Beregi Hírlap, 2014. július-december (70. évfolyam, 48-93. szám)
2014-11-08 / 80-81. szám
ESZTENDEJE A BEREGVIDÉK HIVATALOS KÖZÉLETI LAPJA Az újság 1912. december 9-től jelenik meg 80-81. szám 2014. november 8. szombat www.beregihirlap.uz.ua Katasztrofális az oltóanyaghiány Kárpátalján A raktárakból gyakorlatilag teljesen eltűntek a gyerekek oltásához szükséges és a közgyógyellátás keretében ingyenesen járó tbc, hepatitis B, szamárköhögés, diftéria, tetanusz, gyermekbénulás, kanyaró, rubeola és mumpsz elleni oltóanyagok. A kétségbeesett szülőknek azt tanácsolják a gyermekorvosok, hogy aki teheti, próbálja meg beszerezni a szükséges vakcinákat a kommersz gyógyszertárakban, amelyek még rendelkeznek némi tartalékkal a drága, külföldön gyártott oltóanyagokból. Ám ez a megoldás is komoly veszélyeket rejthet, mivel egyes készítmények tárolása és szállítása speciális körülményeket - többek között megfelelő hűtőközeget - igényel. Ezért a szülők egy része kénytelen külföldön, többek közt Magyarországon beoltatni a gyermekét. Az ukrán egészségügyi tárca tájékoztatása szerint az oltóanyaghiány nem egyedi, kárpátaljai jelenség, hanem tulajdonképpen az egész országra kiterjed. Kiváltó oka pedig az, hogy az év eleji kijevi forrongások idején kialakult kormányválság során az illetékes hatóságok egyszerűen elkéstek a zökkenőmentes gyógyszerellátást biztosítani hivatott közbeszerzési pályázatok lebonyolításával. 3,5 %-kal csökkent az ukrán GDP Ukrajnában a GDP mértéke 2014 januárja-szeptembere folyamán 3,5%-kal csökkent-közölte Valerija Hontareva, az Ukrán Nemzeti Bank elnöke. Hontareva hangsúlyozta, hogy a végleges statisztikai adatok azonban ennél jobb eredményt mutathatnak - írja a korrespondent.net internetes hírportál. Új turizmusfejlesztési projekt indul Kárpátalján Október 30-án tartották a Kárpátalja gazdaságának támogatása a megye turisztikai potenciáljának fejlesztése és népszerűsítése által című projekt kezdő konferenciáját Ungváron. A projekt az Ukrajna vidékfejlesztési politikájának támogatása című program keretében valósul meg. A projekt megvalósításának keretében a következő intézkedések végrehajtását tervezik: kemping kialakítása turisták számára; öt turistaparkoló létesítése; kötélpark kialakítása; turisztikai útvonal létesítése fogyatékkal élők számára; kilencven turisztikai információs útjelző tábla elhelyezése; turisztikai útvonalakat tartalmazó elektronikus adatbázis létrehozása; egy Kárpátalja turizmusát népszerűsítő internetes felület létrehozása; tréningek, turisztikai fesztiválok megszervezése stb. A projekt megvalósítása két évig tart, és közel 900 000 euróba kerül. A szükséges összeget egy európai uniós pályázat által sikerült megszerezni. A projektet a Kárpátaljai Megyei Tanács és a Zakarpattya vidékfejlesztési határon átnyúló együttműködési ügynökség valósítja meg. Új elnököt választott a Kárpátaljai Megyei Tanács Valdimir Csubirkót választotta elnökévé pénteken Ungváron a Kárpátaljai Megyei Tanács (közgyűlés), miután a parlamenti mandátumhoz jutott Iván Baloga eddigi elnök lemondott tisztségéről. ■■ A voksoláson egyetlen jelöltként induló Csubirkóra a jelen lévő 86 képviselő közül 83 szavazott. A testület 38 éves új elnöke pénzügyi és jogi végzettséggel rendelkezik, vállalkozói tevékenységet folytat. Tagja a munkaadók országos szövetségének, mindemellett egy ukrán-cseh söléséges Centrumpárt frakciójának a tagja volt. Megválasztása után Csubirko elmondta, fő feladatának tekinti Kárpátalja felkészítését a hatalom decentralizációjára. Azt ígérte, a fontos kérdésekben egyeztetni fog a tanács mindegyik frakciójával. A Nagyszőlős központú egyéni parlamenti választási körzetben mandátumot szerzett Iván Balogán kívül lemondott a megyei tanács első elnökhelyettesi tisztségéről Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, mert az ukrán államfő nevével jelzett Petro Porosenko Blokkja pártlistáján bejutott a kijevi törvényhozásba. A Kárpátaljai Megyei Tanács új elnökének helyetteseit a képviselők a testület következő ülésén választják meg. Megújult a beregújfalui községháza Befejeződött a Beregújfalui Polgármesteri