Beregi Hírlap, 2000. január-június (56. évfolyam, 1-53. szám)

2000-01-06 / 1-2. szám

H­ol a boldogság mostanában? Egy barátságos meleg szobában — idézhetnénk a költőt a zord téli világra kitekintve otthonunk ablakából. Az otthon, édes otthon melege nem mindenkinek adatik meg. Kovács Zsolt beregszászi fiatalember már elmondhatja: van otthona, meleg lakása, amit 1999-ben utalt ki számára a városi tanács. Nagy szó ez, hisz lakások nem épülnek, s a Kovács családnak is kellett várnia erre éveken át. Pedig Zsoltinak és kis családjának létfontosságú volt, hogy saját otthonhoz jusson, éspedig komfortos, földszinti lakáshoz. A fiatalember ugyanis hadirokkant: a katonai szolgálat teljesítésekor veszítette el mindkét lábát. S lakott a szüleinél, egy­ bérház ötödik szintjén, három család, azaz kilenc személy egy háromszobás lakásba bezsúfolva. Sok jó ember kis helyen is elfér, mondják, csakhogy ebbe az ötödik szinten lévő lakásba több tucat lépcső vezetett fel, amit Zsolti helyett valakinek, őt ölbe kapva kellett megtennie, ha ki akart jutni a lakásból, vagy vissza akart menni. S ez a valaki a törékeny, alig 45 kilogrammos felesége volt, ha a népes család férfitagjai közül éppen senki nem tartózkodott otthon. Ennek vége, hisz két hónapja beköltözött a Kovács család a számukra kiutalt földszinti lakásba a Muzsalyi utca 30. szám alá. Soha rászorulóbbnak még nem utalt ki a tanács lakást ebben az ínséges időben! S meg kell mondani azt is, hogy Zsolti lakásának gondját a Beregszászi Járási Mozgáskorlátozottak Egyesületének közbenjárására személyesen Zsupán József polgármester viselte a szívén, tett intézkedéseket, hiogy a kis család álma végre valóra­ válhasson. •­ Összefogott a rokonság, a barátok, hogy rendbehoz­zák a meglehetősen elhanyagolt Muzsalyi utcai lakóház földszintjén lévő lakást, bebútorozzák, s­zakályossá tegyék minden szempontból. Az otthonteremtésből persze Zsolti is kivette a részét: aranykeze van ennek a fiatalembernek, fúr, farag, ügyeskedik. Bekötötték a gázt, tatarozták a szobákat, felszerelték a szükséges dolgokkal a konyhát, fürdőszobát. — Van már telefonunk is, két hete ingyen bevezette a távközlési vállalat — újságolja Zsolti boldogan, amikor meglátogattam őket. Erre is szükség volt, hisz a telefon köti össze a világgal a rokkant embert. Szép otthont varázsolt a Kovács házaspár az elhanyagolt lakásból. Hat évi házasság, a gy­ermekáldás után végre magukban, maguk között lehettek. Mit mondjak: ideje volt. — Nem hiányzik a nagy­­család? — érdeklődöm Zsoltitól és feleségétől, Marijától, akit a barátok Másának becéznek. — Eleinte furcsa volt, de már megszoktuk. S ha Új lakásban az Úr 2000. esztendej­ében itthon a kislány, tele van vele a lakás — így­ Zsolti. A kislány a Kovács házaspár négy és fél éves csemetéje, Renáta. Bájos, csevegő gyerek, a 13. számú városi óvodába jár. Természetes, hogy az óvónénik őt szemelték ki a karácsonyi műsor egyik angyalkájának. A jelmezt, a csillogó Bitterekkel díszített fehér ruhácskát Kovács nagymama varrta, az ezüstpapírral bevont két szárnyat pedig édesapja készítette el. Szép volt a karácsonyi műsor, a házaspár megkönnyezte Renáta szereplését. Nem csoda, hisz vékonyka hangocskáján olyan lelkesen tudta énekelni a karácsonyi énekeket! Nyolc éve történt Zsoltival a szörnyű baleset: a hadseregben akkor vele együtt még ketten rokkantak