Vörös Zászló, 1989. január-június (45. évfolyam, 1-77. szám)
1989-01-01 / 1. szám
A JÁNOSI EZERMESTER 1 . A vállalkozások korát éljük — ezt bizton állíthatjuk. Mintha kezdenielszabadulni az az energia, ami a pangás éveiben szunnyadni kényszerült Habár a lehetőségek még mindig bizonyos korlátok közé vann пак szorítva, a kibontakozáshoz az első lépéseket most tesszük meg. Erre lehet példa az alábbi eset Még Javában folyt a szüret a Csapajev Kolhozban Az egyik szőlész félrehívott: — Van Jánosiban egy Balogh Sanyi, nevű fiatalember, aki olyan szerkezetet készített az óljában, hogy minden automatikusan működik. Nagyon ügyes fiú. Csak este tessék menni, mert a városban dolgozik. Megköszöntem a tanácsot, de aztán már-már csak nem kiment a fejemből. Újév küszöbén viszont eszembe ötlött, jó lenne megnézni, mit és hogyan is csinál Balogh Sanyi. Mivel közelebbit nem tudtam róla, a Találka kávézóban az egyik régi ismerősömtől érdeklődtem, hogy ismeri-e. Hogyne ismerné, hiszen az ezermester! Helyben vagyunk — gondoltam. De sajnos a házigazdát nem találtam otthon. Felesége, Irénke viszont szívesen bemutatta a művét. Egy szűknek tűnő istállóba hat bikaborjút kötöttek be. A padlásról futószalagon jut a jószág elé a széna. Gombnyomásra kerül a keverőbe az ablak, amit egy ügyes gép darál meg. Természetes, hogy a keverés is géppel történik, a melegvizet sem vederrel kell a darához önteni. Tehát lényegében mindent valóban a gépek végeznek, csupán a trágyát kell villával kidobálni egy ablakon. Onnan már szalag viszi tovább. 7~ Míg még kiesi a Jószág, az istállóban tartjuk, aztán később, amikor már fölmelegszik az idő, a nyári istállóba kötjük — mondja Balogh Sándorné. Megnézzük a »nyári szálláshelyet« is. Itt is gépe, sített az etetés, itatás! Persze, fabatkát sem érne ez a riport, ha nem beszéltem volna Balogh Sándorral is, akivel a munkahelye előtt sikerült néhány szót váltani. — Nézze — kezdte az ezermester —én komolyan veszem azt, hogy javítani kell a húsellátáson. Én enynyivel tudok hozzájárulni az élelmiszerprogram megvalósításához. Ezért is vállaltam szerződéses jószágnevelést. Összeadtam le az első hat bikaborjút, amelyek vágósúlya átlag 430 kilogramm volt. Tíz hónap alatt 300 kilogrammot gyarapodott egy-egy hízómarha. Csak hát igen kevés az az abraktakarmány, amit a gazdaságból kaptam. Két kilogrammot adtak egy kilogramm húsra. Kiszámítottam, legalább öt kilogramm kellene. A hiányzó takarmányt természetesen be kellett szereznem. S ezt már neri állami áron kaptam, mint a kolhoztól! Ezenkívül a hat jószág tíz hónap alatt 12 tonna szériát fogyasztott el. Ezt is elő kellett teremteni! Az erdőre jártunk felesbe kaszálni. Szerencsére igen jó munkatársaim vannak, meg a falubeliek is sokat segítettek. Hogy ne menjek, meszszire, például a szemben levő szomszédom, Balázsi Vencel, vagy a munkatársaim közül Szabó Sándor és Stefán Ernő villanyszerelők. Persze, engem jobban érdekelt, hogy miként valósította meg a takarmányozás gépesítését, de amit magáról a jószágtartásról a továbbiakban elmondott, az is fontos. Lényege: nagyon kellene egy olyan üzlet, ahol a jószágtartók minden utánajárás, bosszúság nélkül megvásárolhatnák a tápot. Másik fontos észrevétele, amit a gazdaságok vezetőinek figyelmébe ajánlunk: sokan azért nem vállalkoznak jószágtartásra, mert a takarmányt meg kell vásárolniuk. Neki például a takarmány 1600 rubeljébe került, amit egy összegben kellett kifizetni. Ez pedig nem kevés pénz. Azt javasolja hogy miként a jószágért sem fizetnek, hanem értékét a végösszegből levonják, így járjanak el a takarmány árával is. De hogy is született a házi »telep« gépesítésének ötlete? — Bevallom, maga az elképzelés, hogy teljesen gépesítsem a takarmányozást, az én ötletem volt. De ennek a megvalósításához olyan műszaki