Hivatal teljes körű felújítása. Mostantól új arculattal, új bútorokkal és számítógépekkel gazdagodva tudják az itt dolgozók kiszolgálni a község lakosságát. Régi álmunk vált ezáltal valóra. A munkálatokat, az új bútorokat és számítógépeket kizárólag a polgármesteri hivatal finanszírozta. Mindemellett azonban szeretnék köszönetet mondani községünk azon lakosainak, akik segítettek a felújítási munkálatok során: Molnár Attilának és brigádjának, Heé Sándornak, Ács Szabolcsnak, Máté Tibornak, Orosz Bálintnak, Máté Kálmánnak, Heé Bálintnak, Füzesi Tibornak, Molnár Pálnak, Füzesi Tivadarnak, Kormos Attilának és minden jóakaratú beregújfalui lakosnak, akik velünk együtt drukkoltak és örülnek a megújult és megszépült épületnek. Tisztelettel: Sütő Lajos polgármester Köszöntötték a szociális szféra dolgozóit Mint ismeretes, Ukrajnában november 2-án méltatják a szociális szféra dolgozóinak napját. A járási állami közigazgatási hivatal szociális védelmi főosztályának dolgozóit szakmai ünnepük alkalmából köszöntötte Bimba Ferenc, a járási állami közigazgatási hivatal elnökének helyettese és Horváth László, a járási tanács elnökének helyettese. Elsőként Volodimir Terpas, a főosztály vezetője szólt a jelenlévőkhöz. Köszönetet mondott kollégáinak szorgalmas, önfeláldozó munkájukért, további sikereket és kitartást kívánt számukra. Nem titkolt büszkeséggel emelte ki: a beregszászi szociális védelmi főosztály az egyik legjobb a megyében. Csatlakozott a jókívánságokhoz Bimba Ferenc és Horváth László is. Mint mondták, ebben a nehéz és bonyolult időszakban a különböző szociális juttatások számfejtésén és kifizetésén kívül a szociális dolgozókra hárul számos, az emberek közötti konfliktus megoldása is, valamint az ország keleti régióiból ideiglenesen áttelepültekkel folytatott munka. Ugyanis a szociális dolgozók az első számú segítők és pszichológusok az élet során kialakuló különböző nehéz helyzetekben. Meleg szavakkal üdvözölte az ünnepelteket Jan Barnics, a háború és a fegyveres erők rokkantjai járási szervezetének elnöke. A rendezvény végén a szociális védelmi főosztály munkatársainak egy csoportja kitüntetéseket vehetett át. A járási tanács és a járási állami közigazgatási hivatal oklevelét kapta Hanna Sekebij, Papp Éva, Zsanna Kobalj és Marina Hrinyko. A megyei állami közigazgatási hivatal oklevelét vehette át Vaszil Csehil. A járási állami közigazgatási hivatal sajtószolgálata Munkához látott a járás megbízott vezetője Október 30-án Kincs Gábor, a járási állami közigazgatási hivatal megbízott elnöke munkaértekezletet tartott a hivatal vezetőségével, amelynek napirendjén a legaktuálisabb feladatok, valamint a Beregvidék gazdasági-szociális fejlődésének prioritásos kérdései szerepeltek. „Mindannyiunknak legjobb tudásunk szerint kell dolgoznunk a lakossága a közösség érdekében” — mondta. * Ugyanazon a napon a járási állami közigazgatási hivatal megbízott elnöke tanácskozást tartott az állami szubvencióknak az egyes területek Olena Vas tájékoztatójából megtudhattuk: szociális-gazdasági fejlesztése céljára törték az állami költségvetésből kiutalt szubvenció nő felhasználásáról. A megbeszélésen részt vévén az egyes területek szociális-gazdasági vett Vitalij Matyij, a járási állami közigazgatás fejlesztésére 870 000 hrivnyát különítettek el, s a hivatal elnökének első helyettese, Olena a járásiból 130 ezer hrivnyát. Vas, a pénzügyi főosztály vezetője, Lengyel A tervek között szerepel a dédai és a László, a közoktatási osztály vezetője, csetfalvai általános, valamint a gáti középis- Volodimir Neszterovszkij, a gazdasági és kekóla fűtési rendszerének korszerűsítése. Az kereskedelmi főosztály vezetőjének helyettese,tóber 16-ai állapotok szerint a járási költségvetésbe 260 ezer hrivnya szubvenció érkezett.A járás stabil gazdasági-szociális fejlődése a hatalom tevékenységének legfontosabb mutatója. Az energetikai válság ellenére elsőrendű feladatunk a kommunális intézmények, illetve az otthonok fűtésének biztosítása. Sok tennivalónk van a folytonos melegvízellátás, valamint a földgáz takarékos felhasználása terén is — összegezte Kincs Gábor.