meg egy szerelvény kirakodása közben felelőtlenül elindított mozdony miatt. Akkor úgy tűnt, hogy vége mindennek. Annak az életnek bizony vége is lett: új élethelyzetben kellett megtalálnia önmagát a fiatalembernek. S lám, sikerült: családot alapított, barátok veszik körül. — Hogyan ismerkedtetek meg a feleségeddel? — kérdezem Zsoltit. — Ez már a baleset után történt egy diszkóban — emlékezik vissza Zsolti. — Leejtette a szemüvegét, felvettem, megkérdeztem tőle, hogy­ az övé-e — mondja Mása. — Én meg azt mondtam, hogy az enyém, de ha tetszik neki, tartsa meg, így' kezdődött — mosolyog Zsolti. S az ismeretségből barátság, majd szerelem, házasság lett. Mása apátlan-anyátlan árvaként gyermek­­otthonokban nevelkedett. Beregszászba úgy került, hogy­ a 11. sz. szakközépiskolába iratkozott be, ahol kitanulta a szakácsmesterséget. Amikor összekerültek, még egy szót sem tudott magyarul. Most már a családban a magy­ar szó a gyakoribb. Zsolti ifjú feleségét megtanította magyarul írni­­olvasni is. — Már gyorsabban olvas, mint én — nyugtázza Zsolti elégedetten. Jó partner a fiatalasszony férjének kedvenc szórakozásában is: Zsolti gitározik, énekel, s Mása kellemes hangján tercel hozzá. A gitár sokat utazott már gazdájával: három külföldi ifjúsági táborba kísérte el, ahol a közös tábortüzek mellett már várja minden régi kedves ismerőse, hogy milyen új dalt hoz ajándékba a beregszászi Kovács Zsolt. Ő ugyanis saját szerzeményeit adja elő, a szöveget és a zenét is egyedül találja ki. A zene, a gitár sok nehézségen átsegítette a fiatalembert, akit ötéves ismeretségünk alatt soha nem hallottam panaszkodni. Pedig vannak anyagi nehézségeik, hiszen a rokkantsági nyugdíjból alig tudnak hárman kijönni. Zsoltinak egy­ vágya van: szeretne egy új utcai tolókocsit, hisz a meglévőt már kilencedik éve használja, s bizony, többször kellett hegeszteni, alkatrészeket cserélni benne. Most, a pravoszláv karácsonyon is ünnepel a Kovács család. A feldíszített karácsonyfa színes égei a szeretet melegét árasztják az új otthonban. Legyen benne mindig béke, szeretet és megértés! BALOGH IRÉN Valóra vált a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola tantestületének és diákjainak álma: 1999. december 22-én beindult a gázfűtés. Nem fáznak többé gyermekeink! Szinte hihetetlennek tűnt, hogy 1999. július 1- jén még csak egy puszta földdarab volt a tanintézet udvarán, ahol aztán gyors ütemben felépült a kazánház épülete, melyben négy gázkazán ontja a meleget. Mikor az évzáró ünnepen Zsupán József polgármester ígéretet tett, hogy iskolánkat átállítják gázfűtésre, egyesek szívét öröm töltötte el, míg mások arcán kételkedő mosoly jelent meg. Ám az ígéretet a polgármester beváltotta!­ S ebben nagyon sokan működtek közre. Köszönjük azt a nagy segítséget, amit a városi tanács nyújtott iskolánknak, különösen Zsupán József polgármester és Povod Valerij alpolgármester hozzáállását, akik sokat fáradoztak a cél elérése érdekében. Ugyanígy köszönet illeti a járási közigazgatási hivatal és a járási tanács vezetőit, Bihari András, Gajdos István és Gerevics János urakat, akik nélkül nem tudtuk volna megvalósítani ilyen rövid idő alatt tervünket. Csodálatos és felejthetetlen emlék lesz ez az építkezés mindannyiunk számára. A tantestület megjegyezte segítőink nevét, elsősorban Fekete Béla munkavezetőét, aki az építkezést