt hosszú éve­ken keresztül. Férje sze­rint a szakácsművészet nagy­mestere. Igaz, a brigádve­zető nem válogat az étel­ben, mint ahogy a munká­ban sem. Mindent elvégez, bármilyen nagy fizikai megterhelést jelentsen is az számára.­­ — Dolgozom, ameddig bírok — mondja búcsúzó­ul —, mert csak így érzem jól magam. Ádám Tamás EGY ÓRA BARKASZI SÁNDORRAL Mikor első ízben készítettem Interjút Barkaszi Sándorral, a kerület egyik első élenjáró komszomol­­ifjúsági kukoricat­ermesztő gépesített csoportjának vezetője volt. Ennek bizony már csaknem nyolc esztendeje. Az Út a Kommunizmushoz Kolhoz gép­udvarának vezetője még ma is nagyon fiatal, mind­­össze 28 éves. Az idén megválasztották a kerületi pártbizottság vezetőségi tagjává. — Mit jelent ön számára ez a megtiszteltetés? — Kezdjük beszélgetésünket a géptelep műhelyében. — Sokat. Egyrészt nagyobb elfoglaltságot, más­részt pedig feltétlenül tágul ezáltal a látóköröm. De hogy egy titkot is eláruljak, »hasznot« is húzok be­lőle, hiszen a vezetőségi üléseken feltárt hiányosságok gyakran nálunk is előfordulnak. S ahogy a mondás is tartja: az okos ember nemcsak a saját, hanem a más hibájából is tanul. — Mintegy két és fél hónapja a gépudvar vezetője lett. Milyen változásokat hozott ez életében? — Nem szívesen váltam meg traktoromtól. Amíg gépkezelő voltam, főleg csak saját munkámért felel­tem Most pedig mindenre ki kell hogy terjedjen a figyelmem. — A géptelepen jelenleg nagyobb a rend, mint a korábbi években volt. Gondolom, ebben az ön szer­vezőmunkájának is része van? — Az a fő feladatom, hogy itt rendet tartsak, de hát ez aligha menne a gépkezelők aktív segítsége nél­kül Nem tekintettem magam »főnöknek« akkor sem, amikor a gépesített csoport vezetője voltam. Munka­társak vagyunk, mindegyikünknek megvan a saját fel­adata. De Ugyanakkor felelősséget kell hogy érezzünk mindenért, ami a traktorbrigádban történik — ön még igen fiatal. Milyen a kapcsolata az idő­sebb gépkezelőkkel? — A legjobb! Mellettük tanultam a szakmát. Sokat köszönhetek Domokos ■ Sándornak, a Nánási-fivérek­­nek, Greba Istvánnak és másoknak Sok nálunk a ki­váló gépkezelő, akiknek a véleményét most is kikérem — Az új esztendő küszöbén hogyan tekint vissza a régire? — Bár volt már jobb évünk is, de nem panaszkod­hatunk. Itt a géptelepen feltétlen előbbre léptünk. Be­szereltük az ereszekben a villanyt, hogy tovább tud­junk­­dolgozni. Hiszen most kell rendbe szedni a gé­peket, míg be nem köszönt a keményebb hideg, le nem esik a hó. Mert tizenkét év azett, amióta gép­kezelő vagyok, megtanultam, hogy sose a gép a hibás.. Ezenkívül ajtókat szereltünk azokra az ereszekre, ahol a gabonakombájnokat tartjuk Persze gond akad er­ég, hiszen növekszik a gépállomány, bővíteni kellene a fedett tárolók számát . Milyen megbízatása van a helyi pártszervezetben? - Az alapvető munkámon kívül én vagyok a szak­oktatója a fiatal gépkezelőknek. Most éppen Komári Andrásnak próbálom átadni tapasztalataimat. De rajta kívül vannak még jónéhányan. Szívesen foglalkozom velük, hiszen holnap már ők ülnek a gépekre, tőlük függ, hogyan aratunk . Györke László 1986. január 1., szerda MINDÖSSZE pár mé­­­­­teres aszfaltozott út választja el az 1. számú üzemrészt a bútorkombinát kísérleti részlegétől. E két fontos termelési alegység műbútorasztalosai jól isme­rik egymást. Hiszen rájuk bízták a Borzsava új há­lószobabútor első kísérleti mintadarabjainak elkészíté­sét. Az itt dolgozók mind­egyike szakképzett, sokéves gyakorlattal rendelkező mű­bútorasztalos. Nem fog ki rajtuk a­ legbonyolultabb feladat elvégzése sem. A Gulvan­ Iván vezette 1. számú üzemrészben az új év küszöbén intenzív munka folyt. A műbútorasz­talosok a tizedik Borzsava hálószoba-garnitúra elemei­nek elkészítését fejezték be. Jól vigyáztak arra, hogy a­ legvizslább szemi se fedez­ze fel a legkisebb kifogá­solnivalót sem, hiszen a garnitúrát Moszkvába, a népgazdasági kiállításra küldik. A bútorelemek