képzettséggel rendelkező szakember kellett, mint például Peleskei Viktor, műhelyünk vezetője. Már említettem két villanyszerelő munkatársamat, akik a gépekhez az elektromos berendezést készítették el. Egymagam képtelen lettem volna mindent megoldani. Így is belekerült az anyag mintegy 3 ezer rubelbe, munkadíj nélkül! Igaz, ezt nem is lehet pénzben kifejezni, hiszen segítünk egymásnak. Azt még hozzá akarom tenni, hogy mindent, amit az udvaron, az istállóban látott, a munkatársaimmal szabadnapokon készítettük. Azt hihetnénk, az ezermester azért vállalta a többletmunkát, hogy busás nyereséget vágjon zsebre. Kiszámította, a nemrég leadott jószágból mintegy ezer rubel volt a tiszta bevétele. Tehát, amit a gépekre költött, jó, ha két-három év múlva térül meg. Mégis, úgy gondolja, megérte. Hiszen kicsiben véghezvitte azt, amit a mezőgazdasági nagyüzemekben már évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna valósítani. Íme a szomszéd, Balázsi Vencel véleménye: — Rengeteget dolgozik Balogh Sanyi. Nincs olyan, hogy valakinek is nemet mondott volna, ha valamit meg kellett reperálni. Legtöbbször köszönömért... Jó, hogy még vannak ilyen önzetlen, segítőkész emberek. S olyanok is, akik neki segítenek. Kívánunk mindnyájuknak boldog új esztendőt! Györke László jii Il і I VJ ÉV. Ш NÉV .лооофрлоорьорCSIRPÁK VIKTÓRIA NÉVJEGYE Hiszem, hogy ezt a nevet még sokszor fogjuk hallani, érdemes hát megjegyeznünk! Városunkban először a képző- és iparművészek évente megrendezésre kerülő tárlatán találkozhattunk vele, a fesztiváli napokban pedig olyan meglepően kiforrott szobrok alatt olvashattuk, amelyeket — meggyőződésem — érett művész is örömmel vállalna. Kiváló formakészségről árulkodó szobrok voltak a Csirpák Viktória névvel szignálva. Meg néhány olajkép is. Látszott: alkotójuknak kivételes a formaérzéke, lehetséges, oda kell rá figyelni, mert legjobbjaink között a helyet Viktória a Csornai Középiskola rajztanára. Három éve végezte el vörös diplomával az Uzsgorodi Iparművészeti Szakközépiskolát. Fafaragást tanuit. Diplomamunkája eredeti: egy játszótéri hinta, melynek két tartóoszlopa a faragott székely kapukra emlékeztet. Maga a hinta ülőkéje egy virág- és lepkemotívum érdekes ötvözete. Hagyomány és korszerűség van együtt ebben a mintegy háromméteresre tervezett iparművészeti tárgyban . De jó lenne egy játszótéren látni. — Ma már nem faragok. Fűrész, gyaluk, gépek, alkalmas fa kellene hozzá. Erre nincs lehetőségem. Széfáraszkodom, festegetek, rajzolok. Ezt kis helyen is lehet — vall önmagáról Viktória. Honnan jut egy csornai villanyszerelő második gyereke arra a gondolatra, hogy iparművészeti szakközépiskolába jelentkezzen? — A szomszédunkban lakott egy lány, hét évvel idősebb nálam. Az Uzsgorodi Iparművészeti Szakközépiskolában tanult. Kisiskolásként átjárogattam hozzá, elnézegettem, hogy rejzol, hogy mintáz agyagból. Egy új, izgalmas világ tárult fel előttem. Már akkor eldöntöttem: ezt fogom én is csinálni. Amikor három éve felajánlották neki, hogy szülőfaluja iskolájában tanítson rajról, boldogan vállalkozott rá. Nyár volt, szünidő,de ő azonnal szeretett volna tenni valamit. Az esztétikai szaktantermet választotta ki erre. Egy 9 méter hosszúságú hatalmas freskót festett a fejre. A költészet, a képzőművészet, a zene sűrítve van jelen a freskóban. Két hónapig dolgozott rajta, ezzel mutatkozott be leendő kollégáinak, tanítványainak: ez lett a névjegye. S azóta? Rajzot tanít, két szakkört vezet, ezen belül gyurmázásra, linóleum metszésre, bábozásra oktatja a gyerekeket. Van egy kis műhelyük, itt tartják a foglalkozásokat. A gyerekekkel együtt készítették el a 15 köztársaság nemzeti viseletében levő babákat. A műhely falait gyermek rajzok borítják, a vitrinben gipszfejű mozgatható bábfigurák, egy bábjáték szereplői