Beregi Hírlap, 2014. július-december (70. évfolyam, 48-93. szám)
2014-09-27 / 70-71. szám
25%-kal csökkent a benzin eladásának mértéke Ukrajnában 2014. augusztusa folyamán 24,6%-kal - 217,4 ezer tonnára - csökkent a benzin eladásának mértéke a Krími terület adatainak kivételével - közölte Ukrajna Állami Statisztikai Bizottsága. A bizottság adatai szerint augusztusban 2,3%-kal nőtt a benzin eladásának mértéke júliushoz viszonyítva - írja a tsn.ua internetes hírportál. 2014. augusztusa folyamán 12%kal kevesebb dízel üzemanyagot adtak el az előző év azonos időszakához viszonyítva. A 2014. júliusi adatokhoz viszonyítva 3,1%-kal csökkent az eladás mértéke. Összességében véve 2014. augusztusa folyamán 8,262 milliárd hrivnya összegben adtak el kőolajtermékeket az országban, ami 7,4%kal több mint 2014. júliusában. Oroszországból és Dél-Afrikából vásárol szenet Ukrajna Ukrajna Oroszországból és Dél- Afrikából fog szenet vásárolni - jelentette ki Jurij Prodan energiaügyi és szénipari miniszter. A miniszter elmondása szerint a Dél-Afrikai Köztársaság 1 millió tonna szenet fog ez év végéig leszállítani, az orosz szénszállítmánnyal együtt pedig elmondható, hogy Ukrajna január 1-jére 3,5 millió tonna fűtőanyagot tud biztosítani az ukrán hőerőművek számára - írja a tsn.ua internetes hírportál. Prodan hozzátette, hogy jelenleg 2,94 millió tonna szén áll rendelkezésre a hőerőművek számára. Nem fogják korlátozni a takarékbetétek kifizetését Az Ukrán Nemzeti Bank becslése szerint a takarékbetéteken elhelyezett összeg 30%-át már felvette a lakosság, ennek ellenére azonban a bank nem tervez korlátozást bevezetni a lakosság által nyitott takarékbetétekkel kapcsolatban - közölte Elena Scserbakova, a bank monetáris kérdésekkel foglalkozó osztályának vezetője. „Január 21. óta 104 milliárd hrivnya áramlott ki, ez a bankrendszer 30%-át teszi ki” - mondta Scserbakova. Hozzátette, hogy a nemzeti bank nem tervezi a takarékbetétek kifizetésének korlátozásátírja az unian.net hírügynökség. Rövid hírek Márciusig 6 milliárd köbméter földgáz fog érkezni az EU-ból Ukrajna 2014. októbere és 2015. márciusa között 5,9 milliárd köbméter földgázt fog kapni reverz gázszállítás formájában - közölte Jurij Prodan energiaügyi és szénipari miniszter. Ezenkívül ez időszakban Ukrajna mintegy 10 milliárd köbméter mennyiségben saját földgázt fog kitermelni - írja az unian.net hírügynökség. Korábban Andrij Kobolev, a Naftogaz vezetője kijelentette, hogy az EU-ból érkező reverz gázszállítás a tervek szerint halad. BEREGI HÍRLAP ESZTENDEJE A BEREGVIDÉK HIVATALOS KÖZÉLETI LAPJA Az újság 1912. december 9-től jelenik meg 70-71. szám 2014. szeptember 27., szombat www.beregihirlap.uz.ua Lemondott a megyei állami közigazgatási hivatal elnökhelyettese Mihajlo Rivisz, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese bejelentette, hogy lemond tisztségéről. Döntését azzal indokolta, hogy a törvény értelmében a megyei közigazgatási hivatal vezetője leváltásakor neki is be kell nyújtania lemondási kérelmét. A tisztviselő összegzésként elmondta, rövid kormányzásuk alatt a lakosságot is sikerült bevonni munkájukba, hiszen több olyan bizottságot hoztak létre, amelyekben fontos szerepe volt a civil aktivistáknak. Koordinációs központ alakult a terrorellenes műveletek zónájába küldött katonák megsegítésére, számos önkéntes és civil szervezet segített a Krímből és Kelet-Ukrajnából érkező állampolgároknak. Mihajlo Rivisz reméli, hogy a létrehozott bizottságok a továbbiakban is folytatják működésüket, az állampolgároknak pedig lehetőségük lesz befolyásolni a vezetőség döntéseit Kárpátalja egész lakosságának érdekében. Petro Porosenko államfő 1025/2014-es sz. rendeletével felmentette tisztségéből Petruska Istvánt, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökét. Petruska István a Népfront (Narodnij Front) politikai párt jelöltjeként indul az előrehozott parlamenti választásokon a 73. sz. választókerületben. Megtartották a Beregszászi Járási Tanács soros ülését Szeptember 19-én, pénteken Seder Ilona elnök irányításával megtartották a Beregszászi Járási Tanács 23. ülését, amelynek munkájában a képviselőkön kívül részt vettek Vitalij Matyij, a járási állami közigazgatási hivatal elnökének első helyettese, az ellenőrző szervek munkatársai, a vállalatok, szervezetek és intézmények, valamint a hivatal strukturális alegységeinek képviselői, a községi/nagyközségi tanácsok elnökei, a tömegtájékoztatási eszközök munkatársai. Az ülésszak Ukrajna Himnuszával vette kezdetét, majd a jelenlévők néma főhajtással adóztak a terrorelhárító hadműveletben elhunytak emlékének. A képviselők áttekintettek több, a járás élettevékenysége biztosításával kapcsolatos kérdést, többek között a járás költségvetési intézményeinek az őszi-téli időszakhoz való felkészülése helyzetéről, a parlagfű elleni harcról a járás területén, a Beregvidék gazdasági és beruházási fejlesztéséről. IV. Asztélyi Perecnap Asztély egykor híres volt a perecről. Az 1950-es évekig szinte minden háztartásban sütötték az asszonyok, egyrészt a család részére, másrészt a vásárokban, illetve a szomszédos falvakban értékesítették, ahol nem készítettek hasonlót. Sokuk számára ez jelentette az egyetlen megélhetést. Állítólag így kínálták a vásárlóknak: „Friss a perec, ma kéthetes!”. Ez a régi hagyomány napjainkra sajnos feledésbe merült, ezért pár évvel ezelőtt a község vezetősége úgy döntött, hogy újjáélesztik azt és továbbadják az utókornak. Ezzel a céllal szervezték meg az első perecnapot, idén pedig már negyedik alkalommal került megtartásra a hagyományőrző rendezvény. Az ünnepélyes megnyitón Nagy Anikó, Asztély polgármestere üdvözölte a megjelenteket, aki elmondta, hogy a mostani perecsütésben nagyon sok asztélyi lakos vett részt, idősebbek és fiatalok egyaránt. A rendezvény célja történelmi és kulturális örökségünk megőrzése, továbbadása, a helyi hagyományok bemutatása, megismertetése. Köszöntötték a rendezvény résztvevőit dr. Nagy Petronella, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, Sin József, a KMKSZ járási szervezetének elnöke is. (Folytatás a 3. oldalon.) Кредит На будь-які потреби Bm te 10741020000049407 від 13.0514 р.РСГУКЖ -Ми дбаємо кожного - Працюємо з чорним списком - Вигідні - Оформлення до м. Ужгород, вул. Новака, 22/1 тел.: (066) 145-95-00, 067-887-99-84 ‘Детальна інформація на консультаційному пункті. Не е банківською установою.