Beregi Hírlap, 2013. július-december (69. évfolyam, 47-98. szám)
2013-07-06 / 47-48. szám
2013. július 6., szombat 47-48. szám A tanintézetek neveiről kérdezte az ukrajnai illetékeseket Gajdos István Kárpátalján számos magyar tanintézetben döntöttek úgy korábban, hogy felveszik nagyjaink valamelyikének a nevét, s minden bizonnyal akadnak olyan iskolák is, ahol most fontolgatják ezt. A folyamatosan módosuló törvények útvesztőjében viszont nehéz eligazodni, miként kell eljárni ebben az ügyben. Gajdos István, a Legfelsőbb Tanács képviselője, az UMDSZ elnöke ezért is fordult az oktatási, illetve az igazságügyi tárcákhoz, azt kérve, hogy adjanak pontos útmutatást a nevek felvételével kapcsolatos kérdésekben. A napokban az illetékes minisztériumoktól megérkezett a válasz. Ennek apropóján kértük fel Gajdos Istvánt, hogy ossza meg a témával kapcsolatos gondolatait.Alá szeretném húzni, hogy valós problémáról van szó. Annak idején néhány tanintézet, így a Beregszászi Kossuth Lajos Középiskola vagy a Técsői Hollósy Simon Középiskola esetében sikerült végigvinni ezt a folyamatot, s ezek hivatalosan használják az általuk felvett neveket, amelyek szerepelnek a tanintézetek bélyegzőin, hivatalos papírjain. Van viszont egy másik kategóriája is a nagyjaink nevét felvett iskoláknak: azok, amelyek esetében helyi önkormányzati szinten ugyan döntés született e kérdésben, ám a folyamat különböző okok miatt nem jutott el a logikus befejezéséig. A harmadik csoportba azon tanintézeteket sorolnám, amelyek még csak fontolgatják a névfelvételt. Jó hírekkel szeretnék szolgálni e témával kapcsolatban, mert mind az oktatási, mind az igazságügyi tárcától pozitív választ kaptunk. A tavaly elfogadott nyelvtörvény hatályba lépése nyomán úgy módosították a szabályozást, hogy lényegesen egyszerűbbé vált ez a folyamat. A vonatkozó szabályozás hivatalos értelmezésének birtokában az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség kész segítséget nyújtani az érintett tanintézeteknek a formaságok elintézésében annak érdekében, hogy iskoláink törvényesen viselhessék nagyjaink neveit, feltüntethessék e neveket bélyegzőiken, hivatalos dokumentumaikon. Arra kérem hát az érintett tanintézetek vezetőit, hogy keressék fel a legközelebbi képviselői irodámat, hogy minél operatívabban el tudjanak járni a névfelvétel ügyében! A képviselő sajtószolgálata 1----------------------------------------------------------------------------------1 I Gajdos István képviselői irodáinak elérhetőségei: Ungvár: Babuskin tér 5/A. Tel.: 098-330-01-02 і Beregszász: Európa-Magyar Ház, Széchenyi U.59/B. і Tel.: 098-806-39-47 Dercen: Rákóczi u. 95/2. Tel.: 050-887-39-25 Técső: Gagarin u. 11. Tel.: 067-785-69-25 A lakossági beadványokkal folytatott munka eredményeiről 2013 első felében Ukrajna elnökének 2008. február 7-én kelt, 109/2008 számú, , Az állampolgároknak az államhatalmi és a helyi önkormányzati szervekhez intézett beadványai eszközlésére vonatkozó alkotmányos joga megvalósítására és szavatolására irányuló elsődleges intézkedésekről” c. utasításának, Ukrajna „Az állampolgári beadványokról” c. törvénye, valamint a lakossági beadványokkal folytatott munkára vonatkozó utasításnak, valamint az ügyintézési utasítás követelményeinek megfelelően a járási állami közigazgatási hivatal intézkedéseket foganatosít a lakossági beadványokkal folytatott munka javítása érdekében. Az államfő utasításának megfelelően a járási állami közigazgatási hivatal elnöke személyes ellenőrzése alá vonta a lakossági beadványokban felvetett kérdések áttekintését, biztosították a Hős anya címmel rendelkező nők, a nagy honvédő háború, az Ukrajna hősei által eszközölt beadványok áttekintését és soron kívüli elbírálását. A fentebbi utasítás értelmében a járási állami közigazgatási hivatal vezetősége személyes (személyenként havonta négyet), valamint kiszállásos (havonta kettőt) lakossági fogadónapokat tart. A megyei és a járási állami közigazgatási hivatal fogadónapjainak grafikonjai ki vannak függesztve a hivatalban és a járás helyi önkormányzatainál. A beszámolási időszakban a hivatal vezetősége 60 személyes és ugyanannyi kiszállásos fogadónapot tartott. A kiszállásos fogadónapokat az