irányította, továbbá Pecsora Elekét, a Diana kisvállalat vezetőjéét, Erdődi Leontinét, a Numinátor igazgatójáét, akik hathatós támogatást nyújtottak a felmerülő anyagi problémák megoldásakor. Lelkesen bekapcsolódtak a munkába a szülők: ki két keze erejét, ki anyagi támogatást nyújtott iskolánknak. Különösen szeretnénk köszöne­tet mondani Henkel Etelkának és Pataki Istvánnak, a szülői tanács elnökhelyetteseinek, Heisler Ilonának, Maharszki Évának, Markó Bélának, Frankovszki Évának, Gábor Péternek, Rózsa Sándornak, Nyiscsák Pálnak, Kosinszki Antannak, s természetesen a tantestület tagjainak és a tanulóknak is, akik szintén segítettek. Mikor már kimerültek erőforrásaink, akkor sietett segítségünkre Fekete Sándor, a Beregszászi Ruhagyár Rt. elnök-vezérigazgatója, Colpo Fabricio, az Ukrprodzseszt ukrán-olasz kisvállalat igazgatója — köszönjük! Végül, de nem utolsósorban hálánkat szeret­nénk kifejezni Nita van der Kattenberg holland tiszteletes asszonynak, aki több ízben is segítőink között volt. A legszebb újévi ajándékunk a 2000. évben a jobb tanulmányi eredmények elérésére serkent minden egyes tanulónkat, tanáraink pedig mindent megtesz­nek az oktató-nevelő munka minőségének további javítása érdekében. SZABAD GÉZA, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola igazgatója H­agyománydíj és ex évezred küszöbén Minden embernek ismernie kell népének történelmét és hagyományait, azt a földet, ahová gyökerei kötik. Megmaradásunk egyik fontos láncszeme, hogy felnövekvő nemzedékünk ismeri-e hagyományainkat, tovább viszi-e azokat. Átléptük a 2000. év küszöbét. Új kihívások, új feladatok várnak ránk. Nekünk, kárpátaljai magyaroknak szent köteles­ségünk ismerni és ápolni hagyományainkat. Mi, az idősebb nemzedék képv­iselői elvetettük a magot, várjuk, hogy szárba szökkenjen. Ennek legszebb bizonyítéka a Kárpátalja Felfedezői Pro Patria Szövetség mozgalom. A napokban a közösség egy felemelő rendezvényének voltunk a tanúi: a Bátyai Középiskola Gyepű nevű csapata tartotta félévi beszámolóját. A v­etélkedőn négy csoport mérte össze erejét. Tuba Magda tanárnő, a Gyepű csapat tanár vezetője kisorsolta a 4 csoport nevét: Virgács (VI. osztály), Boszorkány (Vili. osztály), Jászol (IX. osztály), Csillagszóró (VII. osztály). Két-két perc állt a gyerekek rendelkezésére, hogy megismertessék a jelenlévőket azzal a fogalommal, amelyet a csoport neve takar. Szép, kerek előadásokat hallottunk: látszott, hogy­ a versenyzők jártasak a témában. A második fordulóban a zsűri elemezte a csapatok által előre benyújtott dolgozatokat. Az őszi és téli munkafolyamatokról, érdekes emberekről, a karácsonyi ünnepkörről kellett beszámolni. A legalaposabbnak Csatáry Ágnes és Demjén Erzsébet dolgozata bizonyulk. Volt olyan csoport, amely 4 dolgozatot is készített, ami pluszpontot hozott a csapatnak. Az előzőleg kiadott feladatok közé tartozott az adventi koszorúk elkészítése, amelyek szemet gyönyör­­ködtetőek voltak. A következő forduló a keresztrejtvény megfejtése volt, amelynek fő sorai az advent, a Luca-nap, a betle­­hemezés, a Karácsony fogalmakat rejtették. Ezekről a fogalmakról a versenyzőknek 3 perces beszámolót kellett tartani. Itt már folyt a harc, hiszen a csapatok egymástól pontokat rabolhattak, illetve pluszpontokat szerezhettek. Ebben a fordulóban a Karácsonyról (Jászol csoport) és a Luca-napról (Virgács csoport) szóló beszámolókat tartották a legjobbaknak. Következett az újabb meglepetés: versmondás a Karácsonyról. A villámkérdések a novemberi és a decemberi jeles napokhoz kapcsolódtak. Nevezzünk meg egy párat: “Honnan származik a karácsonyfa?”, “Mi a Borbála-ág?” , “Mit jelent az advent?”