szintén a szakkörösök munkái. Az újévi álarcosbálra is készültek. A tanulók agyagból maguk mintázták a maszkokat, majd gipszbe öntötték, a gipszet 5-6 réteges papírral ragasztották ki. Ahogy megszáradt az enyv, készen is volt a papírmasé álarc, csak ki kellett festeni Kingkongra, Malackára, Kismenőre, stb. — A gyerekeket arra tanítom, hogy egyedül tudjanak maguknak örömet szerezni. Így sokkal kedvesebb számukra a maszk, mintha pár képekért vásárolnák meg a boltban — mondja Viktória. S mennyire igaza van. Nyilván azok a színespapírból kivágott ötletes fenyőfadíszek is meghittebbek, kezetibbek a gyerekek számára, mint bármilyen díszes, csillogó villogó üveggömb. Hiszen tanárnőjükkel együtt maguk tervezték, készítették azokat. Kiárusításra is jutott a díszekből, a befolyt pénzt pedig az örményországi földrengés károsultjainak segélyalapjába szánták. Viktória az Ivano-frankovszki Pedagógia Főiskola első évfolyamos levelező hallgatója. Rajzpedagógiát, szorosabban véve grafikát tanul. Úgy igyekszik tanítani, hogy minden kis tanítványa élvezhesse a rajzórát. Ha elkel más az időjárás, a gyerekekkel együtt az udvaron hó szobrászatból tartanak gyakorlati foglalkozást. Ennek aztán minden gyerek szívből tud örülni. — Szép szobrokat esinálunk hóból. Sajnos, mindig akad olyan, aki lerombolja — mondja szomorúan. - A Csornai Középiskolára is nagyon ráférne egy kis díszítés, öt éve épült fel, de folyosói, osztálytermei sivárak, ridegek. Picur Ferenc iskolaigazgató a klub belső díszítését Viktóriára akarja bízni. Nemes feladat lesz ez a fiatal művésznek, kétségtelen. Am a,járás képzőművészei, akik befogadták maguk közé, a képzőművészet szerelmesei várják az újabb szobrokat és grafikákat is Csirpák Viktóriától. Balogh Irén*_ A lenti képen:Csirpák Viktória tanítványaival, • az ötödikes Mester Zsanettal és Badak Istvánnal. Alekszandrov Borisz felvételei I f І Férfifej (gi»»j»). Ukolaalány (gi*»i). Tanítónő (gipsz). A hazai futballrajongók nagy izgalommal figyelték az 1988-as felsőligás bajnokságot. Az aranyéremre esélyes csapatot illetően megoszlottak a vélemények. A nyár végén még sokan a szovjet labdarúgást érő Vijáit, a Kijevi Dinamó játékosait tartották esélyesnek. Ugyanis a Kijevi Dinamó szinte egész csapatával a Szovjetunió válogatottja keretében szerepelt az NSZK- ban megrendezett Európa bajnokságon, s emiatt több kimaradt mérkőzésük is volt. Egyébként válogatottunk ezüstérme nagyszerű sikere rangos viadalon! Am Sztecko Vaszilij, a diagnosztikai és garázsberendezéseket gyártó kísérleti üzem munkája más véleményen volt. A kijeviek túlságosan kimerültek az Európabajnokság küzdelmeiben, a Dnyepr lesz a Szovjet цпіф bajnoka — állította. Miért volt ilyen magabiztos? Sztecko Vaszilij közel tíz éve figyeli a dnyepropetrovszkiak szereplését, szinte mindent tud a játékosokról, problémáikról. Nemrég örvendetes hírt kapott Dnyepropetrovszkból: tagja lett a csapat labdarúgóklubjának, amiről igazolást is küldtek neki. A klubtól kapott levélben a következők állnak: »Köszönetet mondunk azért az állandó figyelemért, amellyel csapatunkat megtiszteli, örülünk annak, hogy ilyen szurkolóink vannak. Ez nagy erkölcsi ösztönző a csapat számára, amelynek fennállása óta most másodszor sikerült kivívnia a bajnoki cinket. Most az 1989-es idényre készülődik. Az ifikből tartalékcsapatot hoztunk létre, s így biztosított az utánpótlás...« Valóban nagy lehetőségek állnak a dnyepropetrovszkiak előtt. Acsapat több tagja, köztük Cserednyik Alekszej, Tiscsenko Vagyim, Ljutil Vlagyimir, s a bőrlabda más mesterei részt vettek a szöuli olimpiaijátékokon is. Fedorko Mihail *_ A képen: Sztecko Vaszilij tagsági igazolványa. A DNYEPR LABDARÚGÓKLUB TAGJA / //// ' 'm 1989. Január 1.. vaiárnap VO»ö$ ZÁSZLÓ ' у ‘-V V' .., .... V- ».л ^ ^ ^ Ол + 3. oldal