végső megmunkálását, a hálóbú­tor összeszerelését már a Jó utat, Borzsava! kísérleti részlegen Tigyir László mester irányítása alatt végzik. — Új modellünk, a Bor­zsava hálógarnitúra kilenc különböző bútordarabból áll — magyarázza­ Tigyir Lász­ló. — Ruhás és fehérnemű szekrényből, két dupla fek­helyből, két éj teliszekrény­ből, tükörasztalból. — Miben különbözik az új modell azoktól a garni­túráktól, amelyeket jelen­leg gyártanak — kérdezzük tőle. — A hálógarnitúra dió­dából és vörös fából ké­szül. A bútorok elülső ré­szét művészi intarzia dí­szíti, a lábak faragottak. A belső oldal kiváló minő­ségű bükkfából van. Az új g­arnitúra eredeti meg­oldása magyarázza. Az üzemrészbe új bútor­elemek érkeztek. Nagy Ist­ván,­­Fülöp István és a többi ,tapasztalt szerelő­asztalo­sok rögtön hozzákezdenek a munkához. A vásárlók már megte­kinthették az új garnitúrát az uzshorodi és a kijevi ki­állításon. Mindenkinek na­gyon tetszett. A tizenkettedik ötéves terv első évében a bútor­kombinát 500 darab Bor­­zsavá hálógarnitúrát készít el. A dolgozók lakásainak igazi díszei lesznek ezek. Az új, magas művészi szín­vonalú bútorok gyártásá­nak elsajátítása a berehovói műbútorasztalosok ■ méltó ajándéka az SZKP XXVII. kongresszusának. Balogh Miklós A képen, a bútorkombi­nát kísérleti részlegén az új Borzsava hálógarnitúrát állítják össze. A szerelési munkálatokat Kocsis Berta­lan, Varga Sándor asztalo­sok és Orosz Géza, a rész­leg brigádvezetője végzik (balról jobbra). Alekszandrov Borisz felvétele ÚJÉVI INTERJÚNK MIT HOZOTT ÖNNEK 1985? BIHARI ANDRÁS, A CSAPAJEV KOLHOZ BRIGÁD VEZETŐJE: — A múlt évben az utób­bi évek legjobb burgonya termését takarítottuk be 170 mázsa gumót hektáron­ként. A kolhozmezők jó ter­méssel hálálták meg a gon­doskodást. A Jánosiak jó munkát végeztek az ötéves tervidőszak utolsó évében, 950 mázsa takarmányrépát takarítottak be hektáron­ként. , Boldog vagyok és határ­­­­talanul örülök annak, hogy a rendjeles Kárpátontúl ! kommunistái a nemrég meg i­s tartott XX. területi párt- I konferencián megválasztot­tak az SZKP XXVII. kong­resszusának küldöttévé. ANTONENKO ANNA, KOVASZDI NYUGDÍJAS: — Számomra a legemlé­kezetesebb a győzelem 40. évfordulójának össznépi megünneplése. 1941-ben, amikor a szovjet csapatok ideiglenesen visszavonultak, a Dnyepernél nyomtalanul eltűnt férjem, Klim. Nővé­reim, Szófia és Olga, akik a háború előtt a Cserkasszi területen ápolónőként dol­goztak, több évig sínylőd­tek a koncentrációs tábo­rokban. Gyermekeim, Iván és Valja szintén többször kerültek a németek karmai­ba, ám a szerencsés vélet­lennek köszönhetően nem váltak a fasizmus áldoza­taivá. A győzelem 40. évfordu­lója mélyen felkavarta a szovjet embereket. Ki szeret­ném hangsúlyozni, hogy mi nem akarunk háborút, ami csak szenvedést hoz. Pár­tunk és a szovjet kormány állandóan harcol a vi­­lágbékéért. Atyai módon gondoskodnak a szovjet em­berek jólétéről. Erről ta­núskodik az is, hogy a fa­lusi postás felemelt nyug­díjat hoz nekem. LAKATOS LJUBA, AZ ALKISZ KERÜLETI BIZOTTSÁGÁNAK TITKÁRA: — Az idén részt vettem a diáképítőosztagok szerve­zőinek köztársasági szemi­náriumán, amelyet Dnyepro­­dzerzsinszkben tartottak meg, amely híres forradal­mi, harci és munkahagyo­mányairól. A szemináriumon sok érdekeset hallottam, sok tanulságosat láttam, aminek jó hasznát vettem munkám során. A »Milliót a hazának­« jelszavú országos verseny­ben kerületünk kom­szomol­­szervezete az első helyen végzett, amiben nagy érde­me van a városi 1. sz. és 2. sz. középiskola, a Ka­­szonyi és a Beregi Közép­iskola tanulóinak. Még frissek emlékeze­temben azok a napok, ami­kor készültünk a XII. VIT- re, részt vettünk az­ »Igazo­­­­s a győzelem zászlajához« ,­­­ilétában. • Most pedig a­­ »Gompaniero« (Elvan­) ak- I­ció zajlik, amelyet a Pro- I nyerszkaja Pravda című і lan hirdetett meg. эооооооооооооооооооооооо'оо VÖRÖS ZÁSZLÓ ЬООФОФОООООФОООООООООООФООООООФОООООО ♦ 3. oldal

Next