előzőleg jóváhagyott grafikonnak megfelelően megtartották a járás valamennyi településén. Ezek alkalmával 35 személy kérte a járás elöljáróinak segítségét. A leggyakrabban felvetett kérdések — anyagi segítségnyújtás, a lakáskörülmények javítása, a vitás földkérdések elbírálása, a buszközlekedés megoldása stb. A járási állami közigazgatási hivatalnál megtartott személyes fogadónapok alkalmával a hivatal vezetősége 21 állampolgárt fogadott, ezen belül a hivatal elnöke 13 főt. A kiszállásos fogadónapok keretein belül 10 állampolgárt fogadtak. A járási állami közigazgatási hivatal elnöke, az elnökhelyettesek, az apparátus vezetője lakossági és kiszállásos fogadónapjai megtartásának grafikonját, valamint a járás elöljáróinak a lakossággal való találkozóira vonatkozó információt rendszeresen közzéteszik a Beregi Hírlap c. járási lap hasábjain, illetve a hivatal honlapján. A lakossági beadványokkal folytatott munka hatékonyságának növelése, a lakosság jogi műveltsége szintjének emelése, az ember és az állampolgár alkotmányos jogai és szabadságjogai tolmácsolása, valamint azok védelmére irányuló munka hatékonyságának növelése céljából a járási állami közigazgatási hivatalnál „forródrót”-vonalat, valamint „Kérdezd meg a hatalomtól” c. közvetlen telefonvonalat működtettek a jóváhagyott grafikonnak megfelelően. 5 beregvidéki polgár élt ezekkel a lehetőségekkel. A járási állami közigazgatási hivatal vezetősége, a strukturális alegységek, a költségvetési intézmények és szervezetek vezetői, a képviselő-testület tagjai — kompetenciájuk határain belül — rendszeresen biztosítják a szakszerű konzultációknak és tanácsadásoknak a Beregi Hírlap c. lap hasábjain való közzétételét az állampolgárokat leginkább foglalkoztató kérdésekben. Az Ukrajna elnöke 2008. február 7-én kelt, 109/2008 számú rendelkezése követelményeinek megfelelően szervezési intézkedéseket foganatosítottak a dokumentum főbb tételei teljesítése céljából. 2013-ra jóváhagyták az alábbi dokumentumokat: * a hivatal elnöke első helyettesének, az elnökhelyettesek, a hivatal apparátusa vezetőjének kiszállásos fogadónapjainak grafikonját 2013 első, második és harmadik negyedévére (a hivatal elnökének 2. sz., 2013. január 2-án kelt, 126. sz., 2013. március 27-én kelt, valamint 274. sz., 2013. június 21 -én kelt rendelkezése); * a járási állami közigazgatási hivatal és a járási tanács elnöke kiszállásos lakossági fogadónapjainak grafikonja 2013 első, második és harmadik negyedévére (1. sz., 2013. január 2-án kelt, 5. sz., 2013. március 27-én kelt, 10. sz., 2013 .június 21 -én kelt közös rendelkezés); * a vezetőség, a strukturális alegységek vezetői lakossági fogadónapjainak, valamint a „Kérdezd meg a hatalomtól” c. közvetlen telefonvonal működésének grafikonjai (1. sz., 2013. január 2-án kelt rendelkezés); * az állampolgári beadványokról szóló törvények követelményei betartásának a helyi tanácsok végrehajtó bizottságai általi ellenőrzése; * a főosztályok, osztályok, az egyéb strukturális alegységek vezetőinek, a helyi tanácsok elnökeinek beszámolása a lakossági beadványokkal folytatott munka kapcsán; * „forródrót”-Vonalak működtetése. A járási állami közigazgatási hivatal apparátusa általános osztálya 2013. évi, valamint 2013. első félévi munkaterve tartalmaz számos, az Ukrajna elnökének 2008. február 7- én kelt, 109/2008 számú utasításának teljesítését célzó intézkedést. 2013 első felében a járási állami közigazgatási hivatal címére 110 állampolgári beadvány érkezett, ami 184-gyel kevesebb, mint az előző évben. Ebből 35 szóbeli (2012-ben — 63) és 75 írásos (231). A kollektív beadványok száma 2. Ezeket is beszámítva 118 állampolgár kérte a hivatal segítségét különböző ügyes-bajos dolgai megoldásához. A beszámolási időszakban 2 beadvány tartalmazott az ivóvíz rossz minőségére, valamint a földrészleg nem célszerű használatára vonatkozó kérdéseket. A kollektív beadványok a Beregszász - Dolha útvonalon közlekedő buszjárat gyakori kimaradásával, valamint a különálló farmergazdaság létesítésére vonatkozó terv kidolgozásának engedélyeztetésével voltak kapcsolatosak. A felsőbb szintű vezetéstől a járási állami közigazgatási hivatal címére 26 (azonos az előző évi mutatókkal) beadvány érkezett, ezen belül a megyei hivataltól 16, az egyéb szervektől 10. Összességében a beszámolási időszakban 102 állampolgári beadvány áttekintése állt az illetékes szervek ellenőrzése alatt, ami azok összmennyiségének 93,6 százalékát teszi ki. 54 kérvény és panasz részesült pozitív elbírálásban (49,5%). 