. Összesen 24 kérdésre kellett válaszolniuk a gy­erekeknek. A versenyt a Virgács csoport nyerte. A versenyzők könyvjutalomban részesültek. A vetélkedő felvételi próbára készített elő 7 tanulót. Gál Katalin ifivezető eskütételre szólította a próbázókat, akik elmondták egyéni fogadalmukat és letették az esküt. Megkapták a Pro Patria kék nyakkendőjét, a Kárpátalja Felfedezői Pro Patria jelvényét. Felcsendültek a karácsonyi énekek: a kék nyak­­kendős tanulók és a tanárok együtt énekeltek. Az ifjú hagyományőrzőkre vár az a feladat, hogy ápolják hagyományainkat és ne hagyják kialudni a fáklyát! BAGÓ BALÁZS * 2. oldal BEREGI HÍRLAP BADALÓBAN PETŐFI SÁNDORRA EMLÉKEZTEK A 2000. év első napján Petőfi Sándorra emlékeztek a badalóiak. A megemlékezés ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelyen Baráth Imre református lelkész hirdetett igét. Igehirdetésének legfontosabb mondanivalója az egyházhoz, a nemzethez és a szülőföldhöz való hűség volt. Életünk ideje az Úr kezében van, s nem is az a fontos, hány évet élünk, hanem az, hogy hogyan éljük le a számunkra kijelölt időt, milyen értékeket tudunk teremteni életünk folyamán. Az ünnepi megemlékezés a templom falán elhelyezett Petőfi-emléktábla mellett folytatódott. Balogh Zoltán, a KMKSZ helyi alapszer­vezetének elnöke köszöntötte a jelenlevőket. A Himnusz eléneklése után Bakancsos László, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezeté­nek elnöke méltatta Petőfi Sándor emberi és költői nagyságát. “Gyermekkorának két nagyon fontos epizódja volt, emlékeztetett a szónok: az első, amikor Aszódon a tanári szobafogságban megfogadta, hogy élete végéig a zsarnokság ellen fog küzdeni. Később a Selmeci Líceum diákjaként pedig arról döntött, hogy nem a Tót Irodalmi Kör tagságát veszi fel, hanem a Nemes Magyar Társaság tagjának jelent­kezik. Ezzel a lépésével véglegesen eldöntötte kulturális és nemzeti hovatartozását. Élete utolsó pillanatáig hű maradt aszódi fogadalmához és selmeci vállalásához. Petőfi Sándor életével és költői munkásságával olyan példát mutatott, amelyből erőt és hitet kell merítenünk” - fejezte be Petőfi Sándort méltató gondolatait Bakancsos László. „ Ma, a 2000. év első napján olyan 1100 évre tekinthet vissza a magyarság — bármennyire is igyekeznek tragikusnak feltüntetni a magyar nemzet történetét —, amely a maga nemében páratlan sikertörténet. Hisz egy idegen geopolitikai és kulturális közegben meg tudtunk és meg tudunk maradni. Sikertörténet azért is, mert a Vereckei­­hágón átkelő magyarok létszáma annak idején nem érte el a 400 000 főt, ma pedig 15 millióan élünk a világban és Magyarországnak minden esélye megvan ahhoz, hogy felzárkózzon Európa legfejlettebb államainak soraiba. Bakancsos László biztató és reményt keltő gondolatai után Keresztyén Juliska néni, Badaló krónikása méltatta Petőfi Sándort, aki az igazságért, szabadságért, Magyarországért és az emberiségért áldozta fel életét, akárcsak Jézus Krisztus. Az ünnepség koszorúzással és a Szózat eléneklésével zárult. Tu­dósítónk 2000. január 6., csütörtök

Next