38 beadvány vonatkozásában (37,2%) a szükséges magyarázattal éltek, illetve információt szolgáltattak, 3-at (2,9 százalék) továbbküldtek az illetékeseknek, 5 pedig (4,6 %) az áttekintés (megoldás) stádiumában van. 1 állampolgár beadványát elutasították, ugyanis számára az idén már folyósítottak anyagi segélyt. 1 beadványban megtagadták az anyagi segélyt. Minden beadvány a meghatározott terminuson belül került áttekintésre. A legtöbb beadvány — szám szerint 46 — a munka veteránjaitól és a nyugdíjasoktól érkezett, 6-ot a sokgyermekes családok eszközöltek. A beszámolási időszakban a legtöbb beadvány a szociális védelem — 44 (39,3%), a földviszonyok — 29 (25,9 százalék), a kommunális és az újgazdaság, a területrendezés — 7 (6,25 százalék), az ökológiai biztonság, az ésszerű természetgazdálkodás — 6 (5,4%), a lakás — 5 (4,5%), a közlekedés és a távközlés — 4 (3,6%) kérdéseivel kapcsolatban érkezett. Dominika Voroncsuk, a járási állami közigazgatási hivatal apparátusa általános osztályának a lakossági beadványokkal folytatott munka kérdéseivel foglalkozó főszakembere BEREGI HÍRLAP Együttműködési megállapodás A Vöröskereszt beregszászi járási szervezete és a magyarországi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kollégáik közötti együttműködés keretében Beregszászban immár hatodik éve működik egy nemzetközi mini-projekt. A magyar kollégák, például, hozzájárultak az egészségügyi-szociális központ számítógépes hálózatának kiépítéséhez, rendszeres támogatást nyújtanak a bennlakásos iskola diákjainak, elsősorban a tanintézeten belül a Vöröskereszt égisze alatt immár 12 éve működő Irgalmasság szakkör tagjainak. Mint ismeretes, az Irgalmasság önkéntesei védnökséget vállalnak az egyedül álló, hajlott korú személyek, a veteránok, a nyugalmazott pedagógusok felett. Tanulmányaik mellett a gyerekek elsajátítják a nemzetközi humanitárius jog és az elsősegélynyújtás alapjait, rendszeresen tartanak előadásokat a különböző városi rendezvényeken stb. — az iskolások gondozzák a katonasírokat is. Magyarországi barátaik gyakori vendégek a tanintézetben, látogatásuk általában a Mikulás-naphoz kötődik. Az idén pedig a nemzetközi gyerekvédelmi nap alkalmából is felkeresték a beregszásziakat. A magyarországi vöröskeresztesek részt vállalnak a Vöröskereszt járási szervezetének nyilvántartásában szereplő rászorulók támogatásában: évente 200 élelmiszercsomagot osztanak szét közöttük. Az idei látogatás eredményesnek bizonyult. Okszana Margitics, a Vöröskereszt Beregszászi Járási Szervezetének elnöke együttműködési megállapodást írt alá Grubert Rolanddal, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezet igazgatójával. Irina Priszlupszka, a program koordinátora elmondta: fő céljuk a többéves együttműködés folytatása, közös államközi programok szervezése. Tudósítónk A Beregszászi Járási Tanács munkaterve 2013 második félévére III. negyedév 1. A járási tanács az egészségvédelem, a rekreáció, a munka és a lakosság szociális védelme kérdéseivel foglalkozó állandó képviselői bizottságának beszámolója. 2. A járás költségvetési intézményeinek az őszitéli időszakhoz való felkészülése menetéről. 3. A járási állami közigazgatási hivatal a gyerekek nyári üdültetésének és egészségmegújításának megszervezésére vonatkozó munkájáról. 4. A járási labdarúgó-szövetség tevékenységének biztosítására irányuló, 2010-2012. évi járási program teljesítéséről. 5. A Beregvidék 2015. c., a járás 2011-2015. évi szociális-gazdasági fejlődése programjának teljesítéséről. IV. negyedév 1. Az ökológia és a természetvédelem kérdéseivel foglalkozó állandó képviselői bizottság beszámolója. 2. A járás 2014. évi költségvetéséről. 3. A járás települései főtervei korrigálása 2009- 2012. évi programjának teljesítéséről. 4. A választópolgárok állami jegyzéke vezetésének szervezési biztosítását célzó 2011-2012. évi program teljesítéséről.